Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 21. szám
Az igazi Csinszka Robotos Imre könyve N emcsak irodalmi pletykák vannak, eilenplety- kák is akadnak bőven. Ilyen ellenpletyka regélt a boldog Adyról, aki hányatott és viharos évtizedek után házasságával végre az idill, a tiszta szerelem révébe érkezett. Közben több jel is mutatott arra, hogy a legenda kiigazítja a valóságot: a sok elfogult tanú mellett megszólalt néhány higgadt hang is, sötét tragédiát sejtetve, de a boldogság legendája csak keringett tovább az Ady-naprendszerben. Pedig maga Ady is fölkelti gyanúnkat, mindenekelőtt azzal, hogy ezek a kései szerelmes versek — ne kerteljünk — nem jók. Hiányzik belőlük a Léda- vagy Mylitta-versek naftaláng lobogása, de más is, a belső tűz, az élmény izzása. „Oh, mi boldog kiválasztottak” — bizonygatja önmagának is, de ellobbant „újságos íze a vágynak”, s ami maradt, fáradt topogás a kiégett szenvedély — ha ugyan nem inkább szeszély — és önmaga körüL őrizem a szemed. Nézz, Drágám, kincseimre, — az élménykor legjobb darabjai is csak árnyékai az igazi Ady- nak, aki a Kalota partjáról indult el a boldogság felé, de a „biztosság, nyár, szépség és nyugalom” káprázat volt csupán, s most már mindkettőjüket biztatni kell, akkor is, „hogyha nincsen örömöd”, hisz „akkor sincsen vége”. Nem a lírája apadt el, betegen és elgyötörtén is nagy költő, bizonyság rá a halállal szembenéző verse, csak a Csinszka-élmény bizonyult múlónak és meddőnek. Robotos Imre most arra vállalkozott, hogy az igazat és csak az igazat vallja, végre igazságot szolgáltatva az irodalomtörténetnek. Munkáját dokumentumriportnak nevezi, pedig ennél lényegesen több, mert ahogy sorra veszi az ösz- szes, nem egyszer nehezen hozzáférhető vallomást, érvet és ellenérvet, pontosan rajzolja meg Ady utolsó éveit. Okfejtése világos, bizonyítékai meggyőzőek, Ady-képe hiteles, helyenként szembetűnő elfogultsága ellenére is. A Gsinszka-versek legendájától 5 sem tud szabadulni, s úgy véli, „házasságuk ábrándfoszla- tó fordulatai” nem csökkentik ezeknek a verseknek „esztétikai, költői, emberi érvényét”. Az Ady halála utáni meglehetősen ízléstelen pörösködéssel kapcsolatban viszont, sajnos, elveszti tárgyilagosságát és arányérzékét, bár az is igaz, hogy nem állhatott minden adat rendelkezésére, például Fenyő Miksa felbecsülhetetlen értékű visszaemlékezését és levelezését könyve írásakor még nem ismerhette. F r-nyőtől, aki kezdettől fogva közelről és elfogulatlanul látta a Nyugat- nemzedéket, nagyon sok mindent tudunk meg. Ismeretlen dokumentumokat hozott nyilvánosságra, s föl jegyezte a baráti kör véleményét, tapasztalatait Néha egy tapintatos baráti közlés is fontos adalék lehet; ilyennek érzem Schöpflin kijelentését, aki azt állította, hogy Ady házassága „nem volt konzumál- va”. Fenyő hozzá teszi; „Elhiszem neki”. El is hihetjük, miként Fenyő megjegyzését is: „Ha Ady mint barát nem volt könnyű eset, elképzelhető, hogy mint férj, milyen súlyos eset volt” Az volt A romantikus és enyhén hisztérikus Csinszka egészen mást várt, s a kevésbé ismert eredmény az az áldatlan, és minden jómodort fölrúgó háborúskodás volt, ami megmérgezte életüket, s Ady halála után kirobbantotta a hagyatéka körüli botrányt. Kár, hogy Robo- tost itt saját elfogultsága vezeti, mindent az Ady-osalád Oldaláról néz, az ő érveikkel vívja kései harcát Egészen rövidre fogva, erről volt szó: Hatvány Lajos 1917 őszén megvette Ady könyveinek kiadási jogát, amit később az özvegyre ruházott át. Ekkor jelentkezett az Ady-rokon- ság, követelve saját jussát. A vita átterjedt a Hatvany-aján- dék értelmezésére, akinek — s ez Fenyő fontos megállapítása — „esze ágában sem volt, hogy Ady Lőrincnének bármit is ajándékozzon; tudta, hogy ez nem Ady anyjának szólna, hanem Ady Lajosnak, akiről igen rossz véleménnyel volt”. incs terünk arra, hogy Hatvány főúri gesztusaira és pózaira kitérjünk, Ady Lajosné elfogult visszaemlékezéseit sem idézzük, elég annyi, hogy Csinszka örömmel fogadta az ajándékot, szinte ez „konzumálta” boldogtalan házasságát, s egyébként is ebben az időben nem élt jó körülmények között. De más is vezethette, ő aztán tudta, hogy Ady „mint férj, milyen súlyos eset volt”, s igazán megbocsátható neki, ha legalább a nagy halott özvegyének rangjára pályázott, még akkor is, ha ez anyagi hasznot jelentett. Megszolgált érte, tehetnénk hozzá. S valahol itt lehet az igazság. Csinszka, az enyhén egzal- tált úrilnny, Adyban látta saját halhatatlansága ígéretét, de midőn belépett az elképzelt Édenbe, minden ellene fordult. Micías király birodalma ez, ahol minden arannyá változik, de mit lehet kezdeni ennyi arannyal? Csinszka fegyelme, zetten viselte sorsát, Ady dührohamait, a rokonok fokozódó ellenszenvét, a hűtlenségért is hűséggel fizetett, s ezt mindenképp javára kell írnunk. Egyébként is, nincs egyetlen adatunk sem arra, hogy ezt az ólomsúlyú házasságot s Ady- hoz fűződő egész kapcsolatát, bármivel is nehezítette, elmérgesítette volna, a kiábrándult Ady számára viszont Csinszka puszta léte is sok volt, s ez diktálta szörnyű (bár kissé teatrális) átkát is halálos ágyán. („Egész logikus a gondolatfűzés” — jegyezte meg erre á pedáns Ady Lajos.) Csinszkában olthatatlan vágy élt a művészet után, s fölismert és alázattal viselt tehetségtelenségéért a szolgálatban keresett kárpótlást. Ez hajtotta Adyhoz, majd a sovány Babits-idillhez (Régi, friss reggeleim), ahol már csak a fiológiai kiadások lábjegyzete jutott neki. R obotos Imre érdeme, hogy szembészállt a makacs irodalomtörté, neti babonával, s csak azt sajnáljuk, hogy buzgalmában túlfutott a célon, s végül szegény Csinszkát marasztalta el. midőn szerencsétlen sorsát olvasta fejére. A halhatatlanságért néha nagy árat kell fizetni. Boncza Berta semmivel sem maradt adós szerény irodalomtörténeti szerepéért. CSÄNYI LÁSZLÓ Áz a boldog Sárika Tegnap délután a Belvárosban találkoztam Molnár Sárikával. Igen, avval a Molnár Sárikával, aki tavaly ilyenkor „megcsinálta a szerencséjét’’. Eljött érte ugyanis a mesebeli távolba szakadt hazánkfia, mr. John Tsemetly vajszínű Jaguárján, és magával vitte túl az Operencián, New-Elodradóba. Sárikát kicsiny kora 6ia ismerem, édesapja jó barátom. Legutóbb az esküvője előtt talán egy hónappal beszélgettem vele. Sikeresen érettségizett, (elég. ségesre!) s bár ő táncdalénekesi hivatást érez, az édesapja óhajának engedve („ha úgy kívánja az én szegény, jó ősöm”) jelentkezett az egyetemre, filozófia-kibernetika szakra. „Attól még zingölhetek — másodállásban”. — Az egyetemre nem vettek föl — sóhajtja szíves érdeklődésemre most Sárika. — Mentem volna a Körzértbe szalámit szeletelni? — Vagyis ... úgy értsem, hogn... — hebeotem zavartan, de végül a régi barátság jogán csak kimondom: — hogy nem szerelemből mentél férjhez? — Jaj, dehogynem! Zsoni remek pofa. — A retiküljébe kotor, fényképet vesz elő. — Tessék nézni, ezt a kis sport Merőit nekem vette, ez pedig az ő Jaguárja. — Igen, erről hallottam, de... Mi a foglalkozása? — A foglalkozása valami... izé.„ — újabb fényképet tol az orrom alá. Ez pedig a kis házikónk. Huszonhárom szoba. — Ez olyan, mint egy kastély. Mintha vidéken lenne. — Há-át... úgy is lehet mondani. Ncw-Eldoradótól száztizenhárom mérföldre van ez a kis birtokunk. — Hm... No, igen! Persze ko. csival semmi bemenni a városba.-— Ha akarok. De minek? — Újabb fényképek. — Tessék nézni, ez az uszodánk, ez a teniszpályánk, ez meg a lovardánk. — Értem. Teljes önkiszolgálás. Talán még színházatok is van, meg hangversenyterem, mert úay emlékszem te szerettél színházba és hangversenyre járni. — Minek ott színház és hangverseny? — nevet fölényesen Sárika. — Ott hetvenhét csatorna van a televízióban, azt fogok, amit akarok. — Hát nem mondom, ügyes fiú ez a Tsemetly, hogy ilyen fiatalon ennyire vitte. Vagy tatalán örökölte? — Dehogy örökölte, maga sze. rezte. Egy szál úszónadrágban úszott át a Fertő tavon negyvenkilencben. — Te! Nem Csemetke János az eredeti neve, é$ szőke, és kékszemű, és ... — Idehaza valóban úgy hívták, de a haja... Hol ilyen, hol olyan, mert odaát a paróka a divat... És a szeme? Lehet hogy kék, de nem mindegy? — Értem, értem... Igazad van Mit számít a szem, a haj, és hogy az apád lehetne... — Igen. Mit számít az az átkozott korkülönbség. van ennél fontosabb is a házasságban — — Hát igen... És le boldog vagy? — Nagyon-nagyon... Tetszik tudni, tegnap — például — volt eny kis összejövetelünk a lányokkal, és amikor fényképekkel VlusztráJna beszámoltam az életemről, meid megpukkadtak ez iriaységtől. SÚLYOM L/S7.LÖ KONDOR LAJOS GRAFIKAJA Film jegyzet Egy felújításról Ha az ember egy filmet többször megnéz, egy könyvet sokadszor is elolvas —. ha igazán színvonalas, kiemelkedő műről van szó —, mindig talál benne újat, eddig még fel nem fedezettet. Efféle megfontolásból ültem be a szekszárdi Nagyvilág filmszínház nézőterére. Antonioni az 1967. évi cannesi filmfesztiválon „Arany pálma” díjjal kitüntetett filmjét, a Nagyítást újra megnézni. Azt, hogy a film miről szól, pár mondatban össze lehet foglalni. A befutott fiatal reklámfotós az egyik film elő. hívásakor rádöbben, hogy egy gyilkosság szemtanúja, és kamerájával rögzítője volt. Az esemény mélyen felkavarja, de igazi cselekvésre nem képes. Még a rendőrséget sem értesíti. A szépen komponált képek, a mesteri kézzel felépített cselekmény megjelenítése a rendező tehetségét dicséri. Itt vita nincs. A Nagyítás a világ filmművészetének egyik kiemelkedő alkotása. így nem merném állítani, hogy a sötét nézőtéren ülve az előző héten vetített West Side Story-ra ok nélkül gondoltam. íme a kapitalizmus másik arca. A siker, ember színes, ugyanakkor emberi tartalmakban mégis sivár világa amely éltetője, de egyben börtöne is a fiatal fotósnak. A munkatársaival, a nőkkel durván bánó fiatalember egyszer próbál kitörni önző, fojtogatóan közönyös világából, de azzal magányos, meg nem értett, magára- hagyatott lesz. Ráébred; vagy elfogadja — ugyanúgy, mint eddig — a környezete által diktált „játékszabályokat”, vagy nincs helye ebben a világban. Az előbbi mellett dönt. A befejező rész szimbolikus képsora, a labda nélkül teniszező pantomimesek messze repülő képzelt labdáját visszadobja — tehát elfogadja a játékszabályokat. elfogadja társadalmának normáit. Kitörési vágya, próbálkozása csak múló fellángolás volt. ' TAMÁSI ÚJ KÖNYVÜK Uj magyar lexikon I. kötet (sorozat újra előjegyezhető). Almássy: Autóversenyzők, versenyautók. Fialkov: Beszédes kérdőjelek a kémiában. Hemingway: Karácsony a világ tetején. Milne: Micimackó — Micimackó kuckója. Biológiai növényvédelem. Papolczy: A tüdő jóindulatú daganatai. Dobszay—Sárkány : Csecsemőtáplálás GYÖK. Germanus : Kelet varázsa. Bajzáth: Gyermekruha szabás-varrás. Janikovszky: Már óvodás vagyok. Kesztyűs: Kórélettan. Louvre: A XIV—XIX. századi festmények. Földünk országai. Lélekvesztőn, (Klasszikus amerikai elbeszélők). Fazekas: Villantó: (Pöttyös-könyvek). Közlekedésünk az ezredfordulón. Marquez: Száz év magány. Lazarev: Középkori orosz festészet
