Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-25 / 21. szám
I A szépség leckéje N éhány hónappal ezelőtt megírták a lapok: a Magyar Tudományos Akadémia oktatási reformmal foglalkozó munkabizottsága a tantárgyak új csoportosítását tartja ésszerűnek. Az új tantárgycsoportok egyike az esztétika lesz. a tudósoknak egyelőre nincs pontos elképzelésük róla. hogy a középiskolai esztétikaoktatás keretében mi mindent célszerű tanítani, melyek ígérkeznek a legcélravezetőbb pedagógiai módszereknek, sőt, azt sem igen tudják, milyen szintű tudást lehet iskolavégeztével az érettségizőktől számon kérni. Az el. képzelések kialakulatlanok, olykor homlokegyenest ellentétes nézetek feszülnek egymásnak. S ez csöpoet sem baj : épp a szenvedélyes vitáktól várható az, hogy a 80-as évek elejére kikristályosodnak a legésszerűbb, legéletrevalóbb álláspontok. Előbb úgysem lehetne őket a gyakorlatba átültetni. Az iskolákban tudniillik most ért véget a 70-es évek elején kezdett kísérletek időszaka. Az ezután következő években ezek tanulságait kell hasznosítani, természetesen arra is ügyelve, hogy a 80-as években várható reformok ilapiait megvessük. Ezt tartották szem előtt a nemrég nyilvánosságra hozott új tantervek összeállítói is. Indokolt tehát a kérdés: vajon a középiskolában jelenleg meggyökeresedett tantárgyak új tanterve kellőképpen szolgálja-e a későbbi esztétikai oktatás bevezetését? Másként fogalmazva: az általános iskola kapuján kilépett 14 éves gyerekembert sikerül-e négy esztendő alatt fogékonnyá tenni az esztétikai értékek Iránti Azazhogy nem csupán fogékonnyá, hanem ennél többé, némileg hozzáértővé formálni. Mennyire hozzáértővé? A szépségre nincs mérce. Szépségre? Tudom, már ez a szó is vitára ingerel. Az „esztétikai minőség” sokkal összetettebb, sokkal bonyolultabb fogalom, mint a szépség. S a középiskolásnak tisztába kell jönnie a különbséggel, nem utolsósorban éppen az irodalomtanítás, a nyelvoktatás, a művészettörténet jóvoltából. Ez a néhány, helyenként egymásnak is ellentmondó sor bizonyára érzékeltet egyet s mást a fogalmak, nézetek, számon kérések, tervek kusza kavargásából. amely újra és újra föltámad, valahányszor a középiskola esztétikai nevelő sze. reoérôl esik szó. A fölöttébb szélsőséges vélekedések lényegében a megválaszolatlan kérdőből fakadnak: miféle „szép. ség-világkép" megalapozását lehet elvárni a középiskolától? Akik a valóságtól való elrugaszkodásra hajlamosak, azokat nem árt józanságra inteni: az általános iskolát befejezők mintegy harmada csupán szótagolva tud olvasni. Igaz, ők nem középiskolában tanulnak tovább, hanem szakmunkások lesznek. (Az idézett adat a Munkaügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztályának egyik fölméréséből való: 14 éves szakmunkástanulóknak kellett két mondatot magnószalagra olvasniuk. A lehangoló eredmény, persze, csak a szakmunkáslelöltekre vonatkozik, de aligha kell bizonygatni, hogv a többiekről — a középiskolába került egvkorl osztálytársakról — szintén sok mindent elárul.) Az új tantervek összeállítóinak tehát igazuk van; az átlagos készségű, nem pedig a kiemelkedő kénességeket fölvillantó diákokból kell kiindulni. A szó helyes értelmében vett későbbi átlagember esztétikai gondolkodásmódjának alanjalt kell megvetnie a középiskolának. Vele kell a négyéves oktatás során a-r. emberi kultúra legalapvetőbb értékeit megismertetni, I 'oét a vitára késztető kifejezés: mit tekintsünk „legalapvetőbbnek”, s mit ne? A tanterv nem húz szigorú határvonalat. Ez egyik leglellemzőbb, legújszerűbb vonása. Nem utasítja a tanárt, hanem egyenrangú társának tekinti őt. Úgy akar a segítségére lenni, hogy közben az ő segítségét, pedagógiai alkotókészségét ts kéri. Hiszen a reá bízott közösséget a tanár ismeri a legjobban. Nála hozzáértőbben aligha tudná más meghatározni, hogy például több, nagyjából azonos értékű művészi alkotás közül melyik megismertetése és elemzése szolgálja a leghatá. sosabban tanítványainak szellemi gazdagodását Hasonlóképpen a tanár növekvő felelősségére utal: az új tanterv nem írja elő pontról pontra, milyen pedagógiai módszereket kell az iskolában meghonosítani. Hiszen — némi túlzással — ahány gyerek, annyiféle nevelés a célravezető. S bár a középiskolai zsúfoltság még korántsem a múlté, annyi bizonyos, hogy az egyes osztályok viszonylag csökkenő létszáma egyre kedvezőbbé teszi az árnyaltabb, kifinomultabb, a diákegyéniséghez ésszerűen alkalmazkodó, korszerű nevelői módszerek elterjedésének esélyeit A pedagógus egyéni, emberi magatartása szintén fontos. Tanítványai tudniillik róla „mintázzák” a művészethez való közelítés módját, a művek megismerésének és szellemi birtokba vételének mikéntjét S akarva akaratlan őt követve próbálják bensőjükben földolgozni azt a szavakba alig foglalható hatást, amelyet az egyes alkotások kiváltanak belőlük. A pedagógus nyomán alakul ki bennük a szóban forgó művekhez — másként fogalmazva; az esztétikai értékekhez — való viszony. Tőle tanulják meg azt, ami talán a legfontosabb: mi a szépség szerepe az emberi életben? A gyönyörködtetés? Az elgondolkodtatás? A tettre- készség felszítása? M id ezt megtanulni és megtanítani egyaránt 1 igen nehéz. S nem Is csupán a pedagógus, sőt nem is csupán az iskola feladata. A többi között ez indokolja azt amire eddig nemigen volt példa: az új tanrend nyilvánosságra hozása után nemcsak a tanárok, oktatók viszonylag szűk körének véleményét szeretnék megismerni az illetékesek, hanem a szülőkét, a diákokét, s mindazokét, akik szívügyüknek érzik a felnövekvők érzelmileg és értelmileg egyaránt gazdag emberré formálásának ügyét. VESZPRÉMI MIKLÓS Tolna megye történetéből: A 37-jk tanulmány Andrásfalvy Bertalan munkája Az eddigiektől elütő módon jelent meg a Tanulmányok Tolna megye történetéből című ismert sorozat hetedik kötete. Míg az előzőkben több szerzőtől származó munkákat közölt a kiadást irányító Tolna megyei Levéltár, ebben az esetben 42 íven, 36 oldal kéomellékiettel egyetlen szerző írását kapja kÄzhe az olvasó. 476 nazvalakú oldal nem csekélység, főleg ha tudjuk, hogy az egy majdnem két é<- félszer ekkora kandidátusi értekezésnek csak része. Andrásfalvy Bertalannak, aki a ..Duna mente népének ártéri gazd^kodása Tolna és P-ranva megyében a? ármentesítés befejezéséig" címmel (ami sajátos módon névelő nélkül dísz. lik a könyv belső boritóján, nemcsak hatalmas tudományos felkészültsége az érdeme, és az ilv^n esetekben né'külözhetef!en dós forrásanyag, hanem olvasmányos. élvezetes stílus., is. Tanulmánya — bár nyugodtan használhatjuk azt a kifejezést is, hogy „könyve” — évszázadokat ível át. A főbb fejezetek címe jól jelzi a tartalmat. Ezek n következők: A táj természeti adottságai. — A települések és népeik. — Az ártéri haszonvételek. — Az erdők ha. szonvétele. — Irtások, rétek, kaszálók. — Állattartás. — Földműi'elés alá vett területek; szántóföldek és irtáskertek. Részletes Ismertetésre természetesen nem vállalkozhatunk. Az köztudott, hogy a hazánkon keresztülhömpölygő nagy folyam természetes és emberkéz okozta változásai milyen módosulásokat okoztak az itt lakók életében. Más azonban valamit elméletben tudni, és ismét más megismerkedni a változások valamennyi részletével. Az 53.- 159. oldalak között az egyes községekre vonatkozó minden fontos részlettel találkozhat a helytörténet részletei iránt érdeklődő. Ezt különösen fontosnak véljük, hiszen maga a kiadványsorozat már alaprendeltetés szerint is helytörténeti jellegű. Talán ebben az esetben sikerült a legtöbb segítséget nyújtania a kisebb tudományos felkészültségűek számára. Dunaföldvár, Bölcske, Mado- csa, Kömlőd, Paks, Gerjen, Fadd, Tolna, Bogyiszló, „ Sárköz, ócsény, Decs, Pilis, Alsónyék, Bátaszék, Báta, Duna- szekcső, Bár, Mohács és Kölked érdeklődői ezeket az oldalakat nagy haszonnal forgathatják. Ugyanilyen fontos azonban a 441.-476. oldalak között található, minden részletben irányt mutató gazdag jegyzetanyag is, mely további kutatásokhoz nyújthat segítséget. A termelési vonatkozású fejezetekkel együtt ez avatja a Tanulmányok Tolna megye történetéből című sorozat hetedik kötetét — véleményünk szerint, hiszen valamennyit ismerjük^— az eddig megjelentek legértékesebbjévé. Ordas Iván Évezredes automaták fiz istenek csodái és a kalifák tiindérkertie A görög Herón az i. e. 110. évben, az automatáról* értekezve azt írja, hogy a szenteltvíz árusítását a templomok előtt automatizálni lehetne. Leírja, hogyan működnék az automata: pénz bedobására megnyílnék egy szelep a szenteltvíztortályon és kicsurgatná a meghatározott mennyiségű vizet. A Herón ajánlotta módszerrel működik ma is a legtöbb áruautomata: a bedobott pénzdarab súlya zárat vagy szelepet nyit, így kivehető a csoki vagy a cigaretta, kicsurog a kávé vagy a málnaszörp. Herón ötlete nem volt egészen új. A bizánci Philán 2300 évvel ezelőtt írt le hasonló automatákat, megjegyezvén, hogy azokat már 400 éve ismerik. Saját leleményeként egy kézmosó automatát ismertet: a bedobott pénzdarab megnyitja a víztartály sze- leDét, a víz egy kanálra csorog, súlyától a kanál lebillen, működésbe hoz egy kart, amely habkövet nyújt ki a tisztálkodni vágyónak. (A görögök habkővel „szappanoztak”.) Philón automatájának szerintem volt egy hiányossága: megfeledkezett a törölközőről. Nem is csoda, hiszen ezt a hiányosságot mindmáig sem tudták kiküszöbölni a mosdókból. Hobkőötlete azonban mg is hasznosítható volna: ha már a szappanról és a törölközőről megfeledkeznek a mosdóink, habkövet adhatnának. Az ókori mechanikusok találmányait a papok fogadták a legnagyobb érdeklődéssel. Hamar rájöttek ugyanis, hogy az automatákkal csodák művelhetök, ezek öregbítik a papok tekintélyét, következéskéDP növelik — a jövedelmüket! Az említett Herón nevéhez fűződik az eqyik legzseniálisabb ókori vallási automata: az alexandriai temDlom önműködő kapujának mechanikája. Megkonstruálásához Sztratón, a fizikus, i. e. 275-ben leírt törvényeit hasznosította. Sztratón felfedezte, hogv a léqüres térben vákuum kéDZŐdik, s azt is, hogy a levegő meleg hatására kitágul, hidegben összehúzódik. Ezeket tudván, Herón üreaesre kéoeztette ki az alexandriai templom oltárát. Amikor áldozati tüzet gyújtottak az oltáron, az öreg levegőie fölhevült, s kiterjedt volna, de csak egy vákuumos csőbe volt útja. A cső átadta a levegő nyomósát egy víztartálynak. A nyomásra kinyílt a tartály és vizet zúdított eqv henaerkerékre. A víz forgatta a henqer- kereket. melyre fölcsavarodott egy lánc, ez húzta a templom- kaput. Az áldozati tűz fellobbanása után tehát „manótól”, anélkül, hoav bárki a közelében lett volna, kinvílt a temDlom kamuja. Amikor a tűz kialudt az oltáron, a lehűlő leveaő ismét vákuumot képezett a csőben, melv visszaszívta a tartálvba a vizet. A víz nyomása alól felszabadult hengerkerék elengedte a kaput, amely ismét „magától” visszacsúszott a helvére, mert pontosan akkora ellensúly volt rászerelve, mint a víz súlya. Olvan „csoda” volt ez, amely tízezreket vonzott Alexandriába, áldozni az ottani isteneknek — és Dániáiknak! A nem kevésbé zseniális Philón azonban a kultikus autómé- 1 ták szerkesztésében is meaelőzte Herónt. ö is Sztratón fizikai felfedezéseit ültette át a avokorlatba, amikor „robotnapokat” konstruált. A7 oltárkő két oldalán felállított papszobrokba víztartályt rejtett. Amikor fellobbant az áldozati tűz, a meleg meanvitotta a / tartályokat, s a kőoaoak vizet fröccsentettek a kis máalvára. Jeléül annak, hogv az istenek keovesen fogadták az áldozotot, hiszen maquk intézkedtek a tűz kioltásáról, amelvre már nincs sziik- séq. Föliegyzés nem maradt fönn róla, de elkéozeihető, hogy kisebb tűzre még nem pöktek a robotooook, tehát az áldozatot meg kellett ismételni, vagy növelni kellett! Arisztotelész Is leír eav ilven kultikus automatát, eqv Aohro- dité-szobrat, aznelv bólintott a fejével, ha megavújtották előtte az áldozati tüzet. Valószínűleg itt is a hőmechaoika produkált csodát, amelyet még Arisztotelész is elhitt. Leírta uqyonis, hogy körül- , járta a szobrot, de semmiféle mozgató mechanizmusnak a nyomát sem találta, nyilvánvaló tehát — írja —, hogy Aphroditének lelke volt. A görögöktől az arabok Is átvették a mechanikai ismereteket, s automatákat is készítettek A krónikák szerint Abdallah el-Marum bagdadi kalifa tündérkertiében világra szóló csoda volt a 827-ben felállított, aranyból és ezüstből készített fa, amelynek hajladoztak az óaai és drágakő szemű fém madarak csicsereotek rajtuk, szárnyaikkal csaokodva. Ali Mugtadir kalifának fjedig színarany dó- vája volt, amely séta körben szétnyitotta, majd ismét összecsukta gyémántokkal és drágakövekkel ékesített farktollait. Az elmondottakból kiderül: a régiek csuoán szórakozásból, vagy kultikus célokra szerkesztettek automatákat, nem az emberi munka megkönnyítésére, mint manapság. Ennek az a magyarázata, hogy a munkára megvoltak a robotjaik: a rabszolgák. Az ő munkájuk megkönnyítésén senki sem törte a fejét. Azért sem, mert a rabszolga „tőke” is volt, értékesíthető, eladható, a munkájukat helyettesítő automata tehát csökkentette volna ennek a tőkének az értékét. Ezért maradt kuriozitás, vagy „kegves" csalás minden automata: a munkavégző automatákra nem volt még társadalmi iaény. Kissé lassan, de napjainkban már egyre jobban terjed hazánkban is az embert szolgáló automata és az automatizálás. Sőt, honi automatáinknak van eav sajátos specialitásuk: rendszerint egy kartonlao, amelyet kifüggesztenek rájuk, ezzel a felirattal: „Nem működik". BORSOS MARGIT: Kívánság Mint egy régi mester, ki nekiült reggel és asztalt faragott, én is így szeretném, — és ha tudnám, tenném — alkotni a napot, boldog, ki kezével és váltva: eszével alakít anyagot.
