Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-23 / 19. szám
Tömegmozgalom nem lesz AMATŐR FILMEZÉS Az amatőr művészeti mozgalmak közé sorolják az amatőr filmezést, holott „művészeti tevékenységnek” csak egy ága tekinthető, a kisjátékfilm (vagy a kisjátékfilm-szerű) filmezés. Másik sajátossága: viszonylag kevesen művelik, de sokan ismerik, nagy közönséghez jut el. Harmadik jellemzője: nagyon költséges. Negyedik: csak közösségben művelhető... De van még egy sor specialitása az amatőr filmezésnek. Ezekről Kiss Istvánt kérdeztük, aki amellett, hogy a Tolna megyei Filmklub vezetője, az Amatőrfilmes Szövetség elnökségi tagja és az Amatőrfilmesek Országos Tanácsának vezetőségi tagja. — Mióta tartják számon az amatőr filmes mozgalmat Tolnában? — 1962-től, amikor létrejött az első csoport. Addig volt néhány — én háromról tudok — amatőr filmes a megyében, de technikai és anyagi okok miatt szakkört csak 1962-ben tudtunk létrehozni, az iparitanulóintézetben. Saját gépekkel működtünk, amik között még ősöreg Kodak masina is volt... A helyzet akkor változott, amikor 1986-ban a Népművelési Tanácsadó égisze alá került a szakkör, megalakult a Tolna megyei filmstúdió és korszerű felszerelést vásároltak a stúdió számára. Akkor már körvonalazódott, hogy mit tehetnek az amatőr filmes csoportok: részt vehetnek a filmes dokumentációban, a néprajzi hagyományok megőrzésében és végül megpróbálkozhatnak művészi ambícióik kifejezésével. A támogatást ' elsősorban az első két lehetőség miatt kapta a mozgalom. — Mit jelent a filmes dokumentálás és a néprajzi hagyományőrzés a gyakorlatban? —• A megyében — városokban, községekben — vannak olyan események, jelenségek, amelyek megörökítésre méltóak. Lehet ezekről írni,'fotózni — de a jó mozgófilm mindkettőnél pontosabb, élőbb. Történeti értékéről nem is beszélve! Ezt a munkát nem végzik el a hivatásos filmesek, nem bírnák kapacitással, erővel, de a megrendelők sem pénzzel. Nem is kell hozzá olyan technikai apparátus, ami csak a „nagy” filmeseknek van. Kitűnően megoldják a filmszakkörök az ilyen dokumentációs feladatokat. A néprajzi filmezésnek ugyanez az oka: hiteles mód az élő hagyományok megőrzésére, ami napjainkban sürgető, sőt szinte elkésett feladat. A hivatásos —. filmgyári, múzeumi, akadémiai — filmesek lehetőségei nagyon is végesek, ilyenkor jönnek az amatőrök... 1962 és 1970 között 118 olyan dokumentumfilmet készítettünk, ami vetíthető, leltárban szerepel. Amikor tavaly végignéztük őket a művészmoziban, magunk is csodálkoztunk rajta, hogy milyen izgalmas ez a sorozat... 1970 után megváltozott a mozgalom szerkezete, attól kezdve nyaranta egyhetes alkotótáborokban készülnek a stúdió filmjei. A mai napig körülbelül negyven, de ezek között már van színes film is, és évente egy „nagy”, igényes vállalkozás. Tolnai szvit, Illyés-portré, Cigány dal, Petőfi Tolnában és a legutóbb: öt éves a megyei művelődési központ címmel. — Hányán vannak a filmstúdióban? — Általában 17—18 tag van, akik közül 5—8 önállóan képes dolgozni. I — Mi a különbség a fllm- I stúdió és a filmklub között? — A filmstúdió lényegében a megyeszékhely szakköre. A Tolna megyei Fotó- és Filmklub 1968-ban jött létre, hogy a megyében élő amatőröket összefogja. 1970-ben vált külön a filmklub, saját k'advá- nya van, a Tolna megyei Filmélet. A klub tagjai havonta találkoznak. A foglalkozásoknak részben továbbképzés, részben alkotó jellege van. Itt beszéljük meg az ötleteket, forgató- könyveket, itt vetítjük le először a félkész filmeket Klubunk tagja a nemzetközi amatőr filmklub hálózatnak, 28 tagja van. ! — Hogyan hat az amatőr I filmezés az amatőr filmes- I re... ? — Tizenöt éve még ritkán fordult elő, hogy valakinek saját filmfelvevője volt. Ma már sokféle olcsó gép kapható, és egyre többen vannak, akik szívesen készítenek családi és útifilmeket, emlékbe. Ők nem amatőr filmesek! Az amatőr filmes ott kezdődik, amikor a film formanyelvét felhasználva akarja kifejteni az ember a mondanivalóját A dokumentum és néprajzi film esetében: az igazi amatőr filmes saját személyiségén átszűrve közli a tényeket. De nemcsak erről van szó: az amatőr filmezés kollektív és komplex műfaj. Egymaga nem sokra megy senki. Általában a következőképpen történik: valakinek van egy ötlete. Más — aki leginkább képes rá — megírja a forgató- könyvet. Ha megkezdődik a forgatás, akkor kell egy rendező, kell operatőr, kellenek szereplők, világosítók, valaki, aki megszerkeszti a kísérőzenét. A forgatás után még komoly munka marad: laborá'ás, hangosítás ... A filmkészítésben egyenrangú va'amennyi résztvevő. Nem szégyen cipekedni, tartani a lámpát, sőt: az a szégyen. ha valaki nem vesz részt minden munkában. Az amatőr filmezés nemcsak lehetőség az alkotóvágy kié’ésére, hanem jó eszköz a sokoldalúvá nevelésre... — Térjünk vissza még a néprajzi filmezéshez. A Tolna megyei amatőröknek úttörő szerepe van ezen a területen. — Szerencsések vagyunk, mert gazdag folklórú megyénk kínálta az alkalmat, hogy filmezzük népi hagyományait 1970-ben már két díjazott filmmel szerepeltek Tolna megyei filmesek a nemzetközi néprajzi filmszemlén, aztán a mi kezdeményezésünkre kezdődtek el a nyári néprajzi filmes táborok is. Sokat köszönhetünk' Raffai Anna filmrendezőnek, aki egyúttal néprajzos is, segített és támogatott minket ebben a munkában. Az közismert, hogy Dombóváron rendezzük az országos néprajzi filmszemlét, idén februárban már ötödször^ Ebben az évben ismét a megyében lesz a néprajzos alkotótábor, Decsen. I — Mégis, azt hallani, oda az amatőr filmezés „aranykora”... — A régi, lelkes amatőrmozgalom már a múlté... De azért sokat adnak a mostani szakkörök, stúdiók is. Nagyon fontos a filmértő közönség nevelése, ezt is elérhetik. Aztán filmet nem lehet anélkül készíteni, hogy az ember ne mondjon véleményt társadalmi jelenségekről, hogy ne álljon ki véleménye mellett. — Milyen konkrét gondjaik vannak? — A Tolna megyei filmstúdió felszerelése minden amatőrigényt kielégítő: a labor mellett vágóasztal és hét csatornás keverőasztal áll a filmesek rendelkezésére. A többi szakkör helyzete, ha,nem is ilyen, de kielégítő. A nagyobbik bai: a vezetők hiánya. Jól dolgozó szakkör nem k“-—'he- tő el megfelelő vezető "’dili A jó filmes pedig nem *tosi hogv jó szakkörvezető is ... Szekszárdin hamarosan indul egy úttörőstúdió, az utánpótlás nevelésére. Decsen újra alakul a régi, híres szakkör, működik a dombóvári. Bonyhádon több jó filmes abbahagyta a munkát, de néhányan rendületlenül készítik a községi híradót. Ügy tudom, Tamásiban, Bátaszéken és Döbröközben tervezik, hogy újra nekilátnak. Szeretnénk, ha egyre több amatőr filmes lenne, habár ez a mozgalom igazán tömegméretű nemigen lesz... Virág F. Ê. Emberek, országok, történetek Mit hozzunk a Szovjetunióból? N égy évvel ezelőtt Hol. landiában járt ismerősöm mesélte, hogy első önálló rotterdami sétája igen keservesen végződött. Másodmagával és fényképezőgéppel indult felfedezni a meseszép várost. Ez utóbbi — és társainak figyelmetlensége — so. dorta bajba. Addig ugyanis, amíg lencsevégre kapta a megörökítésre kiszemelt műemlék templomocskát, mely olyan volt, mint egy csipke, költemény — kőből, táskáját egy kínálkozó kőpárkányra helyezte. Kísérői továbbsé. táltak, míg ő fényképezett, így történhetett meg, hogy táskájának csak a hült helyét találta. Mit mondjak? Nagy volt a kétségbeesés, mert minden útiokmánya, pénze abban a táskában volt. Senki ne aggódjék. Honfitársunknak meg. került a táskája, mivel HoU landiában még a lesipuskás megtalálók is becsületesek. Első dolguk az volt, hogy bejelentették a rendőrségen, mit és hol találtak (a póruljárt látta is az ama bizonyos kőpárkányhoz közel parkoló gépkocsit, ami a becsületes megtaláló tulajdona volt), de honpolgári lelkiismeretüket a bejelentéssel megnyugtatva, hazavitték a talált tárgyat. — „Jöhet érte a jogos tulajdo. nos” — felkiáltással. Mondanom, sem kell, hogy a tulajdonost nem kellett biztatni. Kitaxizott Rotterdam megnevezett elővárosába és a táskájában lapuló pénz tíz százalékának a lefizetése ellenében átvehette a néhány félórával ezelőtt még végképpen elveszettnek hitt tulajdo. nát. Nem arról van szó, így is örült. De meglepte a zsebbenyúló becsületesség. Ez a kis epizód Moszkvában jutott eszembe, s bevallom nem minden apropó nélkül. Leningrádból érkeztünk a Szovjetunió fővárosába, és meg kell hagyni, addigra már ugyancsak megszaporodott csomagokkal. Meg sem próbálom felsorolni, mi mindent rejtettek a dobozok, táskák, a villanyvarrógéptől kezdve a lábbal hajtható kisautókig. Az ajándékvásárlási láz már Kijevben kitört majd mindenkin és az ajándékok halmazából a 320 ember, úgy gondolom, össze tudta volna „dobni” egy kisebbfajta áruház komikusán vegyes, de indulás- ra mindenképpen megfelelő árukészletét. Mire a fővárosba érkeztünk, már megszoktuk, hogy itt a turista különösen megbecsült ember, kivált ha barátságvonat utasaként érkezik a szocialista államok valamelyikéből. Érkezéskor kiraktuk a csomagjainkat a hálókocsik elé, és a 20 emeletes Belgrád-szálló halijában ott vártak bennünket a vagonszámoknak megfelelően gledába rakott bőröndök, dobozok. Csak nyakon kellett ragadni a pakkokat és irány a lift, hogy gyorsan menjen a szobafoglalás. A gyorsaság, megjegyzem, mindenütt igen fontos követelmény volt, hiszen az inturisztosok — tucatnál több kitűnő tolmács és jól felkészült idegenvezető — az idő rövidsége miatt így is csak a töredékét tudták nekünk megmutatni abból, amit látni kell, és érdemes. El tudják képzelni, mit jelent 320 temperamentumos magyar négy liftnek? Úgy ítélem meg, szörnyű megterhelést, mert mindenki egyszerre akart lehetőleg betüremkedni a jó tágas felvonók valamelyikébe. Nem tréfálok, isteni csoda, hogy a liftek nem adták be a kulcsot szűnni nem akaró jöv és-mené. seinktől. Sok időbe telt, mire — egyik csoportvezető segítségével a hátsó teherliften — felvergődtem 15. emeleti lakosztályomba, azaz lakosztályunkba. Szobatársnőm már ott volt, de lógó orral, kétség- beesetten, — Elveszett a táskám. Amikor ebédeltünk még megvolt. Biztosan a lift környékén raktam le valahova — panaszolta és átkozta magát, hogy a költőpénzéből semmit sem vásárolt még. Ami azt illeti, érthető volt a rémülete. Költőpénzként egy tisztes havi fizetést kitevő összeget hozott magával, arra gondolva, hogy összeköti a kellemeset a hasznossal. Megismerkedik a Szovjetunió három nagyvárosával, és elintézi anyuka minőségben a karácsonyi bevásárlást is, mi. vei „itt olyan sok okos dolgot lehet vásárolni”, kivált, ha gyerek várja otthon a mamát. Sajnáltam szegényt, mert nem is küszködött már köny- nyeinek visszatartásával, ami. kor elindult, hogy körbekér- dezősködjék, hátha valamelyik csoportunkbéli őrzi a táskát, mert ha nem. hát... a személyazonossági hiánya miatt még baj is lehet hazafelé. Alig csukta be maga mögött az ajtót, csengett a tele. fon. A porta az útitársnőmet kereste, egyik tolmácsunk segítségével. — Szíveskedjék majd lejönni, mert itt van a táskája. Szépen megköszöntem a jó hírt. aztán megcsodáltam az ablakunkkal szemben lévő külügyminisztérium épületét, a pompás kilátást, majd a mennyezetig fekete csempével borított fürdőszobát. — Nézze csak, meglett a táskám — trappolt be széles mosollyal útitársnőm, alig negyedóra múltán. — Képzelje, ott találták meg a liftnél, és nyomban elkezdték nyomozni, hogy kié lehet. Együtt örültünk a megkerült jószágnak, majd azon medi- tálgattunk, hogy ugyan miért nem fogadta el a portán szolgálatot teljesítő fiatalasszony a megtalálónak és visszaszolgáltatónak — állítólag nemzetközi szokásként — járó borravalót? A kettőnk között felmerült kérdésre egy Moszk. vában tanuló honfitársunk adta meg a kurta választ. S olyként, hogy „sértésnek számít az itt teáravalónak nevezett borravaló’’. Kivételt csak nagyon kevesen képeznek. Abban maradtunk nevetve, de titokban azért komolyan gondolva a dolgot, hogy ebből az itt megismert „sértődékeny- ségből” jó lenne importálnunk valamennyit. Azóta — sajnos — tudomásul kellett vennem. hogy egyéb erkölcsi természetű „cikkre” is lenne szükségünk. Moszkvában táskája vesztett és megtalált útitársnőm egy édesanyjának szánt porszívót cipelt hazáig, különösebb baj nélkül. A porszívó a budapesti átszállásnál még megvolt. Szekszárdon valaki „véletlenül” a magáénak hitte, és ez azóta is tart... ÁSZLÖ IBOLYA
