Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-18 / 15. szám

ügy élünk, nkogy élni tudunk?

A nyújtózkodó sötétben barátságos fényekkel világít az este. ■' Kis kértes házakkal szemben fárkasszemet néznek a münkásszálló világos abla* kai.

Elmúlt hét óra. Vacsoraidő van a szállóban. A jókora ebédlőben alig néhány asztal

látszik — jókora nylonzacskóból töpörtyűt eszeget. Lassan, tempósan. Legalább egy heti készlete lehet. Egy másik, deresedé hajú férfi csak úgy munkaruhában — talán át sem öltözött még műszak után — könyvet tart a kezében. A legfiatalabb mozdulagyarázóan, kicsit mentegetőzve, mintha a kérdésemben* a ma már megivott sörök számát firtatnám.

Leteszi maga mellé a könyvet. Egyszerre pillantunk a címlapjára: James Jones:

„Örökkön örökké”.

Furcsán csillog a szeme, amikor rámnéz — nem a sörösüvegek visszfénye ez. Aztán kapkodva, gyorsan cigarettára gyújt. Úgy markolja a cigarettát, mintha fogódzkodna benne.

— Eh, nem mondom, a karácsonyok, meg a többi népünnepélyek — kamaszos hanyaveuseget akar hangjába csempészni — nem a legkel- lemeseobek. De aztán jönnek újra a hétköznapok. Dolgozni kell — érni kell, — fejezi be.

Kifújja a füstöt, s a kékesen kavargó gomolyag múgé rejti arcát.

A fiatalabb Mariraisz Imre, asztalos, mintegy „végszó” után átveszi a beszélgetés fonalát.

— Tíz éve dolgozom a vállalatnál. Baranyajenőről egy kis faluból kerültem ide. Asztalos vagyok. Nem panaszkod- hatom semmire, a fizetésem is jó — és még csak 28 éves vagyok. Lassan elég is lesz a legényéletből. Mindenki családot, ótthoht Szeretne tudni maga körül, egy bizonyos kor után. Hogyan élünk itt? Hát az igazat megvallva, ahogy saját magúnk élni „tudunk”. Működik néhány szakkör, nem túl nagy a látogatottsága, kapunk a vállalattól kedvezményes színházbérletet és a KISZ-esek szerveznek néha kulturális programokat. De azt hiszem nem úgy használVacsoraidő...

üres. Á kiszolgálópultnál 10—15-en állnak sorba: megrakott tálakon frissen sült rántott szeletek illatoznak Az asztalokon itt-ott' sörösüve- vek, fröccsös poharak. A terem sarkában fönn a falon, festett fapo'.con színes televízió — egyelőre még bekapcso- latlanul, szürkén „bámul el” a vacsorázok feje felett, bele a gomolygó cigarettafüstbe.

Az üvegajtón túl a társalgók üresek. Csak valamivel odébb, egy kis teremben pattog egy pingponglabda a zöldre mázolt asztalon. Az idősebb „fehér fejű”, melegítés férfi izzadva ugrál az asztalnál. Cukkolják is néhá- nyan:

— Mozogj öreg, vagy mér meszesedik a derekad? Ha már a talicska mellett lazsálsz. ..

Az emeleti lépcsőfordulóban jókora filodendron húzódik meg a homályban, mintha saját maga elől akarna elbújni. A folyosón, ahol a hálószobák.vannak, alig van visszhangja a jóestétnek. Ki saty- tyogó, letűrt szárú gumicsizmában, ki bakancsban, „ceig- nadrágban” baktat a saját szórakozása után.

Bekopogok az egyik szobába. Három heverő, rajta az elsimított ágynemű, egy barna asztal, két szék, a szekrény' tetején néhány sörösüveg. Körbe a falak tiszták — dísztelenek. Kellemes meleg van. ingre, gatyára vetkőzve lehet ücsörögni az ágyak szélért. A központi fűtés kifogástalan. De valami másfajta me’egség hiányzik. Talán az otthon melege.

Hárman vannak a szobában. Szemre a legidősebb — szikár, kesernyés embernek

i- -Triff -Trim« ‘ I—iű}>T*mrgi'

1976. január 18.

tán látszik; éppen indult volna kifelé.

Arra kérem őket, beszélgessünk. A tiltakozó mozdulatok láttán sietve magyarázkodom, hogy nem valami különleges dologra vagyok kíváncsi —• „csak” az itteni életükre. A legidősebbet ez sem nyugtatja meg és töpörtyűjével együtt zsörtölődve elvonul.

A másik kettővel körbe üljük az asztalt. Nem nagy teljesítmény. Mayer Péternek még kezében a könyv, mikor elkezdi:

— AZ Alföldről jöttem át ide, több mint hat éve. Igen, mert éppen negyven éves voltam akkor. Itt az Állami Építőipari Vállalatnál kubikos vagyok. Otthon a téesz- ben dolgoztam. Kicsi tanyán laktunk, állatokat is tartotMayer Péter

tunk a ház körül. Elváltunk... Ott maradt az asszony, a két gyerek — és az otthon. Azóta7 A hétköznapok elsza’adnak, d nekem hét végén, nem >ndu’ ha~a soha a ■ "Votn TT’>t — így vagyok. — mondja májuk ki a lehetőségeinket — amelyeket a vállalat biztosít — ahogy lehetne. Az igazsághoz tartoz’k, hogy az épületben a legnépszerűbb hely a büfé.

(Eszembe jut, amit a büfé vezetőjétől hallottam. Körülbelül 80 ezer forint az alkoholforgalom havonta. Ez egy közepes nagyságú falusi vendéglő bevételével azonos. Pedig itt csak 250 ember lak'k és csak négy órán keresztül szolgálnak ki szeszes Italt.)

— De persze nem akarok prédikálni, mert egy héten egvszer én is megiszom, ami k;iár — húzódik félszeg mosolyra a száia, mintegy egye+é^ést keresve.

— E’ég sókan ê’nek itt o1va- nnk. fő'eg az'idősebbek. ak:k kics't mór feladták... Magányosan, beporosodva.

•

T.ehaiiafomV a téorsőn. (önkéntelenül vé',,',c'rrv*om a te- nvp'-o-nmel a homáivhq húzódó füodendron leve'eit. Jőns- k5*i rqrtsd ratt„v a nor. Kőn

óz'fp roprt. nn»V| U>*rnoTi. ftrvrrs*

t'vSna még újabb hajtás«' nt In Î

Fotó. wrotlvali.

jNyílt levél:

Lemondom a pletykapartit

A minap ! megállított az utcán egy úr, és aranygyűrűs

........ " 1 kezével megmarkolta a vállam, s közös is?

m

erősünkről minden bevezetés nélkül megrökönyödve közölte: „Én eddig azt hittem, hogy irtó jól állhatták, erre fel kiderül, hogy szegények voltak, mint a templom egere.”

Ha néha tévedek: ön pletykapartira invitált, s nyilván meglepődött, amikor szó nélkül’ faképnél hagytam. Ugyanis aa égvilágon mindenről szívesen beszélgetek önnel is, másokkal is, az egyetlen dolog, ami soha nem volt számomra téma? Valakinek az anyagi helyzete.

Tulajdonképpen megdöbbenése nem túlságosan meglepői Közös ismerősünknek az apja lehetne, s így nem csupán az évek számában különböznek egymástól, hanem — ahogy kérdéséből következtetni lehet — szemléletben is. Csodálatos módon önt a „történelem szele” éppencsak meglegyintette, 8 úgy tudom különböző örökségek várományosaként a mai napon is egyszerre négy helyen hajthatná álomra a fejét. Ennyi otthona van. Arany, villa, nyaraló, autó: az ön számára ez a gazdagság, ez a2 érték.

Mondja! Nem gondolkodott még azon, hogy felcseréli az értékeket? Emlékezzék: mennyire felpaprikázta Önt lánya férjhezmenetele. Tört, zúzott kiabált, veszekedett, kihozta a sodrából „ lány választása, mert a veje úgynevezett „szegény” emberek gyermeke, és a szülők anyagiakban nem sokat nyújthattak fiuknak. A fiatalok háza nemcsak pénzből épült, hanem egy összetartó család kézé munkájából is. De látja, az összetartás — ez is érték. A ház mégis az Ön lány« nevén szerepel: csakis ezzel a feltétellel segítette őket. Igaz, ön adta a pénzt, de a testvérek. a rokonok adták két kezük munkáját. A pénznél többet adtak. Még a munkánál is többet mutatott meg önnek ez az összetartó család.

Nos hát jó uram, ön kíváncsi, s addig úgysem nyugszik míg presztízs kíváncsiságát ki nem elégíti. Hogy további faggatózásának elejét vegyem: közös ismerősünk szülei valóban szegény Iparos emberek voltak. Nem léhák, dologkerülők, iszákosok és pazarlók; dolgoztak, amennyi belefért. És mégsem tudtak az ötről a hatra jutni. Nincs szándékomban elmondani Tiborc panaszát — önnek sokkal jobban illenék tudni, hogy mi volt „azelőtt”. Ön nem valószínű, hogy észrevette. de voltak akik igen, s csak úgy, mint ma, más szemszögből tettek különbséget a szegénység és a gazdagság között.

Jobb későn I mint Sóba. így hát akár hiszi, akár nem, I elmondom önnek, hogy pénzért olyan dolgokat lehet kapni, ami életszükséglet, ami fontos és kényelmes. de nem a teljességet jelenti. Nézzen körül: legtöbb családnál ma már annál sokkal több megteremtődik, mint ami a létezéshez szükséges. Ehhez szorgalom kell, ehhez éveken keresztül szakadatlanul dolgozni kell, ehhez munka és pénz kell. De nem ez a minden.

A kényelem fontos, de az emberi teljességet jelenti? A' Maga zafírköves gyűrűje nélkül-meg lehet élni, a veje családjának szeretete né'kül nem. Nem lehet élni az együvé tartozás. a hűség, a barátság, a biztonságérzet nélkül, annak tudata nélkül, hogv igenis van, akire mindig számíthatok. Nem mindig kerül viszont pénzbe az, amiért a teljessségre törekvés igéhyével élni érdemes. Egy krajcárba sem került például, hogy az ember szelleme befogadja mindazt, amit az egyetemes emhnri kultúra megalkotott. Tudja mi kerül sokba? AZ embert körülvevő kellékek. Azok a né'külözhetetlennek látszó lényegtelen dolgok, amelyek alanián ön az embereket aranygyűrűs kezével két csoportra osztja. Gondolkozzék ezen!

önt köszönés nélkül a járda szélén hagytam: most már azt is tudia miért. Ismerősünk szüleivel kapcsolatban ugvanis sok-sok minden felmerült már. csupán az nem, amit ön firtatott volna. Pontosan űgv élnek, ahogy ma a munkaszerető és munkaM-ő emberek tö^iisége. Megtehetnék például, hogy emeletes házat vagy üdülőt fusizzanak, de nincs hozzá kedvük. Szeretnek sétálni, társasáéba járni, vicceket mesélni, olvasgatni, beszélgetni, főzni, barkácsolni, a gyerekekkel foglalkozni. Ezenkívül van salát erőből vásárolt, szépen berendezett szövetkezeti lakásuk, autójuk, családjuk és három gyereket nevelnek. És van egy negyedik gyerekük is, akinek kezébe már diplomát adtak, aki miatt ön pletykapartira Invitált, s akiről azt hiszi, hogy nem proli, hanem finom úri családból származik.

Ha érdekli, azt is megmondhatom, hogy ez a fiatalember — mellesleg — kiváló szakember. Ami a jellemét Illeti: kitartó, szívós, következetes, megértő, tisztességes, emberséges, érett gondolkodású. Egy hibája azonban van: ha „begerjed”, nem keresgéli a szavakat. Nem, ne féljen, nem árulom el magát. Félek, ha megtenném, ön elé állna, és azt kérdezné: haw do you do? Mert humorérzéke is van.

Mi jellemző mérj rá? ISovány, mint to/ujjam.

' Többen mondtuk már neki hogy igazán felszedhetne magára néhány kilót, de nem fog rajta az étel, pedig farkasétvágya van. Az a véleményünk, hogy többet strapái ja magát a kelleténél. Mi, barátai arra gyanakszunk: ha nem azt csinálná amit csinál, ha nem meggyőződése szerint élne és dolgozna, nem kapna elegendő oxigént és megfulladna.

Sajnálnám, ha. úgv érazné hmry nom tudott meg mindont a fiatalemberről, azaz a szüleiről. Gondolom mindent tud, supán egyet nem: megérteni engem.

D. VARGA MÁRTA