Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-15 / 12. szám

Helytörténeti pályázat A Tolna megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a Hazafias Népfront megyei f bizottsága, a Tolna megyei Le. véltár és a Tolna megyei Hely­történeti, Honismereti és Nép­rajzi Bizottság helytörténeti pályázatot hirdet. A pályázatra beküldhető a megye történetének bármely korszakából, bármely területé* ről, hivataláról, vállalatáról, üzeméről írott tanulmány. Pályázati feltételek: a pá­lyázaton bárki részt vehet, ed­dig még nem publikált, pályá­zatra még be nem küldött munkával. A pályaműveknek hiteles forrásokra kell épülni­ük: egykorú levelezéseket, ira­tokat, cikkeket, hitelt érdemlő adatokra épülő visszaemléke­zéseket, levéltári, irattári vagy személyi tulajdonban lévő do­kumentumokat kell a pályá­zóknak felhasználniok. Az adatokra a pályázat jegyzeté­ben a szokásos módon hivató kozni kell. A pályázónak figyelembe kell vennie a marxista törté­nettudomány legújabb ered­ményeit. A pályázatok terjedelme leg­alább 30 gépelt oldal — másfél soros távolsággal gépelve. A pályázatok terjedelmének fel­ső határát nem korlátozzák a kiíró szervek. A pályázatokat jeiigével kell beküldeni. A pályamű mellé zárt borítékban kell el­helyezni a pályázó nevét és pontos címét. A pályázat díjai: első díj 4000 forint, második 3000 fo­rint, s a harmadik díj 2000 fo­rint. A pályázatot meghirdető szervek által alakított zsűri­nek jogában áll több első, má­sodik és harmadik díjat kiadni, vagy a pályaművek színvona­lától függően, a díjakat visz- szatartani. A díjazásban nem részesült pályamüveket a zsű­ri jutalomban részesítheti. A pályaművek benyújtási határideje: 1976. május 31. A pályázatokat a Tolna me­gyei Levéltár (Szekszárd. Bé­la tér 1.) címre kell bekülde­ni. A pályamunkák benyúj­tott példányai — a szerzői jog fenntartásával — a Tolna me­gyei Levéltár őrizetébe kerül­nek. A pályázaton való részvétel a szerzői jogot nem érinti, azonban a pályázó köteles — a fennálló rendeletek szerinti szerzői díj ellenében — a bí­ráló bizottság által javasolt módon publikáítatni művét. Az eredményhirdetés idő­pontját a bíráló bizottság a pá­lyázókkal levélben, illetve a Tolna megyei Népújságban közli. Női filmrendezők Fotókiállítás r A megyei művelődési köz­pont kiállítótermében láthat­ják a fotó iránt érdeklődők a Tolna megyei Fotóklub és a szekszárdi fotószakkör 1975-ös „termésének” legjavát. „Az év legjobb fotója” pályázat díj-: nyerteseit és legjobb felvéte­leit. A kamara jellegű bemutató tartogat a fotó kedvelői szá­mára meglepetést, egészében jobb színvonalú, mint a tava­lyi. Azt azonban nemcsak a kritikus veszi észre, hogy né­hány felvétel nem 1975-ös ter­més, mert a tavalyi „Az év legjobb fotója” pályázat kiállí­tásán is szerepelt. A hagyo­mányos fekete-fehér képek mellett több színes felvételt is látni, közülük Málinger János színes fotói a legfigyelemre­méltóbbak. Kellemes meglepetés néhány eddig kevésbé ismert fotózó Történelem r A „Kulturális kaleidoszkóp” 0 heti ajánlata kulturális kirándu- lásokat tervező brigádoknak» KJSZ-eseknek; László-Bencsik Sándor Tör­ténelem alulnézetben című, a Magyarország felfedezése so­rozatban megjelent könyve már a második kiadásban is elfogyott. A nagy jelentőségű szociográfia színpadi változata is sikerrel került színre a Thá- lia Színházban. Rendezője Ka­zimir Károly, főbb szereplői: Szabó Gyula, Horváth Teri, Bitskey Tibor, Kozák András, Nagy Attila, Rátonyi Róbert, Lengyel Erzsi, Gór-Nagy Má­ria, Esztergályos Cecília, Mécs Károly, Harsányi Gábor. Az előadás hét órakor kezdődik és Szekszárdon bemutatkozása: dr. Radnai Ti­bor Tanya és Pince című ké­pei, Lehoczky Béla Tanulmá­nya vagy Ma tők Lajos groteszk Fogatja. A díjnyertesek — Bakó Je­nő, Ozorai Gábor, Komáromi Zoltán, dr. Radnai Tibor, Kő­szegi János, Péterfalvi Géza — képei közül nem mindegyik tű­nik ki a kollekcióból, azaz nem minden esetben egyértelmű, hogy valóban a kiemelt képek a kiemelkedőek... A zsűri dolga, joga a döntés, s az is igaz, hogy nem volt könnyű a döntőbizottság dolga, éppen a viszonylag jó színvonal miatt.» A Tolna megyei fotósok munkájának javulását jelzi az is, hogy az ebben az évben más pályázaton már díjnyertes ké­peket kiemelhették, és verse­nyen kívül mutatták be. A kiállítást délelőtt tíztől te­het megtekinteni. fél tízkor ér véget. A színház címe: Budapest, VI., Nagyme­ző utca 22—24. Telefonszáma: 310 —500. A színpadi változat rövid tartalma: az Asztalos-brigád tagjait magasabb bérrel csalo­gatja egy konkurrens cég. Az irodavezető sem bánná a bri­gád szétzüllését. Másféle ba­jok is vannak: egy családi ün­nepségen Mirkó Jani, a brigád tagja ittasan leüti a vendég­látó Törököt, mert az nem ad­ja hozzá a lányát. A dolgok úgy alakulnak, hogy Asztaios, a brigádvezető már nem tudja megakadályozni, hogy a bri­gád széthulljon: a tagok ki­válnak az Asztalos-brigádból és új kollektívákat hoznak lét­re.- A nők nemzetközi éve alkal­mából az UNESCO megren­dezte Olaszországban a női filmrendezők világtalálkozó­ját. A háromszáz résztvevő új nemzetközi szervezetet hozott létre az UNESCO égisze alatt A találkozó alkalmával be­mutatták a női rendezők által készített legjobb filmeket. A szimpózium néhány jelentős Színházi ajánlatunkban László-Bencsik Sándor tavaly bemutatott darabjára hívtuk problémával is foglalkozott, így például azzal, hogy miért jut el kevés nő a rendezéshez? Fő kérdésként szerepelt a nő­ket érdeklő szociális problé­mák feldolgozásának lehetősé­ge és a művészet terén dolgo­zó nők társadalmi felszabadí­tása, amely nemcsak a harma­dik világban, hanem Nyugaton is élő probléma. fel a figyelmet. A szerzőnek most próbálják új drámáját, szintén a Thália Színházban. Ä darab HidaskeresztúronJ az Alföldön játszódik. Témája egy régi, múltbeli paraszti csa­lád felbomlása. így nyilatko­zik az új műről egyik lapunk­ban a szerző: — A családon belül a nem­zedékek csatája ez. Sárika né­ni „megrendezi” a maga halá­lát, mert ki akarja próbálni, a , végakaratát teljesíteni fogják-e az utódai? A két testvér; András és Gáspár szembesze- j gül egymással az örökségért, a | család fölötti hatalomért. A család hazugságokban él, s az istenük a pénz lett. A harma­dik generáció megtagadja elő­dei világát Ez sem egyértel­mű ... — A darabban a konfliktus eukból semmi sem oldódik meg megnyugtatóan. (Válság? Egyé. ni drámák? Inkább: mindent felkavaró átalakulás, annate minden gyötrelmével és torzu­lásaival, kegyetlenségével.. j Nem békés átmenet, nem fel­oldódás és nem diadalmas vál­tozás. Ezt a pillanatot szándék koztam megfogni.) Költemények a munkáról Napjaink egyik legizgalma­sabb fotóművész-egyénisége Féner Tamás. Január 9-én, a Budavári Palota A épületében, , a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban nyílott kiállítása a művész új alkotói korszakán nak dokumentuma. Mindössze négy képsor sze-' repel, igaz mind a négy a kép­esszé műfajába tartozik és mind formailag, mind a képek mennyiségét tekintve felrúgja a megszokott kereteket. Cserhalmi-brigád, Olajbá­nyászok, Csepel, Oravecz Ist­ván nyugdíjba megy a négy képsor címe, melyekről ezt ír­ta egyik kritikus : „költeményeit a munkáról”. alulnézetben Most próbálják O stjek, vagy ahogyan ml mondjuk, Eszék nem­csak a közelsége miatt nem számít igazán kútfőid­nek. Sok dél-magyarországi, dél-dunántúli honfitársunk­nak élnek rokonai Szlavóniá­ban, és ha valakinek útlevele van, idő és elhatározás kérdé­se megnézni vinkovci, dárdai, eszéki atyafiságát. Onnan is sokan jönnek, főleg Harkány­ba és esküsznek arra, hogy nincs párja az itteni gyógy­víznek, valósággal újjászüle­tik tőle az ízületeivel nya- valygó ember. Alig lódul meg velünk a hazafelé tartó vonat, kész a barátság. Meséljük, ki, milyen járatban volt, vagy van. Ne­kem a legkevesebb a mesélni, valóm. Távoli rokonoknál, ba­rátoknál jártam, és hát be­vitt a kíváncsiság a Glas Sla- vonije szerkesztőségébe is, amellyel laptársunknak, a Dunántúli Naplónak, igen élénk kapcsolatai vannak. Te­hát csupa, csak számomra ér­dekes nap van mögöttem, er­ről nincs mit beszélni. Bizto­san azt gondolják rólam a szótlanság miatt, hogy /apója vagyok, de mit számít az? Ha a hallgatás arany, az újság­írónak kétszeresen az, mert amíg mások beszélnek, zavar­talanabbal elégítheti ki szak­mai betegségét, a kíváncsisá­got. Ez utóbbinak azért a töb­biek sincsenek híján. Minek következtében megtudom, hogy a velem szembenülő, fö­löttébb beszédes hölgy féltest­vérét, a Dusánt, meg kelle­ne újra nősíteni, de úgy, hogy az elözvegyült férfiú a hölgy Emberek, országok, történetek Vámkaland pécsi illetőségű barátnőjét ve­gye feleségül, „mert nem igaz, mennyire összeillenek". A hetven év körüli Miller Alf­réd, aki Mohácsra, a szülővá- rosiba igyekszik, lakodalomba hivatalos, és már harmad­szorra húzza meg a gyógy- vizes fiaskóját. Nem tudom, mi lesz vele a lakodalomban, ahol a fiatal párra mondott pohárköszöntőknél nem jelent mentelmi jogot a gyomorbaj?! Egy óra sem telik el és sok éves meghitt ismerősök­höz hasonlítanak a közelem. ben ülők. Közlékenységük ki­terjed még arra is, hogy ki mit hozott idejövet, és mit visz haza ajándékként. Minél közelebb érünk a határállo-, máshoz, annál nyitottabbakká válnak az útitáskák, szatyrok. Én pedig annál biztosabb va­gyok abban, hogy lesz itt még látni-, hallanivaló bőven. És nem csalódom. A jugoszláv vámosok lebilincselő udvarias­sággal tudakolják, hogy a cso­magokban nzm rejtőznek-e a megengedett értékhatárt meg. haladó értékű dolgok, majd a nemleges válaszokra széles mosollyal kívánnak szerencsés megérkezést. A mi vámosaink sokkal érdeklődőbbek. így alábbhagy a beszélgetőkedv. Ülünk, mint süket békák « tóparton. Fogalmam sincs, ki, mitől van úgy megriadva, mert a táskák, szatyrok csak­ugyan nem rejtenek vám nél­kül be nem hozható árucik­keket. Szép sorban halad a középkorú vámtiszt és hoz­zám érve nekem is felteszi a kérdést. Válaszul nyitom a kisméretű táskát, amiben a személyes holmikon kívül egy tábla csokoládé, két üveg öli. vabogyó és két kiló, nylon­zacskóban arányló kukorica- liszt lapul. — Csak ezt hozza? — me­red rám csodálkozva és ujjai­val végigtapogatja bizalmat­lanul a kukoricalisztes zacs­kókat. Bólintok, de kezd bennem ágaskodni a sértődöttség, mert a „csak ezt hozza” hangsze­relésében van valami, ami azt árulja el, hogy nem tart egészen épeszűnek. — Kukoricalisztet? — kér­dezi újra, és ismét végigzon­gorázik a zacskókon. A többiek kukán bámulnak, érdeklődés és káröröm ül a tekintetükben. Na és a vára­kozás izgalma, hogy hátha va- lami rendkívülit csempészek a gyönyörűen adjusztált kuko­ricalisztes zacskókban. Több rendbeli eredménytelen tapo- gatás után a vámtiszt érdek­lődése a hölgy felé fordul. — Asszonyom, csakugyan behozta azokat az italokat, amik a vámcéduláján szere­ldeinek? Válasz helyett a beszédes hölgy — aki elözvegyült öcs- csenek pécsi menyasszonyt szán — készségesen nyitja ki nagyobbik bőröndjét. A lát­vány meghökkentő. A serény készség is, amivel a tulajdo­nos kezdi kirakni az üvegeket. Maraschino, Gordon-gin, Sta. ra Slivovica, konyak, Lacri- ma Christi és ráadásul vala­mi kisüstön főtt borókapálin­ka, ami állítólag asztmások, nak ajánlott házi medicina. A vámos nem hisz a sze­mének és a fülének sem. — Ez mind az Öné, asszo­nyom? A hölgy arckifejezésére egyáltalán nem ülik e kérdés elhangzásakor, az értelemdús jelző. — Persze, hogy az enyém. — De asszonyom... — kezd magához térni a hüledező vámtiszt — ennyi italt... Nincs idő, hogy befejezze. A hölgy közbeszól: — Igaz, hogy ennyi italt vi­szek, de alkoholt egy csep- pet sem! Kibuggyan belőlünk a ne­vetés, a vámtiszt markáns ar­cáról is eltűni/e a marcona- ság. — Szóval, alkohol nincs, egy csepp sem?! — Láthatja kérem, nincs. ön nem lehet valami nagy ivó asszonyom — koc­káztatja meg a vámos és át­nyújt egy új vámcédulát. —, Tessék. Töltse ki kérem, de ne írja fel ezeket az üdítő italokat! Szolidan pukkadozunk, míg készül a „lecke’’, majd bú­csúzik a vámtiszt s azzal, hogy „máskor asszonyom, ke. vesebb innivalót szánjon aján­déknak!" Alig lép ki az ajtón, való­sággal . rázuhanunk ősz hajú utitársnőnkre, hogy ha tud­ná, mekkora szerencséje van! Még mindig nem, az istenért sem érti, ingerülten bizony­gatja, hogy alkoholt egy sze­mernyit sem hozott. Nem tud­ja, miért szúrta ki a vámos. Már Pécs alatt járunk, ami­kor felfogja végre, hogy nyu­godtan megvámolhatták vol­na az ajándéknak szánt ital­különlegességekért, mert al­kohol bizony az mind, a ja. vábóL — Látják, mire jó néha a lüké ség? — szögezi le végül. — Maholnap nagymama le­szek, de mindmáig azt hit­tem, hogy csak a tiszta szesz alkohol. Azt meg csakugyan nem hoztam... A közderültség kitart Pécsig. Lám, mindig történik va­lami, ami semlegesíti az uta­zás fáradalmait... LÁSZLÓ IBOLYA t

Next

/
Thumbnails
Contents