Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-03 / 283. szám

♦ A szovjet nép parlamentje Kedd esti kommentárunk: A Szovjetunió területe, mint ezt ma már minden kisiskolás tudja, a földkerekség egyhatoda. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának, a szovjet nép parlamentjének most összeült téli ülésszakát azon­ban a glóbus fennmaradó öthatod részén is megkülön­böztetett figyelemmel kísérik. A hatalmas szovjetor­szág küldöttei ezen az ülésszakon fogadják el a jövő esztendei népgazdasági tervet, amely az élet minden te­rületén megszabja a soron következő feladatokat. Ez akkor is igen fontos lenne, ha január elsején „sza­bályos” esztendő kezdődnék a Szovjetunióban. 1976. azonban a szovjet tizedik ötéves terv első éve — az pe­dig nemcsak az atlétikai pályákon igaz, hogy a jó rajt a siker rendkívül lényeges feltétele. A szovjet közélet mechanizmusából, a pártvezetés jellegéből következik, hogy a legfelsőbb tanács üléssza­ka előtt összeült az SZKP Központi Bizottságának plé­numa, amely megvitatta és elfogadta a jövő évi nép- gazdasági terv előirányzatait. így tehát a parlamenti ülésszakon Nyikolaj Bajbakov miniszterelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke olyan beszámolót ter­jeszthetett a választókerületek elé. amelyet a nép veze­tő ereje, a Szovjetunió Kommunista Pártja a történel­mi tapasztalatok fényében gondosan mérlegelt. A számok impozánsak, nemcsak a Szovjetunió óriási méreteit érzékeltetik, hanem a megtett út nagyságát és a párt által vezetett nép alkotóerejét is. Lenin megva­lósult álma, a világ első szocialista országa az első öt­éves tervek idején még fantasztikus gondokkal, iszo­nyú örökséggel és egy járatlan út minden nehézségé­vel küzdött. Ma ez az ország világviszonylatban is meg. hódította a legkorszerűbb technika és technológia csú­csait — a Szovjetunió a modem gépóriások, a színes televíziókészülékek és komputerek országa is lett. Az ipar 1975-ben nem a tervezett 6,7, hanem 7,5 szá­zalékkal nőtt, méghozzá — és ez a lényeg — a növe­kedés nyolcvan százaléka származott a munka terme­lékenységéből. Jövőre nyolcvanhat százaléknak kell len­nie ennek a népgazdasági szempontból kulcsfontossá­gú aránynak — és ez szinte a mai szovjet gondolkodás modelljének tekinthető. A z NDK-ban működő világpolitikai és gazdasági intézet legfrissebb adatai szerint a KGST-orszá- gok tavaly már a világtermelés 37,5 százalékál adták — 1950-ben 17,5 százalék volt az arány. Nem szorul különösebb részletezésre, hogy ebben a diadal­mas tendenciában milyen része van a szovjet nép ál­dozatos munkájának. Portugália: A PKP a válság politikai megoldását sürgeti Costa Gomes portugál elnök hétfőn este rádióbeszédben kö­zölte, hogy a lisszaboni kato­nai körzetben feloldotta a részleges ostromállapotot Az elnök közlése értelmében a rendkívüli állapot Lisszabon térségében az éjszakai kijárási tilalom után kedden hajnalban szűnt meg. A kijárási tila­lommal együtt ismét szabad a gyülekezés és a tüntetés. A katonai vezetés azonban hét­főn este arra kérte a pártok vezetőit, hogy egyelőre tartóz­kodjanak a demonstrációktól, és tagjaik szolgáltassák be a fegyvereket. Gomes elnök az ostromálla­pot végét bejelentve elisme­réssel szólt a portugál nép há­zasságáról. amel’vel támogatta a zendülést elfojtó katonai egységeket. A TASZSZ lisszaboni tudó­sítása szerint a rendkívüli ál­lapot hatálytalanítása megfelel az ország haladó és demokra­tikus. közvéleménye, a balol­dali politikai pártok köztük a PKP azon kívánságának, hogy állítsák helyre a polgá­rok demokratikus szabadság- jogait. A jelen körülmények között a legfontosabb feladat tovább­Kedden a Gellert Szállóban plenáris üléssel és a szerkesz­tő bizottságok megbeszélései­vel folytatódott a KGST köz­lekedési állandó bizottságának ülése. A keddi tanácskozáson a KGST-országok vasúti áru- fuvarozási helyzete, problé­mái, a nemzetközi vonatok menetrendsxerűsége volt a fő téma. E probléma megoldása érde­kében fogadta el az állandó ra is a válság politikai megol­dásának keresése, amiért kö­vetkezetesen síkraszáll a kommunista párt. Mint isme­retes, a portugál jobboldali erők újabb kommunistaellenes kampányt próbálnak szervez­ni. Lisszaboni politikai körök­ben rámutatnak, hogy a szo­cialista párt vezetősége szintén a jobboldali erők kezére ját­szik A párt keddi közlemé­nye jóllehet hangoztatja, hogy szükségesnek tartja annak a politikai programnak a meg­őrzését, amelynek alapján lét­rejött a mostani ideiglenes kormány, ugyanakkor elfogad­hatatlan feltételeket támaszt a PKP részvételére. A kormánynak a baloldal visszaszorítására irányuló kampánya kedden két állami tulajdonban lévő napilapra, a Diario de Noticias-ra és az O Seculo-ra összpontosult, amelynek a dolgozói nem fo­gadták el a vezetőségük eltá­volítására hozott rendeletet. A kormány ezután közölte, hogy a két lap addig nem je­lenhet meg, amíg az újonnan kinevezett vezetők át nem ve­hetik posztjukat. bizottság a tagországok közötti vasúti áruszállítási tervek ki­dolgozásának egységes útmu­tatóját, amelynek alkalmazása s a tervek egyeztetése a vona­lak és a határállomások egyenletes terhelését szolgálja. A plenáris ülés befejeztével a napi munka a szerkesztő bizottságokban folytatódott. A KGST közlekedési állandó bizottsága ma f 'yut'ja mun káját. PANORÁMA BUDAPEST Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és Nguyen Nanh Cam, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete kedden aláírta a magyar—vi­etnami postai és távközlési kormányközi egyezményt. Az aláírásnál jelen volt Luu Kiem, a Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes magyarorszá­gi ügyvivője. SZÓFIA Szófiában kedden befejezte tárgyalásait a Magyar Népköz- társaság és a Bolgár Népköz- társaság kormányszintű keres­kedelmi delegációja dr. Bíró József magyar és Ivan Nedev bolgár külkereskedelmi mi­niszter a megbeszélések ered­ményeként aláírta a két or­szág 1976—80-as évekre szóló hosszú lejáratú árucsere-for­galmi egyezményét és fizetési megállapodását. Az egyezmény az előző öt­éves időszakhoz képest 60 százalékos növekedést irányoz elő az árucsere-forgalom terén — ezen belül a kölcsönös ki­vitel és behozatal tekintetében csaknem nyolcvan százalékkal nő a gépipari termékek és be­rendezések aránya. BEJRUT 71 halálos áldozata és 107 sebesültje van a Libanon terü­letén levő palesztin menekült- táborok ellen kedden reggel végrehajtott izraeli légitáma­dásoknak — közölték jól érte­sült libanoni források. Az or­szág északi részén lévő két tá­bort ért bombázások követkéz, tében 56-an vesztették életü­ket, és 99-en sebesültek meg, a Libanon déli részén fekvő na- batijah-i menekülttábor ellen intézett támadás 15 halálos ál­dozatot követelt és nyolc a se­besültek száma. Hírügynökségi jelentések szerint a halálos áldozatok és sebesültek kijzött számos pol­gári személy volt. BUDAPEST A Magyar Kereskedelmi Ka­marában kibővített elnökségi ülést tartottak kedden, amelyen a tőkés exportban leginkább érdekelt ipari és külkereske­delmi vállalatok vezetőinek bevonásával megvitatták a tőkés áruforgalmi egyenleg javításával kapcsolatos prob­lémákat, és az ezekből követ­kező feladatokat. Az ülésen részt vett és felszólalt Hava­si Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Keserű Já- nosné könnyűipari miniszter, dr. Madarasi Attila pénzügy­minisztériumi államtitkár és Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. A tanácskozás munkájában részt vett dr. Juhász Ádám nehéz­ipari államtitkár. Az Állami Biztosító propa­ganda- és sajtóosztályának tájékoztatása szerint befejez­ték a mezőgazdasági nagyüze­mek ez évi káraira kifizetett összeg végleges megállapítá­sát. Eszerint a tavalyi kétmil­liárdhoz képest negyven szá­zalékkal több, 2,8 milliárd fo­rint kártérítést kaptak a me­zőgazdasági nagyüzemek. Leg­magasabb, 2 milliárd 300 mil­lió forint volt a növénykárok­ra kifizetett kártérítés össze­ge. A 210 milliós árvízkár — a biztosítási feltételekből adódó­an — 50 százalékban térült i meg. Belvíz következtében Ford Mao Ce*tunpál Mao Ce-tung. a Kínai Kom­munista Párt KB elnöke ked­den — helyj idő szerint dél­után a pekingi úgynevezett „tiltott városban” fogadta Ge­rald Fordot. Az amerikai elnök kíséreté­ben volt felesége, lánya. Henry Kissinger külügyminiszter és George Bush, a pekingi ame­rikai összekötő iroda vezetője. A7 amerikai vendégeket Mao elnök otthonába elkísérte Teng Hsziao-ping kínai miniszter­elnök-helyettes és Vang Haj- dzsung külügyminiszter-he­lyettes, Mao Ce-tung unoka­húga is. 210 ezer hektárnyi mezőgaz­dasági területen keletkeztek károk, de az 518 belvízkárt szenvedett mezőgazdasági nagyüzem közül csak 170 ren­delkezett kiegészítő belvíz­biztosítással, így a keletkezett több mint kétmilliárd forint­nyi kárnak csak töredéke, mindössze 170 millió forint té­rült meg. A jövő év elejétől érvénybe lépő új szerződések­ben az ország 1700 termelő- szövetkezete és állami gazda­sága közül 1650 már az új rendszerű mezőgazdasági biz­tosítást kötötte meg. A Tolna megyei mezőgazdasági üzemek kivétel nélkül ilyen biztosítást A Ford—Mao találkozó ld& pontját kedden egészen várat­lanul, „rövid úton” tűzték kL. Susan Ford, az elnök 18 éves lánya éppen a toronyerődök­kel megerősített észak-kínai várfalat, a kínai nagyfalat te­kintette meg, s onnan tért vissza sietve Pekingbe. hogy az amerikai delegációval együtt felkereshesse a Kínai KP KB elnökét Ford és Mao megbeszélésért az Egyesült Államok és a Kí­nai Népköztársaság kapcsolat tairól, valamint világpolitikai kérdésekről volt szó. kötöttek az Állami Biztosító­val. Az ÁB Tolna megyei Igaz­gatóságától kapott adatokból kitűnik, hogy az idei évben az állami gazdaságoknak és me­zőgazdasági termelőszövetke­zeteknek a tavalyi 31 millió­val szemben ennek több mint a kétszeresét, 73 millió forint­nyi kártérítést fizettek. A bel­vízkár az év során mintegy 3 millió forintot tett ki, de mert egyik érintett mezőgaz­dasági nagyüzem sem rendel­kezett kiegészítő belvízbiztosí­tással, a kárukból semennyi sem térült meg. ___________. E6K csúcsértekezlet Rómában A közös piaci csúcsértekezlet kedd délelőtti ülésén »í intézményeket érintő témákkal foglalkozott és két határoza­tot hozott. Az egyik: a kormányfők megállapodtak abbanj hogy a tagállamok 1978-tól egységes útlevelet adnak ki. Az egységesítés azonban lényegében csak formai, mivel az út­leveleket továbbra is a tagállamok nemzeti hatóságai bocsát-: ják ki az állampolgárok részére. A másik: ha nem is vég­legesen, megállapodás született az európai parlamentet, ai közösség parlamenti jogkört betöltő szervét illetően arrólj hogy ennek tagjait közvetlen választás útján jelölik ki. A* első választást 1978. május—júniusában tartják meg. Azon-: ban Anglia és Dánia fenntartással élt az időpontot illetően! A nyugat-európai közösség politikai egyesülésének lehetőséJ gét és feltételeit tárgyaló beszámoló nem készült el végleges formában, ezért csak a jövő év elején terjesztik elő. Már A délelőtti ülésen megkezdődött a vita a párizsi „észak—dél konferencia” (a fejlett tőkésországok, a fejlődő államok étf a kőolajtermelők hármas tanácskozása) kérdéséről, amely a legkényesebb napirendi pontja a csúcsértekezletnek. Wilson brit miniszterelnök keddi 20 perces felszólalásában fejtette ki kormánya álláspontját, amely minden nyomás ellenére vál­tozatlan : Anglia úgy tartja, hogy az Északi-tenger alatt fel­tárásra váró olajkészletek miatt külön érdekei vannak. 9 ezeket önálló részvétel formájában kell képviselnie a párizsi tanácskozáson. A többiek egyhangúan elutasítják ezt az állási pontot. Spanyolországgal kapcsolatban a spanyolországi de­mokratikus- tanács vezetői külön üzenetet intéztek a rómaf csúcsértekezlethez, s ebben felhívták a kilencek figyelmét arra, hogy a madridi kormányozat egyelőre változatlanul folytatja a Franco-rendszer politikáját. A tanács véleménye szerint csak a rendszer teljes demokratizálása, a szabadsági jogok helyreállítása esetén nyílik lehetőség arra, hogy a kiJ lencek közelebbi kapcsolatot teremtsenek Spanyolországgal; Pillanatfelvétel a Közös Piac tagországainak római csúcsérte­kezletéről: Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter, Va- léry Giscard d’Estaing francia államelnök és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. 2,8 milliárd kártérítés a mezőgazdasági nagyüzemeknek Tolna megyében 73 millió forintot fizetett az ÁB Napirenden a vasúti szállítás

Next

/
Thumbnails
Contents