Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
\ Babits adatai korai szekszárdi verseiről A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárába került Szabó Lőrinc irodalmi hagyatéka. Ennek külön értéke egy nagy csomó Babits-irat. Ezek részben kiadatlan kéziratok, részben följeavzések és vázlatok, de van közöttük két rendkívüli fontosságú és hosszabb terjedelmű Babits-írás is. Az envik önéletrajza, a másik mintegy hóromtucatnyi versének háttere. Mind a kettőt 1919. és 1920. folyamán diktálta gyorsíródba az akkor nála lakó fiatal költőnek, Szabó Lőrincnek. Az önéletrajzot 1944. őszén, amikor már nem volt állása és erre ráért, feleségével együtt áttette gépírásba. A versek története azonban föloldatían maradt mindmáig. BABITS korai verseinek keletkezéséről, elsősorban az időpontról és a helyről már eddig is voltak adataink. Világhírű filozófus barátja, Szí- iasi Vilmos, aki Heidegger utódaként halt meg pár éve, egyszer megkérte naqy költő- ba'rátját, hogy az első három Babits-verseskönvvbe az egyes versek alá írja be ezeket az adatokat. A költő felesége. Török Sophie egvik saját Ba- bits-verseskönyvébe több adatot lemásolt kmen. Szilasi idevonatkozó verseskönyvei Babitsosai való hatalmas levelezésével együtt (400 levél!) szerencsére saját ajándékaként az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek. A Szila- si-féle bejegyzéseknél sokkal bővebbek és részletezőbbek azok a megemlékezések, amelyeket Babits Szabó Lőrincnek diktált. Ezeket teljes terje- del műkben közöl tem a kisszámú szakközön segnete megjelenő Irodalomtörténet című folyóirat egyik utolsó számában. Minthogy azonban Szekszárdon, a költő vallomása szerint, sokkal több jelentős versét írta, mint azt eddig tudtuk, bizonyára érdeklődést kelt a szekszárdi és Tolna megyei Babits-olvasók körében eddigi adataink lényeges kibővítése. A köny- nyebb áttekinthetőség véqett az általa megadott sorrendben közlöm a versek címét és utánuk a Szekszárdra vonatkozó adatokat: MERCER1A. „Velencében írtam. Ott van egy utca, olyan díszes, elegáns és szűk, kira- katos utca, mint nálunk a Váci utca; ott szoktam sétálni.« Leírni csak hazatérve, Szekszárdon írtam íe, de teljesen kész volt már." (1913.) IMMORTALE jecur. „Egyetemi hallgató voltam; azt hiszem, szakvizsgára készültem... Fiatol. fejlődő korban gyakori deprimáltság volt rajtam.“ (1904—5). OLY SZOMORÚ, hogy oly nehéz megélni. „Szegény voltam, tanár, és robotnak éreztem a dolgot. Szekszárdon írtam, de csak két napig voltam ott és nem szekszárdi viszonyokra vonatkozik." (1912. Karácsony.) GRETNA-GREEN „Szép vers Szekszárdiéi. Az udvar hátsó részében, s a lakásunkban fel, s alá járva csináltam. Nagy udvarunk volt... Hátul szoktam sétálni, mert ott egy nagy hely van kocsik számára, hogy megfordulhassanak. Istálló is van benne, iá ugyan nincsen, de nagyságos-nagy épületek voltak. „A régi kert”-ben le von írva pontoson az egész ház." ÉDES az otthon. „Pesten irtom, arra gondolva... Minden dolog ugyanígy van: a berkenye a szóló között von, gyermekkoromban nagyon szerettem... A szőlőbe gyakran vittek ki ebédet, mert otthon főztek, ezt sokat láttam... Jégcsapot olvaszt a gyerek: ezt ogy pesti költő nem is tudná megírni soha, ha addig élne SZERENÁD. „Nem egészen Fogara son irtom meg, közben Szekszárdon is voltam, szavai hosszabb ideig készült, toldozott-toldozott vers.” GIGÁNYDAL „Fogarason írtam meg. „Csípőn kötve” — ezt én Szekszárdon iáttom.“ BAKHANS-LÁRMA. „Szekszárdon írtam, a szőlőhegytetején, a tanyánkban a déli órákon. Olvastam a következőket ebben az időben; min- denik hatással volt erre a versre: Catulius: Atthys könyvét,.. továbbá Michelet egyik könyvét... és okker volt nálam Reiaach művészeti kiv tükre." (1909). HEGESO sírja. „Ugyanazon délben irtom.« Iszonyúan sütött a nap és a lugasbon sétáltam fel és alá és egy nagy fotelban ültem le, hogy leírjam." (1909.) ŐSZI tücsök. „Szekszárdi egész éjjel nem aludtam. A tücsök zenéje nagyon szépen be hallatszott. Olyan szobában laktam, ahol egyetlen ajtón az udvarba lépett az ember. Még lépcsőm sem volt. Az ablak is az udvgrra nyílt." (1909). ÚJ LEONINUSOK. „Székszárd, este, épp vihor előtti hangulatban, a szőlőhegyen. Elképzelt szerelem. Az ég színárnyalatai roppant meghatottak akkor, mikor irtom. Jártam ott oz úton. Széles kilátás von." Érdekes, hogy pesti témájú és Pesten kezdett verset i$ nemegyszer Szekszárdon fejezett be. Ilyen o Haza a telepre. Más forrósból tudjuk, hogy A sorshoz című ódáját Tacitus olvasásának hatására irtó, szintén szőlőjükben. Gál Isivé« Dicső Zsolt versei Reggel Léden kabátba bújtatott szánalom bolyong a virágfüzér-hajú dombon föléhajlik az éjszaka kék csöndje óbor-illatú •présház udvarokon botladozik a tegnap esti álom egy bokor tövében a hajnal remeg a földre fektette fehér fátylát a reggel Félek egy pillanatra a szemét lehunyta mielőtt belehuppant a fürdőkádba bogy tizenkilenc év szennyétől szabaduljon domboldalról a városra csorrant az este mintha habozott volna kicsit miközben magához ölelte az álmos házakat félek nagyon félek Haltai Ida: A költő reszket Nem tudjuk, mikor, azt sem, hogy miért, a néma tárgyak majd fölzengenek. Szenvedélyeit megváltja az érc, fölszikrázik a vak tükör s keret. Zúgni kezd az asztalban az erdő. Emlékeznek a kövek a hegyekre. Az öröm hallgat, szól a szenvedés. Padlónk alól holt városok felelnek. Az üvegajtón a tenger beárad. Föllobognak a vázákban a kertek. A költő reszket, leborul a földre. Mert megtörtént, és nem tudja, miért: egyszerre mind, mi holt volt, zengni kezd. Aztán a csönd. A nagy csönd, — Mindörökre. A z író hosszú hónapok óta beteg volt és mint a nagybetegek többsége, csak a gyógyu- lásban hitt, nem az elkövetkezendő halálban. A halál kapuja csendesen, csikordulás nélkül, szinte olajozottan nyílt meg előtte. Megkönnyebbült. Minden átmenet nélkül elmúlt a kínzó fejfájás, oldalában nem érzett szúrást, melléről egy láthatatlan kéz leemelte az oly régóta ránehezedő Súlyokat. — Meggyógyultam! — mondta félhangosan, de a szó még el se hangzott, máris tudta, hogy nem igaz. ■Nem a gyógyulás, hanem a halál } küszöbére érkezett. Az emlékezetnek gyakran urai vagyunk. de legalább annyiszor szol- ! gái. Valahonnan, több mint negyven év távolából, előszökkent emlékezete jméiységeibói egy kép. A nagyanyja f halálát megelőző estéről származott, amikor a matrónái kort megélt, tnacskaszívós természetű öreg asz- £zony — ugyanilyen hosszú és kí- 'bos betegség után — egy este így $zó!t a lányához: j — Sári tedd el ezt a sok patikaÍ zért! Az ..orvosok nem értenek sémiihez! Már jól érzem magam, meggyógyultam! 1 Ezzel békésen elszonderedeft és bem ébredt W többé. Ha a halálnak /lenne valamiféle igazságszolgáltatás /jellege, a nagyanyja bizonvára meg- Jf érdemel te ezt a b^kés halált. Hat í gyermeket nevelt fel. szép. tiszta éle- j te volt. Az író gyerekei távoli orszá- / gokban éltek, ő maga régen elvált a l felesétől, tudta, hogy életére a ) „tiszta” jelzőt nem lehet alkalmazni. Magnófelvétel 1/ ni Érdekes módon eseonet sem zavarta, hogy kezd múlt időben gondolkodni saját magáról. — Ugyan milyen lehet majd? —• kérdezte, ismét csak félhangosan. Sokat dolgozott, írt rosszat és írt jót is. Több rosszat, mint jót — ez negyvennégy évi írói pálya során szinte már természetes. — Során? — futott végig valami mosolyféle a betegség hónapjai alatt aszottá fagyott arcán. — Talán után... I rt hamisat és írt igazat. Igazat írni nehezebb, hamisat könnyű, sokszor tört a könnyebb ellenállás irányába. Ez a gondolat megdöbbentette, és mint annyiszor, most is nyom. ban megkereste a maga mentségét: — Oly korban éltem, amikor a hazugság sokak életformájává vált... A mondat megtetszett. Nem először, hiszen sok sajáf mondata tetszett már életében. Tétova kézzel kinyúlt az ágyból és megnyomta a kis asztalon lévő magnetofon indítógombját. A magnót már évek óta használta, és csak nagy néha engedte felszínre tömi önmagából azt a gondolatát, hogy a magnetofon, az élő beszéd, a konferenciákon, vitákon való részvétel az írónak öncsalás. Az író írjon, de mivel írni már nem tud most az el.v-ppentőben megfogott szó lesz az utolsó alkotása. Újra kezdte: — Oly korban éltem, amikor a hazugság sokak életformája volt, de én az igazat törekedtem írni, nemcsak a valódit. Most, hála a technikának, megpróbálom rögzíteni azt, ami még senkinek sem sikerült: — minden mozzanatot azon az úton, mely a létből, a semmibe vezet Még élek... M osolygott és sosem érzett könnyedséggel fogalmazott Tömören összegezte betegsége lefolyását A két tüdőgyulladást gyomorpanaszait, orvosai viselkedését betegágya mellett Rádöbbent hogy már korábban észre kellett volna vennie, mikor mondtak le róla. Akkor tudatos öncsalásként hes- segette el magától két barátjának összevillanó pillantását és nem jutott eszébe, hogy mások betegágyánál, ő, az akkori egészséges, ugyanennyi ideig szintén nézett már ösz- sze olyanokkal, akik tudták a betegről: — bevégeztetett, örült a felismerésnek és örült tulajdon bátorságának is, hogy mindezt most ilyen szépen szavakba tudja foglalni. Elmondta az álmatlanul töltött éjszakákat, a halál kínzó félelmét és azt a csodát is, hogy nagyanyja emlékének hála, ettől most megszabadult. Nincs más dolga már a földön, mint részletesen, a tóle telhető legnagyobb pontossággal leírni, azaz elmondani a most vele végbemenőket. Azt, hogy nem látja a kaszást az ágya végénél és ez nem jelent olyan csalódást, mint amikor egyszer — három- éves korában — felébredt és nem lelte sehol a sokat emlegetett őrangyalát. Talán akkor csalódott először a felnőttekben, az emberekben, de ennek most már nincsen semmi jelentősége. Egyre kevesebb dolognak van jelentősége... Búcsúzni nincs kitől. Ha őszinte akar lenni, attól a jó barátjától sincs miért, aki reggel majd idejön és aki elsőként hallgathatja ezeket az utolsó szavakat Most önmagától búcsúzik, önmagától, akit mindig, talán minden, kinél jobban szeretett. Érdekes, de ez a búcsú nem is fájó... Inkább unalmas, inkább álmosító, túl kell esni rajta, hiszen aludni jó. Sok ezer estén feküdt úgy ágyba, hogy tudatosan aludni készült. Most miért ne tehetné ezt utoljára ugyanígy. .. Nem nyomia el a magnetofon gombját A készülék érzékeny, egyik — ebben a pillanatban teljesen feleslegesnek tűnő — külföldi útján vette. Talán rögzíti az utolsó lél ™zetvételét is... Elaludt. B barátja, akinek kulcsa volt a lakáshoz, reggel érkezett. Lefogta volna a halott szemét, de már nem lehetett. Az üveges tekintet konok hidegséggel meredt a semmibe. Aztán észrevette, hogy a magnetofonon végig lefutott a szalag. Kíváncsi íróember volt maga is. Visz- szaoergette és ismét indításra kap- csőit Nem hallott egy hangot sem. ORDAS IVÁN
