Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
\ Rainer Maria Rilke: Körhinta A tető forgó árnyéka körűi futkároz a tarka loállomány, az a világ, mely soká tétován őgyeleg meg, mielőtt elmerül. Bár némelyik kocsit húz. csupa láng a sörényük, és lobog a szemük; egy bősz, piros oroszlán fut velük és időnként egy fehér elefánt. Sőt egy szarvas is. erdők ura; csak most nyerget hord és óvó szíjai t egy rácsatolt kék kislányt tartanak. S az oroszlánon egy fehér fiú nyargal, izgatott fehér hős gyanánt, míg az oroszlán bőg és szája fű. És időnként egy fehér elefánt. És lovaikon vágtatnak előttünk, s közöttük lányok, világos ruhában, már-már túl nagyok; s a kör mámorában, átnéznek rajtunk, föl és el felettünk — És időnként egy fehér elefánt. S az egész fut és kergeti a végét, kering, forog. s nincs célja. Mint szalag nyúlik egy-egy folt, piros, szürke, mélykék, s profil, mely kezdődött és elszakadt S néha egy mosoly, játék üdve. békét s álmot sugárzó: tőle boldog és szép ez az egész, hajszás, vak forgatag. Szabó Lőrinc fordítása. (Száz ívvel ezelőtt, l«7i-ben született Prágában Rainer UarU Rilke) Moziban Vörös kányafa SUKSIN meghalt. Meghalt — és ez a tény csak fokozza érdeklődésünket, amikor beülünk utolsó filmjének, a Vörös kányafának a vetítésére. Bondarcsuk „A hazáért harcoltak” című filmje forgatása közben megállt a szive és láttuk az általa megírt, eljátszott Jegor Pro- kugyin halálát is. Vaszilij Suksin egy szibériai kis faluban Szroszkiban született. Harmincegy éves volt, amikor a moszkvai filmművészeti főiskolán diplomát szerzett. Előtte volt gépkocsivezető, kolhozmechanikus és irodalomtanár a szülőfalujában. Megismerte, megszerette az egyszerű vidéki emberek dolgos, becsületes életét. Főhőse, Prokugyin, a vidékről a fővárosba kerülő, ott bűnöző életet folytató vagány. Kilépve a börtönből először „kis menyasszanykáit”, a nyírfákat üdvözli. Azt is tudja, hogy a bűnöző életét mór nem folytathatja. Visszatérése a becsületes életbe mégsem sikerülhet. Túl messzire ment, oda ahonnét már nem lehet visszatérni. „Ennek a film. beli alaknak el kellett pusztulnia,mert, nemcsak elhagyta szülőföldjét, anyját, mindazokat, akik emberré nevelték, hanem el Is szakadt tőlük „megtagadta a megtagadhatatlant” — mondta ki Suksin maga a súlyos ítéletet főhőse felett egyik nyilatkozatában. A rossz útról egy idő után nincs visszatérés — vetődik fel a nézőben. Suksin még tovább megy. A mindvégig becsületes Petró is börtönbe kerül, mert bosszút áll Prokugyin haláláért. A kör bezárult. Az író, rendező a kiútkeresést a nézőre bízza. A pesszimista kicsengést némiképp enyhítik a körhintán elmélkedő Prokugyin szavai: „Talán még sikerül, talán még nem vagyunk egészen elveszett emberek, hiszen voltunk mi már nagyobb bajban is.” A RENDEZŐ Suksin nem vonultatta fel rendezői eszköztárát. Ebben a filmben nincsenek nagy képsorok, filmtrükkök. Egyszerű, tiszta képsorokat látunk. Egyik rendezőnk mondta: Suksinnál a jó reggelt mindig jó reggeltet Jelent. Néhol talán még unalma* is a film, A középszerűségből Suksin, az író emeli a nagy filmek közé. Az alapul szolgáló kisregényt nálunk a Rakéta regényújság közölte A kányafa virágai címmel. Élete utolsó éveiben egyre többet foglalkoztatta az, amire már első mestere, Mihail Romm is figyelmeztette. Választania kell: a film vagy az irodalom. Suksin az irodalmat választotta. Későr,. Az idegölő színészi munka, a forgatások túlhajszolt ritmusa megölte. Hogy mit vesztett vele a szovjet, talán a világirodalom, nem tudjuk. Tamási János a lopakodó hold FILM. amelyben mindenki lopakodik és hovatovább mindenki mindenkit megöl Csak a filmszerűség kedvéért maradnak élő személyek. Például a jóvágású Gregory Peck, akinek a szakma szabályai szerint eleve életben kell maradnia. Sebzetten, vagy seb nélkül. Itt sebzetten Ezt már a film első képsorainál érzj a néző. akinek volt alkalma megismerni a westemek haladó hagyományait. Az ilyenekben elpusztult főhőst még reflektorfényben se lehetett találni. Itt még okot se, akár ha a netáni pusztulásra, akár ha a film egészének logikájára gondolunk. Utóbbi ugyanis nincs neki Viszont vannak két golyóval töltött, ötlövetű, duplacsövű puskák, lovaglások, fedve-rejtve álcázások olyan fokon, amihez hasonló egy kezdő kiskatonát js derűre fakasztana. Valaki, valahol, valamiért mindig lovagol, aztán verekszik, később vánszorog, legvégül pedig megmarad. Ez az amerikai filmművészet salakját bemutató tömény bár- gyúság közönséget vonz. Ezzel a félig vagy egészen tudatos ízlésrombolással, álromanti- káva) alighanem számoltak az alkotók és az újvilágbeli forgalmazók is Azt már nehezebb kitalálni, hogy a hazai filmátvevők csak a várható telt házakkal kalkuláltak-e, vagy eset- leg valamilyen más szempont is felötlött bennük. Ha az előbbi, akkor december elején. Szekszárdon nyertek. Ez azonban üzleti szempont és az ő dolguk. A nézőé a bosszúság DE hol van itt a filmművészet? A film. szalag léte kétségtelen. A filmé már kevésbé az. (ordas) E ■■gyszerűen a döbbenet ült ki az arcukra. — Ezt nem gondoltad komolyan I — De komolyan gondoltam — mondtam jámboran. — ...Szóval mi nyilatkozzunk neked? — Igen. ... S most tessék csak jól idefigyelni miket mondtak nekem az újságírókollégáim. — Most nem érek rá, de esetleg később... — Keress valami más témát.. — Most megyek éppen vidékre... — Ha becsukod a jegyzetfüzetet, hajlandó lennék néhány dologra felhívni a figyelmet De ne írd meg. Vagyis abban a pillanatban, hogy a „hóhér akasztására” Invitáltam őket, mindnyájukat elfogta a rémület. Mert az újságíró mindenre vállalkozik, csak egyre nem: hogy nyilatkozzon. .. Ha erre felkérik, összehord hetet-havat, tiltakozik, sír, mint a... az az egynémely kisebb- nagyobb beosztású vezető, aki éppen a fenti kifogásokkal tartja távol magától az újságírót. Pedig hát egyszer igazán szerettem volna önmagunkról írni valamit, s mikor, ha nem most, éppen a sajtó napján? Ezért gondoltam, megkérdezem ezeket az okos barátaimat: miért választották ezt a hivatást.. hogyan lesz valakiből újságíró... mi a kedvenc témátok... szakmán belül ki a példaképetek.., és egyáltalán: mire nézitek a napot? Egyikük a következőt mondta: „...Tulajdonképpen miattad történt az egész. Még tizenéves koromban a pécsbányai buszon csibészkedtem a haverokkal, mit tesz isten, két nap múlva Jól legorombítottak bennünket a lapban. Akkor döntöttem: újságíró leszek és keresem az alkalmat, hogy egyszer rólad írhassak...” Hát szóval ezekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, ha megmakacsolják magukat. • Meghalt 137 újságíró az elmúlt őt esztendő alatt. Hazánkban — szakmákra vetítve — az elhalálozási arányszám az orvosóknál a legmagasabb. Utánuk közvetlenül az újságírók következnek. Legtöbb áldozatot az infarktus követel. És a derékhadat tizedeli. Ezt mutatják a számok is. Újságírói munkakörben — 2395 férfi és nő dolgozik, közülük központi napilapoknál 276, hetilapoknál 251, a Magyar Rádió és Televíziónál 342, az MTI-ben 224, a megyei lapoknál 525, egyéb lapoknál 777 személy. És most az életkori megoszlást nézzük meg: a 30 éven aluliak arányszáma 22, a 30—40 köRab Ferenc: zöttleké 26, a 40—50 év közöttiek 36, az 50—60 év közöttieké pedig csupán 13 százalék (A még idősebbeké 3 százalék.) Vigyázni kell rájuk. .. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének nemrég lezajlott közgyűlésén — többek között — már korábban felvetett gondolat hangzott el: „Az újságírók nyugdíjkorhatárát le kellene szállítani 55 évre.. Azt hihetnénk, hogy az ötlet fenemód nagy lelkesedést váltott ki belőlünk. Nem így történt. Hiszen a nyugdíjas újságírók változatlanul tovább dolgoznak, írnak. írnak és írnak. .. Aki egyszer elkötelezte magát, az úiságírást abbahagyni többé nem képes... Azért egvszer mégiscsak abbahagyja. Amikor majd fölfektetik a Szent Mihály lovára. • Azt mondta valaki — „országos szinten” —, hogy valamennyi szerkesztőség bolondokháza. Enyhén szólva. Ha valaki belépne csörgősinkásan, fel sem kapnátok a fejeteket.. Ezt már más mondta. De talán ez is igaz. A szerkesztőség semmiképpen sem hasonlít egyetlen hivatalhoz sem. Akta nincs, könyökvédős hivatalnok sincs, pecsét mindössze kettő van, kávé rossz és drága, jelentéseket nem írunk sem fölfelé, sem lefele, az értekezletek hangulatosak és őszinték, rádió majd minden szobában, fogas csak minden tizedikben, az asztalokat többnyire magunk töröljük le használt kéziratpa- pírokkal. a folyosói trécselés nálunk nem folyosói trécselés. hanem „alkom» vita"; nálunk nem keverik pletykába azt, aki kezet csákói a gépírónónek, mert sem ez, sem az nem veszi komolyan, a legnagyobb egyetértés pedig sehol a világon, csak itt nálunk van az olvasószerkesztők és az újságírók között: az előbbiek minden istenáldott nap megesküsznek (az újságírók életére. .hogy egy megveszekedett kézirat nincs az asztalfiókban az újságírók pedig ezt be is veszik. Amíg ki nem lépnek a szerkesztő szobájából, persze. ., Nálunk mindenki direkt keresi a nehéz, rázós témákat, bátorságban túlszárnyalják akár Stirlitz hadnagyot, a tévékrimi főhősét is, csupán egvik kollégám bátortalanodott el délelőtt 11 órakor, amikor egy üzemi munkaversenyről szóló tudósítást nem tudott olyan izgalmasan tálalni, mint egy Maigret-sztorit Inkább megnősült. Még aznap, dél- után fél ötkor, hirtelen felindulás- bői. • Nálunk minden van. Évente kapunk 1400—1500 levelet. Ezeket az olvasóink írják, ezért valamennyit tisztelettel fogadjuk. A névtelen leveleket már kevésbé. De izgalmasak a személyes panaszok is. A tematika hallatlanul széles: házassági ügyek, vagyonjogi ügyek, gyerektartás, kártérítés, ielm s- erromlás, üzemi baleset, közlekedési baleset, névváltozás, becsületsértés, mószerolás, v rekedés és szeretkezés, jóslás, szel- lemidézés, csepűrágás, lányszöktetés, kutyalopás. • Az újságírás nem nehéz ám. Olyan könnyű, hogy nem is igaz. Isten bizony. Például fogja magát az újságíró és kimegy valamelyik termelő- egységbe. (Üzem, vállalat vagy téesz...) Ott a vezető (igazgató, főmérnök vagy téeszelnök) elmond bét adatot, három frázist és pász! — A többit az elvtárs majd kíszí- [ nézi...! — Hát nem egyszerű Máris megszületett az újság nyolc-tizenhat oldalon. Ezért olyan vonzó a pálya. A fizetésről egyáltalán nem beszélve. .. A fizetésről sem a pályakezdő nem beszél, sem az, aki már 70 éve írja az újságot. A pénzről hallgatnak mint a süket tót. Ismerősöm állít meg ez utcán: — Hogy lehet valaki újságíró? Pedig soha meg nem sértettem, meg nem bántottam. Mindazonáltal elég sok a jelentkező a Pécsi Újságíró Stúdióra, amelynek első turnusát négy esztendővel ezelőtt szerveztük, s azóta összesen vagy 300 hallgató ülte végig az órákat, hogy megismerkedjenek a sajtó tudomá- ryával, műfajelméletével, gyakorlati módszerekkel. Minden szerénytelenség nélkül; örültünk saját ötletünknek, mert az elmúlt évben már az ország több nagyobb vidéki városában is létrejött az újságíróképaés e formája. Azaz hogy... A megfogalmazás nem egészen pontos. Újságírókat a MUOSZ-iskola, illetve a szerkesztőségek képeznek. A stúdió csupán lehető legközelebb hozza a hallgatókat az újsághoz. Hiszen a zöme nem is akar ezen a pályán fog. lalatoskodni. Miért hagyná ott a színpadot például az a neves, kitűnő pécsi színésznő, aki mellesleg szorgalmasan „hallgatta” az előadásokat két esztendővel ezelőtt? Közvetlen hasznunk is származott a stúdiókból: „felfedeztünk” 18—20 férfit és nőt, akik ma már lapoknál és a rádiónál dolgoznak. Oly hamar vége...
