Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-05 / 285. szám

Nöszkve Befejeződött a Legfeisobb Tanács ülésszaka Moszkvában csütörtökön be­fejeződött a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának üléssza­ka. A képviselők elfogadták a Szovjetunió 1976. évi népgaz­daság-fejlesztési tervét és álla­mi költségvetését, valamint jó­váhagyták a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének az üléssza­kok közötti időszakban hozott rendeletéit. Az 1976. évi népgazdaság- fejlesztési terv előirányozza a nemzeti jövedelem 5,4 szá­zalékos emelését (1975-höz vi­szonyítva). Az ipari termelés volumene 4,3 százalékkal fog emelkedni, ezen belül a ter­melési eszközök gyártása 4,9 százalékkal, a fogyasztási cik­kek termelése pedig 2,7 száza­lékkal. A munka termelé­kenysége az iparban 3,4 szá­zalékkal növekszik. A jövő évi terv előirányozza az egy főre jutó reáljövedelem 3,7 százalékos emelését. A Szovjetunióban 1976-ban 111 millió négyzetméter alapterü­letű lakást építenek. Az állami költségvetés a be­vételekre 223 milliárd 539 mil­lió 255 ezer rubelt, a kiadá­sokra 223 milliárd 338 millió 627 ezer rubelt irányoz elő. A népgazdaság finanszírozására 114 milliárd 437 millió 350 ezer rubelt, szociális-kulturális in­tézkedésekre 80 milliárd 419 millió 245 ezer rubelt, honvé­delemre 17 milliárd 430 millió rubelt fordítanak. (TASZSZ) Moszkvai számvetés Csütörtök esti kommentárunk: Csütörtökön befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka, amelyen a képviselők elfogadták az ország 1976. évi népgazdaság-fejlesztési tervét és ál­lami költségvetését. Az APN hírügynökség kommentá­tora, A. Drabkin a terv alapvető vonásának azt tartja, hogy az kimondja: a társadalmi termelés növekedésének legfontosabb forrása a munkatermelékenység további fokozása. Ennek révén kell elérni a nemzeti jövedelem gyarapodásának 86 százalékát, s az ipari termelés növe­kedésének mintegy 80 százalékát. A szovjet terv nagy figyelmet szentel a KGST-ben tömörült szocialista országokkal való gazdasági együtt­működés további bővítésének, az integráció kiterjeszté­sének. A nemzetközi munkamegosztás teremtette meg a közös tervezés iránti1 szükségletet. A jövő évi szovjet terv integrációs feladatai lényegében a Szovjetunió és a KGST-országok közötti 1976—80-as évekre szóló nép- gazdasági tervegyeztetésben tükröződnek. E tervkoor­dinációs megállapodások értelmében a Szovjetunió je­lentős mennyiségű gépipari terméket, kőolajat, föld­gázt, vasércet, fát és más árut szállít KGST-beli part­nereinek. Ezek az országok viszont saját berendezései­ket, gépeiket és fogyasztási cikkeiket exportálják a Szovjetunióba. Az APN kommentátora felhívja a figyelmet arra, hogy a KGST egyes nyugati bírálói, a szocializmus el­lenfelei rágalmakat terjesztenek a szervezetről. Azt ál­lítják a többi között, hogy a közösségben a gazdaság­tervezés „nemzetek feletti”, hogy az előnyök egyolda­lúak és azokat csak egy ország élvezi. Ez azonban tá­volról sincs így. A KGST egyik alapelve az, hogy a ter­vezésben nem érvényesülhet semmiféle „nemzetek fe­letti” szempont, amely csorbítaná vagy sértené bár­mely tagország érdekét vagy szuverenitását. A szocialista gazdasági integrációnak a KGST-orszá­gok által egyhangúlag elfogadott komplex programja kiemeli, hogy a közösség tagjainak együttműködése a jövőben is a szocialista internacionalizmus elveire, a nemzeti érdekekre, a bel ügyekbe való be nem avatko­zásra, a teljes egyenjogúságra és az előnyök kölcsönös­ségére épül. Ennek szellemében született a Szovjetunió jövő évi terve is, amelyet messzemenően hozzáigazítot­ták a KGST-követelményekhez. Megalakult az új laoszi kormány A vientianei rádió Bejelen­tette, hogy megalakult a Lao­szi Népi Demokratikus Köztár­saság új kormánya. Az újon­nan kikiáltott köztársaság el­nöke Szufanuvong, a Laoszi Hazafias Front Központi Bi­zottságának elnöke. A kor­mány 39 tagú, élén Kaysone Phomvihanh, a Hazafias Front Központi Bizottságának alel- nöke áll. A legfontosabb tár­cák birtokosai ugyancsak a Hazafias Front Központi Bi­zottságának tagjai. Sisana Sisan, az új tájékoz­tatásügyi miniszter közölte, hogy Szufanuvong javaslatára a lemondott Vatthana király a köztársaság elnökének tanács­adója lett, Souvanna Phouma a koalíciós kormány volt elnöke pedig az új miniszterelnök ta­nácsadójaként működik majd. A rádió ismertette Sisana Sisannak az új kormány prog­ramjáról adott nyilatkozatát. Mint mondotta, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni Vietnammal, Kam­bodzsával és más szocialista országokkal”. Az új kormány fel akarja venni a kapcsolatot Délkelet-Ázsia él nem kötele­zett államaival. A Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársaság egyetlen államcsoportosulás­hoz sem kíván csatlakozni, és céljának tekinti Laosz szuve­renitásának. függetlenségé­nek és békéjének megőrzését. Felszólította a nyilatkozat az Egyesült Államokat és Thai­földet, hogy tartsa tisztelet­ben az ország alapvető jogait, és szüntesse be Laosz szuve­renitásának, függetlenségének és területi integritásának meg­sértését NORAMA BUDAPEST Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra szerdán és csütörtökön Bé­kés megyébe látogatott. Láto­gatásának második napján — csütörtökön — Pullai Árpád részt vett és felszólalt a párt megyei bizottságának kibőví­tett ülésén, majd találkozott a munkásőrség Békés megyei ve­zetőivel. \ AMSZTERDAM Csütörtökön délben fegy­veresek hatoltak be Indonézia amszterdami konzulátusára és 25 túszt, köztük 10 gyermeket túszként foglyul ejtettek. A fegyveresek számáról ellent­mondó hírek érkeztek: a rend­őrség közleménye hat személyt említett, a szemtanúk azonban csak három fegyverest láttak. A fegyveresekről megállapí­tották, hogy dél-malukui szár­mazásúak. LONDON Jigal Állón izraeli külügy­miniszter az angol politikai és gazdasági élet vezetőivel ta­nácskozott Londonban. Elő­ször Wilson miniszterelnök fo­gadta az izraeli külügyminisz­tert, aki a hét eleje óta tar­tózkodik az angol fővárosban. Az izraeli diplomácia vezetője azon a konferencián vesz részt, amelyen különböző nyugat-eu­rópai zsidó szervezetek vezetői az Izraelnek nyújtandó támo­gatás fokozását vitatják meg. BUDAPEST A KGST közlekedési állan­dó bizottsága ülésének negye­dik napján csütörtökön befeje­ződött a plenáris megbeszélé­sek sorozata. A delegációk az eddig tárgyalt témákról készült határozattervezeteket, az ülés különféle okmányait vitatták meg, s meghatározták a bizott­ság 1976. évi legfontosabb ten­nivalóit. A bizottság ma a tennivaló­kat összefoglaló jegyzőkönyv­tervezet vitájával folytatja munkáját. KISZ-bizottsági ülések A KISZ Szekszárd járási Bizottsága december 3-án tar­totta legutóbbi ülését, ahol a KISZ IX. kongresszusára való felkészülés aktuális feladatait tárgyalták meg. Elfogadták a járási bizottság kongresszusi felkészülési munkatervét. A járási bizottság Éppel Jánost, érdemei elismerése mellett fel­mentette titkári funkciója alól és a JB új titkárának Csáki Bélát, a bátaszéki községi KISZ-bizottság volt titkárát választotta meg. A bizottsági ülésen felszólalt Tatár Lajos, a járási pártbizottság első tit­kára. Tegnap ülésezett Szekszárd város KISZ-bizottsága. A kongresszusi felkészülési terv elfogadása után Kamarás Györgynét, a megyebizottság volt középiskolai felelősét vá­lasztották meg a városi bizott­ság titkárának. Keresztes János, a városi bi« zottság volt titkára, a Szek­szárd városi pártbizottság pro­paganda- és művelődési cso­portjának vezetője lett. Abu Sarar, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet szóvivője bejrúti sajtóértekezletén elítélt e a palesztin menekülttáborok elleni izraeli légitámadásokat. (Telefoto: AP — MTI — KS) A Pravda az Angola elleni agresszióról A Pravda csütörtöki szá­mában Eduard Kapszkij, az Angola ellen elkövetett kül­földi intervencióról írva meg­állapítja: Az imperialisták azt a célt tűzték maguk elé, hogy Ango­lában olyan rezsimet hozzanak létre, amely az északról tárna- dó nemzeti felszabadító moz­galom ellen megvédelmezné a fajgyűlölő rendszereket, ma­gára vállalva a megbukott portugál fasiszták ilyen jelle­gű funkcióit. Egységes terveik értelmében Angola felvonulá­si terep lenne a független Af­rikába délről történő új gaz­dasági és politikai behatolás­hoz. Ily módon tehát nem egy­szerűen az angolai felszabadító forradalom elfojtására irá­nyuló kísérletről van szó, ha­nem a reakció és az imperia­lizmus erőinek arról a próbál­kozásáról, hogy ellentámadás­ba lendüljenek az afrikai földrész haladó erői ellen. A szovjet pártlap a továb­biakban részletesen ismerteti, hogy milyen erők szálltak harcba az Angolai Népi Köz­társaság ellen és ennek során kitér a Kínai Népköztársaság vezetőinek szerepére is. Mint rámutat: a fiatal köztársaság igazságos harcát támogatják a világ demokratikus, antiimoe- rialista erői. Az Angolai Népi Köztársaságnak aktív támoga­tást nyújt sok afrikai kor­mány, amelyek tudják, hogy az angolai népnek az MPLA vezetésével folyó harca Afrika ügye. Ä Pravda befejezésül le­szögezi: az angolai nép igaz barátai közé számíthatja a Szovjetuniót és a szocialista közösség országait, amelyek úgy vélik: az imperialista és fajgyűlölő beavatkozás meg­szüntetése fontos feltétele an­nak, hogy az angolai nép a nemzeti egység alapján sike­resen hozzákezdjen a függet­len és demokratikus Angola felépítéséhez. Moynihan, az Egyesült Álla­mok ENSZ-képviselője egy washingtoni értekezleten el­hangzott beszédében rágalma­zó kirohanásokat intézett a Szovjetunió ellen. Többek kö­zött azt állította, hogy az a támogatás, amelyet a Szovjet­unió az Angolai Népi Köztár­saságnak nyújt, a Szovjetunió­nak „Afrika gyarmatosítására” irányuló szándékáról tanúsko­dik. Az amerikai delegátus kije­lentését élesen elítélték afri­kai ENSZ-delegációk. Tanzánia ENSZ-nagykövete a TASZSZ tudósítójának ezzel összefüggésben kijelen­tette: minden józanul gondol­kodó embernek világosan kell látnia, hogy a Szovjetunió nem gyarmati hatalom, hanem a függetlenségükért és sza­badságukért, a kolonializmus, a neokolonializmus és az im­perializmus ellen küzdő afri­kai népek barátja. „Teljes határozottsággal le kell szögeznünk, hogy az an­golai nép agresszió áldozató vá vált, és Angolában fegv veres intervenció folyik amelynek haladéktalanul vé­get kell vetni” — mondotta a tanzániai diplomata (TASZSZ Ford befejezte kínai látogatását Gerald Ford, az Egyesült Ál­lamok elnöke befejezte pekingi látogatását. Az amerikai—kínai tárgyalások befejeztével sem­miféle közleményt seim hoztak nyilvánosságra. A záróbaniketten az Egyesült Államok elnöke „konstruktí­vaknak” neverte a tárgyaláso­kat. „Megvitattuk nézeteltéré­seinket — mondotta Ford. Azt is megerősítettük azonban, hogy vannak olyan fontos pon­tok, amelyekben megegyeznek nézeteink.” Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes a záróközlemény hiányát indo­kolandó azt mondotta, hogy „A látogatás jelentőségét a kérdé­sek megvitatásában kell keres­ni és nem olyan felszínes dol­gokban, mint a közlemény.” Amerikai újságírók a közle­mény elmaradását azzal ma­gyarázzák, hogy az Egyesült Államok elnöke és a kínai ve­zetők „az enyhülés politikájá­nak fontos kérdésiében olyan távol állnak egymástól, hogy még a közös közleményről sem tudtak megállapodásra jutni.” 1975. december 5. Palesztin sajtóértekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents