Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-31 / 305. szám
/ <1 tv előtt Szöveg nélkül Gádor Béla: ■■ Öncélú kutya MINDEN EGYES kutya-egyénnek megvon a magé sajátos jelleme és egyénisége. Ért mindaddig nem hittem el, ómig szert nem tettem egy zömök és konok kis spánielre, amely Asztra névre hallgat A kotyust egy barátomtól toptam, azzal a megjegyzéssel, hogy igen előkelő származású, mind o négy nagyszülője spaniel volt, tehát még o nürnbergi törvények szerint is kutyának számítana. Asztra igen helyes, eleven jószág, rozsdasrínű szőre kefélés nélkül is ragyog, két hosszú füle roppant mulatságos, mert egész természetes módon hordja őket, nem vesz tudomást komikus voltukról, mint minden igazi humorista. Néhány hót leforgása alatt Asztra simán és észrevétlenül polgárjogot nyert szák körű családunkban, ami nem könnyű dolog, ugyanis emberek és állatok jellemét illetőleg meglehetősen válogatósak vagyunk. De Asztra olyan ember, aki éppen o mi ízlésünk szerint való. Nincs benne semmi rafinéria, semmi komplikáció, önzése kristálytiszta és átlátszó, mint egy hegyi tó. Rendkívüli, őszinte odaadással él. Tudja1, hoqy az egész világ körülötte forog, és ezt egy pillanatig sem igyekszik eltitkolni. Leplezetlen sóvárgással kísér minden falatot, amit a szánkhoz viszünk, szeméből nyíltan kiolvasható, hogy feleslegesnek tart minden harapóst, amely nem az ő bendőjébe juttatja az ételt. Ha eszik, ami elég gyakran előfordul, harsogva harap és csámcsogva nyel. Ha vackán kéjesen végignyúlva alszik, úgy szuszog, nyög, sóhajt és hortyog, mintha három ember aludna a szobában. Ha nem eszik, és nem alszik, két étkezés között játékkal üti el az időt. Ezekbe a játékokba kíméletlen hevességgel bele- kényszerit minden élőlényt, ckit a közelében talál. A visszautasítás nem kedvetleníti el, a szá.já- bon^ fityegő ócska harisa yadarobot mindig újból és újból térdedre teszi, tudja, hogy az idő neki dolgozik. EGÉSZ JÓL éldegéltünk Asztrával, míg egy szép napon meg nem látogatott bennünket Géza. Ez a barátunk az a bizonyos halálosan unalmas borát, Oki bizonyos időközökben kötelességének érzi, hogy meglátogassa oz embert. Precíz és komoly férfiú ez a Géza, száraz és szigorú, mint egy tanrend, kicsit félünk is tőle. Teljesen egyedül él, képtelen megnősülni, mert a menyasszonyait mindig lekáderezi, és ez sosem jár kellemes eredménnyel. Asztra nem ismerte Gézát, és teljes jóhiszeműséggel ugrott neki a gyomrának, nyalta a fülét, tépte a nadrágját, szávai megtett mindent, amit egy látogatóval tenni szpkatt az ismerkedés feszélyezett perceiben. Bora tunk komoran szem ügyre vette a kutyát, majd pattint- gotni kezdett az ujjóval: — Szolgálj! — mondta porancsolóan, mire Asztra ráült a cipőjére, és vidáman kacsingatott rá. Géza még pattintott néhányat, majd mást gondolt, eldobott egy papírgombolyogot, és rá szólt a kutyára: — Hozd vissza! Asztra két lábra állt, és szorgalmason nyaló1 ga-tnj kezdte Géza porán csalóén kinyújtott ujját, Barátunk szemrehányóan mondta: — Ez a kutya buta. Nem tud ez semmit? — Azt hiszem, hogy semmit sem tud. Nem is tanítottuk eddig semmire. Ez csak kutya. De hát mit kellene tudnia? — Sok mindent. Őrzi legalább a házat? Ugat, ha idegen közeledik? — Nem nagyon. Szokott ugyan ugatni, de nem akkor, ha jön valaki! Az az érzésem, ha egy betörő idejönne, addig nyalogatná a kezét, míg az utolsó ruhadarabot is ki nem rámolta a szekrényből. Géza szomorúan összeráncolta a homlokát. — Ez egy öncélú kutya — mondta ikedvetle nül, majd formás kiselőadás keretében emlékezett meg a háziállatok Hasznosságáról. Nemsokára el is ment. Én egy darabig elkísértem, mert valamit vásárolnom kellett. Amikor visszajöttem, Asztra a megszokott őrjöngő örömmel fogadott, mintha a halálból tértem volna vissza. Addig táncolt körülöttem vinnyogva és szűkölve, míg a fáradtságtól félholtan össze nem rogyott. Én azon'ban szomorúan néztem rá. — öncélú kutya vagy — mondtam neki szemrehányóan. Majd rászóltam: Szolgálj! Asztra rám se hederített. Dühös lettem és nyakon teremtettem. Ezt ő egy nagyszerű játék kezdetének vette, és vidáman ugrándozni kezdett. Láttam, hogy nem megyek vele semmire. Lefeküdtem a díványra. Csakhamar mellém tehénkédéit. Fejét a vó ltomra fektette, s jéghideg orrát elhelyezte a fülem mögött — Hiába főzöl — szóltam rá. — öncélú kutya vagy, megmondta Géza bácsi. Igaz, hogy szeretsz engem, de hát Géza bácsi szerint ennek bizony nincs semmi, de semmi haszna a világon. Én azt hiszem, az lesz a legjobb, ba csinálok egy kis szánkót, téged belefoglak. Géza bácsit beleülfef- jük a szánkóba, és te húzni fogod. Mit szólsz hozzá? ASZTRA NEM FELELT. Talán azért, mert nem értette megjegyzésem mély iróniáját, talán azért, mert közben elaludt fi tét Dübörögve zúdult le a huKárrwaeút, azután lihegve kapaszkodott felfelé, majd újra levetette magát a mélybe. A lányok, asszonyok -kötelesség - szerűen sikongattak. A fiúit, a férfiak védelmet odóon öMték magákhoz partnerüket. Nemsokára befutottak a végállomásra, az utasok kiszállásra készülődtek. Az egyik ülésen egy nő bújt o mellette ülő széles váWú. jóképű férfi mellére, és még mindég reszketett. _ Ne haragudjon, de ki szeretnék szállni — mondta a léd» és gyengéden eltolta magától O nőt — Bocsánat, hogy Ismeretlenül a nyakába csimpaszkodtam — mondta zavartan a nő —, de nagyon féltem odaránt Igazán szégyellem magam. — Kérem nem történt semmi — biccentett a férfi, és márts eltűnt a kavargó forgatagban. Néhány perc múlva már ott állt a büfé pultjánál és virslit evett mustárral. — Inkább tormával, az az Igazi — duruzsolta mögötte egy kedves női hang. Az úti-társa volt a hullámvasúiról. — Igazán ne értsen félre, de ha maga is egyedül van itt, menjünk el együtt az elvarázsolt 'kastélyba. Nagyon rossz egyedül. Magányos vagyok, mint a legtöbb férjes asszony. — A kastélyban mór voltom, de o dodzsemre szívesen meghívom — mosolygott a férfi. — Köszönöm. De csak fai-ki alapon. Ehhez ragaszkodom. Sajnos, elég rosszul sikerült a házasságom. A férjem mindig Bachot, Beethovent hallgatná, én viszont a körhintát imádom. Ö unalmas, tizennyolcadik századi francia regényeket olvas, engem viszont sohasem érdekelt a könyv. Nekem oz oz Igazi kikapcsolódás, ha ötször egymás után felülhetek az óriáskerékre. — Az óriáskerék hozzám is közel áü — bólintott komolyon a férfi. — Akkor mehetünk. A nő úgy simult a férfihoz, mintha hosszú évek óta együtt járnának. Az idő repült, szinte észre sem vették, hogy mar beesteledett. Gyönyörű perceket töltöttek a tobogánon, micsoda öröm volt hasra esni a guruló hordában, igazi kikapcsolódás volt a „lökd meg a kecskét” elnevezésű mutatványos játék. A nő zavartan hozzá simult a partneréihez és halkan, elfogadottan így szólt: — Első, feledhetetlen szerelmem egy céllővő- bajnök volt. Magában sok minden emlékeztet Emilre. Itt van előttünk a céllövölde. Látja azt a pléhbohócot? Tíz lövés közül, ha egyszer is eltalálja a sipkáját, még ma felmegyek magához. Elfogadja feltételeimet? — Elfogadom — válaszolt ünnepélyesen a férfi, és oda-szólt a raioisapkás üzletvezetőnek: — Tíz töltényt -kérek. Hosszon, megfontoltan célzott a bohóc sipkájára, aztán eldördült a lövés. Néhány centivel fölément, a második lövés egy kicsit balra, a harmadik -kissé jobbra, a negyedik méterekkel a cél fölött csapódott be. A nő gyengéden megsimogatta a férfi homlokát: — Remeg a keze. Ne -legyen ideges! Nyugodtan összpontosítson. Én bízom mogában, hiszen tudja mi a tét. Fél szemét behunyva, vállához emelte a puskát a férfi és lőtt. A bádogbohóc gúnyosan vigyorgott. Hat... hét... nyolc... A nő diszkréten a céllövöldés füléhez hajolt: — Nem lehetne valahogy ezt az izét úgy intézni, hogy mindenképpen találjon? — Hölgyem hová gondol? Ez egy becsületes, korrekt mutatványos üzlet — válaszolt sértődötten. A kilencedik lövés sem talált — Az utolsó esély. Vigyázzon, ne hamarkodja el! — kérlelte a nő. A férfi hosszú, mély lélegzetet vett. A keze most egy cseppet sem remegett. Vállához emelte a fegyvert. Célzott és lőtt. A bádogbohóc sipkája meg sem rezzent. A tizedik lövés sem talált. — Sajnos, ez sem sikerűit! — dünnyögte mérgesen a férfi. — Ogyetlen, tehetségtelen fráter! Ennyire sem volt képes értem! Látni sem akarom többé! — kiáltotta a nő izzó haraggal és elrohant A céllövöldés ámulton kérdezett: — Mester, én ismerem önt. őn Európa cét- lövőba-jnok-a. Hogyan lehet az, hogy tíz lövés •közül egyszer sem tolóit? A férfi cigarettára gyújtott és -könnyedén elmosolyodott: — Nagyon nehéz volt meMé céloznom, de ez a nő, sajnos, nem a zsánerem... Galambos Szilveszter
