Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-21 / 299. szám
Kis ii@Kyen sok pénz Sokan kerestük a szavakat. Találtunk egynéhányat, de ezek sorát lehet szaporítani. Kezdjük el: pénzes, pénztelen, pénzsóvár, pénzel, lepénzel, pénzhajhász, pénzember, kispénzű, halpénz (=pikkely), hélypénz, jópénzű, vékonypénzű, hópénz, pénzintézet, pénzügyőr, péztáros', pénzügy (—~ akár a miniszter is), pénzhamisító, pénzalap, pénzverde, bánatpénz, felpénz és félpénz, pénzhiány, pénztelenség, pénzmag, továbbá az a pénz, amelyik beszél és amelynek hallatán a kutya Ismeretes „ módon ugat. Folytassa, akinek kedve tartja, hiszen a magyar nyelv gaz-„ dag. Az újságíró előtt is gazdag lehetősége áll annak, hogy miként fogjon íráshoz, amikor éppen nem nyelvészeti cikket készül papírra vetni, hanem csak kedvet teremteni az itt következők olvasásához. Ahol PÉNZRŐL LESZ SZŐ méghozzá nem is kevésről. A megyei múzeum pénz- és éremtára, szaknyelven numizmatikai gyűjteménye, előkelő helyen áll az országbeli hasonlók között és kereken 23 ezer pénzérmét őriz. Kincseket, ha úgy tetszik, de nem úgy kincseket, ahogyan azt a köztudat véli. Ha például a Regöly környékén előkerült „púpos” pénzdarab bronzértékét mérnénk, a mai MÉH legfel iebb filléreket adna érte. Remélhetőleg égy se kerül a MÉH-hez, hiszen egy- egy régi fizetőeszköznek nemcsak (sőt legritkábban) nyersanyagértéke van, hanem kormeghatározó szerepe. olykor viselettörténeti forrásértéke és kisplasztikái becse is. A numizmatika gyűjtőkörébe sokminden tartozik, tágabb értelemben még a katonai kitüntetések is. Maradjunk itt esak az emlékérmeknél, a pénzeknél és az emlék-pénzérméknél. Utóbbiak közül a legújabbat, az EZÜST MAGYAR 200 FORINTOST mellékelt képünkön tudomásunk szerint elsőként mutatjuk be a napilapok olvasóinak. A megyei múzeum gyűjteménye a regölyi kelta fejedelmi székhelyen kibocsátott pén- • zekkel kezdődik. A Boi-törzs már ezüst- és aranypénzeket is vert, de a többiek — a Regöly és Szalacska környékiek — hívek maradtak az akkor úgyle- het rokonszenvesebbnek tűnő bronzhoz. Alakos ábrázolás, fej, vagy lő először a makedón-görög pénzeken tűnik fel. A római kort kis és nagy bronzok sokasága, városi, császári és provinciális ezüst- és aranypénzek jelzik. Hadrianus, Claudius, Constantius, . Constans, Vespasiánus, Galerius és Marcus Aurelius pénzei. Utóbbi idejéből hamis ezüstpénz is. A húnókkál megérkeznek. a keletrómai birodalom érméi, később az arab. mintára készültek. Az első' magyar pénz I. István király dénária volt. ezüstből. Ebből és még a későbbiekből is egy zacskónyi hatalmas értéket jelentett, a pénzt kisipari eszközökkel készítették és nem milliós szériákban. Az első aranyforintot kibocsátó Károly Róbert idejében Komárom vára és a hozzá tartozó uradalom összesen 800 forintért cserélt gazdát. „Szent László aranya” sosem létezett, azt a lovag-király eszményét tisztelő I. Lajos századokkal később készíttette, valóban „nagy” elődje fiktív képmásával. A legkisebb méretű magyar váltópénz mindmáig III. Béla király obulusa. A pénzérték körül szinte egész történelmünk során tökéletes zűrzavar uralkodott. A középkorban szívesen nyírták körül a nemesfém .pénzt, amit szó szerint kell érte,ni. mert ; némi .ezüst hulladékhoz akartak jutni. Az olyasfajta értékmeghatározás. hogy 1 bécsi tallért X öreg garasban kell. elfogadni, még az egyszerűbbek közé tartozott. ' , ' ; ■Mindmáig a íegszcbb veretű magyar aranvnénZ aZ I. Ferenc József idejéből származó 10 és 20 koronás arany. A. leghosz- szább idő Óta forgalomban lévő a Mária Terézia tallér Ezt ! Etiópiában és az Arab-félszi gelten- máig kedvelik, annak elle- ; néré, hogy a Korán előírásai) nak fittvet hányva egv telt- kebhj ,és mé?bo-?á fedetlen arcú „asszonyi állat” arcmása lát- I ható rajta. . • \ A -megyei- múzeum numizmatikai gvűí tern én vének anyagából a iövő év eleien nénztör- téneti kiállítás nyílik Szekszár- don, -í , ORDAf! TVAN foto: Nacsa Mihály A jelen — az iktatóba Községháza. Kakastól!. Segédjegyző. „Igen tisztelt nagyságos úr!”. „Alázatosan köszönöm". Ez a néhány egymás melle dobalt szó és fogalom mindenki számára nyilvánvalóan eggyé áll össze: falusi közigazgatás 1945-ig. Es ma? * Mint egy heverésző L betű, úgy néz ki a nagydorogi Községi Tanács hosszan elnyúló, jókora, fehérre meszelt éoülete. A látszat azonban csal. Az épület kicsi, sötét szobáit örökösen villanyfény sá- pasztja. Egy-egy helyiségben négy-öt asztal is szorong egymás mellett. Az épület hosszában végiqfutó beüvegezett veranda — a várószoba. Itt kinn. az ügyeiket elintézni kívánó ügyfelek, odabenn oedig a tanácsi dolgozók és az elintézendő akták. Évente mintegy négyezer ügy falja irt a papírt, fárasztja az előadót, és várakoztatja az ügyfelet. Négyezer ügy — négyezer szavas, bonyolult összetett mondat egy község mai életéről, az itt lakók gondjairól, örömeiről. Vidám arcú fiatalasszony kopog az egyik repedezett, fehér ajtón. Kezében jókora paksométa. — Ki-be jelentkezni jöttem — mondja Dobrád Istvánná.. — Honnét, hova? — Régiből oz újba — vágja rá nem minden büszkeség nélkül. — Végre elkészült az új házunk. Idáig a szülőkkel laktunk együtt — és most költözünk a magunkéba. Három szoba, összkomfort! “"olt vele munka elég, hisz nem kulcsátadásra építettük... Hát lehet ennél szebb karácsonyi ajándék önmagunknak? — azzal besiet, hogy minél előbb bejegyezzék — azt a nem kis változást — oda, a személyi igazolvány személytelen lapjaira. Még soha nem jutott eszembe, hogy valóságos kisregény rejtőzhet egy lakcímváltozás mögött. Itt, a községi tanács kicsit huzatos „várószobájában" jöttem rá, miközben a fiatalasszonyt hallgattam. Határozatlanul koppanó lépések a folyósó kőkockáin. Középkorú, csizmás ember. Látszik, hogy munkából ugrott ide. —- Elnézést, titkár elvtárs, — állítja meg az arra siető vb-titkárt. — Szeretnék kérni egy igazolást. — zavartan krákog egyet — egy olyat, ami bizonyítja, Hogy rendes család vagyunk. Ugyanis a lányomnak Szekszórdon a szakközépiskolában van egy kis barátnője, állami gondozott. Szeretnénk, ha karácsonvra, no meq a téli szünidőre lejöhetne hozzánk. Hát ehhez kellene az a papír. Néhány perc és mór készül is n pecsétes igazolás arról, hogy Halász Ferencék Pusztahencsén, csakugyan rendes, becsületes emberek... A hosszú folyosó — így napközben — soha nem ürül ki teljesen. Jönnek-mennek az emberek, honv ügyes-bajos dolgaikat intézzék, hivatalos cik*ákh~ írassák nlndennaojaik • qondját, örömét, változó sait. Bent, ez í,óasztaloknál — a jelen kerül az iktatóba ... — amr — Szöknek Tolnáról, de miért szöknek az orvosok? TOLNA NAGYKÖZSÉG Közös Tanácsa 13 000 ember kommunális és egyéb ellátásáért felel népképviseleti, önkormányzati és közigazgatási szervként. A tanács feladatai rvem kicsinyek és még csak azt sem lehet rájuk mondani, hogy idővel elfogynak, hiszen a fejlődéssel együtt járó igénynövekedés új és új tennivalókat parancsol a helyi tanácsok munkájának mindenkori napirendjére. Ezekkel o tennivalókkal nyilvánvolóan nem elég csak farkasszemet nézni kiadós csokorba gyűjtve, hogy mi minden kell. s ezek közül melyek azok, amelyek sürgősséget követelnek. Mondom, nem elég, pedig a Tolnai nagyközségi Közös Tanácsban — jóllehet bőven vannak elismerésre méltó eredményei, például a községiéjlesztés- ben — megvan a készség arra, hogy csak forkcsszemet nézzen adott problémákkal. Ilyen egyebek között az is, hogy negyed- órányi útra a megyeszékhelyhez nem képesek megkötni az egészségügyi alapellátást végző orvosokat. Akkora itt a jövés-menés, mintha Tolna rangrejtett testvére lenne a hírhedt Zöld-szigeteknek és néha már-már katasztrofálisnak mondható az orvos- hiány. Tolnaiak elmondása szerint az elmúlt hónon okban voltak olyan hetek, amikor összesén egy körzeti orvos állt a rendelkezésükre. S mellette egy, magánrendelést az esti órákban folytató orvos. Az orvosi állások száma nyolc. Ezenkívül állom- polgári jogunk az ingyenes orvosi ellátás. Szükség van kommentárra? Nem hinném. Többen állították, hogy az elmúlt három évben körülbelül hét orvos jött és ment, alig melegedve meg Tol. nőn. Egyesek úgy vélik, azért nem maradnak meg községükben az örvösök — négy körzeti orvos, két gverrriekkörzeti orvos és két fogszakorvos —, mert a megye egészségügyi ellátásának gazdái „megfosztották" Tolnát a rendelőintézettől. Nincs is áldás még ma sem ezeknek a gazdáknak a nevén, bár a lequtóbbi tanácsválasztásakat megelőzően az illetékes vezetők közül elég sokan és elég közérthetően magyarázták meg, miért nem lehet, miért nem indokolt tárgyi és személyi feltételekben egyaránt gyöngén ellátott úgynevezett „rendelőintézetet” működtetni Tolnán. Magam is jelen voltam néhány mözsi és tolnai jelölő gyűlésen, amelyen a rendelőintézet röntgengépe volt a legszenvedélvesebben körülrágott téma. Valaki, vagy még inkább valakik a röntaengéoből csináltak akkor hangulatkeltésre kétségkívül iaen alkot mos ügyet. A rendelőintézeti „gőzből" még mindig van. ALIGHA TÉVEDEK, ha azt mondom, hogy az a kétségbeejtő orvoshiány, ami az elmúlt hónapokban tetőzött Tolnán, a rendelőintézet működésének felfüggesztésével kezdődött el. Persze, egyszerű lenne csak erre visszavezetni a ni Manatnvilág már javulófélben lévő helyzetet. A nagy rövés-menésnek más oka is van. Mjnt ahogy az sincs ok nélkül, hogy változatlanul orvosi szolgálati lakásban lakik eav, a paksi járásban, illetve Pakson dolgozó, itthon csak magánpraxist folytató orvos. Tolnán ez egy orvoslakás kivételével alig akad kárszerű orvosiaké*. Ha azt mondóm, hogy ezt a ténvt csak most ismerték fel a község vezetői, ugyan ki hiszi el? Nem hiheti él' még egy gyerek sem. De hadd idézzem a tolnaiakat, akik közül sokkal beszélgettem — Tolna élete egy nagy álló viz lett Tanácstag panaszolta: — Nem mindig von kedve at embernek szólni. Legutóbb, ami* kor a körzetem lakóinak észrevételeit tolmácsoltam, egyik to- nácsi hivatalnok körbemorgott félhangosan, hogy nekem mindig fáj a hasam valamiért. A tanács nemrég ide került elnöke: — Hozzánk nem érkezett lakossági bejelentés az orvosi ellátásra vonatkozóan. Más: —• Mi az én véleményem? Hogy az orvosok egymást ill szöktették, meg szöktek olya« meggondolásokból is, hogy másutt jobbak a , munka- és életkörülmények. — Nézze, volt itt egy orvos' házaspár. Hamar megkedveltük őket és nagyon fájlaltuk, amikor elmentek. Miért? Nehéz kérdés. Nyilván volt több oka is a távozásuknak, de hogy maradni szándékoztak, az biztos. Ellenőriztem, csakugyan mo rodni akartak, mert vásároltok házhelyet. Amikor viszont épít- kezni kezdtek volna, kiderült, hogy szanálásra ítélt területe« vásároltak telket (?!) — A korábbi tanács, azt hiszem, nem mindig nézte meg eléggé, hogy kit vállal orvosának. Jött ide olyan orvos házaspár is, aki rövid néhány hét után kijelentette, hogy el vannak rontva a tolnaiak, de majd ők meanevelik őket. Nem tetszett nekik, amikor visszajutott a fülükbe, hogy o beteget nem nevelni, hanem gyógyítani kell. — Én tudok egyet és mást, oá nem nyilatkozom. HOSSZAN FOLYTATHATNÁMa vélemények, föltevések közrebocsátását, de vannak olyan dolgok, amelyeket publikálni nem, hanem sürgősen rendez hl kell és elsősorban azoknak, ak k az egészségügyi alapellátás tolnai gondjait hagyták a körmük* re égni. Természetesen azoknak is lesz dolguk, akik hallgatói.’, gosan tudomásul vették az‘orva. sok jövés-menését és nem léptek fel időben és kellő eréliyel, A rendcsinálásnak így is lesznek akadályai. Ad egy: ország, s and, hogy kevés az orvos. Ad ettő: nagyhirtelen négy, mai kívánalmaknak megfelelő orvoslakásra lenne szükség Tolnán, da ebből kettőnek az elkészültét is meg lehet kérdőjelezni jóelőre. „Ha a megye ad pénzt, meglesz a két lakás” — mondta a tanács egyik vezetője. , Különben a két gyermekszak- orvosi állás kazül egyet zárolni kell. (A megmaradó sorsa is kétes, nem biztos, hogy betölt- hetik.) A két fogszakorvos közül egy elmegy főállású üzemorvosnak. A négy felnőttkörzeti orvosi állás közül már betöltött három, „Nagy vész nincs" _ mondták °z optimisták. Elnézést, ha az újságíró pesszimista és azt mond- ia “ azoknak a tolnaiaknak a nevében, akik szerkesztőségünk, nek el panaszolták az őket nyomasztó orvoshiányt —: Hisszük, ha majd látjuk! ADDIG a nagyközségi közös tanácsnak számos, évek során igen kényessé vált kérdésben kell a sarkára állnia, mert a közérdek ezt követeli. Két éve még csak kívánta. Ma elodázhctatla- nul követeli... LÁSZLÓ IBOLYA 1975. december 21.
