Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-12 / 265. szám
Visszhang A Fürdőház utcai ga rázsépítésröl r A Kadarka utca egyike azon szekszárdi utcának, amely a gépjárműforgalom biztosításán túl, a felette levő vízgyűjtő- terület csapadékvíz-elvezetését is szolgálja. Vonalvezetése követi a terep domborulatát, valamint az utca régi kiépítési vonalát, s helyenként még egyoldali járda építésére sem nyújt lehetőséget Hasonló a helyzet a Fürdőház utcában is. Ezen utcák sűrűn lakott lakótelepekhez vezetnek, ahol több gyermek- intézmény is van. Az utcák gépkocsiforgalma jelentős. Ezért a balesetveszély csökkentése érdekében a Kadarka és Fürdőház utcákban sebességkorlátozásokat vezettünk be. A forgalmi probléma alapvető rendezése érdekében 1975-ben komplex tervet dolgoztunk ki. Ebből a Fürdőház utcára eső rendezés a következő: A Kadarka utca 18. hrsz. kisajátítása megtörtént, és 1976. évi lebontásával, az eddig csak záróvonallal elválasztott Hermann Ottó utcai gyalogosforgalmat ép'ített járdán vezetjük az általános iskola előtti gyalogátkelőhelyig. A Fürdőház utca egyébként keskeny járdájáról leválasztjuk a Babits-iskolába irányuló gyalogosforgalmat és a Fürdőház u. 3. sz. ház után lépcsőn az iskola területén keresztül oldjuk azt meg. Az új járdaépítés munkái már folynak. A Szakközépiskola diákjainak javasoljuk, hogy az iskola Rákóczi utcai kapuján keresztül a Rákóczi utcában közlekedjenek, így kikerülhető a Fürdőház u. és a Kadarka utca járda nélküli szakasza. A Fürdőház utcában a sebességkorlátozáson kívül várakozási tilalmat is kívánunk elrendelni. Fenti intézkedések sorába illik bele a Fürdőház utcai garázsok megépítése is. A garázsok engedélyezése a részletes rendezési terv beépítési vonalát követve biztosítja a 2 méter járdaszélességet. Az ajtóik nem közterületre nyílnak, hanem ún. bukóajtók lesznek, amik a forgalmat nem zavarják. Meggyőződésem, hogy a garázsok nem növelik a Kadarka és a Fürdőház utcák balesetveszélyét. Számolnunk kell azzal, hogy a gépkocsik számának növekedése elkerülhetetlenné teszi a balesetveszélyes helyek kialakulását, ha ez az emberi fegyelmezetlenséggel, a közlekedés rendjének megszegésével párosul. Sztárcsevity Ervin oszt.-vez. főmérnök Megnyílt a szovjet filmek mozija A szovjet kulturális napok alkalmából Budapesten megnyílt a szovjet filmek mozija: a Gorkij filmszínház. Még ebben a hónapban Szergej Bondarcsuk filmjeiből rendeznek retrosprektív vetítéseket: A hajókkal a bástyák, ellen, az Othelló és a négyrészes, Háború és béke című alkotásokat láthatják majd a nézők. A filmszínház 25 százalékos kedvezménnyel, munkásbérlet kiadását tervezi, a szocialista brigádok, úttörő- csapatok és KISZ-szervezetek csoportos látogatói számára, emléklapot állítanak ki. 4 ON KERDEZ Levélcímünk : 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Tsz-tagok betegségi segélye Ötvös Ferencné (Magyarkeszi, Szabadság utca 53.) olvasónk 1959 óta tagja a helybeli Petőfi Tsz- nek. Szerkesztőségünkhöz írott levelében előadta, hogy 1972 októberében megbetegedett; 1973. március 17-től 31-ig a pincehelyi kórházban, majd* 1974. január 11-ig a balatonföldvári kórházban ápolták. Táppénzt 1973 márciustól szeptemberig terjedő időre kapott. Az asszony 1974 szeptemberében a termelőszövetkezeti gépparknál lett portás. Ez év szentemberében ismét kórházba került. Otvösnének 1974-ben 73, az idén eddig 160 ledolgozott tízórás munkanapja van. Olvasónk arról érdeklődött, hogy újabb betegsége idejére megilleti-e a táppénz. Sümegi Imre, a Szekszárdi Társadalombiztosítási Igazgatóság ellenőrzési osztályvezetője válaszolt: „A termelőszövetkezeti tagok részére járó betegségi segélyt nem a társadalom- biztosítás terhére fizeti a termelőszövetkezet, hanem saját szociális alapjából folyósítja. [35/1967. Korm. sz. r. 101. § (2) bek.] A Társadalombiztosítási Igazgatóság nem illetékes arra, hogy a betegségi segély kérdésében döntsön. így tehát tájékoztatási jelleggel közöljük, hogy a 6/1967. MÉM. sz. r. 144. § (2) bek. alapján betegségi segélyre az jogosult, aki a keresőképtelenné válását megelőző 12 hónapban, vagy a megelőző évben, férfi legalább 150, nő pedig legalább 100 tízórás munkanapot teljesített. A tsz vezetősége a tagok részére a kötelező munkamennyiséget magasabb mértékben is meghatározhatja. Tízórás munkanapTelefonszómunk: 129 nak számít, és a 150, illetve 100 tízórás munkanapnál figyelembe kell venni a betegségi, szülési, gyermekgondozási segély, fizetett és tanulmányi szabadság, egész napos tanfolyam, katonai szolgálat, stb. idejét is. Ötvös Ferencné — a levelében közöltek szerint — ismételten jogosulttá vált a betegségi segélyre. Javasoljuk, ha a betegségi segély igényével kapcsolatban nézeteltérés adódna közte és a tsz között, úgy Ötvösné forduljon a jogviták eldöntésében első fokon illetékes szervhez: a tsz döntőbizottságához.” Segítség a hátramaradottaknak Özvegy Dómba! Ferencné (Kis- Hiányok, Oreg-szőlőhegy) olvasónk megírta szerkesztőségünknek, hogy férje ez óv szeptemberében bekövetkezett haláláig a nagymányoki Gábor Áron Tsz takarmányosa volt. Az asszonyra három árva maradt. Olvasónk az iránt érdeklődött, kaphat-e háztáji földet a tsz-től. Takács Zoltán, a tsz elnöke válaszolt: „Dombai Ferenc tagtársunk halála után a szövetkezet hozzájárult, hogy özvegye a háztáji termését betakaríthassa és szociális segélyként elengedte annak művelési költségét. Jelenleg nincs törvényes lehetőség arra, hogy özvegy Dombainénak háztájit biztosítsunk, mivel nem tagja a szövetkezetnek. Szívesen vennénk, ha belépne, mert ez esetben — az előírt munkamennyiségteljesítés egyik anyagi elismeréseként — kaphatna háztájit, és a tsz a jelenleginél nagyobb mértékben tudná támogatni őt és családját.” Mostohagyermek gondozási segélye Szabó Jánosné (DunaszentgyÖrgy, ősz utca 2.) olvasónk már gyermekgondozási segélyen volt, amikor férje két kiskorú gyermeket hozott a házasságba. Olvasónk érdeklődött, milyen feltételekkel kaphat ez utóbbiak után- is segélyt. Dr. Deák Kon rád főügyészségi osztályvezető válaszolt: „A 11/1973. Mü. M. sz. rendelettel módosított 3/1967. Mü. M. rendelet 4/A §-a szerint a második vagy további gyermek után a gyermekgondozási segély megállapításakor a segélynek akkor is a magasabb összege jár, ha a dolgozó nő idősebb gyermeke után gyermekgondozási segélyt nem igényelt, vagy arra nem is tarthatott igényt, illetőleg, ha az idősebb gyermeke után megállapított segély folyósítása bármely oknál fogva megszűnt. E rendelkezés alkalmazása szempontjából az örökbe fogadott, valamint a segélyt igénylő háztartásában élő mostoha- és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel esik egy tekintet alá. Szabó Jánosnénak igényével a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz (SZTK), illetőleg, ha munkahelyén üzemi kifizetőhely műkőa« dik, ez utóbbihoz kell fordulnia.’’ Ordas Éván: Damjanich tábornok Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. Damjanichot néhány hónappal korábban ismertem meg, amikor ugyanennek a várnak a parancsnoka lett, melyben most raboskodott. Kapcsolatunk szívélyes volt, de baráti nem, azt hiszem, elsősorban a hadiállapotok miatt és azért, mert a tábornok sérült lába meggátolta abban, hogy két-három eset kivételivel kimozduljon a várból. Hírét, dicsőségét azonban természetesen alaposan ismertem, hiszen már ideér- kezte előtt is valóságos legendák jártak róla. Úgy fogadott, mint egy szívélyes házigazda. — Isten hozta, kedves barátom! Szívből köszönöm, hogy eljött! Foglaljon helyet a széken, én engedelmével fekve maradok az ágyon. Szeretném pihentetni ezt a rossz lábamat, hogy holnap szégyenben ne hagyjon az utolsó úton. — Tábornok úr is fáradtnak látszik — mondottam. — Csodálkozik? — nevetett rám. — Sok megpróbáltatáshoz hozzászoktatott már a katonaélet, de halálra ítélve még nem voltam. Gvárdián uram virrasztóit már ki végzendők mellett? — Két ízben. De azok gonosztevők voltak, gyilkosok. — És mi tán nem vagyunk azok? Legalábbis gyilkosok módjára bántak el velünk. Elgondolkozott, aztán megkérdezte: — ön hány éves? — ötvenhárom vagyok. — Én december nyolcadikén leszek negyvenöt. Nem mondom, hogy ez a nagy darab testem maga az egészség szobra, hiszen a derekammal meg a lábam reumájával sokat kínlódtam, de azért még kiszolgálna néhány évet. Hogy őszinte — 148 — legyek, nem ilyen halált képzeltem magamnak. — Isten irgalmas — mondtam. — Isten irgalmas — bólintott —, és most már csak benne van minden bizodalmám, de a császári kormányzat sokkal kevésbé az. A feleségemért aggódom, főtisztelendő uram, hogy vele mi iesz, ha én már nem állhatok mellette. — Szégyene lenne ennek a nemzetnek, ha Damjanich János özvegyének nélkülöznie kellene. Borzongás futott végig rajtam, hiszen egy élő emberrel beszéltem a tulajdon feleségéről úgy, mint özvegyről. — Nem azért aggódom! — válaszolta. — A sógorom gazdag ember, és nagyon szereti Emíliát. De ettől a kormányzattól, mely engem bitóra juttat, minden kitelik! Meghurcoltatásra és másféle vegzatúrákra gondolok, amelyekben oly óriások ezek a törpe urak odakinn! Ez elkeserít, uram, hiszen magányos ember vagyok, gyermekem nincs, nekem a feleségem jelentette a legtöbbet ezen a földön. — Régóta házas, tábornok úr? — Csodát! Két esztendeje. Ha meggondolom, hogy ebből kereken egy évet állandóan a harctéren töltöttem, nem sok részünk volt az együttélés örömeiben szegény Emíliámmal. Elhallgattunk. Az őr, aki egész idő alatt ott ült az ablak melletti szegletben, puskájára támaszkodva elbóbiskolt. — Késői nősülés? — mondta elgondolkozva Damjanich. — Az az igazság, hogy lassan mentem előre a pályámon. Takarékos meg soha életemben nem voltam, a katonatisztek nősülésénél pedig nagy kerékkötő a kaució. — Mióta katona, tábornok úr? *— Húszban szöktem el hazulról. Bosszantott, hogy mindenki csak a hazalátogató bátyámat bámulja, mert az egyenruhát hordott. Engem tulajdonképpen papnak szántak, de amikor már felesküdtem a hatvanegyeseknél, jó apám sem tudott mit csinálni. Huszonháromban lettem hadapród, harmincban zászlós, harminckettőben alhadnagy, harmincnyolcban főhadnagy és negyvennégyben alszázados. Ha minden a régiben " — 149 -j marad, talán mostanában léptettek volna elő I. osztálybeli századossá. Ha minden a régiben marad. .. — Vagy ha nem is marad, de tábornok úr történetesen a másik oldalt választja — tettem hozzá halkan. Mosolygott. — Látja, ez az, amit még itt a siralomházban sem tudok elképzelni. Én csak így cselekedhettem, ahogy tényleg cselekedtem. — A dicsősége megmarad, tábornok úr! — Tudom — bólintott —, és ne vessen meg érte, ha nem tagadom, hogy örülök neki. A katonaemberhez hozzátartozik, hogy vágyódik a dicsőség után. Ettől én sem voltam mentes. Ismét mosolygott, egy kissé keserűen. — Látja, most rajtakaptam önmagamat! Múlt időben beszélek magamról, bár tán így is van jól, hiszen egypár óra múlva Damjanich Jánost már csak így lehet majd emlegetni. Beszélgetésünk egész jellege olyan volt, hogy már az elején megéreztem, nem annyira rám, mint társaságra van szüksége. A tábornok vérbő, hangos, élettől duzzadó ember volt, az ilyenek kedvelik a társaságot, és nem szeretnek egyedül lenni. Magamban köszönetét mondtam Istennek, mert megengedte, hogy igénytelen személyem jelenlétével megkönnyíthettem neki a halálra várás nehéz óráit. Tovább akartam terelni a gondolatait. — A fogsága nehéz volt, tábornok úr? Vállat vont. — Kibírhatós. Persze ha csak a hivatalból biztosított kincstári kosztra lettem volna utalva, akkor már kevésbé. Tudja, főtisztelendő uram, és meglehetősen nagyevő vagyok, és a jó bort sem vetem meg. Nem beszélve a szivarokról. Erről jut eszembe, hogy milyen modortalan vagyok. Parancsol egy szivart? Ott van az asztalon, szolgálja ki magát! Köszönettel elhárítottam a kínálást. — Amint mondottam, a feleségem családja jómódú. A Csernovitsok, hiszen bizonyára ismeri okét! Nos, nem kevés borukat itta meg Urticka, aki velem most nagyjából úgy viselkedik, mintha nem főporkoláb, hanem szobainas lenne. (Folytatjuk). — 150 -f Ml VflLflSZOLUNH
