Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

JJTo g p p Ki kiser kit és hová? A vendéget kísérni kell. Ro­konság esetén az atyafiak kí­sérik. Vannak azonban távo­labbi ismeretségek, ha úgy tet­szik rokonságok is. Ki kíséri azt, aki világát bővíteni szán­dékozik, közel és távol. Közel legyen minden, ami az or­szág határain belül látható, távol, ami kívüle. A kísérő az idegenvezető, és maholnap ott tartunk, hogy egyre inkább egy új népvándorlásba hajló, idegenforgalommal „fertezett” korunkban tömegek ismerked­nek meg az idegenvezetőkkel. Kikkel? Kikkel megyénk­ben, és miért? Az illetők hon­nan veszik maguknak azt a bátorságot, hogy hazánk fiait bel- és külhonban eligazítani merjék. Dr. Bercsényi Vincét, a Tol­na megyei Idegenforgalmi Hi­vatal vezetőjét és Szőke Al­bertet kérdeztük meg, arra lé­vén kíváncsiak, hogy tudnak-e újat mondani. Ezt tudták: Dr. Bercsényi Vince: — Az Országos Idegenforgalmi Ta­nács idegenvezető-képző isko­lát trat fenn. Ének egy-egy kihelyezett osztálya nálunk is működik. Az osztályok létszá­mát és oktatásuk (fél éven át 88 óra) az itt jelentkező igé­nyek szabják meg. 1974-ben zártunk egy tanfolyamot, most indítunk egy újat. Jelenleg 86 belföldi idegenvezetőnk műkö­dik. Közülük külföldre csak a legrátermettebbek mehetnek. — Néhány gondolatot a kö­vetkező tanfolyam témáiból! — Tömören. — Szekszárd vá_ ros. — Sárköz. — Nemzetközi helyzetünk. — A Balaton és környéke. — Az állam és egyház viszonya. — Vezetési gyakorlat. — Fellazítási poli­tika és ennek összefüggése az idegenforgalommal. Ilyen éppúgy van, mint az idegenforgalomnak gyakorla­ta, lélektana, politikai és er­kölcsi szabályai. A vendég ad-, dig kedves, amíg maga is az akar maradni. Jogos igényeit pedig mindenhogyan teljesíte­ni kell, hiszen a vendég — nemcsak idegenforgalmi köz- . hely, hanem népünk szíve sze­rint is — „kedves”. Szőke Albert, a megyei IBUSZ vezetője: — Belső'kol­légáinkat leszámítva 18 külföd- re és 33 belső forgalomra sza­kosított idegenvezetőnk van. Képzésüket a TIT-tel karöltve végezzük. Kik vezetnek? Ter­mészetesen olyanok, akik a csúcsidőben e célra szabad idővel is rendelkeznek. Pedagó. gusok, nyugdíjasok, tisztvise­lők és mások. A nyelvtudás fontos. A szakma kevésbé az. Megyénk idegenvezetői táborában — a turizmus társadalmi bázisát képezők között — van lelkész és nyugdíjas pedagógus, Kö- JÁL-dolgozó és pénzügyi előadó. Mindkét idegenforgal­mi szerv vezetője egyetértett abban, hogy legfontosabb sze­repük: — Jó házigazdák legyenekl Hiszen nincs mivel szégyen­keznünk itthon.-s. -n. Harminc év a közigazgatásban A kubikostalicskától az osztályvezetői székig Fülöp Lajos kubikoséletének utolsó állomására emlékezik. Ahelyett inkább csak a tény: 1945 augusztusától decemberig Budapesten dolgozik a Kos- suth-híd építésén. Ez is törté­nelem ... 1946 tavaszán a sok jelszó között elhangzott egy ilyen is: „Megtisztítani a közigazgatást a reakciós elemektől. Be a munkáskáderokat...” — Elvégeztem egy tanfolya­mot, s ezután Endrődön, az elöljáróságon pénzügyi előadó lettem. Ekkor, és itt kezdődött köz- igazgatási munkája, s ennek jövőre lesz harminc éve. Három évtized egy munka­körben — mégha különböző állomásokat jelent is — nem könnyű. Közigazgatásban ennyi időt kommunistaként eltölteni, sokszorosan nem az. Fülöp La­jos erről keveset mond, inkább azt hangsúlyozza, s nem alap­talanul, mert ma is azonos egy. kori önmagával: telműen válaszol. Gondokat é$ eredményeket említ. Summáz­ni nehéz lenne, de tény, hogy az ő közreműködése is benne van abban, hogy Németkéren — mert ott is dolgozott — ég a villany, Bölcskén új iskola, bölcsőde, orvosi rendelő, ta­nácsház épült, hogy a járdáról ne is beszéljünk. — Itt a megyénél másfajta örömök érik az embert. A ne­velés a legfontosabb munkai Most aztán igazán előtérbe ke­rültek a fiatalok, hiszen a leg­fontosabb feladatunk a tanácsi káderállomány biztosítása. Ez is jelent annyit, mint sok minj den, amit a községekben meg­valósítottunk. Fülöp Lajost 1954-ben, I956s ban és 1960-ban a Munka Ér­deméremmel tüntették ki, 1969- ben megkapta a Munka Ér­demrend ezüst fokozatát, 70-beit a Felszabadulási jubileumi em­lékérmet, majd az idén a Mun­ka Érdemrend arany fokozatát ' és nem régen A 25 éves taná­csi munkáért kitüntető jel­vényt. 1935, Endrőd. Csendörsortűz. Ma már történelem. Az ag- rárproletár-mozgalom történe­tének egy része. A községháza előtt gyüleke­zett a tömeg. Munkáért, ke­nyérért, emberségért tüntetni. A sokaság szélén ott ácsorgott egy tizenegyedik éves gyerek. Öt még nem az öntudat hozta, hanem jött, mert jöttek a ro­konok, az ismerősök, meg min­denki, akihez neki köze volt ekkor. A sortüz eldördült. A kövön maradtak a halottak és ver­gődtek a sebesültek. Aki te­hette, menekült. Menekült a gyerek is, gyorsabb lábbal, mint a felnőttek, de egy élet­re beléivódtak, eszmélete ré­szévé váltak az akkor megeset­tek. Fülöp Lajos életének ez © Egyedül szállók le a busz­ról. Sehol egy lélek. Fölhajtott gallérral vágok neki az útnak. Kilométernyi gyaloglás után érek a szurdikhoz, azután pe- dik Z. Sándorék tanyájához. Még meg kell mászni a néhány méternyi meredeket. Jobbról egy diófa, balról a kis tanya. A présházban természetes összevisszaság. Bor- és hordó- szag keveredik a parányi la­kóhelyiségből kitóduló pirított káposzta szagával. Az idős asszony hellyel kí­nál és ablakot nyit. — Állandóan itt laknak? — kérdeztem. — Már három éve. Volt egy kétszobás házunk bent a vá­rosban, de mikor megnősült a fiam, kijöttünk ide lakni. A két szoba nekik is csak éppen elég. Főleg most, hogy már kisbaba is van — mondja, közben gyors mozdulatokkal letörli az asztalt és a gázrezsót. — Szeretünk itt — folytatja. — Nem mondta nekünk senki, hogy költözzünk ki. Meglet­tünk volna otthon is, hiszen... — félbehagyja a mondatot. Q is érzi, hogy magyarázkodik. — Mekkora a baba? — te­relem másra a szót. — Nyolchónapos múlt. Élet­revaló fiú. Ha a fíamék el­mennek esténként valahova, mindig engem hívnak vigyáz­ni a kicsire. Főzök nekik va­lami finomat, meg kimosok. Azt mondja a menyem, ilyen szépen csak én tudok mosni. — Nagyon, magányosan él­nek itt? — Az uram hetvenéves lesz, én hatvan múltam. Mi kell már nekünk? Korai lefekvés, jó levegő és csend. Meg­vagyunk itt. Szép lakótelep. Csupa ötszin­tesek sorakoznak. Belépek a egyik legmegrázóbb, legmeg­határozóbb élménye. * A Tolna megyei Tanács V. B. személyzeti osztályának ve­zetője vendégszerető, joviális ember, túl az ötvenen és birto. kában sok élettapasztalatnak. Az átélt sok rossz és jó nemes­sé, markánsságában is kedvessé faragták arcvonásait. — Endrődön születtem 1924. december 6-án. Apám mező- gazdasági munkás volt meg ku­bikos. Mikor mi adódott. Ti­zenkét éves koromtól én is a mezőgazdaságban dolgoztam, kora tavasztól késő őszig.. Tud­ják hogyan volt, akik tudják. Negyvenkettőtől meg kubikos voltam az ország különböző ré­szein. Negyvennégyig tartott ez, amikor elhajtottak engem leventének annyi társammal együtt. Fülöp Lajos megszökött, s októberben már ismét otthon vol( Endrődön. Ez a vidék sza­badult fel legelőször, úgyhogy 1944 decemberében Fülöp La. jós már bekapcsolódott az if­júsági szervezet meg a kommu­nista párt munkájába. 1945 óta párttag. ■— Húszéves voltam akkor Vezetőségi taq az első MA- DISZ-szervezetben. Negyvenöt tavaszán kéthetes pártiskolára küldtek Békéscsabára. Utána még nagyobb lelkesedéssel ve­tettem magam társadalmi ak­tívaként a pártmunkába. Nehéz lenne pontosan idézni a lelkes szavakat, amelyekkel 19-es lépcsőházba. Míg a har­madik emeletre érek, azon gondolkodom: vajon a megszo­kott kép fogad? Találtam. A család minden tagja hazaérke­zett a munkából és elfoglalták he’yüket a konyhában. Az asz­talnál Ági és Peti (hét- és ki­lencévesek) társasjátékot ját­szanak. A nagymama szintén az asztalnál. Varrogat. A fia­talasszony palacsintát süt, fér­je a sámlin ülve bütvköl vala­mit. A konyha 3,20x3 méteres Eredetileg jóval kisebb volt, de az előszoba egy .részével meghosszabbították, a nagy­mama félszobájából elvéve szélesítették ki. Utóbbit úgy oldották meg, hogy kibontot­ták a falat, helyette rombusz­mintás sárga-zöld függönyt húztak. így, „kényelmesen” elférnek mindannyian. — A szobában jobban lehet­ne játszani — mondom Ágiék- nak. — Itt is jó. Levettük a térí­tőt az asztalról. — Szívesen vannak körülöt­tem —■ szól közbe az anyuka. — Meg aztán hamarosan va­csorázunk. De ha akartok.« —' fordul a gyerekekhez; Dehogyis akarnak. Ök csak aludni mennek a szobába. Ez a rend. Az asszony beszédéből ér­zem, hogy rájött: én is tudom, náluk mekkora bűn, ha valaki különösebb ok nélkül bemász­kál a szobába. Emiatt röstel- kedik is némán. Ráteszi az utolsó palacsintát a laoostá- nyérra és könnyedén szól; — Talán menjünk beljebb. Rajtam kívül senki sem mozdul. A szobaajtónál az asszony kibújik papucsából. Foszladozó steppelt köpenyé­től szinte én féltem a felcsíp- kézett foteleket, amikben alig ültek még. A szoba különben — Pártmunka nélkül sose voltam. Sem ott, a szülőfalum, ban. sem másutt. Annak tekin­tettem a tanácsakadémiát, majd az egyetemet is, ahol jo­gi diplomát szereztem 1966- ban. Vezetőségi tag voltam az alapszervezetben úgyszólván mindig. Fülöp Lajos ma a megyei ta­nács pártbizottságának szer- vezőtitkára. A kérdésre, hogy szereti-e a közigazgatási munkát, egyér. szép és ízléses, de csöppet sem otthonos, — Televíziójuk nincs? — kérdezem. — Dehogynem... — aztán va. lami jó magyarázaton gondol­kodik. — Kitettük a nagyma­ma szobájába. Ott kényelme­sen nézheti, akár az ágyból is. Ki nem mondaná, hogy ez­zel a szobák esti kímélését kívánják biztosítani. Mert ugye, milyen egyszerű? A té­vét a konyhával szemközti oldalon helyezték el. Széthúz­zák a függönyt — mint a szín­házban — és kezdődhet az elő­adás. A szobának „tisztaszoba” hangulata van. Csak kivéte­les alkalmakkor használtatik. Búcsúzáskor az asszony erővel betuszkolt a gyerekszo­bába. A látvány szinte fájt. Szőnyegek, képek, csinálta­tott gyermekbútor, megkom­ponált játékpolc'parányi por­celán csészékkel, autókkal, ra_ kétákkal. De a falakon egyet­len ujjlenyomat, karcolás nincs. Ez nem gyerekszoba, hanem bemutatóterem. ­„Harapós kutya” tábla a kapun. Nem nyitok be, hiszek a figyelmeztetésnek. Hossza­san zörgők, kiabálok. Nem jön senki, a kutya sem ugat, tehát biztosan harap. Kicsit várok, aztán lassan kinyitom a zöld­re festett kaput. Belépek. Az udvaron sietve teszem meg az utat a veranda első ajtajá­ig. A konyhában találom ma­gam. Egy hetvenöt esztendős öregasszony birodalmában. Rend, tisztaság, hűtőszekrény, polcok, konyhaszekrény, a fal mellett sezlon. . — Bizony, hogy itt alszom. Hol aludnék? — Engem nagyon megbe^ csültek. Büszke is vagyok r&i de még inkább meghálálni sze­retném. Jó munkával, sok mun­kával. Munka van megannyi. Az oszs tályvezető szerint a továbbkép­zés, az utánpótlás nevelése, a tudatosság elmélyítése a köz- igazgatás dolgozóiban — ezek a legfontosabbak az ezernyi tennivaló között... L. Gp. — Valamelyik szobában! Nagy a ház. — Nagy, de vagyunk is ben­ne elegen. A konyhából jobbra ajtó vezet egy előszobába. Az elő­szobából két szoba és fürdő­szoba nyílik. Itt laknak a „lá- nyomék” egy gyerekkel. A fürdőszoba közös a „fiamék- kal”, akiknek három szobájuk és két gyerekük van. A für­dőszoba másik ajtaja zárva. Úgy látszik „fiamék” zárkóz­nak. — A menyemmel nem is tu­dom hogyan vagyunk. Bánt engem az egész — panaszolja. — Azóta van, hogy a nagyobb gyerek megnősült... Mondtam, hozza ide az asszonyt, jutna nekik is egy szoba. De nem le­hetett, mert a menyem nem akart zsibvásárt a házban. így szobát .vettek ki. Egy faluban lakunk... Micsoda szégyen.« Azóta bezárják az ajtókat is. Ismét a konyhába' érkéz-» tünk. — A ház kié? ■— Az én nevemen van, mert hogy az uram már nem él, meg az én szüleim építették. — Hogyan van a háztartás? Ki főz? — Itt mindenkinek más ,az ízlése. Délben az iskolában, meg a szövetkezetben esznek. Este meg mindegyik főz vala­mit. Akkor én befelé fordulok és úgy teszek, mintha aludnék. Évek óta nem kérdezték meg tőlem, hogy ennék-e? Nem azért, mintha nekem nem len­ne mit ennem... Amikor kifelé indulunk, eszembe jut a kutya. Kérde­zem is, hol van. — Jaj, az már nincs meg régóta. Csak a táblát felejtet­tük el levenni. Az íiz érzésem, ahogy a ku­tyatábláról megfeledkeztek a fiatalok, úgy felejtkeznek meg a néniről, az édesanyjukról. Egyszerűen a konyhában fe­lejtették. V. HORVÁTH MÁRIA Konybalakók

Next

/
Thumbnails
Contents