Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-16 / 269. szám

Korszerű gépek — képzetlen munkással?

Milyen a szabványos zsemle?

Sokszor kézbe vesszük, méregetjük, formáját mindig ahho2 hasonlítjuk, amit valahol, nagyon régen, nagyon jóízűen megettünk. Milyennek kell lenni a zsemlének? Kérdezzük kollégánktól, a gyerek az apjától, az apa a nagyapától. íme: A zsemlének van szabványa.

A szabvány pontos neve: MSZ 11917/4—75. sütőipari fehértermék. Vizes tésztából készült fehértermék.

A leghétköznapibb péksütemények az ún. vizes tésztából készült fehértermékek. Magyarán: a zsemle- család.

.Amilyen finom tud lenni a ropogós héjű, lyukacsos tesztájú zsemle, olyan kiábrándító és szinte ehetetlen a nyúlós, összeragadt, sápadt zsemleutánzat.

A Magyar Szabványügyi Hivatal 1975. október 1-el életbe lépett új szabványa amellett, hogy részletesen taglalja a forgalomba nem hozható termékek „látleleteit” alaktalanság, szennyezett felület, csomós bél- zet, ázott, sótlan, sületlen, stb.) félreérthetetlenül, adatszerűén rögzíti az egyes termékek súlyát is. A súly ugyanis az a terület, ami sok esetben a minizsemlék láttán jogos nemtetszést vált ki az emberekből. A szabvány szerint a vizes zsemle súlyának 52— 56, a nagy zsemlének 78—84, a duplazsemíének 104— 112, a vágott zsemlének 52—55, a hosszú zsemlének 52—56, a negyedkilós zsemlecipónak és -vekninek 245—253 grammnak kell lennie. E két utóbbi termék félkilós változata 490—510 gramm.

Ami pedig a frisseségét illeti: a vizes tésztából készült termékek közül a 250 grammnál kisebb súlyúak a gyártást követő 16 órán belül, az ennél magasabb súlycsoportba tartózok pedig a süléstől számított legfeljebb 24 órán belül hozhatók forgalomba.

Hírek a tanácsi iparból

Határozat, született a megyei tanácson a Dombóvári Fém- tömegcikk Vállalat megszüntetéséről A vállalat eddig a megyei tanács ipari osztálya fennhatósága alá tartozott. 1976. január 1-vel azonban már a Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat üzemegysége lesz. Az egyesítés a gazdaságosabb termelés érdekében történt, mert így lényegesen jobban kihasználhatók lesznek a vállalat állóeszközei. Folyamatosabbá lehet tenni a termelést, könnyebb lesz az értékesítés. egyszóval lényegesen hatékonyabbá válik a termelés.

O

A megyei tanács ipari osztálya és a TIT Tolna megyei Szervezete a közművelődési

párthatározat szellemének megfelelően hasznos kezdeményezést indított el. A tanácsi vállalatok dolgozói részére ismeretterjesztő előadásokat szerveznek, aktuális gazdaság- politikai kérdésekről. Íme néhány cím a javasolt témákból:

Anyag- és energiagazdálko. dás, Munka- és üzemszervezés, Az új szabályzó rendszer. Az ifjúsági törvény tapasztalatai, Az üzemi demokrácia. Ezek az előadások a lehetőségek szerint nem egyoldalúan oktató jellegűek lesznek,' hanem az elképzelések szerint sokkal inkább nyílt, hasznot hajtó vitává alakulhatnak majd a munkások és az előadók — a tanácsi és ipari vezetők között.

ANNAK IDEJÉN, amikor megjelent, majd érvényessé vált a munkások és az alkalmazottak rendszeres továbbképzéséről szóló kormányhatározat, sokan megkérdezték: miért kell egy ilyen magától értetődő dologról — a folyamatos és gazdaságos termelő- munka nélkülözhetetlen feltételéről — a kormánynak külön határozatban intézkednie; mintegy köteleznie a munkahelyeket arra, hogy szíveskedjenek arra is gondolni: korszerű technológia, modern munkamódszer elképzelhetetlen idejétmúlt ismeretekkel rendelkező szakemberekkel.

Való igaz: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy sa- játmaguk gondoskodjanak a meglévő munkások és alkalmazottak folyamatos továbbképzéséről. Sőt: az sem tartozna a lehetetlen feltételezések körébe, ha a munkahelyek jó előre — mielőtt még megvásárolják a kiváló, modern, nagy termelékenységű gépeket, a különböző berendezéseket — mondom jó előre, már a technológiai korszerűsítés elhatározásának stádiumában, hozzákezdenének a különböző céltanfolyamok és egyéb továbbképzési formák megszervezéséhez. S nemcsak a tanfolyamok megszervezéséhez, hanem olyan oktatási rendszer kiépítéséhez, amelyben minden különösebb alku, a sokat emlegetett önkéntesség nélkül, bizonyos munkakörökben kötelező lenne a rendszeres szakmai továbbképzés.

Mindez elképzelhető lenne, ha...

..Iha a munkahelyek valóban — és minden esetben — megfontoltan, nagyon átgondoltan hajthatnák végre a technológiai korszerűsítést, s hosszabb idő állna a rendelkezésükre ahhoz, hogy a majdani techniA

? ember ül a kádban. A kellemes meleg vízben aligha elmélkedik azon, hogy ha kihúzza a dugót, vajon mi lesz a sorsa a zubogva leömlő víznek.

*

Ebben a nyirkos novemberi ködben alig ér ki az ember a város szélére a házak közül, szinte máris magára marad, hisz a szürkeség falánk szájában eltűnik minden a háta mögött. Ám a sáros út hamarosan döccenve szalad rá egy betonszalagra. Néhány szétszórt épület, a félig kész kerítés aligha az alkalmatiah- kodókat van hivatva távoltartani. Éppúgy, mint az a vicsorítva csaholó, mérges feketeség, amely vadul ront elő a ködből, hogy aztán az első kedves szó után lábhoz dör- zsölődve vezesse a látogatót a zaj felé.

Egy földszintes panelépület vasajtaján nyitok be kopogás nélkül. Nem hiszem, hogy vétenék a jómodor ellen, hisz a bentről hallatszó hatalmas pü- fögés eleve üres formasággá teszi az udvarias gesztust.

Bent senki nem figyel az ajtónyitásra, négyen-öten egy jókora vaspánt egyengetésével vannak elfoglalva. A „négylábú telepőr” kísérőm segít, az egyik férfihoz fut és vad (Ugatással „bejelent”.

kához szakembereket képezzenek. Ne szerezzenek, hanem oktassanak, tanítsanak, képezzenek, azok közül akik már a gyárban dolgoznak. Mindaddig azonban, amíg ez ügyben is olykor kapkodás — vagy inkább fogalmazzuk így: gyors és nem mindig megalapozott döntésekre szorító kényszerűség — tapasztalható, aligha várható, hogy a vállalatok nagyobb távlatokra érvényes oktatási elveket és gyakorlatot dolgozzanak ki:

... ha nem lenne oly sok az általános iskolát be nem fejező munkások száma, akiknek szakmai továbbképzését — tudvalévő! — sokszor az elemi általános ismeretek oktatásával kell kezdeni, amit — ismét tudvalévő — úgy tűnik, hogy pillanatnyilag túl liberálisan kezelnek nálunk. Nagyon sokan dolgozhatnak kvalifikált szaktudást feltételező munkakörökben úgy, hogy nem teszik kötelezővé a műveltségi minimumot jelentő általános iskolai Végzettséget a számukra:

... ha a munkahelyek nem bíznának — még mindig! — inkább abban, hogy a korszerű géphez valahogyan majd csak megszerzik a jól képzett szakmunkásokat is._

... s ha a munkahelyeknek több pénzük, nagyobb lehetőségeik lennének akár a saját, akár a közösen létrehozott és fenntartott oktatási intézményekre. központokra.

AMIKOR a szakmai továbbképzésről szóló kormányhatározat megjelent, fél, egy év után sorra kezdődtek az ilyenkor szokásos vizsgálatok, amelyeket az ilyenkor szokásos megállapításokkal zártak le: „a kormányhatározat végrehajtására megtörténtek a szükséges intézkedések, gyakorlati eredmény még vajmi

A kézszorítás erős, kemény, pedig Csapó Zoltán szeme körül az álmatlanság gyűrűje vörösük. Elindulunk, kint az udvaron ballagunk az irodák felé. Itt a hatalmas medencék körül furcsa „zamatot” kap a nyálkás, ködös levegő. A látogatónak nem kell a felírást betűznie, hogy rájöjjön — Szekszárdon a városszéli telep — a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szennyvíztisztító telepe.

A telepvezetői iroda

kulcsra zárva bizonyítja, hogy Csapó Zoltán nem itt az íróasztal mögött tölti el a munkaidejét. Az iroda sarkában egy heverő.

— Nem egyszer kell bent éjszakázni — válaszol a ki nem mondott kérdésre.

Arra kérem, mutassa be *s üzemel

— Mit mondjak? Naponta háromezer-ötszáz köbméter szennyvizet képes a telep tisztítani. Sajnos ez a kapacitás a jelenleg ideérkező szennyvíznek csak a fele.

— És a többi?

— Az is elfolyik a Sióba. Mire olyan helyre ér, ahol felhasználják a vizet, addigra sokat tisztul önmagától is *— mondja, de hangjából nem sok meggyőződés csendül.

— Mikortól üzemel a telep? — 1973-ban kezdte el működéséi

kevés, ám a folyamat pozitívnek ítélhető... „Nos a folyamat azóta is és változatlanul „pozitívan ítélendő meg”, csak az a gyanúm, hogy a folyamat fölgyorsításához ma már nem csupán határozatok, elvi és egyéb intézkedések kellenek, hanem az a fajta kényszer is, amivel egyre inkább szembetalálják magukat a vállalatok, a munkahelyek; nevezetesen: hogy nincs tartalék munkaerő. Sem szakképzett, sem szakképzetlen, következésképpen, még a különböző lehetőségek híján is hozzá kell látni ahhoz a munkához, amire a már többször említett kormányhatározat évekkel ezelőtt figyelmeztetett

A TELJESEBB képhez tartozik, hogy sorolhatnánk példákat, vállalatokat és munkahelyeket, ahol már ennél a felismerésnél, sőt a cselekvésnél tartanak. Aligha hihető, hogy a nagy anyagi áldozatokkal korszerűsített textilipar — minden munkaerőgondja mellett — kevés figyelmet fordított volna a munkások továbbképzésére, vagy — hogy egy friss példát is említsek — a nemrégiben átadott ózdi dróthúzómű munkásait egytől egyig úgy „szerezték” volna. Példák idézhetők a célszerű és ésszerű munkaerő-átcsoportosításokról, s arról is, hogy vannak munkahelyek, ahol már nem tartják elegendőnek az évek alatt szerzett gyakorlati tudást, hanem megkövetelik annak elméleti megalapozottságát és rendszeres kiegészítését a legújabb ismeretekkel. A folyamat tehát megindult, „pozitív”, ám — lássuk be! — még korántsem általános. Meggyőződésem; a gyökeres változás elsősorban a vállalatokon — pontosabban a gazdasági és szakszervezeti vezetőkön — múlik.

VÉRTES CSABA

— Mit gondol, miért nem építették nagyobbra, ha már most, néhány év után sem felel meg a követelményeknek?

A némán széttárt kar jelzi, hogy bár a kérdés jogos, nem jó helyen tettem fel.

Rövid sétára invitál, mondja, hogy amit mutatni tud, egyáltalán nem látványos. A szivattyúház az első állomás. Ami a föld felett van, tényleg nem érdekes. De a föld alól, ahova a bokatörően keskeny betonlépcsők vezetnek, félelmetes hangok törnek elő. Elindulunk lefelé.

Itt, másfél emelet mélységben dohog, zörög, asztmatikus szuszogással az átemelőszivattyú, amelyik a városból érkező szennyvizet az előülepítő medencébe juttatja. A combvastagságú szövevényesen tekergő csövek, a zörgő-pörgő motorok, a sziszegve lihegő szivattyúk valamiféle „fémbe kövült” ősszörnyetegre emlékeztetik a laikust.

Jó újra fönt lenni, bár túlzás lenne azt állítani, hogy a friss levegőn. Jókora betonmedencék körül sétálunk. Csapó Zoltán magyaráz.

— itt, a szellőztetőmedencékben és az utóülepítőben történik a tulajdonképpeni biológiai tisztítás.

„Élő iszap, baktériumok, PH-fok, lúgos, savas” — körülbelül ezeket értem a magyarázatból. És hiába fejezi be Csapó Zoltán így:

— Az innét elfolyó Víz, nézze csak szinte kristálytiszta.

Nézem, nézem, de azért aranyhalat mégsem keresek benne.

— Ez az üzem, ahol találkoztunk, a tmk-soké, de ha lehet, most ne zavarjuk őket. Az éjjel csőtörés volt a Korvin Ottó utcában, jókora munka vár ránk, és ők már készítik is a záródugót.

A hátsó bejáraton térünk vissza az irodába, az öltözőkön keresztül. Mert abból kettő Is van. És ez nem holmi luxus, hanem szükség. A munkájukból adódik, hogy a benti ruhát és az utcai öltönyt nem lehet egy helyre zárni...

— Hát ez a telep az itt dolgozó 25 ember „birodalma”. Nem mondom egy szóval sem,

hogy paradicsomi hely — de

szükség van ránk. Na igen —• teszi hozzá — és mi vagyunk a gazdái a város negyven kilométer hosszú csatornahálózatának, ami lassan már eléri a nyugdíjaskort, hisz jó ötvenéves. Van vele bajunk, munkánk elég. De azért igyekszünk becsülettel dolgozni. Ez minden — mondja búcsúzóul, hisz már várják a kollégák a Korvin utcai törésnél.

E

ste, amikor leengedtem a meleg fürdővizet, elgondolkodtam. Igaz, nem voltak, éppen fennköltek ezek a gondolatok, csak... csak arra a város szélére bújtatott, ködben lapuló kis telepre gondoltam. Meg az ott dolgozó emberekre.

GYŐRI VARGA GYÖRGY

il

Üzem a város szélén