Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-16 / 269. szám

SZOVJET IRODALOM Magyarországon elsőnek közli a folyóirat Pjotr Kile, nanáj nemzetiségű szovjet író A madarak a magányban énekelnek című elbeszélését „Az az élet, amelyről Pjotr Kile hírt ad, nem egyszerű, időnként tragikus is. De igazi élet, nem édeskés selypítéssel felhígítva, olyan élet, amely, ben teljességükben nyilvánul­nak meg olyan szép emberi vonások, mint a szeretet, a bátorság, az élet megértése” — írja róla Jurij Ritheau. Aki elolvassa ezt az elbeszé­lést — igazat ad neki. Kurcsatovról, a szovjet ntomkutatás atyjáról szól Da- nyil Granyin-Igor Talankin filmregénye, A célpont kijelö­lése. Robert Rozsgyesztvenszkijt ismeri már a magyar olvasó. Róla írja Anatolij Alekszin: „Robert Rozsgyesztvenszkij munkásságában a konjunktúra ismeretlen fogalom. A korsze­rűség és aktualitás nem a konjunktúra szinonimái: sőt. annak ellenpólusa... És, mert igazi költészet, ezért nemcsak azokhoz áll közel, akikről köz­vetlenül szól....” Most meg­jelent verseiből is ezt érezhet­jük. „ Érdekes beszélgetést folytat a folyóirat hasábjain közös dolgainkról, a Közös dolgaink rovatban Georgij Markov, a Szovjetunió Írószövetsége fő­titkára, és Dobozy Imre, a Magyar Írószövetség főtitkára. A százéves Lunacsarszkij- ról és a nemrég elhunyt Si­mon Istvánról olvashatunk megemlékező cikkeket. Nálunk is bemutatták már a Hazáért harcoltak című szovjet filmet. Érdemes hozzá elolvasni Alekszandr Karaga- nov szovjet filmkritikus esz­mefuttatását, amely e Bon- darcsuk rendezte filmről szól. SZOVJETUNIÓ Merre tart a közeljövőben az emberiség, és várhatóan hogyan alakulnak a világpoli­tikában az erőviszonyok? — teszi fel a kérdést az „Űj szakasz küszöbén a nemzet­közi enyhülés” című cikk szer­zője, és kimerítő választ is ad ezekre a kérdésekre. A napilapokban már olvas­hattak arról a nagyszabású programról, amely a nem- feketeföld övezet mezőgazda­ságának átalakítását tűzte kj célul. A Szovjetunió novem­beri számában olvashatjuk azt az írást, amely ennek az övezetnek a belterjesítését vá­zolja fel, és bemutatja azt is, hogy ez az átalakítás mit je­lent az ott élők életmód­változásában. Érdekes, több oldalas képes riport számol be a magyar ol­vasóknak a szoviet egyetemis­ták nyári építőtáborairól, s arról a hatalmas munkáról, amelyet a fiatalok az idén vé­geztek. A képzőművészetek iránt érdeklődők a folyóirat­ból megtudhatják — ' repn> dukciókkal illusztrálták a cik­ket — milyen Van Gogh-ké- pek láthatók a szovjet gyűj­teményekben és hogyan ke­rültek oda? A Mellékletben ezúttal új rovattal találkozhat az olva­só: Tanácsok — autósoknak címmel. Ezentúl a folyóirat, minden számában Zaporozsec-, Moszkvics-. Zsiguli-, és Vol- ga-tulajdonosokak ad tanácso­kat a folyóirat. Első ízben mutatjuk be ol­vasóinknak ezt, a ma már nagy hagyományokkal rendel­kező világirodalmi folyóiratot, amelynek célja: megismertet­ni a magyar olvasókat a vi­lágirodalom legjobb és leg­újabb alkotásaival. A folyó­irat élen közli Andrej Voz- nyeszenszkij verseit. Nem vé­letlenül. hisz Voznyeszenszkij versel mindig valami újjal le­pik meg a költészet barátait. Most is egy nagyon érdekes problémát vet fel a Vers a pornográfia ellen című versé­ben. A lélek pornográfiájáról és az ellen ír. Érdemes idézni a vers befejező részét: „Szé­gyelljen sztriptíz bár mozivá­szon,/ ha pőréi vénuszi dom­bok tája — /de fontosabb a lélek — vesszen/ a lelkek pornográfiája!” Jól megírt, jól szerkesz­tett és lélektanilag hiteles Isaac Bashevis Singer: A tisz­telő című elbeszélése, amely­ből nemcsak egy boldogtalan nő és családja sorsát Ismerjük meg, de rádöbbenünk arra is: mit jelenthet az ember életé­ben, ha csalódik abban, akit élettársául választott E számban olvashatjuk Pe­ter Barnes: Az uralkodó osz­tály című komédiáját. Az Élő múlt rovatban Alekszandr Dejcs emlékezik meg Lunacsarszkijról, a Tájé­kozódás rovat pedig Németh László tanulmányát közli Kleistről. Akiket a megújuló színház problémája érdekel, azoknak figyelmébe ajánljuk Pályi András cikkét Józef Szajna színházáról. 1 ANYUK; ASSZONYOK Sajnos, egyre kevesebben vannak azok. akik cselekvő részesei, tanúi voltak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom eseményeinek. Közülük mutat be néhány veterán asz- Szonyt a Lányok, Asszonyok legújabb száma. Általában a családokban az asszonyok töltik be a „pénz­ügyminiszteri funkciót. A tár­sadalomban ez még ritka je­lenség A Szovjetunió egyik pénzügyminiszter-helyettese nő. A lap őt. az ebben a fon­tos beosztásban tevékenykedő nőt mutatja be az olvasónak. Átfogó, képes riport ismer­teti, milyenek a szovjet nők tanulásának lehetőségei a Ta­tár Autonóm Köztársaságban. A filmkedvelők érdeklődésére számíthat Ábel Péter írása, amely Kolonits Ilona filmren­dezőt állítja „reflektorfénybe.” Hogyan nyerhetnek nász­ajándékként utazást, nászutat „Észak Velencéjébe” — Lenin- grádba a lap fiatal előfizetői? — erről kapnak tájékoztatást a 40. Oldalon. A Mellékletben a többi kö­zött a felnőtteknek és a gyer­mekeknek szánt horgolt, kö­tött és varrott modellek ké­pét is leírását találjuk, ?9 ugyancsak itt közük az olvasó ételreceptjét. A lakberendezé­si rovat a konyha praktikus kihasználásához kínál ötlete­ket. szputnyik Több ezer szovjet lapból ismét biztos kézzel válogatott ki érdekes írásokat a lap szer­kesztősége. Bizonyíték erre,' hogy olyan kérdésre is választ kap a magyar olvasó, amely nálunk js felvetődik: szük­sége van-e a Szovjetuniónak a Nyugat segítségére?. Igaz-e az. hogy a Szovjetunió kény­telen külső segítséget igénybe venni Szibéria meghódítása programjának megvalósításá­hoz?. Ezekre, és még sok egyéb kérdésre válaszol egy interjú keretében a Szovjet­unió Minisztertanácsa Terv­bizottságának elnökhelyettese,1 Több írás foglalkozik a> szovjet gazdaság fejlődésével. A Transzeurópai gázvezeték című cikk egy hatalmas beru­házásról, a KGST hét tagor­szágának nemzetközi építkezé­séről számol be. Az új szibé­riai autópálya című írás pe­dig arról tudósít, hogy több mint ötezer kilométer hosszú autóközlekedési főútvonal kö­ti majd össze az Ural hegysé­get a Bajkál tóvaL Hat esztendei szolgálat után viszatért a Szovjetunióból az Egyesült Államokba Mike Da« vidov amerikai újságíró. Jegy­zetei sok jellemző tényt közöl­nek a szovjet és az amerikai életforma különbségeiről A sportkedvelők tudják, hogy 1980-ban Moszkvában rende­zik meg az olimpiai játéko­kat. Ennek előkészületeiről^ arról számol be a lap: az ed­zők és a sportszakemberek miként keresik az ott dobogó­ra lépő tehetségeket. j Ordas Iván: Damjca Baseli ftéiisorroolc Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid Volt a másik kettő. Melléjük léptek a papok, aztán az őrnagy ismét vezényelt. Két század hely­ben maradt, kettő közrefogta az elítélteket. Sápadtak voltak, merevek és kemény tartá- súak. A menet eltűnt a kapubolt alatt. Egy százados pihenjt vezényelt az ottmaradt ala- i kulatnak, Howiger tábornok visszament a fő­őrségre. Egyetlen hang sem hallatszott az udvaron, csak a parasztszekér lovai rázták meg olykor idegesen a zablájukat. Negyed­óránál valamivel több telt el, amikor a küj- ső várárok irányából felhallatszott a sortűz roppanása. Aztán fél perccel később még egy magányos, gyengébb, egyes lövés. Török gya­korlott füle megkülönböztette, hogy ezt a2 utolsót pisztolyból adták. Valakivel kegye­lemlövés végzett. Hatot kongatott valahol messze a városi templom órája, amikor Tichyvel az élen is­mét együtt állt a zászlóalj. Sorra vezették elő a tábornokokat. Az őrnagy a kezében tartott laj taromról állította össze a menetet. — Herr Knézich und Lahner! — Ritter von Poeltenberg und Herr Aulich! — Herr Nagysándorl — Herr Török! •— Graf von Vécseyt — Graf von Leiníngen-Westerburg! A papok közelebb léptek, a menet azonban még nem indult. Törökön valami lehetetlen, szinte valószerűtlen öröm villant át, bár szin­te az érzéssel egy időben tudta, hogy hiába­való. „Hátha mégsem?*’ Az egyik altiszt azonban már intett; — Komm! A főőrség kapujában, két botra támaszkod­va megjelent Damjanich. Köríllhordozta sze­— 160 mét az esőben ázó zászlóaljon, aztán oda­köszönt társainak: — Jó reggelt, barátaim! Bestye bánatosan búcsúztat bennünket ez az október. Nos, ez az én díszhintóm, ha nem tévedek.» Az első pillanatban megismerte Törököt, és halványan elmosolyodott. Tichyt ingerelte ez a kedélyesség. Ha valaki halálraítélt, az legalább szálljon magába. Ez a vad rác azon­ban, úgy látszik, mit sem változott az elmúlt másfél év alatt. Előírásosan folytatta a me­net összeállítását: —■ Herr Damjanich! — És a szekérre mu­tatott. — Herr Hauptmann von Damjanich, ha szabad kémem! —• villant rá a botra támasz­kodó óriás szeme. — Tudtommal a lefokozást az ítélet végrehajtásának színhelyén hirdetik ki! Odabicegett a kocsihoz, és megállt. Látni­való volt, hogy a hatalmas test Segítség nél­kül nem kerülhet föl. Két katona az első sor­ból, nem várva semmilyen parancsra, oda­ugrott. Howiger tábornok azonban rájuk ki­áltott a küszöbről: — Vissza! Ez a sintérlegények dolga! A hóhér két 6egédje előbbre lépett, de Damjanich már egy cseppet sem volt kedé­lyes. A régi, vezénylő hangján bődült rájuk: — Fort, ihr Henkersknechte! — Körül­nézett, majd magához intette Meyer hóhért, és karjára támaszkodva, nehézkesen beült a szekérbe. — ön ma az én legjobb barátom, jöjjön, üljön ide mellém! A másik oldalra a pap ült, Török mellé pe­dig egy szuronyos katonát parancsoltak. Elindult a menet. A várkapu esőtől védett boltíve alatt Damjanich szivarra gyújtott, ás megjegyezte: — Ez jó időmérő eszköz. A szivaromról tu­dom, hogy az mindig fél órát szokott tartani! Az első szippantások között, mintha csak a levegőbe mondaná, megjegyezte: — Én mindig mondtam, hogy maga egy Ördög, Török! Sajnos, már nem sokáig tudom sajnálni, hogy Időben nem léptettem elő had­naggyá) Afctán látva a rác lelkész érteüen tekintetét, tegéződve folytatta; — 161 — — Ne sírj, jó barátom, maradtok még ele­gen derék magyarok! Török csak most eszmélt rá, hogy nem az esőcseppek ömlenek végig az arcán. Később pedig úgy emlékezett az útra, mint a leg­rosszabb lázálamra. A papnak nem sok be- szélnivalója maradt, a tábornok leintette. — Ne fárassza magát, főtisztelendő uram! Volt időm ma éjjel elintézni minden dolgo­mat a mennybéliekkel! Beszéljünk vidámabb históriákat! A hóhér enyhe ijedtséggel húzódott félre. — Ne féljen. Meyer! Nem háborodtam meg! De talán több halált láttam, mint maga, és megtanultam, hogy nem félni, hanem szembe­nézni kell vele. Egyébként tudja maga, hogy honnan hajtják a legtöbb marhát Brünn be? — Nem tudom, Herr General! —• Na látja! Legalább elmondhatja, hogy egy rebellis magyar tábornoktól is tanult va­lamit. Hát honnan másfelől, mint hátulról! Németül beszélte, anekdotázta végig az egész utat. A szekér mellett menetelő Wocher- bakák csendes borzalommal hallgatták. A szi­varja végére érve előreszólt a sorban leghá­tul, közvetlen a szekere előtt haladó Leinin- gennek: — Célnál vagyunk, Károly! Innen már lá­tom, sőt ha jól látom, közönséges épületfa ge­renda valamennyi! A zászlóalj elkanyarodott a szárazhídi la­pályra. Ismét pattogtak a vezényszavak, és felállt a szabályos négyszög, egyik oldalán a kilenc bitófával. A hóhér leszállt, a papok és a tábornokok Damjanich szekeréhez léptek. Senki nem gátolta őket. — Búcsúzzunk, testvérek? — mondta vá­ratlanul csendesen Damjanich. Leiningen válaszolt: — Előbb imádkozzunk utoljára együtt! Imádkoztak. Sujánszky, kezében a feszület­tel mondta félhangosan a miatyánkot. és nem Is próbálta letörölni könnyeit. Amikor befe­jezték, Damjanich rászólt: —* Ugyan mit sír, tisztelendő barátom? Hisz akit a kezében tart, azt is az igazságért feszí­tették meg! (Folytatjuk) — 162 —

Next

/
Thumbnails
Contents