Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-02 / 258. szám
Jf|TflHSOBCKnSI w npciBaa Tambov megyében is a mezőgazdaság egyik fő feladata a tejtermelés növelése. A Tambovszkaja Pravda vezércikkben foglalkozik ezzel a kérdéssel. A vezércikkből kiderül: 1975. október 1-ig a megye mezőgazdasági üzemei 73,6 százalékra teljesítették éves tej termelési tervüket. Ahhoz, hogy az éves tervüket teljesíteni tudják, az év végéig mintegy 125 ezer tonna tejet kell temielniök, többet, mint amennyit 1974. negyedik negyedévében termeltek. Ehhez a feltételek biztosítottak. A megye sok szovho- zában és kolhozában ma már hetenként 8—12 kilóval több tejet fejnek egy-egy tehéntől, mint amennyit az elmúlt évben fejtek hetenként. A Mi- csurinszkij, a Tambovszkij, a Mordovszkij, a Kirszanoszkij és más járások az idén eddig mintegy 30—35 százalékkal több tejet adtak el az államnak, mint amennyit az elmúlt év azonos időszakában értékesítettek. . A feladat — a tervezettnél több tejet eladni az államnak. Hogy e feladatot teljesíteni tudják, arra biztosíték a megnövekedett és minőségileg is jó összetételű tehénállomány, a takarmányalap, az emberek szakértelme. Drniöntült napló Tolna megyéből is sokan járnak Pécsre. A Tolna megyeieket is bosszantja, ha te- relőutakon, kell közlekedniük, mert a kétezer éves városban hol itt, hol ott beomlott egy pince. Nos, a pincebeomlást megakadályozandó, Pécsett is bemutatják a pincék megerősítésére kidolgozott új technológiát. Ennek lényege: a hazai anyagokból összeállított betont földnedves állapotban lövik rá a meglévő héjazatra. Az így előállított szerkezet hordja a régi tönkrement helyett a pincehéjra nehezedő terheket. Az eljáráshoz szükséges betonágyát a nyugatnémet Sperno cég gyártja. Ezzel a tervszerű, nagyüzemi pincemegerősítéssel, mely az ismert technológiák közül az egyik legkorszerűbb, kellemes, emberi tartózkodásra is alkalmas környezetet alakítanak ki a pincékben— És, ami ebnél is lényegesebb — megszűhik Pécs réme, a pinceomlásveszély. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Évszakok megrendelésre — ez a címe a Fej ár megyei Hírlap tudósításának. Mint a tudósításból kiderül: Marton- vásáron, a magyar növénynemesítés fellegvárában ez már lehetséges. Itt, a Magyar Tudományos Akadémia Mező- gazdasági Kutató intézetében, ahol növénybiokémiai és fiziológiai, növénygenetikai, nö- vénynemesítési és -termesztési kísérletek folynak, 3000 hektáros kísérleti gazdaság áll a tudósok rendelkezésére. Itt igazolják a laboratóriumokban elért eredményeket. Az intézetben működik hazánk egyetlen fitotronja, rheTy a különféle kultúrnövények nemesítésének munkáját gyorsítja meg. A fitotron negyvennégy klímakamrájában automataberendezések segítségével mindig a kívánt évszaknak megfelelő Időjárást állíthatnak elő. Amikor az egyik kamrában éppen „aratnak”, a másikban még zoldell a vetés. Bács megyében befejeződött a szüret. Itt is volt zöldrothadás, de később megállt és a cukorfok is emelkedett. A kezdeti időszakban a mustok alig érték el a 10 cukorfokot, az utóbbi hetekben azonban a cukorfok 14,1—17 cukorfok között mozgott. Mivel mintegy 350 ezer mázsa szőlőt ilyen cukorfokkal vettek át, az idei átlagok magasabbak a tavalyinál. Még nincs végleges ösz- szesítés, de a legutóbb becsült mintegy 2,5 millió mázsa termés meglett. Ugyancsak nem végleges adatok szerint a megyei átlag mintegy 50 mázsa körül alakult hektáronként. A megye szőlőtermesztő állami gazdaságai által kezdeményezett korszerű termelési rendszerekhez számos termelőszövetkezet is csatlakozott. A tapasztalatok szerint ezekben a gazdaságokban a termésátlag valamivel az átlag fölött van. Három év után sikerült a szójatermesztés a toponár-zi- mányi Egyesült Erő Termelő- szövetkezetben. Az idei év bebizonyította: jóllehet sokat számít az éghajlat, a szántóföldek talajösszetétele a szójatermesztés szempontjából. azonban nélkülözhetetlenek a termelési hagyományok és főképp a bevált technológiák. Ezért határoztak úgy, hogy szójával a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat keretében foglalkoznak. 139 hektáron termeltek szóját és 13 mázsás átlagtermést terveztek. És húsz mázsa lett az átlag. — A búzának jó elővete- mény a szója, — mondta Szente József elnök — emellett kevés ráfordítással is szép jövedelmet ad. Testvérlapunk tudósításaiból mindinkább érződik, hogy a Német Szocialista Egység- párt közelgő IX. kongresszusára készülve sokirányú aktivizálódás bontakozott ki az NDK-ban. Újabb és újabb munkasikerek születtek, minőségjavító törekvések vannak és a szélesedő újítótevékenység hírei jelennek meg nap mint nap. Az üzemi, a szorosan vett termelési feladatok teljesítésén túl az önként vállalt lakóterületi társadalmi munka eredményei között egyre gyakoribbak az olyan tájékoztatások, amelyekből azt tudjuk meg, hogy például Schwarzen- bergben 90 idős ember lakását újítják fel — társadalmi munkában — a kongresszusig, és ebből 45 már elkészült. Karl-Marx-Stadtban a szívbetegek utógondozását szolgáló központ építése fejeződött be. így rövidesen ötven olyan beteg kezelése kezdődhet meg, akik szívinfarktus után különleges kezelést igényelnek. A hellé járás legnagyobb üdülőközpontjában Quedlin- burgban szakszervezeti üdülő építését kezdték meg. A 175 vendég fogadására alkalmas korszerű szállót 1977 elején adják át. Mivel azonban az iskolai szünidőben gyermekes családok is igénybe vehetik, pótágyakkal bővített kapacitása megközelíti érenkfeí 61 tízezret la Renaissance El £Ju Val d'Oise Er] A La Renaissance okt. 9—■ 15-i számában „Hat bezonsi asszony elmeséli magyarországi tartózkodását” címmel hosz- szabb írás jelent meg Denise Boucher városi tanácstag, a testvérvárosi bizottság Igazgatósági tagjának tollából. Ebből idézünk: „Igen, visszatértünk, alaposan elfáradva és telve szekszárdi tartózkodásunk emlékeivel. Mint minden delegáció, mely testvérvárosunkban járt, mi is meleg fogadtatásban részesültünk, a magyar férfiak és nők nem vitatható vendégszeretetében. A hét során megismerkedhettünk a városi létesítményekkel: bölcsődékkel, óvodákkal, általános, közép- és szákmunkásképző iskolákkal, a zeneiskolával, a művelődési központtal, a szabó ktsz egyik női részlegével, a Patyolattal, a Sió-árvízkapuval és a ge- menci erdővel. Valamennyi látogatás alkalmával gyümölcsöző megbeszéléseket folytathattunk tanítókkal, tanárokkal igazgatókkal, akik megismertették velünk, hogy gyerek, fiatal, kevésbé fiatal és öreg miként dolgozik a szocializmus felépítése érdekében, A decsi (a szövegben tévesen „gemenci”. A szerk.) nép- művészeti szövetkezet meglátogatása módot adott arra, hogy néhány szőttes vásárlásával szaporítsuk emlékeinket. Vasárnap a ‘szekszárdi szüreti napokon való részvétel zárta alaposan zsúfolt hetünket. Megcsodáltuk a népviseletet, meghallgattuk a világszerte ismert és elismert magyar népdalokat. Még egyszer köszönet magyar barátainknak ezért a fogadtatásért Ordas [vén: Damjanich tábornok Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. Zúgó fejfájásra és arra ébredtem, hogy a bal karom sajog. A földön feküdtem, valaki egy tarisznyafélét tett a fejem alá, és karomat egy hevenyészetten összecsomózott kendővel a nyakamba kötötte. Körülöttem, fák mögött hasalva, vagy fél térdre ereszkedve, honvédek tüzeltek. Piros sapkájuk volt; Atyám bizonyára hallott róla, hogy ez a leghírhedtebb zászlóalj. Pár lépésnyire tőlem, egy nagy, k ettős fa mögé húzódva két tiszt beszélgetett. Egyikük hatalmas termetű, dús szakállú, ő volt a már említett Damjanich, akinek halálos ítéletére tegnap az én aláírásom is odakerült. A másik alacsonyabb volt, arányos termetű, izmos. Arcáról, szemüvegéről és hideg, vizsgálódó kék szeméről ítélve inkább tudós, semmint katona. Ez utóbbinak szava volt az első, mely eljutott tudatomig. Magyarul beszéltek, de ön jól tudja. Atyám, hogy horpácsi birtokunk lovászaitól már gyermekfejjel meglehetősen elsajátítottam ezt a nyelvet. — Ma győznünk kell, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! — mondotta. — Én innen egy tapodtat sem megyek hátrább! — így a másik. „Tehát bajban vannak!” — villant át rajtam az öröm és egy percre felejtettem fájdalmaimat. A szemüveges tiszt ekkor észrevette íeleszmélésemet. Hozzám lépett. — Nos, főhadnagy úr? — kérdezte. — Jobban érzi magát? Kifogástalan németséggel beszélt, én pedig nem tartottam szükségesnek, bogy magyar nyelvtudásomat eláruljom. — Köszönöm — válaszoltam. — Megmaradok. — Az a honvéd, aki fejbe sújtotta önt, kissé túlbecsülte a császári dragonyossisakok ellenálló képességét — folytatta. De hát c’est la guerre! Megtudhatnám nagybecsű nevét? Megmondtam. Könnyedén, tisztelgett. __Görgey tábornok — közölte. Mondanom sem k ell hogy ezzel alaposan felcsigázta érdeklődésemet, és egyben lábra keltette késéiűaégemet rrrrrrT — 130 — ?' is. Ha tehát felderítésem sikerrel jár, és használható híreket viszek a dandárhoz, egy szerencsés manőverrel magát a magyar főparancsnokot is foglyul ejthettük volna. Vesékig ható tekintete volt, mintha csak megérezte volna gondolataimat. — Ne fárassza magát skrupulusokkal! — mondta. — Rossz irányban végezték a felderítést, ilyen terepre különben is bátorság nehézlovasokat küldeni. Bal szárnyunkat egyébként már megállítottuk, és ismét előrenyomul. Erre a másik, aranycsíkjainak mértékéről ítélve szintén tábornok, közbemormogott magyarul: — Mit érek az előrenyomulásukkal? Ha egy részeg honvéd megijed, vagy egy másik kinyitja a patrontáskája tetejét, Klapka máris lamentál, hogy a zászlóaljai holtfáradtak és nincs lőszerük, megfordul, és újra cserbenhagy! — Ne aggódj, Bruder Johann! Aulich már előbb elindult az ágyúszóra, semmint parancsom vette volna. Mihamarább itt lesz! Kivert a verejték, hiszen ebben a néhány mondatban egy teljes haditerv foglaltatott. Én pedig itt a kezükben fogolyként! Görgey ismét hozzám fordult. —■ Melyik ezredbeli, főhadnagy úr? ; — Nem közölhetem — mondottam. — Ez derék! — biccentett. — Nos, majd én megmondom, ön a Fiquelmont gróf féle drago- nyosokhoz tartozik. Ne csodálkozzon, negyvennégyben. együtt voltam gyakorlaton önökkel. Ha Atyám nem tudná, ez a Görgey kvietált huszár főhadnagyból lett a magyar haderő parancsnoka. — Elárulná, hogy milyen erők állnak velünk szemben? Természetesen nem árultam el, amire Ismét csak biccentett, és el is fordult tőlem, hogy a felerősödő puskatűz irányába nézzen. Damjanich azonban még méregetett egy darabig. — Ide figyeljen, fiam! — mondta végül — Maga most elég rossz bőrben van, de egyelőre nem vitethetem hátra, hogy rendesen bekötözzék. A parancsnoki pontomon azonban mégsem szívesen tartok egy osztrák tisztet, aki így vagy úgy esetleg kalamajkát okozhat. Adja tiszti becsületszavát, hogy nem szökik meg és nyugodtan marad, különben kénytelen lennék megbéklyóztatni a lábát! Ml mást tehettem, becsületszavamat adtam. Odaintett egy kis bajuszú, puskaporfüstös arcú honvédet, — 131 — — « — Andris fiam! — Üldögélj itt egy fertályórát a főhadnagy úr mellett, és fújd ki magad, rád fér. Egyébként ő az, aki behorpasztotta a sisakját az úrnak! — mutatott rá. — Deák Andris, a tisztiszolgám! A legény éppen letelepedni készült, amikor Görgey a fa mellől ráreccsent, de olyan metszőén hideg hangon, hogy még én is megijedtem: — A császári tiszt is tiszt! A honvéd kérjen engedélyt a leülésre! Ez talán elárul önnek valamit abból. Atyám, hogy ezek a magyarok távolról sem voltak egy olyan fegyelmezetlen csürhe, mint amilyennek Bécsben mondogatni szerették őket. A honvéd vérvörös arccal tisztelgett, és teljesítette a parancsot. — Ülj le! — mondtam magyarul. Görgey szemüvege villant. — Nocsak! ön beszél magyarul? Ezt az imént nem árulta el! — Tábornok úr viszont nem kérdezte! — replikáztam. Elmosolyodott, amennyiben szája sarkának valamiféle rezzenését mosolynak lehetett minősíteni. — Ez Igaz! Bruder Johann, a főhadnagy urat, a becsületszava iránt érzett minden köteles tiszteletem mellett, mihelyt lehet, hátra kell vitetni! Nem így történt. Órákig feküdtem a helyemen, közbe-közbe olykor el is ájulhattam, de a csata még tartott. Görgey nemsokára élment, Damjanich pedig a szakállát simogatva sétálgatott egyik fától a másikig. Nem szökellt, nem ugrott, hanem a legszabályosabban sétált. Nehéz lett volna nem észrevenni, hogy ezzel mekkora hatást tett a. katonáira, mégsem hiszem, hogy tervszerűen csinálta. Ez az ember láthatóan nem ismerte a félelmet. Egy alkalommal, amikor a közelembe került, megkockáztattam a kérdést: — Tábornok úr! Nem zavarják a golyók? Rám bámult. — A golyók? Vagy úgy! De igen, zavarnak. Már sokkal jobban örülnék, ha a völgy túlsó oldaláról, az ön menekülő bajtársainalc a hátába küldözgethetnénk mindazt, ami a patrontáskáinkban van. Ön persze arra gondol, hogy miért nem mozgok gyorsabban? Nos, reumás a bal lábam, és különben sem szeretem az ugráló tábornokokat. Éppen elég ilyen fajtában volt részem életemben. (Folytatjuk). éfy: - 132 - . ^ J ‘ .
