Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-12 / 240. szám
■a— UH D E. Cardon (Belgium) szobra a budapesti Műcsarnokban rendezett 111. nemzetközi kisplasztikái biennálén. (MTI foto — Fényes Tamás felv.) Moziban B sandeni gyermekgyilkosság! per A büntetőbíráskodás története sajnos gazdag justizmor. dókban, olyan esetekben, amikor ártatlanokra sújtott le az igazságszolgáltatás, melynek jelképes alakját egyébként bekötött szemmel szokás ábrázolni. A' jogtiprások sűrűn adtak témát a különböző művészeti ágak képviselőinek. Az elmúlt hét elején a szekszárdi művészmoziban láthattuk, hogy miként birkózott a témával az NDK filmgyártása. Mondjuk ki rögtön az elején tömören a véleményünket: — közepes sikerrel. A Sanden községben lévő bárói birtok bíráskodási joggal is felruházott Sntézőféléjének, a Gaugrafnak lánya teherbe esett, és a törvényen kívül született gyermeket egy tóba ölték. A XVIII. század végén va. gyünk, de az efféle tetteket ma is elítéljük. A Gaugraf — aki a fennálló rend jogszolgáltatásának megszállottja — ártatlant vettet börtönbe, kínoztat rtleg. Igaz, hogy az ártatlannal szémben a gyanúokok sora szól, de mivel a néző a film felső negyedében ismeri már a tényleges bűnös személyét (félidőben pedig, hacsak nem idióta, a bírónak is tudnia kellene), a végül mentőangyalként megjelenő haladó szellemű bárót éppúgy valószerűtlennek érzi, mint az egész történetnek — nem a filmre viteli módját, hanem — a logikáját. Ezen mit sem változtat, hogy a Heinrich Schirmer Gaugraíbt alakító Wolfgang Dehler jó színész, és a két női főszereplő CSolveig Müller és Anne Kathrein Kretsch- mar) ha nem is csillogtat különösebb művészi erényeket, de legalább csinos- A flitn végén a téhyleges bűnös, lévén az úti rendhez tartozó, csak olyan büntetést kap, mely a korszellemnek megfelelő: — kolostorba kényszerül. Az ártatlan áldozatot, akinek spanyolcsizma roncsolta szét a lábait, férje kézikocsin vonszolja ki a börtönből, a faluból, egy szép záróképben a tájból — és a filmből is. (ordas) ÚJ KÖNYVEK Alekszejev; A kronstodű tengerészlány. Ausztria autótérképe,, Budapest-térkép Gyenes: Mi Iliik, ml nem llli-k? Rendhagyó illemtan. Hugo Vo verset. Lyra Mundi sorozat. Járvossy: Bosszú és emberség. Hó rom dráma fordítás. Koncz: Fogalmazástanítás az általános Iskolákban 5—8-ig. A magyar kórusművészet 30 éve. Maqyarország autóatlasza. Rideg S.: Indul a bakterhaz. Nódasdy: Centrum és cella. Andersen Nexő: Ditte, az ember lónya. t Balázs? Tójfun Manila felett (Világjáró sorozat). Brujuszov: Válogatott versek. --------------' J emnitz: A nemzetközi munkásmozgalom az első világháború éveiben. 1914—17. Kovalcsik: A művelődés és kulturális élet változásai Budapesten. Rakesh: Tétova árnyak. Scharnitzky: Egyetemi felvételi feladatok matematikából 3. kot. A társadalombiztosítás törvény- könyve. Tegze: Sütőipari általános műveletek. Bacsó: Jelenidő. Három filmregény. Honecker: Az internacionalizmus zászlaja alatt, VáU beszédek és cikkek. Illés E.: A fele komédia» Kazimir K.: Vi'nalrodalom a Köf- színházban. (Műhely)» Heinrich Böll: Valaminek történnie keli r É letemnek egyik legemlékezetesebb szakasza kétségtelenül az, amelyet Alfred Wunsledel gyárában töltöttem mint tisztviselő. Noha természetem szerint inkább elmélkedésre és semmittevésre vagyok hajlamos, mint a munkára, tartós pénzügyi nehézségeim (mivel az elmélkedés éppoly kevés jövedelmet hoz, mint a semmittevés), azonban időről időre rákényszerítettek, hogy valamiféle úgynevezett állást keressek magamnak. Egyszer, amikor újból a tönk szélén álltam, rábíztam magam egy munkaközvetítő irodára, amely hét más sorstársammal együtt Wunsiedel gyárába irányított, ahol alkalmassági vizsgának vetettek alá minket Már a gyár látványa bizalmatlanságot ébresztett bennem — üvegtéglából volt az egész — a csillogó épületek és a fényesen kivilágított helyiségek iránt pedig éppen olyan erős ellenszenvet érzek, mint a munka iránt. Még jobban gyanakodni kezdtem, amikor rögtön a világos, meleg színekkel kifestett kantinba vezettek, ahol már várt bennünket a reggeli. Csinos pincérlányok tojást, kávét, pirítóst szervíroztak, az asztalra helyezett üvegek csordultig voltak narancslével; aranyhalacskák szorították fásult ábrázatu- kat az akvárium világoszöld üvegfalához. N yomban észrevettem, sorstársaim nem is sejtik, hogy a reggeli szintén a vizsga része. Én lassan rágtam, érzéssel, olyan ember módjára, aki világosan tudatában van annak, milyen értékes anyagokat juttat szervezetébe. A pirítós nagy részét a tányéron hagytam, érintetlenül maradt a tojás és a kávé is. Aztán felálltam és türelmetlen sétálga- tásba kezdtem a kantinban a cselekvésszomjtól pattanásig feszülten. Elsőnek léptem a szobába, ahol a vizsga folvt. A csinos asztalkákon kérdőívek feküdtek. A szobában nem volt senki, mindazonáltal biztos voltam benne, hogy figyelnek. Úgy viselkedtem tehát, amint egy tettre kész ember teszi, mikor egyedül érzi magát egy helyiségben. Zsebemből türelmetlenül előrántottam töltőtollamat, lecsavartam a kupakját, leültem a legközelebbi asztalhoz és magam elé rántottam a kérdőívet — olyan heves mozdulattal, mint egy kolerikus egyén, akinek elhozták a kávéházi számláját. E-ő kérdés: Helyesnek tartja-e, hogy a2 embernek csak két keze. két lába, két szeme és füle van? Első alkalommal élvezhettem elmélkedéseim gyümölcsét! Gondolkodás nélkül válaszoltam: Még négy kéz, négy láb és négy fül is kevés lenne, hogy csillapítsa cselek- vésszomjamat. Az ember szánalmasan van megalkotva! Második kérdés: Hány telefont képes egyidejűleg kezelni? Erre a kérdésre ugyanolyan könnyű volt felelni, mint egy elsőfokú egyenletet megoldani. Ha csak hét ké- I szülék áll előttem — írtam —, akkor egyszerűen elveszítem a türelmemet, csupán kilenc telefon esetén érzem magam teljes értékűen foglalkoztatva. Harmadik kérdés: Mivel j tölti a szabad idejét? Erre így válaszoltam: En már régen nem tudom, ml az a szabad idő. Amikor betöltöttem a tizenötödik évemet, egyszer s mindenkorra töröltem ezt a kifejezést a szótáramból, minthogy kezdetben volt a tett, F-Ivettek. Ténylegesen még kilenc telefon sem tudott teljesen lekötni. Fáradhatatlanul kiabáltam a kagylókba: „Cselekedjék!”, „Csináljon valamit!”, „Okvetlenül tenni kell valamit!”, „Majd csinálunk valamit!”, „Már elkezdtünk intézkedni!”, „Feltétlenül meg kell csinálni!” Ám a leggyakrabban, a vállalat általános légköréhez igazodva, felszólító módot használtam. ...Wunsledel helyettese egy Broschek nevű pasas volt. Annak idején azzal szerzett hírnevet magának, hogy — noha még diák volt — el tudta tartani hét gyermekét és béna feleségét. Éjszaka dolgozott: négy kereskedelnii vállalat képviselőjének teendőit látta el. és ennek ellenére képes volt két év alatt kitűnő eredménnyel letenni az államvizsgáit. Amikor a riporterek megkérdezték tőle: „Tu- lajdonkéopen mikor alszik ön, Broschek?”, azt válaszolta: „Aludni bűn”. Maga Wunsledel azok közé az emberek közé tartozott, akik reggel, amikor még a szemüket is alig nyitották ki, márts tele vannak azzal az elhatározással, hogy végrehajtanak valamit. „Cselekednem kell!” — mondják, miközben energikusan megkötik köntösük övét. „Cselekednem kell!” — gondolják borotválkozás közben, és győzedelmes kénnel figyelik le- nvesett szőrszálaikat, arrvnt a szappanhabbal együtt leöblítik a mosdókagylóban. Ezek a szőrmaradványok olthatatlan cselekvésvágyuk első áldozatai ... Wunsledelnél a legkisebb apróság is a Tett képében jelent meg: akár a kalaoját rakta föl, akár a kabátját gombolta be az energiától remegve. akár a feleségét csókolta meg indulás előtt — az mind Tett volt! Amint megérkezett a munkába. üdvözlés helvett ezt kiáltotta a titkárnőjének: „Valaminek történnie kell!”, amire az vidáman válaszolta: „Feltétlenül történni is fog!” Wunsiedel ezután végigjárta az osztályokat és mindenütt felhangzott a „Valaminek történnie kell!”. Munkatársai, ahogyan elő volt írva, harsányan felelték: „Feltétlenül törfAifti lg fog!” E akkor valóban történt valami. Kedden reggel, amikor jószerével még el sem helyezkedtem a karosszékemben, beállított Wunsiedel úr a szokásos mondattal. De az arcában volt valami szokatlan, ami visszatartott a2 előírásos Választól. Haboztam — és valószínűleg elég sokáig —. mivel Wunsiedel, aki csak nagyon ritkán emelte fel a hangját, váratlanul rámordított: „Válaszoljon! Válaszoljon, ahogy kell!" Halkan, kelletlenül — mint a gyerek, akit kényszerítenek, hogy azt mondja: „Undok kölyök va- gvok!” — préseltem ki magamból az előírásos mondatot: „Feltétlenül történni is fog!” És alighogy kiejtettem ezeket a szavakat, valóban történt is: Wunsiedel a padlóra zuhant, az oldalára fordult, aztán keresztben elnyúlt a nyitott ajtó előtt. Még mielőtt lassan megkerülve az asztalt odaértem volna hozzá, már tudtam, hogy halott M egcsóváltam a fejemet, átléptem a kinyúlt testen, végigmentem a folyosón, és kopogás nélkül benyitottam Broschek irodájába. Broschek az íróasztalnál ült. Mlhdkét kezében telefonkagyló, szájában golyóstoll, amellyel jegyzeteket írt a noteszába. — Történt valami — mondtam csendesen. — Mi történt? — kérdezte. — Wunsiedel úr meghalt — válaszoltam. — Nem lehet Igaz — jelentette ki Broschek. «. És mégis így van — mondtam. — Menjünk! — Nem, ez lehetetlen — szólt Broschek, de aztán mégiscsak felhúzta a mamuszát és elindult a nyomomban. __ Nem! — mondta, amikor m ár Wunsiedel holttesténél álltunk. — Nem! Nem! Nem vitatkoztam vele, lassan a hátára fordítottam Wunsiedelt, és gondolataimba merülve bámultam az elhunytat. — Nem! — hajtogatta Broschek. — Nem! — Valaminek történnie kell! — mondtam csöndesen — Igen — bólintott —, valaminek történnie kell E s valóban történt is. Amikor Wunsiedelt temették, énrám bízták, hogy vigyem a koporsója mögött a műrózsakoszorút minthogy az elmélkedésre és u semmittevésre való hajlamomon kívül olyan külsővel rendelkezem, amely ideálisan illik a fekete öltönyhöz. Amint kezemben a műrózsakoszorú- val Wunsiedel koporsója mögött lépegettem, minden bizonnyal nagyon imnozáns_ látvány lehettem. Egy előkelő temetkezési vállalattól azonmód ajánlatot kaotam, hogy lépjek be hozzájuk hivatásos halottkisérőnek. — Ön egyenesen erre született — mondta a cégvezető. — A ruhatáráról majd gondoskodunk. Az ön arca egyszerűen csodálatos! Beadtam Broscheknäk a felmondásomat, biztosan tud- tam: ez az én hivatásom, e2 az a hely, amely számomra rendeltetett! T űnődő arccal állok a koporsók mögött, kezemben egyszerű virágcsokor, a zenekar Händel Largóját játssza, azt a remek muzsikát, amelyet bizony még ma sem becsülnek eléggé. .. Időről időre felkeresem Wunsiedel sírját — hi- szén neki köszönhetem, hogy megtaláltam igazi hivatásomat, azt a foglalkozást, ahol a tűnődés egyszerűen elengedhetetlen, a semmittevés pedig hivatali kötelesség. Csak jóval később jutott eszembe, hogy soha nem kérdeztem meg, mit is termelt tulajdonképpen Wunsiedel gyára. Úgy rémlik: szappant. Fordította: Zahemszky László A háború utáni német író» nemzedék egyik legtehetségesebb tagja. 1917-ben született Kölnben. A háborúban megjárta mind a keleti, mind a nyugati frontot. Nagy sikerű humanista regényeiben (Ádám, hpl voltál?; Magukra maradtak) bátran szembefordul a háborúval és a militarizmus- sal. Széles bíráló képet ad a nyugatnémet restaurációról a Silliárd fél tízkor c. regényében. Műveit’ 17 nyelvre fordították, több irodalmi díjjal tüntették ki, melyek kőül a legrangosRbb az 1972-es irodalmi Nobel-díj«
