Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

Az ideológiában nincs légüres tér

GYAKRAN használjuk a címben szereplő, jelszószerűen hangzó megállapítást, olyany- nyira, hogy szinte már közhelynek tűnik. S mi tagadás, sokszor valójában azzá is válik, mert nem mindig vonjuk le eléggé gyakorlati következményeit, érvényesítésének aktuális, a konkrét helyzetből fakadó követelményeit.

Felelevenítésének jelenlegi időszerűségét több körülmény is magyarázza. Így mindenek, előtt az ideológiai harcnak, mint az osztályharc egyik fő formájának előtérbe kerülése; az ideológiák szerepét lebecsülő nézetek és tendenciák tudatos terjesztése eszmei ellenfeleink részéről; a fejlett szocializmus építésében megnyilvánuló növekvő társadalmi aktivitás szocialista tudatosságának erősítése. Mindemellett azért is aktuális szólni róla, mivel az új politikai oktatási év kezdetén vagyunk, amikor új lendülettel, szorgalommal vetjük bele magunkat ideológiai ismereteink bővítésébe és fejlesztésébe. Az ideológia szerepének, jelentőségének ismételt felidézése újból megvilágítja és tudatosaivá teszi számunkra ezzel kapcsolatos fáradozásaink értelmét.

AZ IDEOLÓGIAI ismeretek fokozása és azok elméleti megalapozása természetesen számunkra nem lehet öncélú feladat. Ez az ideológiai gyakorlatban való aktívabb részvételünket, a szocialista szemlélet és tudat formálását kell hogy szolgálja, önmagunk és mások eligazodása a társadalmi élet bonyolult szövevényeiben ebeikül egyszerűén lehetetlen.

Miért kell újból és újhói számításba vennünk, hogy az ideológiában nincs légüres tér? Nem utolsósorban azért, mert a burzsoá ideológia megpróbálja ennek az ellenkezőjét elhitetni. Teszi ezt azért, hogy

megkönnyítse saját nézetei térhódítását. Hamis címkével, a „semlegesség”, a pártosságtól mentes „tudományos objektivitás” jelszavaival igyekszik becsempészni nagyon is pártos ideológiáját, nézeteit a dolgozók tudatába.

A burzsoá „dezideologizáló” nézeteket nem nehéz megcáfolni. Már Engels rámutatott arra, hogy ä társadalomban semmi nem történik a tudattal, akarattal, céllal cselekvő emberek tevékenységétől- függetlenül. S az is alapvető igazság, hogy az emberek tudatát, céljait, törekvéseit létfeltételeik, osztályhelyzetük, társadalmi körülményeik határozzák meg. Mindebből természetszerűen következik, hogy az emberi viszonyokat érintő társadalmi cselekvés mögött mindig valamilyen osztályérdekeket tükröző eszmeiség húzódik meg. Vagyis: cselekedeteiknek — akarva-akaratlan ’-r ideológiai vonatkozásai vannak.

FELVETŐDHET A KÉRDÉS:

ha a gondolatokat, eszméket alapvetően az emberek társadalmi körülményei határozzák meg, vajon miért tartjuk eny- nyire szükségesnek a burzsoá ideológia elleni harcot, hiszen nálunk már a szocialista viszonyok az uralkodóak. Valóban, hazánkban csaknem mindenki szocialista vállalatnál, szövetkezetben, intézményben dolgozik, mégsem számíthatunk arra, hogy a szocialista ideológia önmagától, automatikusan uralkodóvá lesz a köz- gondolkodásban.

AZ EMBERI CSELEKVÉS

eszmei indítékainak , különbözősége .vagy ellentétessége .a i mi viszonyaink között nemcsak abból ered. hogy a világban különböző társadalmi rendszerek léteznek, és. azok hatnak egymásra. S nem is csak az az óka, hogy a régi viszonyok tudati maradványai

még élnek és hatnak aZ emberek gondolkodásában. A különböző ideológiák hatásának forrásául szolgálnak ezenkívül a szocialista viszonyok fejletlenségéből fakadó belső ellentmondósok is. Különösen akkor, ha megoldásuk elodázódik, s emiatt gyengül az összhang a különböző • érdekek között. Ilyen esetben kedvezőbbé válik a talaj a polgári nézetek behatolása, feléledése számára.

Az eszmei harc tehát gyakorlati intézkedéseket is követel társadalmi kérdéseink megoldására. De ezek nem pótolják a polgári nézetek elleni ideológiai küzdelmet, csupán ennek feltételeit teszik kedvezőbbé. Éppen azért, mert az ideológiai viszonyokban nincs légüres tér, a szocialista eszmék céltudatos terjesztése és a polgári nézetek cáfolata mindenképpen szükséges. Csak ezzel biztosítható a szocialista eszmeiség és közgondolkodás fokozott térhódítása, a burzsoá ideológiák visszaszorítása.

AZ AKTlV ideológiai munka alapvetően á párt feladata, de sikere nem egyszerűen pártérdek Egyesek szeretnék úgy beállítani, mintha itt kizárólag a párt érdekében folyó tevékenységről lenne szó. Valójában — amellett, hogy ez ténylegesen elsőrendű pártérdek — minden dolgozónak is a legközvetlenebb és legalapvetőbb érdeke. Hiszen éppen azért érdeke a pártnak, mert arra törekszik, hogy elősegítse a dolgozó emberek tisztánlátását, hogy így valóságos érdekeiknél a”. szocialista céloknak megfelelően alakíthassák a társadalmi gyakorlatot.

RÁKOS IMRE

Mindenki ráfizet

A kötbér, a bírság, a kocsiálláspénz ma már kalkulációs tétel a vállalatoknál, ha nem is mindig úgy, mint szeretnénk. Az önköltség- és jövedelemszámításokban ugyanis, elég sok helyen nem azt nézik, hogy a különféle büntetés- pénzek csökkentésével nőtt-e a nyereség, hanem, hogy mekkora kötbért, vagy bírságot érdemes esetleg kockáztatni a vállalat pillanatnyi érdeke szerint.

Ilyen pillanatnyi érdek lehet például a nem kifogástalan termékek eladása, kiengedve a gyárból a rejtett hibás, vagy gyenge minőségű árut is. Mire, a gyengébb gyártmányokról kiderül a valóság, az ár már a vállalat kasszájában van: vagyis már nem ő fut a pénze után. Még egy lényeges körülmény: valamilyen szállítmány, vagy építkezés késedelméért, a szerződések be nem tartásáért esetleg megítélt kötbérek összege olyan kiadás, amelynek ellentételeként általában sokkalta nagyobb bevétel áll.

100 milliós nagyságrendű ma már a kocsiálláspénzek évenkénti végösszege — mégsem csökken évek óta, mert továbbra is álldogálnak a vagonok kirakatlanul a vállalatoknál. Nem egy helyen raktárnak használják'azokat. Tehát kifizetődőbb kocsiálláspénzt fizetni, mint raktárt építeni — ami más keretből megy, s építési kapacitás sincs elég.

A kötbér, a kocsiálláspénz, a bírság nem növeli a költségvetés bevételeit, ezek nagyobb részét nem is kapja meg közvetlenül. A népgazdaság, a társadalom bevételei egyértelműen csakis a valódi anyagi termelésből származhatnak és semmiképp sem a vállalatok közti alkudozásokból, jogi manőverezésekből. A vállalatok valódi jövedelme sem származhat egyébből.

Mit lehet tenni, ha már a büntetéspénzek mértéke nem szorít mindenkit egyértelműen körültekintőbb, fegyelmezettebb, lelkiismeretesebb munkára, vagy még annak a gondolata sem, hogy a sok bírság és kötbér miatt rossz híre kerekedik? A büntetések tarifája mértéktelenül nem emelhető, de hát valóban csak a büntetés lehetősége tarthatja vissza a nagyvonalú magatartástól az arra hajlamos vállalatokat? Aligha. Lehetetlen nem belátni, hogy aif esetleges szerződésszegések sorozata, még ha jóhiszemű'is, vagy nem szándékos, akkor is aláássa a termelési fegyelmet, a kereskedelmi morált, gazdasági anarchiát szül. Ez mindenkinek súlyos veszteségeket okoz, hiszen végül is a megállapodásait nagyvonalúan kezelő vállalatoknál már mindenki és mindent nagyvonalúan kezel majd, s a vállalat fokozatosan leromlik. Nem lehet kifelé fegyelmezetlennek lenni, belül pedig fegyelmet tartani, miképpen ennek ellenkezője sem lehetséges. Ezt valamennyi vállalat vezetésének számításba kell vennie, amikor a korrekt üzletpolitika és tervteljesítés útjáról valamilyen körülmény csak egyszer is letéríteni igyekezne őket. Hiszen ennek következményeit végiggondolva, nyilvánvaló, hogy a bírságokra, kötbérekre valóban mindenki^ ráfizet, azaz: minden,ki fizeti azokat — társadalmilag, sokszorosan.

Gerencsér Ferenc

A kiskapukban

S

zóra éhezve barangolok a Duna menti község utcáin, végigmegyek a töltésen, lefordulok jobbra, elindulok balra, hogy beszélgető társakat keressek, s átadjam, magam a barátkozás örömeinek. Ahány ember, annyi világ. Jó ismerkedni és mindig élmény életutakat, életsorsokat megismerni. A szerkesztősében magányt kereső, társalgást kerülő ember vagyok, önvédelemből, azért, hogy írás közben semmi másra, kizárólag a munkámra összpontosítsak. A benti feszesség után a terepen szótlanságomnak nyoma vész, ott megszállott va- gyongyűjtőként telhetetlen mohósággal rakosgatom útitarisznyámba a „megismerés” drágaköveit.

Sarokház elé érek. Sok ablakos, L alakú épület, gyanítom, valamikor beszálló vendéglő lehetett, a túlpartra igyekvő vásározók itt kaptak éjszakai szállást, vacsorát, lovaiknak istállót és abrakot. Ráérősen ácsorgók és tűnődöm: jobbra, vagy balra? Lehetőségeim korlátlanok. Felkereshetem a kompkezelőt, amatőr festő, öt esztendeje találkoztunk, vajon ott van-e még, s használja-e még az ecsetet. Számításba jöhet a Korsós család is, ahol egyik nyáron dinnyével kínáltak, megmutatták a katonafiú leveleit, közben elmesélték a szép cigánylány ki tanítl áfásának történetet.

I

Látom, a túloldalon vénember ballag, hóna alatt pékkenyérrel. Amikor észrevesz, az eperfa hűvöse alatt megáll, felémfordul s erősen figyel.

— Kit keres? — szól át 'kisvártatva. í * *

Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. Elmondom azt is, miért tudom. Barangolásaim során idegenként sétálgatva a községek utcáin az idős emberek mindenütt leplezetlen, sőt tolakodó érdeklődéssel firtatják, kihez jöttem, egyáltalán mi szél holott falujukba. A gyerekek, a fiatalok ügyet se vetnek rám. Bezzeg áz öregek elszántan rámszállnak, még utánam is futnak. . , _ .,.

Hányszor és hányszor történt ugyanaz. Az utcáról beköszöntem az udvarra, ahol szorgoskodó nénikét láttam, aztán tovább ballagtam. És mindig ugyanaz történt.. Az öregasszony a kerítéshez sietve utánam szólt: kit keres jóember? Némelyik tétován állt egy darabig, majd szaporán utánam lépett. „Nem a Szekeres nénihez jött véletlenül?” „De ismerős. Nem maga volt nálunk, a fiammal disznótoron?”

T

évedé.vim számát növelve. 1 elnézően azzal magyaráztam a koros emberek kíváncsiskodását, hogy velejárója a második gyermekkornak. Ráérnek, unatkoznak, esemény, ha idegent látnak, tudni akarják, ki fia, borja. Közben-közben éppen beszélgetőkedvem jóvoltából az érdeklődőtől én kezdtem érdeklődni. Küszöbön, kis- padon üldögélve, ilyenkor sok mindent megtudtam. Az igazat is, a lényeget is. Azt, hogy a kívájicsi öregeket nem a kí- váncsískodás, egészen más hajtja. Reménykednek, hogy én vagyok a hírhozó, az az ember, aki éppen őket keresi, akit a gyerek Budapesten, Miskolcon, Szekszárdon, Dunaújvárosban megkért: úgyis felénk jársz, szólj be az öregemnek, jól vagyunk, hónap végén hazamegyünk, küldjenek néhány tojást és egy kakast.

Sok-sok beszélgetés után rádöbbentem: szüléink az „egyedüllét” nagy-nagy árát fizetik fiaik egzisztenciájáért. Magukra maradtak. Korán és szinte végérvényesen elvesztették városba repülő gyermekeiket, hisz az ott meggyökeresedő lány, vagy fiú annyi, mintha nem is volna. Sokan és sokszor elpanaszolták: fájdalmas érzés, hogy nincs körülöttük senki. Egyik szemük sír, a másik nevet. Találkoztam anyókával, aki csakugyan örömkönnyeket hullatva mesélte: egyik fia gépészmérnök, másik fia villanyszerelő, lánya ápolónő. De mikor látja őket? Ritkán. Legtöbbször csak ígérik, hogy majd elekor, majd akkor, a hajrá után, a nyári

szünetben, ha kiveszik a szabadságot, aztán mindig közbe, jön valami, s nem lesz a látogatásból semmi. Esetleg a be. ígért egy hétből egy nap, a régóta várt egy nap helyett kurta félóra.

M

it is tehetünk? Életformánkon változtatni lehetetlen. Százezrek szakadtak ki szülőfalujukból, életük más, jobb irányba fordult. Sorsuk, munkakörülményeik összehasonlíthatatlanul jobb, mint 'volt hajdan, szüleiké, öregjeink, apáink, anyáink viszont ezeilközben megrövidültek. Nem, nem anyagiakban. Abban van nagy hiány, hogy ritkán látják, s nem érzik maguk mellett a gyérekéket. Nagy a távolság s valóbgn .rengeteg az elfoglaltság, meg más a mi életformánk. De azért ne feledjük: a mama, a papa ott- " hon a faluban a házból örökké kifelé figyel, autózúgásra azonnal az utcára siet, és hosszasan várakozik a kiskapuban.' ‘ " '

Az öregember ,. hóna , álhitt. a . kétkilösí kenyérrel, még mindig a fa alatt állt. Hetvenévesnek néztem: sovány, baj.uszta- lan, boFotválátlan és! „kíván- .

CSi”. • j _ ; . i ' . , , ■ ,

— Kit keres? ,— firtatja újból.

— Várjon, átmegyek. Magát kereserri — mondom kegyes csalással.

— Küldték : talán? ' — szól reménykedve.i

— Nem küldött senki, mégis magát keresem. Gyerekei felől szeretnék érdeklődni, öregebbik fia katonacimborám, itt járok, észembejütött, gondoltam méglátogatom. Hol találom?

Hunyorog.

— A Jánost?

— öt.

— Szegeden van. Vagyis Al*' győn, az olajosoknál. Mind itthagytak. János bányász, Antal szakács Budán, Piri tanár Kiskunfélegyházán. János ritkán jár haza. Várjuk pedig egyiket

. is, másikat is. Az anyjuk különösen. Hasztalan várjuk őket. Leshetjük őket. Legalább közelebb lennének, de az egyik Szegeden, a másik Budán, a harmadik Félegyházán. A gyerekek- megnősültek,- a lány férjhez ment, ott a család, ott van nekik minden.

•’ ,*r- Csák segítik magukat.

.:— Más miatt hiányoznak őkj nem azért,, hogy segítsenek. Piri lányom"ugyan hív: adják el papa a házat és jöjjenek Félegyházára.' Hogyan tudjunk mi ott megszokni ? Túrna Mihályt, hogy elözvegyült, a fia elvitte .magához Pestre. Három hétig bírta az öreg, tovább nem. Így se jó, úgy se jó. A János? Leg- . alább írna, de nem ír. Hanem, ha katonacimborák, akkor 'most eljön szépen hozzánk. A máma nagyon meg fog magának rorülní. G

umicsizmában, hóna alatt kenyérrel,' elindult. Mentem utána, követtem engedelmesen, s elhatároztam, náluk maradok estig és máskor is meglátogatom őket.

Csak hát Jánost várják. Első, szülött fiúkat.

SZEKULITY PÉTER