Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-03 / 232. szám
I Le Duan életrajza 1907. április 7-én született a Közép-Vietnamban lévő Quang Trl tartományban Le Duan, _ a Vietnami Dolgozók Pártja Köz* ponti Bizottságának első titkára. Szegény családból származik, apja asztalos volt. 1926-ban bekapcsolódott a hazafias mozgalomba, majd a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Szövetség tevékenységébe. Megalakulása, 1930 óta tagja volt _ a Vietnami Dolgozók Pártja elődjének, Indokína Kommunista Pártjának. 1931-ben Bac Bo (Észak-Vietnam) pártbizottsága propagandabizottságának tagja lett. Még ugyanabban az évben letartóztatták és forradalmi tevékenységért 20 évi börtönre ítélték. Megjárta Hanoi, Son La és Con Dao börtöneit. Aktív pártmunkát végzett a börtönben is. 1936-ban — amikor győzött a francia népfront — kiszabadult, és több társával együtt fontos szerepet játszott a pártszerveze- tek kiépítésében Közép-Vietnamban. 1937-ben megválasztották Trung Bo (Közép-Vietnam) párt- bizottságának titkárává. 1939- ben tagja lett a központi bizottság állandó bizottságának. 1940-ben ismét letartóztatták és tízévi börtönre ítélték. 1945- ben, az augusztusi forradalom győzelme után, ö párt és a kormány Dél-Vietnamba küldte. 1945-től Indokína Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja. Nőm Bo (Dél-Vietnam) pártbizottságának titkára lett. 1951 decemberében a párt II. kongresszusán ismét beválasztották a központi bizottságba, majd a politikai bizottságba. * 1960 szeptemberében — a VDP III. kongresszusán — választották meg a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkárává. Lázár György befelezte Szabolcs-Szatmár megyei látogatását Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke Szabolcs-Szatmár megyei látogatásának második napján, csütörtökön délelőtt Nyíregyházán, a pártbizottság Székházában rendezett megyei pártaktíván Vett részt és tájékoztatót adott az időszerű politikai kérdésekről. Lázár György tegnap befejezte Szabolcs-Szatmár megyei látogatását. Szüreten a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön szüreten látta vendégül a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit, akik a hangulatos őszi kirándulás során megismerkedtek Pécs nevezetességeivel is. A szüreten, amelyet a Villányi Állami Gazdaságban rendezték, részt vett dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Marjai József külügyi államtitkár. A program a siklósi várban rendezett vacsorával ért véget. Tiltakozások a Franco-diktatura terrorja ellen Csütörtökön a Kossuth és Franklin Nyomdában, a Budafoki Papírgyárban és a Budai Dobozgyárban röpgyűlésen tiltakoztak az üzemek dolgozói a spanyol hazafiak kivégzése és az újabb letartóztatások ellen. Mélységes felháborodással ítélték el a spanyol fasiszták kegyetlenkedéseit, és a haladó erők elleni újabb támadását. Követelték a letartóztatott hazafiak szabadon bocsátását és szolidaritást vállaltak a spanyol néppel a Franco-diktatúra terrorja ellen Vívott harcában. A Mexikói Kommunista Párt nyilatkozatban tiltakozott a spanyolországi kivégzések miatt. Mint a nyilatkozat szerzői rámutatnak, a mexikói kormány kezdeményezésére (a francolsta rendszer bojkottálására és BNSZ-tagságának felfüggesztésére — A szerk.) antifasiszta akcióegységbe tömöríti a közép-amerikai ország valamennyi politikai irányzatát. A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatában élesen elítélte a spa- .nyolországi politikai gyilkosságokat. A Japán Szocialista Párt tiltakozó táviratot juttatott el a francoista hatóságokhoz. Ez a bűntett — hangsúlyozza a távirat — újabb kihívás a világ közvéleményével szemben. A francia dolgozók rendkívül tevékenyen veszik ki részüket a Franco-rendszer bojkottálására irányuló nemzetközi akcióból. Csütörtökön megbénítottak mindenfajta összeköttetést Spanyolországgal. Közben az üzemekben és egyéb munkahelyeken hosz- Bzabb^rövldebb ideig tartó munkabeszüntetéssel, sok helyen gyűlésekkel fejezték ki a franciák szolidaritásukat a spanyol néppel, tiltakoznak Franco terrorja ellen. „Európa ma blokád alá veszi a francoizmust, hogy segítő kezet nyújtson a spanyol népnek” — írja hathasábos főcímében a l’Humanité és hangsúlyozza: valóban példa nélkül áll ez az egész Európára kiterjedő hatalmas akció. Most történik először, hogy valamennyi szakszervezet Európa szocialista és tőkés országaiban, egyszerre ilyen nagyszabású egységes akciót indít. Egyre többen követelik azt is. hogy a francia kormány szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat a madridi kormánnyal.” A francia lapok csütörtöki számukban tudósítanak a Madridban rendezett francoista demonstrációról is, amelynek résztvevőit azért csődítet- ték össze, hogy tiltakozzanak a „külföldi beavatkozás” ellen. A l’Humanité ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: Franco polgárháborús légkört szít fel az országban, ugyanakkor azonban a baszk tartományokban tovább terjed a sztrájk és figyelemre méltó, hogy abban nemcsak munkások vesznek részt, hanem az alkalmazottak és kereskedők nagy része is. A Figaro vezércikkében „a bunkerba való leszálláshoz” hasonlítja Franco mostani magatartását és hangsúlyozza: „Ez a bunkerba való leszállás — mint ahogy harminc évvel ezelőtt háci Németország vezetőjével történt — könyörtelenül megfulladáshoz vezet." Belgium valamennyi üzemében, hivatalában megállt a munka csütörtökön délben: a* egész országban megtartották a szakszervezeti szövetségek által meghirdetett figyelmeztető sztrájkot, tiltakozásul a Franco-rezsim terrorja ellen. A francia nyelvű belga rádió rendes műsora helyett egy óra hosszat spanyol zenét sugárzott. Az antwerpeni kikötőmunkások 48 órás bojkott alá helyezték a spanyol hajókat, nem raknak ki és be árukat. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren a dolgozók folytatták a spanyolorszáei iára*«* bojkott-" ját. Az NDK dolgozói csütörtökön nagygyűléseken és utcai felvonulásokon tiltakoztak a spanyolországi fasizmus vérengzése ellen. A berlin- treptowi EAW-művek dolgozói délben nagygyűlésen ítélték el a fasiszta terrorakciókat, délután pedig a főváros ifjúsága nagygyűlésen emelt szót a spanyol fasiszták terrorja el. len. VI. Pál pápa csütörtökön fogadta a madridi érseket. A4 audiencia nyilvánvaló összefüggésben áll a spanyolországi terrorakciókkal, amelyek ellen a katolikus egyház feje több ízben is felemelte tiltakozó szavát. A Vatikán és a Franco- rezsim között feszültté váló kapcsolatokra ütal az a hír, hogy a spanyol rádió ezen a héten nem vette át a Vatikáni rádió 15 perces műsorát, amelyet minden szerdán Madrid- bán is sugároztak. A Központi Fizikai Kutató Intézet jubiláns ünnepsége A Központi Fizikai Kutató Intézet vezetői és munkatársai csütörtökön délután az Erkel Színházban rendezett ünnepségen emlékeztek meg az Intézet fennállásának 25 éves jubileumáról. Az ünnepségen többek között részt vett és az elnökségben foglalt helyet Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A Himnusz elhangzása után Kovács István akadémikus nyitotta meg az ünnepséget és felolvasta Kádár Jánosnak, a jubiláns intézethez intézett üdvözlő sorait, majd Pál Lénárd akadémikus, a KFKI főigazgatója adott áttekintést az intézet 25 éves fejlődéséről. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik az elhunyt Frantner József nyugalmazott államtitkárt utolsó útjára elkísérték és részvétüket nyilvánították. A gyászoló család, Állami Egyházügyi Hivatal, MSZMP Tolna megyei Bizottsága Az úttörővezetök megyei konlerenciája (Folytatás az 1. oldalról.) Gubicza Lajosné szóbeli kiegészítője után Varjas János elmondta, hogy a megyei KISZ-bizottság értékelése szerint is színvonalas és eredményes úttörőmunka folyik a megyében. Felszólalásában foglalkozott az úttörőmozgalom társadalmi kapcsolataival. Dr. Gyugyi János az úttörőszövetségnek a jövő generáció nevelésében betöltött jelentős Szerepéről, a tanácsoknak az úttörőcsapatokat segítő tevékenységéről, támogatásáról fejtette ki véleményét. Csögleí István a tűzoltó szakrajok fontos és hasznos tevékenységét elemezte. Ezt követően a konferencia hat szekcióban folytatta a tanácskozást. '' A szekcióüléseket délután ismét plenáris ülés követte, majd elfogadták az elkövetkezendő időszak feladatait magába foglaló határozatot és megválasztották a megyei úttörővezetői tanácsot és úttörő- elnökséget. valamint az országos úttörővezetői konferencia Tolna megyei küldötteit. 1975, október 3. Vasárnap választ Ausztria I parlamenti többség megszilárdítása vagy szuperkoalíeiá? Á második világháború utáni leghosszabb kormányzási időszak zárul le október első vasárnapján Ausztriában. Ct évvel ezelőtt a Második Köztársaság politikai történetében először a szociáldemokraták megszerezték az abszolút többséget, és a 183 tagú parlamentben 93 képviselői helyet mondhatnak magukénak. A másik két parlamenti párt, a konzervatív, illetve az ugyancsak jobboldali Szabadságpárt jelenleg 80, Illetve 10 mandátumot birtokol. A szocialista pártiak fél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteinek csupán kisebbik részét valósították meg, s némelyik felemás módon. Kétségtelen, hogy az üzemi demokrácia kiszélesítésére irányuló törekvések, bizonyos Szociális intézkedések — különösen a fiatal házasok és a nyugdíjas korúak javára — főként a kezdeti időkben népszerűek voltak. A nyugati világban megmutatkozó válságtünetek azonban Ausztriában is mind erőteljesebben mutatkoztak a-z Utóbbi években. Az infláció rohamos mértékű növekedése szembetűnő, ennek következtében a pénzügyi szakemberek jövőre már 20 milliárd schillinges költségvetési deficitre számítanak. A lakáskérdés megolAz 1975. október 5-i osztrák parlamenti választások két fő jelöltje: dr. Josef Taus (Osztrák Néppárt), és dr. Brúnó Kreisky (Osztrák Szocialista Párt.) (Telefotó — AP—MTI—KS) datlansága is mind nyomasztóbbá Válik, hiszen Bécsben egy jó minőségű lakás négyzetméterenkénti bére elérheti a havi 30 schillinget. A szakemberképzés elégtelensége, a társadalombiztosítás részbeni megoldatlansága, s az ország gazdasági erejét meghaladó beruházások (például a legalább 15 milliái'd schillinget felemésztő ENSZ-irodaház építkezései, Vagy a Dúnán kialakítandó mesterséges sziget horribilis költségei) mind a választási kampány központi kérdései között szerepelnek. A parlamenti pártok egyaránt a belpolitikai problémák megoldását, az infláció megfékezését ígérik, programjukban érdemi eltérést nehéz - felfedezni. A jelenleg 64 éves Kreisky ■ Jiancellárral szemben á Néppárt új Vezetője, Taua áll, aki mind nyíltabban hangoztatja — hiszen a néppártiak számára már ez is sikert jelentene —, hogy a megoldás a koalíció felújítása lenne, sőt annak a véleményének is hangot adott, hogy valamennyi parlamenti párt részvételével „sZuperkoalíciós” kormányt kellene létrehozni. A néppárti vezető elképzelése szerint ebből az esetleges szuperkoalícióból a kommunista párt mindenképpen, kimaradna. A Volksstimme nem régen megtartott fesztiválján a párt vezetője. Franz Muhri és mások személyesen, is kifejtették a párt programját: a meglévő lakások igazságosabb elosztását, a kis ■ keresetű emberek védelmét az inflációval szemben, egyes társadalmi rétegek kiváltságainak megszüntetését. Az előzetes felmérések szerint a kommunisták népszerűsége megnőtt, és reális esélyük vaft arra, hogy képviselőjüket a parlamentbe juttassák. A sok millió schillinget felemésztő választási kampány a héten lezárul és vasárnap választ kapunk, hogy az osztrák választók milyen alternatívát támogatnak Ausztria gondjainak megoldására. BERCZIK ÁRPÁD