Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-16 / 243. szám
Illem es jellem E mlékszem az első napközis ebédre. Ültünk és csak néztük egymást: mit keres a tányér mellett a kés A tanítónő észrevéve zavarunkat, enni kezdett. Mi gyerekek lopva utánoztuk, és életünkben először, késsel-villával egyensúlyoztuk szánk, ba az ételt. Evésre eddig a kanalat használ, tűk. Evőeszközzel bánni, továbbá viselkedni, „beszélni”, otthon nem tanultunk meg, A szülők, belecsöppenve a műnk; «hatalom adta új lehetőségekbe, maguk is nehézségekkel birkóztak, velünk egy cipőben jártak: esetlen, nehézkes, félénk és darabos volt minden megnyilvánulásuk. Késésben voltak ők is és késében voltunk mi, gyerekeik is. Ilyenformán aligha csoda, hogy csak napközibe kerülve kezdtük tanulni a viselkedés, a jó modor, a magatartás elemi alapjait. A szülői házban nemigen volt kitől. Bérházbeli tőszomszédunk, miután „kiemelték”, MÁV. kolóniából összkomfortos lakásba költözött Asszonyát még mi tanítgattuk gázt használni, parkettát vikszelni, telefonálni, de a férj sem tagadta, hogy van mondandója, méeis nehezére esik gyűlésen felszólalni, és kisebbrendűségi érzésekkel áll szóba magasabb beosztású emberekkel. Minket nemigen tanítottak az emberi együttélés, az egymás közti érintkezés „fogásaira”, finomságaira. Ritkán kaptunk dicséretet. és nagyon gyakran pofont. Az elismerés és a testi fenyítés nem a viselkedést kívánta szabályozni, hanem fegyelmezett és megfélemlített. Eszembe jut Jánoska, akit — ha magatartásból intőt hozott — az asztal lábához kötve ájulásig vertek, szidták és átkozták, s közben a szülőkben fel sem vetődött, hogy Jánoska „bűnét” a viselkedés oldaláról is firtassák. Kezdetben, ha „urasan” köszöntünk, ha udvariasan viselkedtünk, szé- gyelltük magunkat, zavarban voltunk, s egészen mást mondtunk és tettünk, mint amit valójában szándékoztunk. Éreztük, hisz a finomkodással többnyire nem azt értük el, amit akartunk. A szülők, a „helyesre”, a „természetesre” vonatkozó kérdéseinket ilyen, formán kerülték ki: „Nekem se volt gyerekszobám”, „Nem tudom, én csak hat butát jártam, meg hat ostobát”. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a késsel és villával nehezen bánó gyerekek szülők lettek. A viselkedést alakító körülmények, a környezet sokféle hatására megváltoztak. Átalakultunk, megformált és átformált a munka és a munkahely, tanultunk, olvastunk, beszélgettünk és éltünk, köz. ben pedig alakítottuk egyéniségünket. Általában megtanultuk: ezt illik, ezt nem illik, Tudjuk, hogy az illem, az udvariasság nem azonos a szolgalelkűséggel, a tisztelettudás, az alázattal. nz óvodákban, az iskolákban nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is, s nem kell illemtankönyvben utánanézni, miként viselkedjünk munkahelyen, társaságban, étteremben, üzletben. Miért állunk mégis sokszor tanácstalanul, látva azt, hogy gyermekeink olykor puhák, kényeskedők, akaratgyengék, kevés bennük a küzdőképesség. Bizonyára ott a baj, hogy mi, mai szülők, a másik végletbe esve, és régi sutaságainkra gondolva főleg „viselkedni” tanítjuk őket, arra, hogy mire óvodába mennek tanuljanak jó modort, tudjanak késsel-villával bánni. Közben a jellemformáló szülői tevékenység háttérbe szorul. Vannak aranykarkötőt viselő, és pukedíiző négyéves kislányok, kezet csókoló csokornyakkendős kisfiúk és gyerekek, akiket sarokba állítanak, ha rendetlenül hagyják a tányérjukat. 0 legtöbb szülő érzi, hogy mit kellene tenni, de nem tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá. Érzi, hogy kevés a külsődleges viselkedésformák merev begya. koroltatása, érzi, hogy a gyerekek köré állított díszletek sekélyesítik a lelket, gyengítik a jellemet, hogy a külsőségek túlhangsúlyozd- sa, tulajdonképp:n a belső űrt próbálja takargatni. A takaró: műfolt a nadrágon, lóherékkel pingált tragacsautó, topi, szakáll, hányavetiség, lezserség. A takargatnivaló: az önbizalom-, a kitartás-, a türelemhiány, gát. lásosság, kényelemszeretet és még sorolhatnánk tovább, hogy mi minden. Az emberi jellem csak úgy alakul, ha alakítják. Minden korosztálynak meg kell ütni egy bizonyos követelményszintet. Ha nem hiányzik egyetlen „alapművelet” sem, magára szabott életmódot tud és mer választani minden ember. Igyekezzünk ehhez hozzásegíteni gyermekeinket, hiszen a mi köteles, ségünk az életre felkészíteni őket. Ne hunyjunk szemet a lustaság, a némtörődömség felett, ne nézzük el a hazugságot, a hanyagságot. Igyekezzünk testben és lélekben munkára nevelni, merjünk feladatot adni, próbáljunk követelményeket támasztani, ké- pességeiknek megfelelő mércét állítani gyermekeink elé. Természetesen nem könnyű félretenni a szülői elfogultságot, de lehet, és érdemes, mert előfordulhat, hogy a felszín szokássá alakul. A valamikori szülők, nagyszüleink megjelenni, viselkedni nem tudtak — nem is nagyon volt miből. De egyet mintha jobban tudtak volna, mint mi: formálni a gyerekek jellemét Olvaspm az egyik Tolna megvej kisközség óvónőjének nyilatkozatát: „Az óvodás korú gyerekeken is lemérhető, mennvire kúltúrál'tabb: igénvesebb Varsádon a családi közösség. A gyerekeken észreveszem, gazda, gabb szókinccsel kezdik az óvodát, értelmesek, szépen tudnak köszönni, kérni. É2 nem mindig volt így”, E nnek nagyon örülünk. De a küzdőképesség kialakítása, a gyerekek jellembeli tulajdonságainak fejlesztése is a szülők feladata, akik eay kicsit arra helyezik a hangsúlyt, hogv fiaik és lányaik szé. pen tudjanak kezitcsókolomot köszönni. D. VARGA MÁRTA Bemutatjuk Kiss Ülné propagandistát Szülőfalujában, Faddon dolgozik, foglalkozása általános iskolai tanár. A szabályoktól eltérő módon késéssel, 26 éves korában kezdte hivatása gyakorlását. Abban az időben, tehát az ötvenes években sok ezer huszonéves járt hasonló cipőben: szakérettségiztek, utána elvégezték az egyetemet, a főiskolát, majd kellő élet- tapasztalattal is rendelkezve foglalták el helyüket az új szocialista értelmiség soraiban, Kiss Antalné, a paraszti munkából került katedrára. 23 éves koráig szülei földjén dohányt, paprikát termelt, ám kezéből most se esik ki a földművelő szerszám. Decsen a járá. si propagandisták háromnapos tanfolyamán ezúttal a tágabb értelemben vett tanító-nevelő munkájáról, ’ az önként Vállait oártmegbízatásáról beszélgettünk. Erről a nehezen megfogható közéleti tevékenységről észrevehetően igen sok a mondanivalója, s mintegy beigazolódik a propagandistamunka jól nyomon követhető, konkretizálható, ha kellő felkészültséggel sikerül azt tartalommal megtölteni. — Hol propagandista, Kiss elvtársnő? •—A munkahelyemen, az utcán, a boltban — egyszóval mindenütt. A lehetőségek adva vannak, nemcsak azért, mert elnöke vagyok a szövetkezeti nőbizottságnak és SZB- titkára vagyok a pedagógusszakszervezetnek. Mindezeken túl lehetőségeim szinte korlátlanok, hiszen közösségben élék, ahol emberek dolgoznak, tevékenykednek, s velük rendszeresen találkozom, őket jól ismerem. Propagand i stamunkámnak megvan a maga szervezett formája is, olyképpen! hogy különböző szintű politikai tanfolyamokat vezetek! — Mi az, ami az eszköztárában nélkülözhetetlen ? — Naprá kés-z ismeretekkel kell rendelkeznem, ami nyilvánvaló, hiszen érvelni, vitatkozni, másként nem lehet. Szeretném elmondani: a propagandistamunkát szívből kell csinálni. Szerintem állandó készenléti állapot. Ezt úgy értem, hogy mindig minden helyzetben készen kell állnom arra, hogy érveljek, vitatkozzam. Jó érzés, én nagyon szeretem. Komolyan mondom! szép munka helyes irányba formálni, alakítani az emberek gondolkodását, szemléletét, fáradozni a szocialista köz- gondolkodás kialakításán. — Mikor propagandista,’ Kiss elvtársnő? — Ó, hát ne gondolja, hogy ez időhöz van kötve, hogy teszem azt, kettőtől-eddig tanár vagyok, majd mondjuk fél négytől fél ötig propagandista. Nem így megy ez, a propagandistatevékenység beleépül a mindennapi munkába, a beszélgetésekbe. Kétszáz propagandista foglal helyet a decsi művelődési ház fiá^ytérméhenT párt-, KISZ- és szakszervezeti vezetők. Az oktatási igazgatóság adja az előadókat. Nélkülözhetetlen a továbbképzés, a lépéstartás. Ezúttal a három nap során öt fő témában a XI. kongresz- szus anyagát veszik át. Kell a „muníció” — állítja Kiss Antalné. Vélekedését minden további nélkül elfogadjuk, ki tudná, ha ő nem, hiszen van gyakorlata: egy évtizede már, hogy pártpropagandista. — Sz. P. — Kulcskérdés a termékszerkezet (2.) Ki mire panaszkodik? Gördülő kazántelep A Láng Gépgyár dombóvári gyáregysége rövid fennállása alatt már több mint félezer CK típusú kazánt gyártott, főleg hazai megrendelők részére, de több esetben külföldre is szállított. Első alkalommal készült azonban a gyáregységben komplett kazántelep, úgynevezett gördülő kazán. Ez a kazántelep egy hegesztett alvázra szerelt két CK3—750 típusú kazánból áll, amit az ösz- szes tartozékokkal — olaj tüzelő berendezéssel, gáztalaní- tóval, tápszivattyúval, a szükséges csővezetékkel és szerelvényekkel — felszerelve készítettek el. Egvedül a tápvíz- tartály képez külön egységet. A hatalmas, nyolc méter hosszú, több mint három méter széles és négy és fél méter magas kazántelep, a megfelelő kerekek felszerelése után bárhová vontatható. A két és fél millió forintos értékű gördülő kazán elkészítése a gyáregység lehetőségeihez és erejéhez képest, nagy és komoly feladat volt. A Székesfehérvári Tejipari Szállítási Vállalat megrendelésére a gördülő kazán elkészült, amely során a legtöbb és legnehezebb munkát az Alkotmány szocialista brigád tagjai végezték, de számos más brigád munkája és közreműködése is hozzájárult az eredményhez. Oszlánczj János levelező öt év alatt az iparban létrehozott tiszta jövedelem a korábbi másfélszeresére nőtt, amiben döntő szerepet játszott a termelési és a termékszerkezet változása. Úgy tűnhet tehát, hogy senkinek sincs oka különösebb panaszra. Az ösz- szefoglaló adat azonban nagyon is eltérő részleteket takar. A mai helyzet legfőbb jellemzője az, hogy a makró- struktúra, az iparszerkezet viszonylag gyors fejlődésével a mikrostruktúra, egy-egy vállalat termékszerkezetének lassú változása áll szemben, akár a gyártmányszerkezetet — az új és a megszüntetett termékek súlyozott arányát —, a technológiát, akár a szervezést nézzük is. - . . HOMÁLYOS HÁTTÉR Sok vállalat például úgy sorolja értékesítési nehézségeit, mint amiről a szeszélyes vevő tehet. Holott e gondok túlnyomó része valójában a termék korszerűtlenségére, verseny- képtelenségére, azaz gazdaság- talanságára vezethető vissza. Ma aranyszabály: az új termék létrehozásának első pillanatában már meg kell kezdeni a továbbfejlesztést. Csakhogy ez — tucatnyi más tényezővel egyetemben — belevész a homályos vállalati háttérbe. Az értékesítési nehézségek hangoztatása közepette szinte szó sem esik arról, hogy a vállalatok tekintélyes részénél el sem kezdődik vagy rendkívül lassú az újítások, találmányok hasznosítása, hogy a cég egész légköre nem kedvez az újat akaró, alkotó emb^^knek. KONZERVÁLTAK AZ ELAVULTAT Az is tény: nincs, eddig nem volt megfelelj kényszerítő, ösztönző erő a vállalatokra. A mai támogatási rendszer — de a januártól életbe lépő már sokkal kevésbé — tetemesen hozzájárul a gazdaságtalan termék, idejétmúlt termelés konzerválásához. S az sem ritkaság, hogy a bajba jutott vállalatnál a felsőbb szervek beavatkozása időlegesen elfedi a feszültségek forrását, de ténylegesen nem oldja meg a gondokat. Ilyen. esetekben megmentik attól a vállalatot, hogy a kutyaszorítóba kerülve — azaz kikényszerítve — megkezdjék a termékszerkezet változtatását. AMI LEGJOBBAN HIÁNYZIK A Gazdaságkutató Intézet, egy felmérés során, vállalati vezetőket kérdezve meg a gazdaságos, illetve nem gazdaságos termelésről, arra a következtetésre kellett, hogy jusson; elsősorban nem a változás anyagi forrása hiányzik— a vállalatok egy kis részénél igen! —, hanem a rugalmasság. A cégek későn fedezik fel a termék elavulását — kiszorulását a felhasználásból, —, s nagyon lassan cselekszenek a korszerűsítés, vagy a mással történő felváíltás érdekében. Ma már természetesen a gépipari termékeknél — akár beruházási javakról, akár fogyasztási cikkekről van szó —, hogy a gyártónak és eladónak meg kell teremtenie a szükséges javítószolgálatot és a folyamatos alkatrész-utánpótlást. (Hiszen a partnerek nem szívességből vásárolnak, hanem dolgozni akarnak a megvásárolt géppel, berendezéssel.) Mégis — mint az a Külkereskedelmi Minisztérium egyik friss összefoglalójából kiderül —. egyébként megfelelően értékesíthető gyártmányok folyamatos eladását az akadályozza, Hogy erre a vállalatok minimális gondot sem fordítanak. Érthető, ha emiatt az egyszeri vevő másodszorra nem tér vissza. Ám érthetetlen, hogy a vállalat — miközben panaszkodik! — ily’ csekély rugalmasságra is képtelen. A KAPCSOK MÉG GYENGÉK Szembetűnő, hogy a haza! gépipar behozatalában — más országokkal összevetve — mennyire alacsony a továbbfelhasználásra kerülő termékek — alkatrészek, részegységek stb. — aránya. Azaz nem használjuk ki a termékszerkezet változtatásában a nemzetközi munkamegosztás kínálta előnyöket, s nagyon szerény a specializáló itthoni foka is. Jelentős fejlesztési feladatokat kell például megoldani 1976 és 1980 között a vákuumtechnikai termékeknél, a fényforrásoknál, a szerszám- gépgyártásban, a vezetékes és vezeték nélküli hírközlő berendezéseknél stb. S ha arra keresünk választ, mennyiben alapoznak a nemzetközi munkamegosztásra mindezekben a vállalatok, még mindig azt hallhatjuk feleletül: majd kialakul... MÉSZÁROS OTTÓ (Következik: Van egy varázsige).
