Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-15 / 242. szám

w

Oceánaflasz

Női ideál-1975

Milyennek tartják az erősebb nem képviselői az ideális nőt 1975-ben, a nők évében? Beszéljenek erről ők maguk.

Szabó Árpád, könyvesbolti eladó:

— Azzal kezdeném, mi ne legyen: túl szép, túl okos és a legszegényebb. Hűséges természetű, házias legyen, és csak módjával szeressen szórakozni, fontos, hogy később jó anya váljon belőle, és szeresse a Szakmáját.

Ringvald György lakatos:

— Tizenhat éves koromban kezdett bennem kirajzolódni az ideális nő, alakja. Elképzelésem akkortájt gyakran változott. Most milyen a női ideálom? Középtermetű, szőke, kék szemű és művelt, józanul gondolkodik, megfontoltan cselekszik, igazmondó és gyengéd ... Biztosan megtalálom valamikor.

Boros Tibor, hőközpontkeze- lő:

— Az én ideálom: karcsú, hosszú hajú lány, mindegy, szőke vagy barna. Egyszerű legyen és nőies. Nagyon fontos, hogy tudjak vele beszélgetni mindenről, nagyon szeretem a komoly zenét, jobban, mint a beatet, ezért érdeklődése is hasonlítson az enyémhez.

Horváth Tibor, felszolgáló:

— Középmagas, teltkarcsú, barna hajú lány. Nagyon fontos, hogy barna szemű legyen, jó felfogóképessége legyen és kedves.

A férfiak komolyodását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 25 éven túli igényeik megfogalmazásában már a női ideál belső tulajdonságai kerülnek előtérbe.

Egyed János, beállító lakatos:

— Kicsit nehéz kérdés. Ne legyen különc, ne zárkózzon el az emberektől, a tanulástól. Vegyen részt a brigádmozgalomban, a munkahelyén és a családban egyaránt helytálljon. Adjon magára, és legyen házias.

Szabó Bertalan meós, KISZ- titkár:

— Elsősorban sokoldalúságával tűnjön ki a többi közül, ne

elégedjék meg csak a háziasz- szonyi teendőkkel. A családfőnek hagyományosan kijáró kalapot közösen viselje a férfival.

Pech József, forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes:

— Megértőek legyenek az asszonyok, segítsenek bennünket, férfiakat, abban, hogy munkahelyi feladatainknak maximálisan eleget tudjunk tenni. Ha ez megtörténik, mi visszasegítünk.

Simon Józseftől, a KIOSZ megyei titkárától az utcán kérdeztem meg, hogy milyen legyen az ideális nő.

— Mint a feleségem! — válaszolta. — Ne csináljon ügyet olyasmiből, ami nem az.

Forró Lajos főkönyvelő:

— Legyenek a nők harcia- sabbak, abban a tudatban dolgozzanak, hogy szellemi képességük, logikai készségük legalább olyan mint a férfiaké. A társadalom fejlődésének iránya lehetőséget teremt számukra, hogy az évezredek szülte előítéleteket megdöntsék. Ma már egy-két, egészségre káros munkától eltekintve, minden munkakört elláthatnak a nők. Éljenek a lehetőségekkel, bizonyítsanak a nők! Foglalják el az őket megillető helyet a társadalomban. Legyenek nők és ugyanakkor teljes értékű emberek. Vállaljanak szerepet a család jövőjét illető döntésekben is. Tudom, ahhoz, hogy mindez így legyen, nekünk férfiaknak is segítenünk kell.

Lehetne folytatni a sort, különböző válaszokkal. Nem folytatom. Örömmel írom azonban le, hogy napjaink férfiai megcsodálják a reprezentatív külsejű nőket, de párjukat keresve, elsősorban a belső, emberi tulajdonságokat veszik figyelembe, és úgy gondolják, hogy az azonos szellemi szint elsőrendű követelmény.

— Veress —

Moszkvában megjelent a háromkötetes Óceánatlasz első része, amely a Csendes-óceánt ábrázolja. A bel- és külföldi oceanográfiai és meteorológiai kutatások anyagának felhasználásával összeállított munka több mint 900 témát ölel fel. Elsőként a víz alkotóelemeinek legfontosabb fizikai tulajdonságait elemzi 5000 méter mélységig, a légköri tulajdonságokét pedig 16—18 kilométer magasságig. ,

Részletesen ismerteti bolygónk legnagyobb óceánjának medrét, éghajlatát, hidrológiáját, hirdokémiáját és más jellemzőit. Értékes információkat szolgáltat az erős víz alatti, földrengések epicentrumainak eloszlásáról, a vulkánok elhelyezkedéséről. A víz kémiai szerkezetének térképeit is be- levették az atlaszba.

Az Óceánatlasz első kötetének megjelenése nagy érdeklődést keltett a szakemberek körében, hiszen ilyenfajta kiadvány még sehol a világon nem jelent meg.

(BUDAPRESS — APN)

II gdanski ntázeum-egiüttes

Gdansk gazdag gyűjteményéről híres múzeuma, amely a következő években a Király, azaz Dluga-utcától egészen a Dluga-piacig húzódó értékes műemlék házakban kap helyet, most a régi városközpont egyik legszebb épületében, a gótikus-reneszánsz városházba költözött. 1977-től kezdve a múzeum egyik részlégé az Ar- tus-udvarban, az egykori gdanski patríciusok társadalmi életének központjában nyitja meg kapuit.

A következő épületek, amelyek Gdansk óvárosában visz- szanyerik régi szépségüket, a híres városkapuk előtti patríciusházak lesznek.

A lengyel történelemben oly fontos szerepet játszó kikötőváros egyik múzeumát az egyik legszebb patríciusházban, az Vphagen-házban helyezik el. Az Uphagen-család több polgármestert adott a városnak. A házat a Gdanskra annyira jellemző patrícius- családok korabeli bútoraival rendezik majd be.

ONKERDEZ

Levélcímünk : 7101 Szekszárd, Postafiók 71.

Legyen a páciens pontos

Zsák Józsefné (Kakasd, Deák utca 175.) olvasónk a Népújsághoz intézett levelében panaszolta, hogy beteg kisfiával egy napon, déli tizenkét óra után néhány perccel hiába járt a bonyhádi laboratóriumban: steril felszerelés hiányában nem foglalkoztak a gyermekkel.

Dr. Váczy József, a bonyhádi kórház és rendelőintézet igazgató főorvosa vizsgálta meg a panaszt. Az ő válaszából idézünk: „Zsók Józsefnét gyermekével a szakorvos augusztus 25-én másnap reggel nyolcra küldte el a laboratóriumba; ő azonban csak déli egy óra körül jelentkezett. A következő napon sem jelent meg nyolcra, csak tíz óra tájban. Nem sikerült megállapítanom, hogy ki küldte el Zsóknét a laboratóriumból, arra való hivatkozással, hogy nincs steril felszerelés. Az, hogy ne legyen: egyszerűen képtelenség. Az esetet követően figyelmeztettem a laboratóriumi dolgozókat, hogy a jövőben mindig mondják meg az igazi okot, ha valamely feladat elvégzésére nem vállalkozhatnak.” A továbbiakban arról írt dr. Váczy József igazgató főorvos, hogy a laboratóriumnak — mint minden munkahelynek — megvan a maga pontosan kialakított rendje. Ehhez a rendhez igazodniok kell a laboratórium dolgozóinak, ám a pácienseknek is — pontosan a megbízható, lelkiismeretes orvosi ellátás érdekében.

Óvodai gondok

Kosaras Istvánné (Duna- kömlőd, Bajcsy-Zsilinszky utca 20.) olvasónk szerkesztőségünkhöz intézett levelében arról a szülői gondjáról írt, hogy mindkét gyermeke félénk természetű, s hogy emiatt nehezen illeszkedik be a közösségbe. A kisfiú óvodai felvételére — Kosarasné sorai szerint — azért nem kerülhetett sor, mivel édesanyja nem áll munkaviszonyban. A probléma megoldása reményében a területileg illetékes nagyközségi tanácselnökhöz fordultunk.

Oláh Mihály, a Paks nagyközségi Közös Tanács elnöke így válaszolt: „Az óvodai felvételi kérelmeket elbíráló társadalmi bizottság 40 jelentkező közül csak 23-nak kérelmét tudta kedvezően elintézni. Hely hiányában így 17 gyermek maradt kd az óvodából. A bizottság az elbírálásnál elsősorban azoknak a családoknak javára döntött, amelyekben mindkét szülő munkaviszonnyal rendelkezik; továbbá azok a gyermekek jöhettek számításba, akik a jövő év szeptemberében megkezdik az iskolába járást. Az óvoda 12Q százalékos telítettsége mellett 60 gyermeket képes befogadni; most 62 gyermek jár az óvodába. A legnagyobb sajnálatunkra Kosaras Istvánné gyermekét és további tizenhat gyermeket el kellett utasítanunk. Jövő évi elképzeléseink között szerepel a dunakömlődi óvodának egy teremmel történő bővítése. Ha elképzelésünket sikerül valóra váltanunk, úgy Dunakömlöd társközségben minden jelentkező részére lesz hely az óvodában.”

Ml VÁLASZOLUNK

Telefonszámunk : 129—10, 123—61.

Ordas Iván:

Damfanicli

tábornok

Hóra Ferenc Könyvkiadó, 1971.

i

„Megbocsásson, tisztelt uram, ez természetesen nem az ön becses személye iránt táplált bizalmatlanság. Parancsunk van a délre utazók poggyászát átvizsgálni. Megértheti, zavaros időket élünk,”

Megnyugtattam, hogy értem, és meghívtam egy pohár jóféle borra.

„Milyen útirányt óhajt követni?” — érdeklődött.

„A Tisza mentét — mondottam. — Titelnél átkelek és aztán a Temes könyökénél ismét. Ez a legrövidebb út Pancsovára.”

— Természetesen igazad van, Katherinám! Ez a tiszt is nagyon jól tudta, hogy tinálatok nem sok szava van az ő nemzetőrségüknek. Hivatalosan mégsem tiltották a Pancsovára utazást, hiszen ezzel el kellett volna ismerniük, hogy Magyarország egy részére nem terjed ki a fennhatóságuk.

„Elméletben — rázta meg a fejét? — Én azonban nem tanácsolom. Becse és Titel között senki nem garantálhatja az ön testi épségét. Ezenkívül árvíz is van, az utak jószerivel járhatatlanok. Legfeljebb nyeregben közlekedhetne.”

Ehhez semmi kedvem sem volt, ezért megkérdeztem, hogy mit tanácsol.

„Menjen'át a réven itt Szőregre, aztán le Ki- kindának. Onnan Nagybecskerek—Neuzina— Jarkovac—Dobrica irányában haza. Alibunart kerülje el, ott most nem egészséges a tartózko— 82 —

dás, viszont Dobricától Pancsováig a régi töltésen. teljesen biztonságos az út.”

Megköszöntem és megfogadtam a tanácsát, ami több okból is nagy könnyelműség volt. Elsősorban is a Bega csatorna éppúgy, mint a Bega vagy a Temes és a Berzava kétszer akkorára duzzadt, mint máskor. Már nem tudom, hányszor rekedtünk meg, hányszor kellett a kocsit a kerékagyig érő sárból megfeszített erővel kimozdítanunk. Másik ijedelmem az volt, hogy legalább két tucat menekülő hozta a hírt: egyenesen a velünk szembe masírozó magyarok karjaiba kocsizunk. Legszívesebben megfordultam volna, hogy eredeti tervemet valósítsam meg. Közben sejtheted, hogy milyen kellemes kívánságokat küldtem a borért ingyen tanáccsal szolgáló magyar tiszt fejére. Sajnos azonban megfordulásról szó sem lehetett. A lovak reszkettek a fáradtságtól, és mi ketten Mirkóval is alig álltunk a lábunkon, amikor 11-én, hétfőn délután Jar- kovacra értünk.

Jarkovac tiszta szerb lakosságú falu. A bíró, Da- vidovac Novak, a nálunk szokásos vendégszeretettel fogadott. Szállást szerzett számunkra, a lovaknak pedig istállót és jó abrakot. Másnap reggel távoli égzengésre ébredtem, ami decemberben legalábbis különös.

„Mi ez?” — fordultam házigazdámhoz, egy Dimitrievics Milos névre hallgató jómódú gazdához.

„Ez, testvér, ágyúszó” — közölte nagy nyugalommal.

„Ágyúszó? Honnan?”

Figyelmesen hallgatózott egy darabig.

„Alibunar felől.”

Ebben az egyben tehát igaza volt az én hadnagyomnak, hogy Alibunart kerüljem el. Sajnos, továbbutazásról szó sem lehetett, ha nem akartam értékes lovaimat legyilkolni. Még egynapi pihenőt feltétlenül megköveteltek.

Délután egy nyereg nélküli, agyonhajszolt paripán, melynek kantárja sem volt, hanem csak

— 83 —

kötőféket vetettek a nyakába, véres homlokú legény száguldott végig a falun.

„Alibunar elveszett! — kiáltozta. — Meneküljetek! Jönnek a magyarok!’’

Mindnyájan kifutottunk, és a bíró házánál értük utol a legényt. A „mi történt” kérdésre meglehetősen összevissza válaszolt. Szavaiból annyit tudtam kihámozni, hogy Alibunaron tetemes erőkkel fordultunk szembe a magyarokkal. Azok azonban hosszú ágyúzás után szuronyrohammal elfoglalták a falut, és félezernyi testvérünket lemészárolták. Két ágyú, kilenc mozsár, sok puska és két társzekérnyi lőszer jutott a kezükre.

„A harmadikat egy fáklyával sikerült a levegőbe röpítenem, mielőtt megugrottam” — mesélte a fiatal hős.

„Ki vezette a magyarokat?” — kérdeztem,

„Damjanich!” — hangzott a válasz.

Szétoszlottunk, a bíró azonban engem visszafogott.

„Goszpodin Mihajlovics! Mit szándékozol ten. ni?” — kérdezte.

„Maradok. Egyszerűen nem tudok elmenni. És ti?”

Elmosolyodott.

„Mi is maradunk. Láttad a temetőnket ott a Berzava feletti domboldalon?”

„Láttam.”

„Nos, akkor azt is láttad, hogy arra, az irtás felé akarjuk megnagyobbítani. Ott még sok-sok száz halott találhat végső nyugvóhelyet, ha az isten is úgy akarja.”

Figyelmesen hallgattam.

„Mi nem menekülünk innen el, uram! De talán a magyarok sem.” , —, ,

„Mi a tervetek?” "" *

(Folytatjuk)

— 84 —