Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-11 / 213. szám
Memento, Chile! (Szerda esti kommentárunk.) Két évvel ezelőtt kora reggel megdöbbentő hirt to- vábbítottak Santiago de Chiléből a telexgépek és telefonok: a latin-amerikai országban fegyveres felkelés robbant ki. Lélegzetvisszafojtva követtük az eseményeket: páncélosok a Moneda-palota körül... Az egyetemis. ták ellenállnak... A chilei főváros iparnegyedében a munkások szembeszálltak az ellenforradalmárokkal. Délelőtt gyorshír adta tudtul dr. Salvador Allende elnök rövid nyilatkozatát. Titkon még reméltük — s velünk együtt a haladó világ közvéleménye —, hogy valahonnan erősítés érkezik, hogy lesz majd olyan katonai alakulat, amely nem csatlakozik a puccsistákhoz. Estére azonban megrendültén olvastuk a legfrissebb jelentést: a Moneda-palota elesett, Allendét meggyilkolták, és Santiago de Chile utcáin elszabadult a pokol. Chilében győzött a fasiszta puccs. Azóta két év eltelt, két hosszú, Chile történelmében gyászos esztendő. Pinochet tábornok és klikkje vérbe fojtotta mindazt, amit a népi egység kormánya kezdeményezett. A demokratikus és a szocialista vívmányokat éppúgy megszüntette, mint ahogy felfüggesztette az emberi szabadságjogokat. A fasiszta rendszer hadat üzent magának a chilei népnek: sok tízezer haladó gondolkodású embert zárt börtönbe és koncentrációs táborba, ezrekre tehető a politikai gyilkosságok áldozatainak száma, sok ezren pedig emigrációba kényszerültek. Allende egykori hívei közül igen sokan máig is börtönök foglyai. Luis Corvalán és mások életét szüntelen veszély fenyegeti: a junta pribékjeit eddig csak a nem. zetközi közvélemény nyomása tartotta vissza attól, hogy a kommunista és a szocialista párt elfogott vezetőinek meggyilkolásával ne tetézzék a bűnlajstromukat. Ahogy múlik az idő, a tábornok-klikk egyre inkább elszigetelődik. Ma már azok is elfordulnak tőle, akik két évvel ezelőtt hatalomra segítették. S egyre többet tud meg a világ arról, kik és miként nyújtottak támogatást Pinochet puccsához. Nem is olyan régen cáfolhatatlan bizonyítékok kerültek elő: a CIA manővereiről, más dokumentumok az amerikai és a határokon átnyúló vállalatok aknamunkáját leplezték le. Két évvel a fasiszta hatalomátvétel után maroknyira zsugorodott a fasiszta Chile barátainak tábora. Éppen ezért kétszeresen furcsa és megdöbbentő, hogy Peking most készül nagyarányú gazdasági együttműködést kiépíteni Pi• nochetékkel. A haladó emberiség híven őrzi Allende emlékét, s meggyőződéssel vallja: a fasizmus legfeljebb ideig- óráig tudta maga alá gyűrni a chilei népet. Ezen a szomorú évfordulón kegyelettel emlékezünk a fasiszta diktatúra áldozataira. Meggyőződésünk, hogy a chilei nép igaz ügye győzedelmeskedik. Magyar áruk a bécsi vásáron Szerdán; az osztrák főváros kiállítási területén dr. Rudolf Kirchschläger köztársasági elnök megnyitotta az immár 102. bécsi nemzetközi vásárt. A szeptember 14-ig tartó hagyományos rendezvényen 37 ország, kereken 4000 cége, állítja ki termékeit. Magyarország, amely az utób. bi évtizedekben egyszer sem hiányzott a bécsi árubemutatóról, ez alkalommal 400 négyzetméteren vonultatja fel azokat az árucikkeket, amelyek különös érdeklődésre tarthatnak számot Ausztriában. Asszad Pozsonyban Hafez Asszad, az Arab Szocialista Újjászületés Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke szerdán Prágából rövid látogatásra Pozsonyba utazott. Megérkezése után mondott beszédében megállapította, hogy a két országot a harci barátság kötelékei kapcsolják össze a közös ellenség, az imperializmus ellen vívott küzdelemben. Tanácskozás Beirátban Szerdán három órán keresztül tanácskozott Rasid Karami miniszterelnök kabinetje Bejrutban, hogy kidolgozza a további vérontás megakadályozását célzó intézkedéseket. Az ülésről nem adtak ki közleményt, a kormányhoz közelálló források szerint azonban szerda délelőtt még nem vetették be a hadsereg egységeit az ország zavargások dúlta északi körzetében. Megfigyelők szerint a hadsereg bevetésének késleltetése kompromisszumot tükröz. Ez megfelel a mohamedánok kívánságának, akiit a főleg keresztények vezette hadsereg tisztikarában változtatásokat követelnek. Valószínűnek látszik. hogy a hadsereg keresztény főparancsnokát. Iszkan- dar Ghanem vezérőrnagyot egy ügyvezető főparancsnok váltja majd fel, mivel Ghanem kérte szabadságolását. Sajtójelentések szerint a hadsereg bevetése ellen a haladó erők is fellépnek amíg a hadsereg vezetésében nem hajtanak végre olyan változtatásokat amelyek csökkentenék a keresztény tisztek szerepét a katonaság vezetésében. A kedd esti heves összecsapásokat követően. szerda délelőtt viszonylagos nyugalom volt Tripoliban és környékén. Francia nemzetgyűlés A francia nemzetgyűlés keddi rendkívüli ülésén, a gazdaság fellendítésével kapcsolatos kormánytervezet állt a napirenden, felszólalt Jacques Chirac francia miniszterelnök. A francia kormányfő egyebek között elismerte, hogy a nyugati országok jelenlegi gazdasági válsága a második világháború óta a legsúlyosabb. Chile éjszakája (1.) Pinochet reggelije A Hungexpo szervezte, külsőségeiben is vonzó, kollektív árubemutatón kilenc külkereskedelmi vállalatunk vesz részt. Tekintve, hogy a magyar—osztrák külkereske. delmi forgalom majdnem 50 százalékát az élelmiszerek jelentik, ezúttal is ez az árucsoport dominál. Már a kiállítás első óráiban élénk érdeklődés mutatkozott a magyar konzervek, szárítmányok, friss zöldségek és gyümölcsök, a Herz, és a Pick-szalámi, a régóta kedvelt boraink, a kalocsai paprika és nem utolsósorban a magyar méz iránt. A magyar kiállítási részleg ezenkívül dekoratív stílbútoroknak is helyet adott csakúgy, mint a különféle bányatermékeknek, égési segédanyagoknak, fotócikkeknek, kozmetikai ké, szítményeknek, kötöttáruknak. A kiállításhoz kapcsolódóan fotókkal, vetített diaképekkel dokumentáljuk a természet- és környezetvédelem területén elért eredményeinket A CHILEI FŐVÁROS villanegyedébe minden reggel fél hét előtt egy fekete Mercedes gördül be. A kíséret tagjainak, a motorkerékpáron ülő katonáknak a keze állandóan a géppuska ravaszán nyugszik. Az őket követő dzsipben embervadászatra kiképzett kutyák ugatása töri meg az éjszakai kijárási tilalomból alig egy órája felébredt város csendjét. A vendégek pontosan fél hétkor lépnek be Augusto Pinochetnek, a chilei fasiszta junta fejének drótkerítéssel és aknazárral körülvett villájába. Több mint másfél éve, az általában 3—4 tagú társaság egyik tagja mindig azonos: Manuel Contreras, a chilei Gestapo, a Dl NA véreskezű parancsnoka. Mindennap az az első ténykedése, hogy jelentést tesz főnökének. A reggeli félórás Jelentés- tételeknél Pinochet gyakran hatgnálja eat « kifejezést: magnifico, azaz: kiváló. Azokat dicséri ilyenkor, akik a múlt két év alatt harmincezer hazafit gyilkoltak meg. Az elismerő szavak gyakran szállnak egy egyre otthonosabban mozgó vendég felé, akit csak így szólítanak: doctor Schuster. ö a „rutinakciók” eszmei irányítója, a legkülönfélébb ' kínzást módszerek szakértője. Van benne gyakorlata. A II. világháborúban szerezte, amikor éveken át a gázkamrák tökéletesítésére alakult különleges Gestappvc söpört egyik parancsnoka volt. Barátai megmenekítették a felelősségre vonás elől. Hosszú időn át Dél-Amerika országaiban bujkált, majd a múlt év elején Chilében tűnt fel, ahol testhezálló munkát kapott. Ott folytathatta, ahol 30 évvel ezelőtt abbahagyta. Hogy mennyire elnyerte Pinochet kegyét, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy legtöbbször ő is ott van azon a helikopteren, amely a BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Szűrös Mátyást, hazánknak a Német Demokratikus Köztársaságba akkreditált új nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. MOSZKVA A Magyarország és Szovjetunió 1976—80. évi népgazdasági terveinek összehangolásáról szóló jegyzőkönyv aláírását kommentálja szerdai számában az SZKP Központi Bizottságának lapja, a Szocialisz- tyicseszkaja Indusztrija. A kommentár kiemeli, hogy a Szovjetunió és Magyarország árucsere-forgalma a következő ötéves tervben az előzőhöz képest 40 százalékkal emelkedik. Fejleszteni fogják a gépipar és vegyipar területén az együttműködést. Több tervet fogadtak el konkrét népgazdasági problémák közös erővel történő megoldására. Hasonló jegyzőkönyvet írt alá a Szovjetunió, Csehszlovákiával, az NDK-val, Lengyel- országgal és más baráti országokkal. „Ezek a fontos dokumentumok újabb meggyőző bizonyítékai a KGST-országok elmélyülő integrációjának” — mutat rá a Szocialisztyicsesz- kaja Indusztrija. BONN A nyugatnémet szociáldemokrata párt elnöksége a jogállamiság visszaállítását követelte Chilében a demokratikus Allende-kormány elleni katonai puccs második évfordulója alkalmából. Az SPD vezetősége szerdán Bonnban nyilvánosságra hozott nyilatkozatában megerősítette a nyugatnémet szociáldemokraták szolidaritását a chilei szociáldemokratákkal és a szociáldemokrata orientációjú chilei radikális párttal. PEKING Chilei kereskedelmi küldöttség tárgyal hétfő óta Peking- ben, Ricardo Clao, a chilei külügyminisztérium gazdasági tanácsadója vezetéséveL Varsóban befejeződött a lengyel—amerikai gazdasági tanács első ülésszaka. A kétnapos tárgyaláson 30 lengyel külkereskedelmi vállalat, illetve intézmény és 50 amerikai cég vezetője vett részt. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára fogadta a tanács képviselőit, köztük a két tárgyaló fél vezetőjét, Brokks McCormik-ot, az International Harvester, Corporation elnökét és Wlodzimierz Wismiewskit, a lengyel külkereskedelmi kamara vezetőjét. A találkozón a tanács képviselői tájékoztatták Giereket a tanácskozás eredményeiről és a két ország közötti kereskedelem és ipart együttműködés továbbfejlesztése érdekében hozott döntésekről. SZÓFIA Bulgária felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából kedden este a szófiai Bojana kormányrezidencián közös fogadást adott a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, az államtanács és a minisztertanács. A fogadáson jelen voltak Todor Zsikowal az élen a bolgár párt- és állami vezetők, a tudományos és kulturális élet kiemelkedő személyiségei, diplomaták, hazai és külföldi újságírók. WASHINGTON Ford amerikai elnök kedden vétót emelt az ellen a kongresszus által korábban már elfogadott törvényjavaslat ellen, amely hat hónappal meghosszabbította az Egyesült Államokban kitermelt kőolaj árának ellenőrzését. NYUGAT-BERLIN A szerdai nyugat-berlini lapok szenzációs tálalásban közük, hogy a rendőrség kedden a város Steglitz kerületében elfogott két nőt és egy férfit. A rendőrség hivatalos jelentése szerint Inge Viett-et és Ralf Reinderset, a nyugat-berlini > CDU elnökének, Peter Lorenz- nek elrablásával kapcsolatban körözték, Julianne Plambeck ellen pedig a müncheni rendőrség adott ki körözőlevelet. A letartóztatottakat bombamerényietek és bankrablások elkövetésével, sőt von Drenk- mann, nyugat-berlini bíró meggyilkolásával is gyanúsítják. vezérkart szállítja a junta fejének villájából, az 1971-i UNCTAD-értekezletre emelt 22 emeletes palota két utolsó szintjén berendezett, különlegesen védett irodákba. Doctor Schuster megérdemli a hóhérok bizalmát. Rászolgál. A TÖRTÉNELEM nem ismétlődik, de a fasizmus módszerei igen. S mindezért ma, harminc évvel a világégés után, kitüntetés, dicséret, jutalom jár Chilében. A junta teljes kiszolgálója, a legnagyobb példányszámú chilei lap, az „El Mercurio” azt próbálja megmagyarázni, hogy minden „a szabadság, a béke, az emberi méltóság” védelmére történik. Ezt már a tekintélyes amerikai hetilap, a Time sem hagyta sző nélkül. Augusztus 18-i számában képekkel illusztrált, terjedelmes cikkben leplezte le a junta hazugságait, terrorját. MI MAGYARÁZZA ezt a féktelen terrort? Mit akarnak még elérni Pinochették? A Népi Egység és a Chilej/Kom- munista Párt vezetőinék többsége börtönben szenved. Két év alatt mintegy 90 ezer embert tartóztattak le és tartottak fogva rövidebb-hosszabb ideig. Százezret is meghaladja azok száma, akik elmenekültek az országból. Mit akarnak még? A cél: megfélemlíteni az egész népet. Olyan légkört és hangulatot teremteni, hogy — Pinochet szavaival élve — még az emberek emlékezetéből is kitöröljék „Allende kommunista éveit”. Másrészt — ahogy ők gondolják — a diktatúra, a statárium korszakában eszébe sem juthat a munkásnak, hogy szót emeljen jogaiért. A junta így akar példát mutatni a dél-amerikai katonai rezsi- meknek, módszert és biztatást adni az egyre növekvő elégedetlenség letöréséhez. Pedig Chile 1973 szeptemberéig marandandóbb és távolabbra mutató példával szolgált a világnak. SALVADOR ALLENDE elnököt, Luis Corvalánt, a kommunista párt főtitkárát az egész világon tisztelet és becsület övezte. A velük való első találkozásom életem talán legmaradandóbb újságírói és emberi élményei közé tartozik. KIRÁLY FERENC (Következik: Találkozás CorvalánnaL)