Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-04 / 207. szám

Bíráló és ajánló sorok a rostkenderről

Á paksi „husgyárf'

Á kenderből nemcsak gatya készül — mondja a szólásmondás a szakemberek körében. A kender fontos ipari nyersanyag — ha van elegendő. A pillanatnyi helyzet

azonban elszomorító.

*

Néhány nappal ezelőtt a gazdaságpolitikai szakemberek megyei értekezletén Tóth László, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója a következőket mond. ta: „Amennyiben Tolna megyében nem tudunk a jövőben legalább 1200 hektáron rostkendert termesztetni. akkor le kell állítani a megyei gyárakat. Ez nemcsak mintegy ezer ember munkahelyének megszűnését jelenti, hanem a népgazdaságot is jelentős veszteség éri”. A vezérigazgató felelősséggel nyilatkozott, s kért támogatást vállalatának. A vezérigazgató azonban nyílt kapukat döngetett. miután e 'témában ez év januárjában hatásos és érvényes megyei pártbizottsági feladatterv intézkedik. Ezeket olvashatjuk az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága által jóváhagyott feladattervből. amely a KB 1974. de. cember 5-i határozatával kapcsolatos tennivalókat rögzíti. A mezőgazdasági termelés növelése és azzal összefüggő követelmények című fejezetben: ...... rostnövény ékből a

k

orábbi évekhez viszonyítva növelni szükséges a termőterületet."

Miért nem termelik

‘ A kendert a világpiacon keresik. Most azok az országok jártak jól, amelyek nem engedték elsorvadni a rostipar e fontos ágát. Franciaországban is azt hitték másfél évtizeddel ezelőtt, hogy a műanyag majd minden helyen alkalmazható s nem lesz többé szükség kenderre. Tévedtek. Ma milliókat költenek arra hogy új kenderipart teremtsenek, Mi még nem tartunk itt, de közel állunk hozzá.

Nálunk is másfél-két évtized óta ez a nyersanyagot adó ipari növény halódó korszakát kezdte. Persze sok. az ipar által előidézett ok is közrejátszott ebben. Többek között, hogy a felvásárlási ár nem haladt a termelési költségek növekedésével, ezenkívül: az átvételek idején, sorra rendre, szinte bírósági perekre került sor. Az ipar maximális igényekkel lépett fel a termelőkkel szemben. A mezőgazdasápi termelőszövetkezetek és állami gazdaságok megúnva a sok meddő vitát, csökkenteni kezdték a termőterületet.

A hatvanas évek végén aztán egy szerencsétlen vetőmagakció borította fel a panaszokkal, mérgelődésekkel teli poharat. Az ipar olyan magot adott a termelőknek, amelyből a növény csak fél- lábszárig érő magasra nőtt meg. Ez az év volt a kudarcok éve. A gazdaságok a kenderre terveztek, jelentős bevételkiesés volt. s nem tudták a tagsággal megértetni, hogy az egyszeri tévedés nem jelenti az ipar rossz hozzáállását. Az is természetes, hogy számos per kezdődött, s ismét csökkent a rostkender vetésterülete.

A folyamatot nem lehetett megállítani. A mezőgazdaságban számos növény gazdaságos termelése vált ismertté, egymás után tértek ót a teljesen gépesített gabona, kukorica. burgonya, cukorrépa stb. termesztésére. A sok kézi munkát kívánó kender pedig eltűnt a gazdaságok határából. Duntiföldvár térségében például, ahol húsz évvel ezelőtt még „felesleget” is termeltek, idén egy szál rostkendert sem arattak. Mohácssziget térségében termesztik a földvári gyár egész évi nyersanyagszükségletét. A Madocsa, Bölcske. Sárbogárd háromszögben — amely kiválóan alkalmas e rostnövény termesztésére — idén már egy hektárt sem vetettek. Nem jobb a helyzet a Kapós-völgyében sem, ahol ugyancsak jó kendert és elegendőt termesztettek. A sárközi vidéken még néhány hektár kendert találunk, főleg a szekszárdi Jóreménység földjén, de a decsi bátaszéki. bátai, tolnai határban már alig- alig van kender.

Úgy látszik, idén eljutott az ipar a zsákutca végébe. A dunaföldvári gyárnak csak annyi kendert szállítanak, természetesen hatalmas fuvar- költséggel. Mohács-szigetről, Dávodról. hogy a jövő évi rostfeltárási szezont, óztatást már július elején be kell fejezni. Ezt követi majd az 1977-es évben a ma még beláthatatlan következményekkel járó üzemleállítás. Mert nyilván, ha nincs áztatott kender, nem lehet az üzemben a törőt, a turbinát, a kócgépsort üzemeltetni. Tehát 1977-ben legalább két- három hónapra leállítják a rostkikészítő üzemet. Hogy ez mennyire várható, bizonyíték: a vállalat vezetősége megkezdte egy szövő előkészítő gépcsoport letelepítésének tervezését. Miután a kenderipari vállalat teljes vertikumot képvisel — tehát nemcsak feltárja a rostot, hanem fel is dolgozza — megteheti, hogy átcsoportosítja a termelőerőket gép és ember vonatkozásában egyaránt. Példa: ezekben a napokban újítiák fel a dunaföldvári rostkikészítő üzemet. Uj gépsorokat szerelnek fel. A szál és a kóc termelésére nagy teljesítményű géneket állítanak a régiek helyére. A szerelés körülbelül egy hónapig tart. Erre az időre a feleslegessé vált dolgozókat Tolnanémedi- be szállítják műszakra. Két műszakra való „felesleges” munkásnak tehát azért nem kell fizetés nélküli szabadságot adni. mert a nagyválla. lati rendszer kínálja az ilyen

gazdaságos, a vállalatot, a dolgozót egyaránt érintő intézkedés megtételét.

Kiút a zsákutcából

De térjünk vissza a kendertermesztés problémáira. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a vállalat kidolgozta új, kendertermeltetési programját. Ennek az a lényege, hogy a magyar szabványnyal szemben engedményeket adnak. Például ma már nem , ragaszkodnak a színárnyalathoz. mint korábban. Nem követelik meg a lombozást — de külön fizetnek annak a gazdaságnak, amelyik lombozott kórót ad ót. Gondoskodtak kiváló minőségű vetőmagról. A közeli hetekben rendelkezésre tudják bocsátani a kender termelési rendszerét is, hasonlót más ipari növényekhez. Mert van jó, és elegendő gép.

Tavaly hozták be az első szovjet gyártmányú kenderkombájnokat. Sajnos ezeket a masinákat úgy állították munkába, ahogy a gyárban összeszerelték, konstruálták. Holott, a kender is, mint más növény, nem ugyanolyan hazánkban, mint Hollandiában, vagy a Szovjetunióban. A Szovjetunióban termesztett kenderhez szerkesztett gép nem tudott olyan munkát végezni Bács megyében, mint ami elvárható lett volna. Hetekig javítgatták, s év végén a tapasztalatok felhasználásával úgy alakították át a ZSSZK masinákat, hogy idén már semmi panasz nincs rájuk. Tehát az aratás, kévekötés gépesíthető. Van egy kiváló magyar bálázógép is — sorozatban tudják gyártani, s az AGROKER raktáraiból azonnal vásárolható. Az MTZ-traktorok homlokrakodója mentesít a kézi rakodástól. Tehát kész a termesztés gépsora, — a vetőgép azonos bármely gabonavető géppel — együtt áll.

Ha cikkünk elején az átvételi ár befagyasztásáról beszéltünk, most szólni kell arról is, hogy az átvételi ár rendezése is végre kedvező a termelőknek. Az első osztályú kenderért 280 forintot, a második osztályba soroltért 210 forintot, a harmadik osztályú rostkenderkóróért 100 forintot fizet a vállalat mázsánként.

Ezzel be is lehetne a kendertermesztés ügyében írt bíráló és ajánló sorokat fejezni, ha nem olvashatnánk a cikkünk elején említett megyei feladattervben még a következőket:

„A legfontosabb népgazdasági feladatoknak a tervekbe való beépítéséért felelősek a gazdasági egységek kommunista vezetői, a pártalapszer. vezetek titkárai."

A párt megyei v végrehajtó bizottsága foglalt így állást. A párt állásfoglalása egyértelmű: szükség van a fontos

ipari növény termesztésére. Népgazdasági érdekből, a gazdaságok érdekében.

' Pálkovgcs Jenő

Tolnán szövik a „Hajnalkát"

’„Hajnalka” fantázianevű, színesen csíkozott ágynemű szövését kezdték meg a második félévben szovjet megrendelésre a Pamuttextil Művek tolnai gyárában. Még az idén mintegy százhatvanezer négyzetméternyi „Hajnalkát” készítenek több színben, a Szovjetunió részére.

A megújított tolnai textil- gyár kiemelt feladatot lát el, modern üzemcsarnokában

készül az egész vállalat ösz- szes export árucikkének hatvan százaléka. A gyár az első félévi tervét ütemszerűen, a termelékenység növelésével és a minőség javításával teljesítette. Az első osztályú áruk aránya a tervezett 93,4 százalék helyett 95,9 százalék.

A szovjet megrendelésen kívül 8 200 000 négyzetméternyi abroszt, háztartási textilneműt,

közte törlőruhát, valamint ágyneműt, lepedőt gyárt ebben az évben kivitelre, többek közt NSZK-beli, hollandiai és angliai exportra. Tolnáról hetenként háromszor küldik a textilnyersanyagot a székes- fehérvári kikészítő testvér- gyárba, ahonnan feldolgozás, szabás, stb. után — továbbítják exportra. (—s —ó)

A köznyelv húsgyárnak nevezi az olyan állattenyésztés! telepeket, ahol évente több ezer hízott állatot küldenek a vágóhidakra. A Paksi Állami Gazdaság komplex sertéstelepére is elmondható, hogy hús gyár. Ide ugyanis csak a kocákat és a takarmányt hozzák be, és évente tízezer hízót visznek el. Az igen jól funkcionáló telep most egy éves, s ezalatt bizonyította, hogy hasznos a nagygazdaságoknak ilyen korszerű telepet építeni, még ha felszerelése igen sokba kerül, akkor is. Egyébként ezen a telepen üzemeltetnek egy kis vágóhidat is, amely ellátja a gazdaságot és részben Paksot is tőkehússal.

Eltékozolt energiák

A

zt mór tapasztalni: anyaggal, eszközzel úgy ahogy célszerűbben próbálunk sáfárkodni, de a szellemi munka értéke, becsülete csekély, azaz jó néhány helyen hagyják pazarlódni, fölösen emésztődni a. kiművelt emberfők termelte energiát

Mondhatjuk kevésbé képletesen a példa erejével: a létesítmény rossz elképzelésből kiindulva készült — ennek ellenére két zsűrin is átjutott — tervét irattárba dobták, újat kell, csinálni helyette. Elveszett több ezer munkaóra ezzel, de persze „csak" a társadalomnak, mert hisz’ a hebehurgyák, a mulasztásban közreműködők csorbítatlanul megkapták javadalmazásukat. Azután: ül a tervező-, gyártmányszerkesztő asztalnál a mérnök, majd átballag a rajzasztalhoz. Amit leskiccelt, azt szabályos műszaki rajzba ülteti át, s azért ő — mekkora órabérért! —, mert nincs elégendő műs2aki rajzoló. Napokon át a műhelyben tipródik a gyártásfejlesztési osztály munkatársa — történetesen, két, gépészmérnöki és közgazdasági diplomával, — s az új berendezések elhelyezését irányítja. Megtehetné egy technikus is, de nincsen. Illetve jókora a táboruk a gyárban, ám mással vannak elfoglalva, olyasmivel, amit tapasztalt szakmunkások is elláthatnának. Ez utóbbiak azonban anyagmozgatással foglalatoskodnak, ami viszont a segédmunkások dolga lenne...

A népgazdaságban — a szocialista szektorban — a felsőfokú- végzettségűek száma meghaladja a 300 ezret! Az egyetemi diploma megszerzéséig az állam 800 ezer forintot költ a jövendő szakemberre! Egy évtized alatt megkétszereződött a felsőfokú műszaki ismereteket elsajátítottak csoportja, de — amint azt egy reprezentatív vizsgálat megállapította — minden száz főből 1ő olyan munkakörben dolgozik, amelynek alig van, vagy semmi köze nincs eredeti képzettségéhez. S akkor még nem szóltunk a középfokú végzettségűek 400 ezres seregéről, amelyben megint sok csapatnyi ember azt csinálja, ami mellett nyugodtan félreteheti az eredeti szaktudását.

M

indenekelőtt a termelő vállalatok, szövetkezetek és intézmények feladata, hogy a meglévő szaktudással — gazdálkodjanak! A megfelelő embert a megfelelő helyre régi igazsága ez, ám sokszor cáfol a gyakorlat.

Nagy lyukú rostán hullik át annyi érték szülője, az emberi tudás és képesség. Leintik, sőt, szinte lebeszélik az újat akarót, az adottal elégedetlent. Éles, alkotó elméket fognak szürke rutinfeladatok igájába, adminisztrációval tölti ideje jó részét a kutató, az oktató, a gyártásszervező. S nemcsak azért, mert közfelfogásunk a kelleténél sokkal kisebb jelentőséget tulajdonít a szellemi munka hatékony kamatoztatásának, hanem azért is, mert maga a vállalati, intézményi szervezet sem kényszeríti ki ezt. Nem, mivel szervezetlen, fölös párhuzamosságokkal kuszáit, mert nem alkalmazza — nem is ismeri! — azokat a vezetési technikákat, melyek világosan kijelölik a feladatokat és a feltételeket, a viszonylatokat és a felelősségeket.

Lehet, sok munkahelyen úgy érzik a szellemi foglalkozásúak, hogy túlterheltek, rengeteget dolgoznak. Ám valódi, vagy ólterhek ezek, hasznos, vaay haszontalan a munka, amit csinálnak? Tőlük nem kérdik, hát nem kérdezik ők sem maguktól, legyintve, idegcsillapítókat szedve „robotolnak”, s csak nagynéha támad fel bennük a vágyakozás: értelmeset, szépet, tudásuknak, képességüknek megfelelő hasznosat alkotniI

N

incs nagyobb vétek, mint megnyesni a síárnyakat, ami magasba emelne. Nincs fárasztóbb, lélek- ölőbb az értelmetlen munkánál, s a legtöbbet az pazarolja el közös javainkból, értékeinkből, aki nem tesz meg mindent, hoay a szellemi munka valóban az legyen, amit megjelölése közöl.

MÉSZÁROS OTTÓ