Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-04 / 207. szám

A finnugor-kongresszus előtt Gazdag terítéssel köszönti a magyar könyvkiadás a szeptemberben nyíló finnugor­kongresszust. Évek óta nem jelent meg ennyi terjedel­mes. tartalmában és kivitelé­ben színvonalas kötet a finn­ugor és — szélesebb kör­ben — az uráli népek anyagi és szellemi kultúrájáról. Az ezzel összefüggő kérdé­sekkel foglalkozik a Buda­pesten szept. 9—15. között megrendezésre kerülő finn­ugor-kongresszus. A témában összehívott negyedik nemzet­közi seregszemle felvonultatja a magyar nyelv és nép ro­konságát alkotó finnugor né­pek közös nyelvi, néprajzi, népzenei, történeti és irodal­mi kérdéseivel foglalkozó tu­dományok rangos művelőit. A kongresszus nemzetközi szervező bizottsága ezúttal a korábbiaknál szélesebb körű munkáj; fe5t ki. mert a finn. szovjet és magyar résztvevők­kel együtt huszonöt ország­ból számítanak résztvevőkre. A kongresszus négy szekció­ban — nyelvészet, néprajz,' régészet. irodalom — végzi munkáját A szekcióülése, ken és az ezeket megelőző plenáris üléseken a nemzet­közi tudományos élet előre felkért neves képviselői tar­tanak előadást eeyebek kö­zött olyan kérdésekről is. mint például a gépi módsze­rek alkalmazása a finnugor nyelvek tanulmányozásánál. A finnugor nyelvekkel és hénekkel korábban a tudósok szűk köre foglalkozott egy­két országban. Ma már a világ minden részén jelen­nek meg tanulmányok a finnugor népekről és nyelvek­ről. abból a felismerésből ki­indulva, hogy a finnugor né­pek anyagi és szellemi vilá­ga is része az emberiség kö­zös kulturális értékeinek. A magyar irodalom gyöngysze­mei mellett a finnek Kaleva­lája és az észt népköltészet gyűjteménye része a világ- irodalomnak. de a kisebb, nemrég írásbeliségre jutott finnugor népek számos ki­emelkedő alkotójának művét is több nyelvre lefordították. A finnugor-kongresszus al­kalmából vaskos kötet jelent meg „A vízimadarak népe” címmel. A könyv tanulmá­nyokat közöl a finnugor né­pek élete és műveltsége kö­réből a legkülönbözőbb nem­zetiségi szerzőkkel. (A szerzők nagy része ma is él többen közülük hazánk vendégei lesz­nek a kongresszuson.) A finn­ugor nép költészetéből közöl ..Medveének” címmel az Európa Könyvkiadónál meg­jelent kiadvány olvasmányos szemelvényeket. Finn és magyar szakembe-' rek együttműködésének ered. ményeként jelenteti meg a Corvina Könyvkiadó az ,.Uráli néoek” című sok kép­pel és rajzzal illusztrált kö­tetet. Ez a mű nyelvroko­naink kultúráját haeyomá- nvait ismerteti. A könyv egv időben jelenik meg finnül és magvarul de angol kiadásban is napvilágot lát maid. hogy e rokon népek kultúrájáról kénét nyújtson a finnugor nvelveket nem beszélő. de irántuk érdeklődő külföldi ol­vasóknak. <o. u Új jogszabályokról — röviden Külföldi írók murei a Szovjetunióban A Szovjetunió a Világon az első a külföldi szerzők mű­veinek kiadásában. Az UNESCO adatai szerint je­lenleg a Szovjetunióban ki­lencszer annyi külföldi irodai, mi alkotás jelenik meg, mint Angliában, s négyszer annyi, mint az Egyesült Államokban. A modem külföldi iroda­lom bemutatása érdekében a szovjet kiadók rendszeresen jelentetnek meg antológiákat. A közelmúltban jelent meg például az amerikai és az olasz költészet antológiája, ukrán nyelven pedig egy két­kötetes francia költészeti an­tológia amely több mint 250 francia költő legkiválóbb al­kotásait mutatja be. Kiadták a mai amerikai dán, finn és más írók novelláinak gyűjte­ményét is. Igen népszerűek a „XX. századi külföldi regények” so­rozat kötetei. A Szovjetunióban 1946 óta 6300 amerikai, 5738 francia. 3718 angol. 738 olasz mű je­lent meg. A modem .külföldi írók legújabb műveit az irodalmi folyóiratok ismertetik. így például a 615 ezer példány­ban megjelenő „Külföldi iro­dalom” című folyóirat az utóbbi években Dürrenmatt. Sagan. Vercors, Camus és más ismert írók több művét mutatta be. Tanárképző a fővárosban Szeptember 13-án. ünnepé­lyes tanévnyitóval új felső­oktatási intézmény kezdi meg működését Csepelen: az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola budapesti tagozata. Két évtizede szünetelt az általános iskolai tanárképzés a fővá­rosban 1955 óta. Mivel a fő. városban is évről évre nö­vekszik a pedagógushiány, megszületett a tagozat életét létrehívó döntés. Az első tan­évben 155-en kezdik el Cse­pelen tanulmányaikat. Az építőipari munkahelyek ve­zetőiről szól az építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter 12/1975. (Vili. 22.) ÉVM számü rendelete, mely kimondja, hogy az építő­ipari főtevékenységet folytató vállalatok, szövetkezetek építés- vezetőt kötelesek megbízni az építési munkahely felelős veze­tésével, az építésvezető tartós akadályoztatása esetén gondos­kodni kell helyettesítéséről. A vállalat igazgatója határozza meg, hogy szükséges-e főépítés­vezető alkalmazása. Alkalmaz­hat a vállalat munkavezetőt, fő­munkavezetőt is, és a jogszabály pontosan körülírja, hogy ki al­kalmazható építésvezetőnek, fő­építésvezetőnek, munkavezető­nek és főmunkavezetőnek. Az alkalmazás feltétele a jogsza­bályban előírt képesítés szakmai gyakorlat. Kimondja a jogsza­bály, hogy: „A főépítésvezető, az építésvezető, a főmunkavezető és a munkavezető, valamint az épí­tési munkahely vezetésével meg­bízott személy jogait és kötele­zettségeit ügyrendben, illetőleg szervezeti és működési szabály­zatban kell előírni.” A rendelet a Magyar Közlöny f. évi 58. számában jelent meg és kihirdetése napján (Vili. 22- én) hatályba lépett. A termelőszövetkezetek és ter­melőszövetkezeti társulások al­kalmazottainak munkabéréről, egyéb bér jellegű juttatásairól és munkaidejéről szóló korábbi jog­szabályt módosítja a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisz­ter 15/1975. (Vili. 22.) MÉM. szá­mú rendelete, amely ugyancsak a Magyar Közlöny f. évi 58. szá­mában jelent meg, s amelyből csupán az alábbiakat idézzük: ....a vezetők munkabérét a ren­delet hatályba lépésétől számí­tott 30 napon belül a vezetőség állapítja meg. A vezetőségnek a magasabb vezetői munkakört be­töltő alkalmazottak munkadíjá­nak megállapítására vonatkozó intézkedését jóváhagyás céljából a legközelebbi köz­gyűlés elé kell terjeszteni." A tervgazdasági és beruházá­si dolgozók képesítéséről adott ki rendeletet 1/1975. (Vili. 22.) OT. szám alatt az Országos Terv­hivatal elnöke, s e jogszabály kimondja, hogy azok a tervgaz­dasági és beruházási munkakör­ben foglalkoztatottak, akik nem rendelkeznek a munkakörükre előírt képesítéssel, az ilyen mun­kakörben történt alkalmaztatás napjától, de legkésőbb a ren­delet hatályba lépésétől (1975. Vili. 22.) számított egy éven be­lül kötelesek a képesítést nyúj­tó tanulmányokat megkezdeni és az előírt képzési időben a képe­sítést megszerezni, ellenkező esetben ilyen munkakört a to­vábbiakban nem tölthetnek be. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a SZÖVOSZ Tájékoz­tató f. évi 33. számában meg­jelent, az újítómozgalom irányí­tásához, az újítási szabályzatok elkészítéséhez adott közös irányelvre,' továbbá az egészségügyi miniszter és a munkaügyi miniszter 22/1975. Eü. M—Mű. M. számú, az üzemorvosi pótlékról szóló együt­tes utasítására (megjelent az Egészségügyi Közlöny f. évi 13. számában), mely utasítás pon­tosan megjelöli, hogy kik jogo­sultak üzemorvosi pótlékra és mely esetekben nem állapítható meg ilyen pótlék. A Könnyűipari Értesítő f. évi 18. száma tartalmazza a könnyű­ipari miniszter 1/1975. Kip. M.' számú, az ifjúsági törvény végre­hajtása tárgyában kiadott utasí­tását, mely utasítás foglalkozik az ifjúság termelést segítő moz­galmaival, a fiatalok nevelésével,' képzésével és továbbképzésével/ a pályakezdő fiatalokkal kapcso­latos feladatokkal, az ifjúság helyzetének vizsgálatával, az út­törőmozgalom támogatásával, az ifjúsági parlamentekkel, stb. Ki­mondja az utasítás, hogy: „A fia­talokat érintő valamennyi ügy eldöntése előtt meg kell hall­gatni a KISZ-szervezet véle­ményét.” Dr. Deák Konrád, osztályvezető ügyész Póafai 11. Jánosi Hontalanok zsákutcája (2.) „Átbesrél'ik a harangok a terig-ej*. Meg r-ervd íük a tavaikat Karka-dába-n. Meg rend ül'rvelc a távoli hazaiak a cethaicsontokkal rrveg tó rrvo^rtotit ol- * konyi tűzfalaknál. Távoli hova* tábo­rokban karolják a horaogok a tán­torgókat..." (Nagy László: Joarvek a harangok értem). A lágerélmények közül a legélesebb: minél előbb elkerülni innen — em­lékezik az időközben vissza­tért Pajor Mihály. — Az első naptól ez volt a vágyunk, vé­gül hat hétbe tellett, mire végre továbbmehettünk. Vagy százunkat indítottak útnak a trieszti vasútállomásról. Azt hittük, szabadon utazhatunk 'majd tovább, aztán kiderült, hogy az ország közepébe, La­tinára visznek bennünket, egy másik lágerbe. Ez Rómától hatvan kilométerre fekszik. Harmincöt-negyvenezer lako­sú városka. A láger valamikor katonai laktanyának épült. Iszonyú volt a hat hét után tu­domásul venni, hogy még az addiginál is kilátástalanabb körülmények közé juttatnak. Nyugat-európai bolyongásom kilencven napig tartott, de amit soha nem fogok elfeled­ni, azt ebben a két lágerben éltem meg. Bár akkor még hit­tem valamiben, még bíztam abban, hogy minden jóra for­dul. Hárman az ár ellen Latina és Padriciano között nemcsak a távolság nagy, a különbség is. Háromszor any- nyian laknak itt a hajdanvolt laktanyában. A lágerőrség és a láger vezetői gondosan el­különítik a nációkat. Vigyáz­nak, hogy egy szobába egy nemzetiségűek kerüljenek. A veszekedéseket így sem tud­ják megakadályozni. Éjszakán­ként gyakran Oeri fel sikolto­zás a tábor csendjét. A szo­bákból vad dulakodás hallat­szik, a lágerőrök futásától han­gos az udvar. — Padricianóban még talán normálisabb az élet — emlé­kezik Pajor Mihály. — Ott még a kosztra is gondosabban ügyelnek. Latinán azonban már teljés a kiszolgáltatott­ság. Csakhamar rájöttünk, hogy az olaszok jól keresnek ezeken a lágereken. Az ame­rikaiak pénzelik, de a csóró menekültek nem sokat látnak ebből. Ezért is vannak a bal­hék. Latinán felére csökken minden, pocsékabb a koszt, egyetlen, ami megmaradt, hogy Amerikából származó, hasz­nált cuccokból válogathatunk. November végén már hideg volt, melegebben kellett öltöz­ködnünk. — Említette a veszekedése­ket. Miért veszekedtek? — Legalább tizenhatféle náció élt együtt a lágerben. A jugók, a lengyelek, az albá­nok, a görögök és a románok mindig veszekedtek, ha volt rá okuk, ha nem. Olyan nap nem volt, hogy a lágerőrök ne használták volna a gumibotot. — Mivel teltek napjaik? — Eleinte egymást érték a kihallgatások. Akik még nem voltak katonák, azokkal, mondjuk kevesebbet törődtek. A katonaviselteket mindennap vitték valahová. Egy haver mesélte — Ignéczi Imrének hívják Nyíregyháza mellől, egy kis faluból disszidált —, hogy térképeket raktak eléje. Katona# objektumok voltak rajta. Faggatták, ismeri-e őket. Meg hogy ki volt a parancs­noka a seregben. Meg ilyesmi­ket. Amikor engem kihallgat­tak, azt kérdezték tőlem, ki volt itthon a főnököm. Hirte­len nem jutott eszembe. Míg gondolkoztam, azt kérdezi az egyik férfi: nem ... bácsi? És megmondta itthoni főnököm nevét. Elhűltem. Honnan tud­hatja? — Csakhamar rájöttünk ar­ra is, hogy beépített spiclik élnek közöttünk. Többnyire az isztriaiak voltak a besúgóik, akiket az ismert határinciden­sek után szinte a tenyerükön hordtak az olaszok. Egyik­másik magyarul is beszél. — Hogyan lehet tovább jut­ni Latináról? — Egy-egy kivándorlási ak­cióra sokat, kell várni. Hóna­pokat, néha félévet. Közben jönnek toborozni innen-onnan. A 18—23 éveseket a Dél-afri­kai Köztársaságba viszik, A szakképzetteknek és a katona- viselteknek többet ígérnek. Hajcsárok vagy zsoldos kato­nák lehetnek a négereknéL — Magának hogyan sike­rült? — Én a Caritas útján sze­rettem volna Svédországba ki­jutni. Szalai János Nyugat- Németországba igyekezett, mert valahol ott élnek a roko­nai. A kérésemet elutasítot­ták. Akkor határoztam el, hogy mindenképpen megszö­köm. A lágerben megismer­kedtünk Marton Imre 34 éves fiatalemberrel, aki Kondorfá­ról disszidált már régebben. Az ő vezetésével szöktünk meg Latináról, december 2-án. Pajor Mihálynak ekkor még tartott a pénze. Szálait is, Martont is ő pénzelte. Szállás­ról, útiköltségről, ételről, ital­ról ő gondoskodott. Az első útjuk Rómába vezetett, látni akarták a Szent Péter teret. Aztán sok viszontagsággal át­szöktek Ausztriába, így jutot­tak el Salzburgig, majd to­vább. A Salzach folyó vasúti hídján gyalog mentek át az NSZK-ba, hogy vonattal foly­tathassák útjukat Münchenig. Itt ölelkeztek össze utoljára SzalaivaL Mártonnál Pajor Hamburg­ba utazott, ahol az éjszakát egy váróteremben töltötték. Amikor elunták magukat, csa­varogtak a városban. Az iga­zoltató őrszem bekísérte őket, de miután nem találták őket a nyilvántartott bűnözők listá­ján, továbbmehettek. Padburg- nál átszöktek a dán határon, s este már Koppenhágában, al Hotel Vikingben hajtották álomra a fejüket. December 6-án hajó vitte őket Malmőbe, Svédországba. Itt azonban csak annyi idejük volt, hogy pénzt váltsanak, a rendőrség elfogta őket, s rabszállító ko­csival érkeztek vissza Koppen­hágába. A letartóztatás okát senki nem közölte velük, Pa­jor Mihály itt, a börtönben döbbent rá végleg, hogy hely­zete kilátástalan. Marton Im­rével nem találkozott többé, hiába kérte, hadd beszéljen vele, nem engedték. A kihall­gatásaihoz is külön tolmácsot szereztek. A börtönőr taná­csolta: maradjon Dániában/ Margit királynőtől kérjen le­telepedési jogot. Rokkantságá­ra tekintettel, talán méltányol­ják. Pajor azonban Svájcba akart visszajutná Öt nappxal karácsony előtt közölték vele: ha akar, vissza­térhet hazájába. Nem emléke­zik, sírt-e akkor. Ezer svéd koronáért repülőjegyet váltott, s< Kopp>enhágától Budapestig már nagyon rövidnek tűnt az út. Kifosztva, kiábrándulva tért vissza. Idehaza szülei, testvérei várták. Amikor be­ért a faluba, épp>en harangoz­tak... (Folytatjuk) 1975. szeptember 4,

Next

/
Thumbnails
Contents