Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-18 / 219. szám
talti katöfl(< oráflDS fcsMkép i Színház — színház—színház Űj jogszabályokról — röviden Színházi tavasz r 'Á moszkvai színházi tavasz ■— 75. című hagyományos fesztivál, az idén a győzelem 30. évfordulója megünneplésének jegyében zajlott le. A fesztivál legjobb előadásait díjakkal jutalmazták. Első díjat kapott: K. Mol- csanov: Csendesek a hajnalok című operájának előadása a Nagy Színházban, Sz. Stejn rendezésében; A. Kornyejcsuk: Front című színdarabjának előadása, a Vahtangov Színházban, J. Szimonov rendezésében és M. Solohov: Emberi sors című művének dramatizált változata a Puskin Színházban, B. Tolmazov rendezésében. Második díjat K. Szimonov: Orosz emberek, a Kis Színház; B. Vasziljev: A névjegyzékben nem szerepelt című darabja, a Komszomol Színház előadásában. A harmadik díjai a Szovre- mennyik Színház V. Rozov: Örökké élnek; K. Szimonov: Lopatyin feljegyzéseiből és M. Roscsin: Katonavonat című háborús témájú előadássorozatáért nyerték el — írja a Szövge tszka ja Kultúra. „ Á legjobb rendezésért Ä testvérvárosok világnapja alkalmából közölt riportban hosszabban ír a Tyeatralnaja Zsizny Békéscsaba és a szovjet Panza testvérvárosok barátságáról és az utóbbi években kialakult színházi kapcsolatáról. Nagy sikerrel játssza a Pen- zai Lunacsarszkij Drámai Színház Bródy Sándor Tanítónőjét Balogh Géza rendezésében. A békéscsabai rendezőt kitűnő munkájáért több kitüntetésben részesítették a penzai területi, tanácsi és pártszervek. Balogh Géza sikeres vendégrendezése után a Békéscsabai Jókai Színház meghívta Sz. Rejngoldot, a Penzai Színház főrendezőjét, aki színre vitte I. Stok Leningrádi sugárút című színdarabját. Rejn- gold nyilatkozatában elmondta, mennyire jól ismerik a békéscsabaiak a Szovjetunió életét, kultúráját, s milyen nagy élmény volt együtt dolgozni a tehetséges magyar művészekkel. A nyelvi akadály egyáltalán nem okozott nehézségeket, nagyon jól megértették egymást A színházban igazán tehetséges, a művészetnek élő emberek vannak. A nézők a premieren nagyon meleg fogadtatásban részesítették Zabrogyinék történetét. A szovjet főrendező munkájáért azt az emlékérmet kapta, amelyet — egyszer egy évben ítélnek oda Békéscsabán a legjobb rendezésért A Metropolitan nem kap szubvenciót 1975 június végén megvalósult Sol Hurok régi álma, sajnos csak halála után egy évvel: ekkor kezdte meg amerikai vendégjátékát először a Metropolitanban, majd a Washingtoni Kennedy Centerben a Moszkvai Nag|f Színház. A vendégjáték egyik fél részére sem hozott profitot, de nem is ez volt a cél. A Szovjetunió bőségesen szubvencionálta az eseményt, s hatalmas személyzet és a díszletek- jelmezek szállítását az állam fedezte. Ugyanekkor érkezett immár negyedik vendégjátékára a Nagy Színház balettkara: az énekesek és táncosok létszáma 600 fő. A sajtókonferencián amerikai részről bírálták az amerikai kormányt, amely nem hajlandó színvonalas társulatok, pl. a Metropolitan turnéit szubvencionálni, így az a visszás helyzet ált elő, hogy míg a Szovjetunióból a legkiválóbb társulatok érkeznek, Amerikából gyakran csak amatőr diákkórusok utaznak cserepartnerként a Szovjetunióba, ami súlyos presztízsveszteséget jelent — olvastuk a Variety, 1975. július 12-i számában. Ugyancsak e lapban jelent meg az a haragos hangú cikk, mely szerint: a Metropolitan anyagi helyzete olyan súlyos, hogy a vezetők felvetették: megkérik a társulat tagjait, érjék be 75/76-ban 10 százalékkal alacsonyabb gázsival. Az első válasz a zeneművész-szövetségtől érkezett: „Elmúlt az idő, mikor a dolgozók szubvencionálták a gazdagok művészetét, mert az épp bajba jutott.” Az igazgatóság ismét elővette a régi fenyegetést is, részben azért, mert a Lincoln Center zónáját is elöntötte a bűnözés és a nézők félnek, de azért is, mert a Metropolitan szomszédja, a N. Y. City Opera az utóbbi időben elorozza a Metropolitan repertoártípusát, ahelyett, hogy rendeltetéséhez híven modem vagy kevéssé ismert műveket játszana. Ártott az operának a balett egyre nagyobb kultusza is. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter 13/1975. (VIII. 30.) ÉVM számú rendeleté a településtisztasági szolgáltatás ellátásáról szól, s a rendelet melléklete rögzíti, hogy mi tekintendő lakossági szolgáltatásnak és tartalmazza e szolgáltatások díjának mértékét is. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 3/1975. (VIII. 30.) OVH számú rendelkezése a vízkútf urassal kapcsolatos szakmai követelményeket állapítja meg, s kimondja — többek között —, hogy a víz- kútfúrást végző kivitelező köteles minden fúróberendezés munkájának helyszíni irányításához mélyfúró-szakmunkás képesítésű és hároméves munkahelyi gyakorlattal rendelkező kútfúrómester, a fúróberendezés kezeléséhez és a rendelkezés mellékletében meghatározott számú és képesítésű dolgozó folyamatos jelenlétét biztosítani. A fenti jogszabályok a Magyar Közlöny ez évi 60. számában jelentek meg, A szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról szól a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1975. évi 20. számú törvényerejű rendeleté, mely szerint: „Az utógondozás célja, hogy elősegítse a szabadságvesztésből szabadult személyeknek a társadalomba való megfelelő beilleszkedését, és biztosítsa az ehhez szükséges szociális feltételeket.” Rendelkezik a jogszabály az utógondozottak segítéséről és támogatásáról, az utógondozottak pártfogó felügyeletéről is. KihangsúlyoI zandónak tartjuk, hogy: „Az utógondozásban részt vevő állami szervek munkáját segítik a gazdálkodó szervek és a társadalmi szervezetek, valamint az állampolgárok.” A Minisztertanács 1022/1975J (IX. 1.) sz. határozata a közületi tehergépkocsiknak az * őszi szállítási csúcsforgalom időszakában szükséges igénybevételéről szól, és felhatalmazza a közlekedés- és postaügyi minisztert, hogy a közületi szervek által üzemben tartott tehergépkocsikat 1975. évi szeptember-december hónapokban — havonként legfeljebb öt munkanapra — igény-; be vegye. Ez utóbbi két jogszabály a Magyar Közlöny f. évi 61. számában jelent meg. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Munkaügyi Minisztériumnak a vállalatok,’ szövetkezetek munkás és középfokú szakember továbbképzése tervezéséhez adott irányelveire. Az irányelvek a SZÖVOSZ Tájékoztató ez évi 35. számában jelentek meg, és foglalkoznak a továbbképzési tervek kidolgozásának főbb szempontjaival, a tervek tartalmával és kidolgozásának! módjával, a továbbképzés személyi és tárgyi feltételeivel, ai résztvevők lészámának terve-« zésével, sbb-veL v s Az Építésügyi Értesítő f. évi 27. számában jelent meg aa építésügyi és városfejlesztési miniszter 17/1975. ÉVM. száu rnú utasítása a minisztérium, valamint a felügyelete alá tartozó szervek energiagazdálko-; dási szervezetéről, az utasítás melléklete pedig irányelveket ad a vállalatok energetikus szervezetének kialakításához. Dr. Deák Konrád osztályvezető ügyész Ordas Iván: EBeamJaníGta tábornok Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. %- Damjanich már a folyosón hallotta Haynau éles hangját, de az erős tölgyfa ajtó jóvoltából egyelőre csak összefüggéstelenül: „Rebellen!... Verfluchte Kossuth-Hunde._ Hunde! Lumpen! Betyárén!... Hund-Nation!” Kopogtatott, belépett, és szabályosan jelentkezett. Feletteseinek többségét általában bevallatlanul is bosszantotta, hogy úgy kellett felnézniük a termetes századosra, amíg az lefelé pislogott rájuk. Ez az altábornagyra nem vonatkozott. Haynau nem volt alacsonyabb Damjanichnál, de annak faldöngető vállai mellett mégis keshedt- nek, jelentéktelennek tűnt. — Köszönöm, hagyja! — intette le a jelentkezést. — Ismerem a nevét, Herr Hauptmann! ön az ezredügyeletes funkcióját összetéveszti a kiképző káplár kötelmeivel! Ki adott önnek parancsot arra, hogy beleavatkozzon egy fél század gránátos kiképzésének menetébe? Damjanich szívből utált a szabályzatokra hivatkozni, de huszonnyolc évi katonáskodása alatt legalább annyira megtanulta valamennyit, mint Sküblics. — Altábornagy úr, alázatosan jelentem, az ezredügyeletes kötelmeinek összefoglalása kifejezetten megadja a lehetőséget, hogy... — Nem adja meg! Nem érdekelnek a lehetőségei! Egyszer s mindenkorra megtiltom, értik, megtiltom a hadosztályom valamennyi tisztjének, hogy a magyar legénységgel akármilyen félreérthető intimitásokba bocsátkozzon. Ha önnek verekedhetnék je van, könnyen biztosíthatom a lehetőséget, hogy kiélje ilyen hajlandóságát. Akár a magyarokkal szemben is! Ezzel a cigány csőcselékkel, ezekkel a Kossuth-kutyákkal szemben! Értette? Szónoki kérdés volt, melyre senki nem várt választ, legkevésbé Haynau. A tiszteknek még a lélegzetük is elakadt, amikor Damjanich váratlanul megszólalt: — Értettem, altábornagy úr! Én azonban magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben gyalázza nemzetemet és annak legjobb fiait! Ezt alázattal bár, de visszautasítom! Haynau ebben a pillanatban már tudta, hogy ezt az embert eltiporja. Kiküldi a harctérre, és nagyon körültekintően gondoskodik arról, hogy kitüntető módon hősi halált halhasson a császárért. Látta, hogy a kopaszodó százados egész a feje búbjáig vörös a haragtól, és ez váratlanul megnyugtatta. Szerette a tehetetlenség dühébe hozni beosztottjait, és élvezte, hogy hosszú pályáján alig akadt valaki, akiből ez a düh kirobbanni merészelt volna. Majdnem barátságosan kérdezte: — Nos hát ön mióta lett magyar? Legjobb tudomásom szerint atyja nyugállományú határőr- tiszt, édesanyja pedig néhai tiszttársam, boldogult Tabarovics tábornok leánya. Mióta lehet ezt magyarságnak nevezni? — Azóta, altábornagy úr, amióta föl tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak, bármilyen állásban legyen is, törvényes jogait megvédelmezni! Haynau biccentett. — Pompás, Herr Hauptmann,' pompás! Nos, erre a védelmezésre, azt hiszem, biztosíthatok önnek némi lehetőséget. Kiváló ezredének kiváló magyarjaiból két zészlóaljnyi most Verona mellett harcol a császárért, aki, mivel magyar király is, természetesen önöknek magyaroknak is uralkodójuk. Bibra főhadnagy úr azonnal kiállít egy szolgálati jegyet önnek, és a kétórai postakocsival, tisztiszolgástul indul Veronába. Elővette a zsebóráját. — Most tíz óra. Az ezredügyeletet átadja.' — körülnézett — Tichy őrnagy úrnak. A hátralévő időben szolgálatmentes. Négy óra, gondolom, bőségesen elég lesz egy ilyen jól képzett tisztnek, mint ön, a felkészülésre és arra, hogy elbúcsúzzon Frau Damjanichtól. Végeztem, uraim! Haynau tisztelgett, és báró Bibrával a sarkában elhagyta a szobát. Egy perc is eltelt, amíg a tisztek szóhoz jutottak. — Marha vagy. te Jósza! — mondta Tichy őrnagy meggyőződéssel. — Mi közöd neked a magyarokhoz? Egy altábornaggyal épeszű ember ~- 20 H így nem beszél. Főleg ha az altábornagy tetejében még a hesseni választó fia. Damjanich haragja már elszállt, akár a sző. Rávigyorgott Tichyre. — De csak balkézről! Akkor az én stásai származásom még mindig előkelőbb! — Stásai? * — Ne ijedj meg, ez nem hercegség. Csak egy kis fészek Sziszek táján, a II. határőrezred területén. Most azonban búcsúznom kell, urak! Azt hiszem, illő hazamennem és megsürgetnem kissé az ebédet 0 - - * '•* * DEÁK ANDRÁS, A 3. SZÁMÚ HONVÉDZASZLŐALJ VOLT ŐRMESTERÉNEK VISSZAEMLÉKEZÉSE NEGYVEN ÉVVEL KÉSŐBB — Nagyon jól emlékszem arra, hogy a százados úr egy csöppet sem látszott haragosnak, amikor hazajött Persze aki ismerte a természetét, az tudhatta, hogy ez a kerek világon semmit nem jelentett. Rettentő hirtelen ember volt, de csak nagy ritkán tartotta a haragot. Igaz, akkor nagyon. Hallottam én már úgy ordítani is, hogy azt hittük, mentem felfalja az egész századot, aztán öt perc múltán a dobosnak adott egy szivart. Az asszonyság azonban jobban ismerte, mint én, és bizony megijedt. Tudtuk, hogy ezredügyeletes, és úgy volt, hogy én viszem be neki a várba az ebédet, mert nem evett a kantinból, hanem otthonról kosztolt. Én már akkor harmadik hónapja a tisztiszolgája, ahogy mondták akkor: a pucérja voltam, és igencsak tudtam, hogy megfogtam az isten lábát. Kivonulás csak nagy ritkán, őrség majdnem soha, és már vagy két hete a várban sem kellett aludnom. Kaptam egy kis kamrát az Erdélyi Kaszárnya emeletén, a lakásuk mellett. Az asszonyságnak csak ki kellett szólnia az ajtón, hogy: Andris! már talpon is voltam. Mert persze megbecsültem magam, hiszen bolond, aki a jó dolga ellen lázad. Mondom tehát, az asszonyság megijedt, mert nem várta a százados urat, s így fogadta: — Mi az, Janikám, te hogy kerülsz haza? A százados úr hatalmasat nevetett. — Egyem az ilyen menyecske lelkét! Hazajön az ura, mert csábítja a jó ebédszag, aztán megkérdi, hogyan kerül ide. Mit szól ehhez, Andris? (Folytatjuk)
