Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-18 / 219. szám
fiatalok Egy üzem — egy iskola Klubélet az agráregyetemen á r „Egy üzem — egy iskola” — feliratú tábla után együtt vonultak május elsején a Bonyhádi Cipőgyár és a Vörösmarty általános iskola dolgozói, illetve tanulói. Vajon mit takar a felirat? A kérdésre Tréber Tibor, a cipőgyár párttitkára Válaszolt. — Az I. számú iskolával régi keletű a kapcsolatunk. Ki merem mondani, hogy oda- vissza, tehát mindkét részről hasznos ez az együttműködés. Szocialista szerződést is kötöttünk, de nem azért, hogy az abban foglalt pontokat teljesítve elintézettnek tekinthessük az egészet. A szerződést inkább emlékeztetőnek szánjuk a későbbi időkre. Apróbb szolgáltatásokkal segítjük az iskolát. Például salakot hord- tunk az iskolába, de ha szükségük van villanyszerelőre, vagy bármi más szakemberre, csak áttelefonálnak és mi küldünk. Ez az anyagiakon túl azért is jó az oktatási intézménynek, mert nem kell megrendelőn kérniük a szolgálta1915. szeptember 18. tást és várni, amíg a munka elkészül. Adtunk már gépkocsit az úttörők kirándulásához és segítettük az. ő általuk gondozott Vörösmarty-forrás rendbéhozatalát is. Nagyon sok alkalommal érezzük hasznát az úttörőkkel való jó kapcsolatunknak. A társadalmi, családi vagy vállalati rendezvényeinknek első számú szereplői, műsorszolgáltatói az úttörők. Amikor kiváló vállalat lettünk, mi is csak reggel tudtuk meg, de délben már az úttörőzenekar itt játszott az udvaron, köszöntve üzemünket. A fegyveres erők napján mindig feíköszöntik a munkás- őreinket, azok pedig előadásokat, fegyverbemutatót tartanak az iskolásoknak. A patro- nálás egyik fő szervezői a KISZ-esek, konkrétabb dolgokat tőlük kérdezzen — fejezte be Tréber Tibor. Vanya György és Siklósi Mónika KISZ-vezetők elmondták, hogy több társadalmi' munkaakción vettek együtt részt az úttörőkkel. Emellett Levelezés Magyar fiatalokkal levelezne németül a 18 éves NDK-beli Gabriele Wedel. Címe: 1195 Berlin, Güldenhofer Ufer 10. NDK. . ______ __ k irándultaik, harci túráztak is együtt. Az üzem minden KISZ-alapszervezete elvállalta egy úttörőraj patronálását. Van olyan KISZ-tag, amelyik a rajvezetőség tagjaként, mint ifjúsági vezető dolgozik. A vállalat mindennemű papírhulladékát is az úttörőknek adják. A cipőgyári fiatalok viszont használhatják az általános iskola sportpályáját. A vállalat KISZ-esei segítették a Vörösmarty-forrás melletti őrsi búvóhely megépítését, bizonyítványosztáskor, gyermeknapkor kisebb ajándékokkal lepik meg a tanulókat, segítik a kisdobosok úttörőéletre, illetve az úttörők KISZ-életre való fe'készítését. összegezve: mikor a közelmúlt napok egyikén a Bonyhádi Cipőgyár pártvezetősége foglalkozott az üzem és a Vörösmarty általános iskola úttörőinek kaocsolataival, a kapcsolatokat jónak, gyümölcsözőnek értékelhette. — Tamási — Klübpresszo lesz a kocsmából Már megírtuk jó régen, hogy a bátaszéki művelődési házban ifjúsági klub alakult. Solymár Ottóné igazgató irányítása mellett hasznos kultúr- és társadalmi munkát végeztek a fiatalok. Most nagy gondban vannak. Vasárnapról vasárnapra értékes társadalmi munkát végeznek. A művelődési ház egyik helyiségét — amely azelőtt ivóhelyiség, kocsma volt — alakítják át szeszmentes ifjúsági klubpresszóvá. Felszedték az elkorhadt padlót, már le is betonozták a helyiséget, korszerű villanyhálózattal szerelik fel, s nemsokára hozzálátnak a festéshez is, hogy megteremtsék maguk számára a kulturált szórakozás lehetőségét. A községi tanács, a művelődési ház gondoskodik arról, hogy a helyiség modern bútorokkal és egyéb szükséges felszereléssel legyen ellátva. Azt hiszem ennyi szép munka után meg is érdemlik ezek a fiatalok. (f. 1. b.) Aki szereti a zenét... Zenei Búb alakul Sz-ekszárdarv, a Tartsa y lakótelepi ki ubkönyvt árban. A szervezők várják azon fiatalok jelentkezését, akik va la múilyen harvgszepen játszanak, szeretik az élő zenét. A zer>ei 'klub nem bea<t-zenév-ei, hanem pol-beat-tel valamint versek m-egz-ené- sílésével szeretne műsoros esteket rendezni, s ehhez kéri az ötletgazdag, ,'íozzáértő fiatalok segítségét. A 'klub hetente két alkalommal, szerdán és pénteken működik, 18 tál 22 óráig-. Időnként hasznos lehet bemutatni nem megyénkbeli klubot is. , íme: Füredi János ötödéves egyetemi hallgatóval beszélgetünk, aki Tolna megyében tölti háromhetes üzemi gyakorlatát. Beszélgető partnerem a Gödöllői Agrár, tudományi Egyetem pinceklubjának vezetőségi tagja, a disco-csoport vezetője. — Milyen hagyományai vannak nálatok a klubéletnek? — Múltunk mindössze két rövid esztendő, előtte ugyanis nem volt önálló klubhelyiségünk A jelenlegit készen kap. tűk, a tagság csak kevés társadalmi munkával járult hozzá — emiatt sokan nem érzik sajtjuknak a klubot. — Ha szólnál néhány szót a felszerelésről... — Több kisebb helyiség mellett 250 férőhelyes a klubtermünk, amelyet a régi ka. zánházból alakítottak ki. A berendezés közel 180 000 forint értékű. Modern fotelok vannak dohányzóasztalokkal — bár dohányozni tilos! Színpadunk kis színházi előadások megtartására is alkalmas, az „ATE”-stúdióban lemezjátszók és kitűnő lemezek, sztereó, rádió áll a disco-csoport rendelkezésére. — A klvbprogravnok hogyan tudják kielégíteni a különböző érdeklődésű egyetemisták igényeit? \ — A választék, azt hiszem, önmagáért beszél. Hetente hatszor vagyunk nyitva, 18 órától. Hátfő — a-komoly zene napja. Komoly zenei elő. adás-sorozat, előadóművészek, „komoly zenei disco” várja az érdeklődőket. Vendégeink voltak például Kovács Kolos, Torma Gabriella, Kocsis Zoltán, de több külföldi előadóművész is fellépett már nálunk. Kedd — szünnap, szerda — a TIT előadóinak napja. Ekkor pro* fesszorok, pszichológusok, orvosok tartanak előadásokat^ Gyakori az útiélmény-beszá- moló, ezek közül az egyik legsikerültebbet említeném: Janis Miklós állatorvos csörgő- kígy ógyűjtéssel foglalkozik, előadására elhozta kedvenc — élő — kígyóját. Nagy sikere volt Pólyák József karate- bemutatójának is. Csütörtökön általában népzenei programok várják a klubtagolcat, széfé, pelt már nálunk a Tolcsvay együttes, Sebőék, a Muszty— Dobay kettős, Dévay Nagy Kamilla népdalénekes —, de volt például pantomim-művész vendégünk is: Köllő 'Miklós — és szerepeltek különböző bábegyüttesek. Pénteken jazz-esteket rendezünk. Az éves program összeállításánál arca törekedtünk, hogy kezdetben a köny. nyebb jazztól fokozatosan jussunk el az elmélyültebb zenei felkészültséget kívánóhoz. így aztán nemcsak előadásokat tartunk, hanem stilisztikai bemutatókat is. Néhány név: Benkó-dixiland, Szabados együttes, Csiky Gusztáv, Pege-trió... Or- száczky Miidós búcsúestje fémjelzi a jazz-életet. Szombaton és vasárnap táncos es. teket rendezünk neves zenekarokkal és saját discóval — ezek a bevételes rendezvényeink. * — Milyen feltételek vannak a klubtagsági rendben? — Ilyen nagy létszám mellett szigorúnak kell lennünk, 800 klubtagunk ven, fényképes igazolvánnyal. Már a fel. vételnél is van feltétel: csak két klubtag ajánlásával vehető fel a jelentkező. A Klub- szabály megsértőitől pedig az igazolvány visszavonásával veszünk búcsút Herczeg István ; .................................. ■ ■■ ii i ■ , - ............. ....... M iről ír az Ifjúkommunhía? Százharminc oldalon jelent meg az Ifjúkommunista, a KISZ KB elméleti, politikai és módszertani folyóiratának legutóbbi — augusztus-szeptemberi összevont — száma. Tartalmára minden túlzás nélkül ráillik a „gazdag, váltó_ zatos” jelző. Az első belső borítón Gyűlay Zoltán cikkében ezt olvashatjuk: „Igazi testvériségünk, barátságunk elmélyítésének fóruma lesz ez a magyar—szovjet ifjúsági barátság- fesztivál, amely a magyar és a szovjet nép ifjúságának együttműködését erősíti majd tovább — írtuk, köszöntvén a fesztivált. Nos, ez a kívánság teljesült”. A fegyveres erők tagjait — tekintettel közelgő ünnepükre — összeállítással köszönti az Ifjúkommunista. Egy belső cikk mellett helyt ad Benkei András belügyminiszter Felelősségtudattal, hozzáértéssel a közrendért című írásának, dTe 'hosszabb terjedelmű cikkben foglalkozik a témával Illisz László, a KISZ KB titkára is. A Kilátó rovatban ezúttal Shütz István Pietro Lapiccirellával, a DÍVSZ elnökével készült interjúját és A sebek lassan begyógyúlnak című írást olvashatjuk, de itt kapott helyet Pálfy József írása is, amely arra a kérdésre ad választ, hogy miért növekszik a „kék kontinens” — így nevezik képletesen a világtengert — szerepe. Árkus István Chilével foglalkozik, Encso Moszkov, a dimitrovi kommunista ifjúsági szövetség első titkára pedig a bolgár fiatalokról, a dimitrovi Komszomol tevékenységéről ír. Taksás Imre az ifjúság között folyó munka pártirányításának kérdéseivel foglalkozik, a témát az európai szocialista országokra szűkítve. Az ötödik év előtt — ez a címe Nádor Györgynek, az ÁIB Ifjúsági Bizottsága titkára írásának. A cím arra utal, hogy ezekben a napokban lép ötödik évébe az ifjúsági törvény végrehajtása. A „Közös dolgaink” rovatban Kaszala Sándor beszél- get Urbanovszky Alberttel, a X. kerületi pártbizottság titkárával, az ifjúságpolitikai határozat megvalósításának jelentőségéről a kőbányai munkáskerületben. A magyar szénbányászat helyzetéről Kléniencsics István, a Magyar Szén- bányászati Tröszt vezetője ír. Bizonyára sokakat érdekel az a riport, amely a falun élő, dolgozó fiatal szakemberekkel foglalkozik. Az Ifjúkommunista legújabb száma mérlegre teszi a középiskolai sportot, „Mozgalmi szemlé”-jében pedig Deák Gábornak, a KISZ KB titkárának írását közli „Előre mutató számvetés” címmel. Szűcs Istvánné, az úttörőszövetség főtitkára a csapatmunka továbbfejlesztéséről ír. Ismét gazdag\ változatos „A mi közösségünk” rovat is, ___r: ,, f T ovábbtanuló középiskolásoknak Pályaválasztási beszélgetések Pályaválasztási beszélgetések címmel előadássorozatot rendezett az elmúlt tanévben a Tolna megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, elsősorban a középiskolás fiatalok tájékoztatására. Most ismét sort kerítenek az előadássorozatra, várják a felsőoktatási intézményekben továbbtanulni szándékozó fiatalokat, az érdeklődő szülőket és a pedagógusokat. Az intézet és a TIT közös szervezésében húsz felsőoktatási intézmény meghívott előadói tartják az előadásokat Szekszárdon, a TIT székházában, naponta délután fél háromtól. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak a felkészülés, a jelentkezés, a felvételi vizsgák követelményeiről, valamint egyéb — a továbbtanulással ^ összefüggő kérdésekről. Alább részletesen ismertetjük, hogy melyik felsőoktatási intézményből ki vesz részt a pályaválasztási beszélgetéseken. . Szeptember 29-én, hétfőn: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, dr. Nagy Árpád, egyetemi adjunktus; Élelmiszeripari Főiskola, ”S Szeged, dr. Huszka Tibor, az Élelmezésipari Kar igazgatója. Szeptember 30-án, kedden: \ Tanítóképző Intézet, Baja, V Juhász Károly igazgatóhelyet- \ tes; Pécsi Tudományegyetem ■- Közgazdaság-tudományi Kar, dr. Orosdy Béla, egyetemi ad- junktus. • t Október 1-én, szerdán: tj/n Kandó Kálmán Villamos- ö ipari Műszaki Főiskola kihe- \ lyezett tagozata, Székesfehérvár, Péter Gábor, főiskolai docens; Agrártudományi Egyetem, Keszthely, dr. Imely 1stván egyetemi docens, dékánhelyettes. Október 2-án, csütörtökön: Mezőgazdasági Főiskola, Kaposvár, dr. Kotsis Ottó főiskolai adjunktus; Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Kar, Baja, dr. Orbán Veronika, főiskolai do- | cens. Október 3-án, pénteken: Magyar Néphadsereg Területvédelmi és Hadkiegészítési Parancsnoksága Szekszárd, Kóródi Gábor őrnagy; Köny- nyűipari Műszaki Főiskola, Budapest, Szalay Dezső főigazgató-helyettes. Október 6-án, hétfőn: Pollack Mihály Műszaki Főiskola Pécs, dr. Radics Gyula főiskolai tanár; Tanárképző Főiskola Pécs, dr. Takács Jó- zsefné, a tanulmányi osztály vezetője; Óvónőképző Intézet Kecskemét, Rozsonday Anikó, az igazgatói hivatal vezetője. Október 7-én, kedden: Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar, Dunaújváros, Molnár László főiskolai igazgató; Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pécs, dr. Hajnál József egyetemi főtitkár. ' Október 8-án, szerdán: ! Tanítóképző Intézet, Kaposvár, Deli István tanszékvezető főiskolai tanár; József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, dr. Béla Dénes, a dékáni hivatal vezetője. Október 9-én, csütörtökön: Vegyipari Egyetem, Veszprém; Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar, Budapest, dr. Mórik Józsefné, a tanulmányi osztály vezetője. Október 10-én, pénteken: \ Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest, dr. Parti Mihály, egyetemi adjunktus.