Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-31 / 204. szám

Fl/Pxin vezetőségi tag

LiblWy voit M. elvtárs.

Amikor a legutóbbi választás előtt — annak rendje, módja szerint — hivatták, hogy beszélgessenek vele, természetesnek vette; egy formális aktus, amin a szokásos, kedélyes társalgás keretében ilyenkor túl kell esni. Arra számított, hogy azt közlik vele, amit korábban kétszer: „te természetesen most is vezetőségi tag leszel.” Nem fogalmazta meg így önmagában soha, de végül is azt hitte állandósul helye, legalábbis a közeli nyugdíjig — ami alig távolabbi, mint öt év — vagyis a vezetőség megbízatásának újabb ciklusa.

Váratlanul érte a közlés. ;,Köszönjük az eddigi munkát, amit a vezetőségben végeztél, nem javasoljuk az újraválasztásod”,

Az első gondolata az volt, hogy valaki „kifúrta”. Már oda sem figyelt, amikor világosan, logikusan elmondták neki, hogy senki nem tör a hélyére, nem haragszanak rá, megsérteni sem akarták. Mindössze arról van szó, hogy új, friss erőket kívánnak bevonni. Hasznos volt, amit eddig tett, de közben felnőttek olyanok, akik még többre képesek.

Hiábavaló szöveg volt már ez. M. elvtárs elkeseredett, és ámi még nagyobb baj, azóta sem próbálja megérteni az igazat. Sőt egyre jobban belelovalja magát abba a gondolatba, hogy valamiért „kegyvesztett” lett.

A legkülönfélébb spekulációkkal hozakodik elő, magának és mindenkinek, aki meghallgatja. „Kiestem a pikszisből...” — mondja és sajnálja, sajnál- tatja magát. Pedig az igazság az, hogy ezelőtt mindenkinek panaszkodott: milyen nagyon

elfoglalt ember, soha nincs1 szabad ideje, fáradt, csökkenteni kellene a-megbízásai számán. Most, amikor megkapta a könnyítést, megsértődött.

Azóta árgus szemekkel figyeli a vezetőségi tagok minden lépését, lesi és saját szájíze szerint kommentálja a döntéseket. Soha nem mulasztja el hozzátenni: „ha én ott lehettem volna, biztos....”

azokhoz, akiket vezetőségi tagként minden alkalommal — jogosan — keményen bírált, azokhoz, akiknek soha semmi nem jó, akik mindent jobban csinálnának, de nincs hozzá hatalmuk. Ha valami bajt észlel ő mindig „előre megmondta. ..” Szerinte a vezetőség — amióta nem tagja — elpu- hult, nem lát tisztán, majd hívják még őt vissza...

Attól sem sok választja el, hogy személyes ellenségének tekintse azokat, akikkel éveken keresztül együtt dolgozott és azokat is, akiket most választottak be a testületbe. Sokat sejtetően emlegeti, hogy mindenkiről tud egyet, s mást.

ha évtizedeken át mindig ugyanazok az emberek vállalják a döntés felelősségét, hiszen a testületi munka során Js kialakulhat az úgynevezett szakmai „rövidlátás”, mint bárhol másutt.

‘ Valójában helyeselni kell azoknak, akik nem javasolták az újraválasztását Gondolko. dásmódjának eltorzulását jól mutatja áz elmúlt időszak. Saját maga igazolja, hogy eljárt felette az idő. Aligha van helye — bármilyen szintű — vezető testületben annak, aki komolyan azt hiszi, hogy akkor „benne van a pikszisben”. Akinek a gondolatában ez felmerül, biztos hogy nem való oda. Az ilyen ember szemlélete eltorzult, csak azért ragaszkodik a helyhez, mert „csemegézni” akar. Eljut oda, hogy csak a különleges esetek keltik fel az érdeklődését. A napirendre kerülő témákat is csak azért olvassa el, vagy figyeli, mert hátha van „valami” mögötte. Valójában mesz- sze jut attól, hogy a vezetést helyesen értelmezze, szolgálatnak, a választók szolgálatának tartsa.

Amit most csinál, annak egyenes folytatása lesz, hogy intrikáért felelősségre kell vonni. A gazdasági munkájára is mind kevesebb figyelmet fordít és emberség ide, emberség oda, előbb-utóbb ezért is felelősségre vonás következik, végső esetben a leváltásáig is el kell jutni, ha nem áll meg azon az úton, amin elindult.

Kár érte. Kár, hogy hiúsági kérdést csinált abból, ami nagyon természetes. Szerinte is az volt és az mindaddig, amíg másokról volt szó. Egyetért azzal, hogy fiatalítani kell a vezetést, hogy aki elfáradt, le kell cserélni, hogy nem jó az,

Imi jnvl M. elvtárs. El- lyy Juli felejtette, hogy vezetőnek lenni megtiszteltetés. Tévedésben volt, amikor azt hitte, hogy a vezetőségi tagság fenntartás nélküli, örök tekintélyt is jelent. Keserves a csalódása most, amikor rá kell döbbennie, hogy az a tisztelet, amely korábban' körülvette, nem a, személyének szólt, hanem:.. . annak a testületnek, amelynek tagja volt. Keserű lehet ez a pohár, de a tanulságok levonásához még mindig nincs későn.

Sem neki, sem — esetleg — másoknak.

F. L

a Kedves Olvasónak, hogy a mögöttünk hagyott héten előre megfontolt szándékkal nem vettem részt egy értekezleten, pedig a témája érdekelt.

A szíves meghívás az Ipari Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségétől időben megérkezett, az egyes napirendi pontok írásos előterjesztésével együtt.

Mondom, a téma is figyelmet érdemlő volt, hiszen a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a megye szövetkezetei gazdálkodásának első félévi tapasztalatairól tartottak tájékoztatót, és amit külön is szívesen meghallgattam volna: beszámolót terjesztettek az elnökség elé a szövetkezetek munka- és üzemszervezéséről, valamint a munkaverseny továbbfejlesztéséről.

Azt nem tudom felhozni mentségemre, hogy a tanácskozás időpontjára még két-három más meghívásom is volt, mert ez alkalommal — micsoda véletlen — csak egy olyan sajtótájékoztatóra hívtak, amiről különben nem volt nehéz lemondanom.

A terhelő adatok mellett — engedelmükkel — megemlítem az enyhítő körülményeimet. Első és legfőbbként azt, hogy a KISZÖV-értekezletet Balatonszéplak- felsőn tartották. Igaz hogy egy Tolna megyei szövetkezet üdülőjében.

Az itthonmaradás másik oka, hogy olyan témáért, amit helyben — vagy legalábbis a mi megyénkben — be lehet szerezni, nem utazunk. Pedig vonzó a Balaton, még így augusztus végén ,is.

Nem utaztam, bár a szerkesztőség költségvetését éppen úgy nem borította volna fel az a százegynéhány kilométer, mint ahogy nem okozott pénzügyi gondot azoknál a szerveknél sem, ahonnét elmentek az értekezletre. De igenis gondot okozna, ha minden olyan szerv, amelytől meghívót kapunk — évente csak egyszer is — a Balaton mellé vinne olyan értekezletet, amit Szekszárdon is meg lehet tartani, Szerencsére nem sok ilyen akad.

A meghívót küldő KISZÖV-elnöktől ezúton kérek elnézést a távolmaradásért, de ahol lehet, ott takarékoskodunk.

Ezen pedig lehetett.

Elutazott a Karl-Marx-Stadt megyei küldöttség

A Karl-Marx-Stadt testvér- megyei Nemzeti Front küldöttsége egy hetet töltött hazánkban, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottsága képviselőinek tavalyi NDK-beli látogatását viszonozva. A háromtagú küldöttség a Tolna megyei népfrontbizottságok munkáját, módszereit tanulmányozta, találkozott a szekszárdi, dombóvári városi, a bonyhádi, tamási és pbksi járásbeli népfrontvezetőkkel, aktivistákkal és Csajbók Kálmán megyei népfronttitkár kíséretében megtekintette a megye nevezetességeit, köztük a paksi atomerőmű építkezéseit is. A vendégek szombaton Budapesten át utaztak vissza hazájukba.

MIT GONDOL

„Rengeteget lelkizek, túlér- végeztünk. Ennek a megszerzékeny alkat vagyok. Tudom, hogy ez nem jó, de képtelen vagyok megváltozni. Előfordul, hogy az utcán valaki úgy megy el mellettem, hogy nem_ köszön, nem vesz észre, holott jól ismer. Ilyenkor órákig' gyötröm mjigam, s rágódom,'; hogy vajon mi történhetett. Apróság, az emberek többsége az ilyesmit föl se veszi, én viszont némelykor még el is bőgöm magam. Rossz tulajdonságom, a félénkség, meg az, hogy állandóan a falra festem az ördögöt. Előre reszketek, amikor a főnököm behivat magához, annak ellenére, hogy az ijedtségre semmi okom. Irigylem a magabiztos, jó fellépésű embereket, azokat, akik minden helyzetben feltalálják magukat és abból nem csinálnak gondot, amiből nem érdemes gondot csinálni.” (S. Julianna 29 éves szaktechnikus, vállalati dolgozó.)

„Kitartónak gondolom magam. Én amit egyszer a fejembe veszek, azt feltétlenül végigviszem, nem hátrálok, nem retirálok. Felnőtt fejjel munka mellett végeztem el a középiskolát, azt követően az egyetemet. A jó ügy érdekében minden nehézséggel szembeszállók. Szerintem itt kezdődik az értelmes élet. A mi iskolánkban az elmúlt években a szülők segítségével több százezer forint értékű társadalmi munkát

vezésébe számtalanszor bele lehetett volna fáradni, ám a bélef áradás {Luxusát semmilyen vonatkozásbán nem ‘engedem meg' magamrjak.”; (T. A'h'd’rás általános iáiiplai ’ igágggtpijlj,

. '„Én.megmondom *i$gzinu-n,

.4^éreténS,ajpjfiist' fewafr^ifyagias terhes&tü. yag$&i,iRfc|te- gék oi;é^pge%fe a

gyermekeirrt'rp szoruVjak. .fi.i Inkább adni ’akarok :és*nem kapni. Ha megmondanám, hogy mennyi pénzem van, nem hinné el. Nem nézné ki belőlem.” (T. Antal tsz-foga.tos.)

„Az utcáit a férfiak utánam fordulnak, csinos, fiatal- nő vagyok, kicsit könnyelmű, mert nem tudok bánni a pénzzel. Ezen viszont úgy segítek, hogy reggel 20 forintnál többet nem veszek magamhoz.” (H, Erzsébet varrónő.) ' >

„Saját magamról? . Nehéz ügy, mert odáig még csak elmegy az ember, hogy értékelje saját magát, munkáját,' tudását, de azt már nemigen képes megtenni, hogy saját magáról alkotott véleményét világgá kürtölje. A jót kinyilvánítani dicsekvés számba megy, a rosszat hangoztatni ostobaság. Megteszik helyettünk mások. Elégedjen meg annyival; erényeimet, hibáimat ismerem és magammal szemben kíméletlenül őszinte vagyok. Tudom, hogy munkatársaim sok esetben határozatlannak

tartanak, ez azonban nem zavar, hiszen a látszat csal, ami mások szemében határozatlanság, az bennem körültekintés. Mindig mindent alaposan megrágok nem szoktam elhamarkodottan dönteni sem személyi, nem gazdasági kérdésben.” (D. István 49 éves igazgató.)

„Vannak ügyes emberek, én sajnos nem tartozom közéjük. Van itt nálunk a községben egy illető, aki annak idején megvásárolta az állami házat 50 ezer forintért, kicsit kipofozta, és tavaly eladta 250 ezerért. Hihetetlen, hogy mi mindenből csinálnak egyesek pénzt. Bennem nincs fantázia. Nekem soha nem jut eszembe valamirevaló pénzfialó ötlet. Én csak dolgozni tudok. A ra- vaszkodáshoz, a spekulációhoz nem értek. Igazság szerint nem is akarom megtanulni. Menynyivel lennék boldogabb? Semennyivel.” (R. Károly 43 éves gépkocsivezető.)

„Elmúltam 35 éves. de még mindig nem tudom, hogy valójában milyen területen bontakoztathatnám ki képességeimet. Próbálkozom ezzel is, azzal is. Egy ideig csinálom, aztán beleúnok, mert rájövök: nem ez az igazi. Lélekölő irodai munkát végeztem eddig, pedig sokkal többre lennék képes, ha volna ismeretségem, összeköttetésem. A bizonyításv

hoz nem kapok terepet, lehetőséget. A peches emberek közé sorolom magam. Elkerül a szerencse, a nagy lehetőség. Nem adatott meg, pedig sokkal többre lennék képes. Határozottan tudom, tehetséges vagyok.” (G.i ' Imréné .35 éves fclubkönyvtárvézető.)

„Haspárti vagyok. Együnk, igyunk, dolgozzunk. Kedvelem a vidám társaságot, a jókedvű, nevető embereket. Nem vagyok hajlandó vagyont gyűjteni, egyszer élünk, a túlvilágra nem visz magával ez ember semmit. Túlvilág nincs.” (A. Sándor 37 éves kocsikísérő, rakodómunkás.)

„Békés természet vagyok. A szaktársak részéről sokszor ér szemrehányás, hogy nincs véleményem, örökké hallgatok. Némelyik munkatárs állandóan hergeli magát, örökké acsarkodik. Mit tegyek ha egyszer nekem nincs bajom s a vezetőimmel, se a brigádtársakkal. Megadom a tiszteletet mindenkinek. A haragot a kö- tözködést, a veszekedést nem állhatom, inkább félreállok, odébbmegyek. Sokkal többre menne az emberiség gyűlölködés nélkül. Apám juhász volt, rossz természetű, hirtelen haragú ember. Vénségére annyi haragost szerzett magának, mint csillag az égen. örülök, hogy

nem ütök apámra.” (O. János 53 éves kőműves.)

„Elveimhez szilárdan ragaszkodom. Jól bírom a pofonokat, küzdőképes ember vagyok. A 60-as évek elején kerültem Tolna megyébe, az igazságügy területére. Fiatal kezdő voltam akkor. Hozzám került egy korrupt vezető ügye. A név nem érdekes, az a lényeg, tettem, amit tennem kellett, szem előtt tartva a törvényességet és kommunista meggyőződésemet. Egyik napon bejött hozzám a budapesti nagy ember, hogy a korrupt helyi vezetőt a hatalom pozíciójából védelmébe vegye és rám ijesszen. Azzal vádolt: üldözöm a kommunistákat. Ajtót mutattam neki és továbbra is azt tettem, amit tennem kellett. Ilyen durva beavatkozási szándék azóta se fordult elő, dehát megpróbáltatások engem is értek, viszont elveimből soha nem engedtem jottányit sem.” (H. S. 40 éves igazságügyi dolgozó.)

„Sokak szemében rossz ember vagyok, összeférhetetlen, kiállhatatlan, szóval minden, amit csak el tud képzelni. Mások szemében következetes vagyok, igazságszerető. Én magamról a következőket gondolom : Nem vagyok beoltva a tévedhetetlenség szérumával, némelykor talán túl sokat pattogok, viszont mindenkor mindenkit a munkája szerint értékelek. Egyeseknek ez tetszik, másoknak nem tetszik.” (P. Árpád 43 éves osztályvezető.)

SZ. P,

mnGnitöL ?

A sertett ember