Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-27 / 200. szám
Láthatatlan kincs: az idő [ Láthatatlan, ámde mérhető. 'Az óra mutatójával a naptár lapjaival, s ezer más módon is. így például: a gyártás kezdetekor — a hatvanas évek elején — egy hűtőszekrény előállításához átlagosan 40 óra kellett. Ma erre négy órát fordítanak. Ha ez a csökkenés nem következik be, akkor a jelenlegi havi termeléshez — 35— 37 ezer darab, tavaly összesen 417 ezer — 1,4 millió óra szükségeltetnék. Ami alig lenne kevesebb, mint a papíripar ösz- szes munkásainak áprilisi órateljesítménye. S harmada annak, amit a villamosenergiaiparban felhasználnak. Hol találnának ennyi embert, s mi pénzbe kerülne!? Ami nincs többé Az elmúlt percet, órát. napot nem lehet többé visszahozni. Ezért kincs, mégpedig pótolhatatlan, az idő. Ám hallott-e már valaki olyat, hogy kergetnek egy embert, s azt kiáltozzák : ellopott ezerórányi időt magától, a társadalomtól!? Vicces? E „viccre” sűrűn kínálkozna alkalmunk! Egyetlen munkanapon 7300 kárpitozott ülőbútor, 25 ezer női kosztüm és ruha készül el, vagy — további példaként — egymillió izzólámpa. Csakhogy idén, az első félévben a textil- ruházati iparban januárban teljesítették a legtöbb munkás- ÓDát, ugyanakor a termelés ebben a hónapban volt a legalacsonyabb! Furcsa? Csipetnyi abból a keserű tubákból, melyet időpazarlásunk miatt felszippantunk. Ingyen van? Leintik a gyártástervezőt, ne bíbelődjön azzal, miként takaríthatna meg egyetlen percet az alkatrész forgácsolásakor. Hagyja hát, s utólag ki gondol arija, hogy ez az alkatrész tízezer számra készül már, mégis érdemes lenne azt a hatvan másodpercet — több tízezerszer hatvan másodpercet — megtakarítani? Sokan abban a tévhitben élnek, az idő ingyen van, nem kell fizetni érte. Pazarlását, bő markú mérését viszont nagyon is megfizetjük. A beruházások megvalósítási ideje az indokoltnál két, két és félszer hosszabb. Az építőipari gépek állásidejének — mint ezt egy vizsgálat megállapította — kétharmada belső — azaz vállalati — és kooperációs szervezetlenség következménye. Ezek és a hasonlók a nyílt pocsékolás közé sorolhatók. S akkor még hol vannak a rejtett tékozlások, a munkahelyen tétlenül töltött percek, félórák, a selejtbe beleölt műszakok, a rossz tervek okozta várakozások?! A Gazdaságkutató Intézet számításai szerint a munkaidő 20—25 százaléka vész el. Ez annyi, mintha a ténylegesen számon tartott 1 745 000 ember Helyett csak 1,4 milliót foglalkoztatna az ipar. S ez még csak az ipar... Közös érték Egyéni életünkben könnyen felismerjük az idő múlását, hiszen gyorsan eltelik szabadságunk, elillan néhány szabad óránk, ha összefutnak teendőin^ azt tartjuk, meghalni se éránk rá. Azt azonban, hogy az idő közös, társadalmi méretű érték, csak kétkedve fogadjuk el, ha megtesszük egyáltalán. Hiszen „nem kerget a tatár”, „megvár a munka”; kínálják a mentséget hamis bölcsességeink. Észre kellene vennünk: ha az óránk késik, bosszankodunk. Ha mi késünk valamilyen feladatunkkal, mindig lelünk rá magyarázatot. Tavaly az iparban 2,3 milliárd munkásórát teljesítettek, s ez valamennyivel kevesebb, mint az 1970. évi mennyiség volt. A munkaidőalap nem bővült, s a jövőben sem lehet számítani erre. Más népgazdasági területeken úgyszintén az kerül előtérbe, mi történik a munkára fordítható, lényegében változatlan számú órák alatt. Rossz hagyomány A munkaidő-veszteségek egy része elkerülhetetlen, mert a szabadság, a betegség is csökkenti a munkaidőalapot. De szükségszerű-e, hogy ügyesbajos hétköznapi dolgaink túlnyomó részét csakis munkaidő alatt intézhetjük el? Mert hivatalok, szolgáltató vállalatok, intézmények még mindig nem elég öntevékenyek annak keresésében, hogyan lehetne a közös kinccsel szűkmarkúbban bánni. S mert ez a kényelmesség hagyománnyá merevedett — miért? —, mert ezt megszokta az állampolgár, saját munkájában sem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy múlnak az órák, s haszontalanul telnek el. Egy ember, esztendőnként átlagosan 260 napot dolgozik. Forma és papír szerint, s a fennmaradó 105 napot a vasárnapok, ünnepek, a szabad szombatok, a szabadság töltik ki. A forma szerinti 260 napból mennyi telik tényleges, hasznos, társadalmat és egyént gyarapító munkával? Kevesebb, mint lehetne, mint kellene. Mai gondjaink, nehézségeink közepette még inkább megnő a jól felhasznált és az elpocsékolt idő arányának jelentősége. MÉSZÁROS OTTÓ Emelkedett az utasforgalom (Moszkvai telextudósítás.) Az idei esztendő, első hat hónapjában a Budapest—Moszkva útvonalon több mint 27 ezer utas közlekedett a MALÉV repülőgépein. 1974 első félévéhez képest ez 11,7 százalékos növekedésnek felel meg. A korábbi esztendők átlagánál magasabb számot a turistaforgalom emelkedésével, a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlődésével és a jubileumi ünnepségsorozatokkal magyarázták a légiforgalmi társaság moszkvai irodájában. Zamek Vladimir, a kirendeltség vezetője elmondotta, hogy a féléves gyorsmérleg szerint a másik két járaton is jelentős utasforgalom-emelkedést tapasztaltak. A Budapest—Leningrád útvonalon pl. négyezer utast szállítottak, majdnem nyolc százalékkal többet, mint egy esztendővel korábban. A Budapest—Kijev járaton ugyancsak jelentős a forgalombővülés. Előrelépett a MALÉV a teherszállításban is. Január és június között összesen 175,5 tonna terhet szállítottak repülőgépeken a két ország fővárosa között. 1974 első félévében csak 124 tonnát. A légiforgalmi társaság, amint azt megtudtuk, a Budapest— Moszkva járaton a járatszámok bővítésével foqlalkozik. FARAGÓ ANDRÁS Aggódó tekintetek figyelik — hizlalják — a szőlőszemeket Szekszárd valamennyi bortermelő területén. Hogy milyen lesz a termés, az már nem a szorgos kezeken, hanem sokkal inkább a szemeket érlelő napfényen múlik. Hisz még néhány hét és kezdődik a szüret. A jövő évi boraink minősége sokban függ a pincék felkészültségétől is. A Mecsekvidéki pincegazdaság szekszárdi pincészetében végéhez közeledik a szüreti felkészülés. Az elmúlt időszakban teljesen felújították a pincészet gépparkját. A gondos munka lehetővé teszi a szüret idején a „nonstop" műszakokat. A héten megérkezik a pincészet legújabb gépi berendezése. A korszerű erjesztőtorony egyidejűleg 1400 hektoliter vörös bor erjesztésére képes és célszerű konstrukciója révén biztosítható állandó folyamatos üzemeltetése, a pincészet bővítve a tárolókat, 30-40 ezer múzsa szőlő befogadására, illetve feldolgozására áll készenA szállítás meggyorsítására a pincészet udvarán bővítik a befogadó térséget. H árman vagyunk a konyhában. Egy görög-, meg egy sárgadinnye és én. Ők az asztalon én a széken. Az ajtót becsuktam, ne hallja más, amit mesélek. Figyeltek? Kezdem. Rólatok mindig a gyermekkorom jut eszembe. Héjatokról a cirádás feliratok, a körömmel vájt ákom- bákomok, telt hasú, gömbölyű gyerekbetűk. És eszembe jutnak a sötétzöld csí- kozatú, sárgálló-fe- hérlő köntösű, Sárga bélű, fekete magvú társaitok is. Ti dunántúli dinnyék vagytok, nem ismerhetitek őket. De én az Alföldről magammal hoztam emléküket, nyálcsordító illatukat, szépségüket. És eszembe jutnak a történetek a dinnye lopásról. Vasárnaponként. amikor délibáb vibrált a dűlőutakon, a tikkasztó melegben a környező tanyák kőinkéi bandákba veebeivel ki vehette volna fel a versenyt, ha nem ők? Ki óvott, ki védett volna bennünket? Bennem van most is a dinnyelopás előtti izgalom, most is tudom az előre kidolgozott hadműveletet; Jani jobbról, Pisti balról, Ferkó középről indul. Peti lesben áll, s mint a vadgalamb turbékolása, olyan hangot ád, ha veszélyt gyanít. Bekerítés, áttörés a kukoricarengetegen, hasra i'ágódás, kúszás majd halk koppan- tások a dinnyéken, a gyors leszakítás és iszkolás a zsákmány- nyál. A közös lak- mározások; a kukoricatenger mélyén megtunk, zabáltunk. Vöröslő, pirosló dinnyelé kanyargóit állunkon, pelyhedző bajusz- pihéinkre ráalvadt az édes szirup. Hasunkon dinnyeléf olyamok pásztáztak és csak ettünk, ettünk, ettünk. Utána kupacba hordtuk a fehérre kapart héjtömeget és győzelmünk, dicsőségünk jeléül kukoricaszárat böktünk a domb közepébe. Diadalmenetben vonultunk haza, s a tanyák mellett gömbölyű hasunkat a Nap felé fordítva leheve- redtünk. Hát ennyi. Ez jut eszembe rólatok, dug nántúli dinnyék, idei termésű, tejfölösszájú suhancok. Ne sikítsatok, amiért kés van a kezemben. Gyere te zöld fej, pajtad kezdem. Legalább recs- csennél, de csak hallgatsz, csendben vág a kés. Érett légy, mert számban már összefutott a nyál, alig várom, hogy harapjalak. Micsoda? Hiszen te éretlen vagy, mit kezdjek veled? Mondod, talán a társad. Hát jó. Gyere sárgadinnye komám, ne félj. Hogy hasadsz te is? Nehezen vág a kés, ellent állsz, alig bírok veled. Zöldfülű vagy, haragszom rád, nem eszlek meg, csak fanyalogva merítem beléd a kanalat. Szégyelljétek magatokat, idei dinnyék. Elegem volt belőletek, s most már kinyitom a konyhaajtót, hogy mindenki hallja szít- kozódásomat, akinek dolga akad veletek. VARGA JÓZSEF Utolsó simítások a festékszóróval a felújított gépeken a hajrá előtt. Fotó: Gottvald Szerelik a gépeket a Pátria Nyomda dombóvári új üzemcsarnokában Dombóvár előközművesített ipartelepén — amint arról lapunkban már beszámoltunk — új üzemegységet építtetett a budapesti Pátria Nyomda. A hatalmas üzemcsarnok, a hozzákapcsolódó szociális és egészségügyi létesítményekkel, köztük öltözőkkel, fürdőkkel és étkezőhelyiséggel együtt elkészült. Az üzemcsarnokban megkezdődött a nyomdagépek beszerelése. A csehszlovák, lengyel, NDK-beli és szovjet gyártmányú gépi berendezések egy részét a fővárosi anyaüzemből, más részét a Dombóváron már korábban felállított ideiglenes nyomdahelyiségből szállítják, illetve vitték át — amint azt Esküdt István lakatos és fűtésszerelőtől megtudtuk. a helyszínen. Az üzembe helyezésre várhatóan, a no-; vember 7-i ünnepségek alkalmából kerül sor. Az új nyomdában különféle hivatali és üzemi nyomtatvány űrlapokat, valamint meghívókat készítenek. A munkások többsége nő, csak főleg a gépi beállítást végzik férfiak. A betanított munkások képzése már több éve folyik a fővárosi törzsnyomdában. Az elképzelés szerint, a későbbiekben a jelenlegi 80 fős dolgozólétszám mintegy megháromszorozódik, s egy újabb üzemcsarnok is épül még a dombóvári telepen. (-s-ó) 1975. augusztus 37, Felkészülés a szüretre Az idei dinnye rődtek, kiskésekkel felszerelkezve, kutyákat csalogatva maguk után. A kutya mindig kellett, hiszen a dinnyecsősz vad húzódtunk, kört alkottunk, s zsákmányunkat kiraktuk magunk elé. Micsoda evések voltak? Nem is ettünk, de habzsol-
