Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-23 / 197. szám

\ Megkérdeztük Ni újság ICismányokon? A MEDOSZ lelentése Ma délelőtt a MEDOSZ Tolna megyei Bizottsága küldöttértekez­leten tesz jelentést a tagság kép­viselői előtt az elmúlt választási ciklusban végzett munkáról. A négyéves munkát elemezve meg­állapítható, hogy az alapszerve­zetek, a megyei bizottság irányítá­sa mellett helyesen ismerték fel tennivalóikat, a párt politikai iránymutatását követve eredmé­nyesen végezték feladatukat: a termelés segítését a dolgozók ér­dekeinek képviseletét. Az elmúlt négy év alatt fejlődött a szakszervezet termelést segítő tevékenysége, jelentős mértékben részt vettek a vállalati tervek ki­munkálásában, s hathatósan moz­gósították a dolgozókat a felada­tok megvalósítására. A Tolna me­gyei mezőgazdasági üzemekbeÍK négy év alatt a termelés valami­vel több mint tizenhat százalék­kal növekedett, ugyanakkor ke­vesebb létszámmal dolgoztak az üzemekben. Nyilván ez is, meg a tervszerű műszaki fejlesztés oka annak, hogy a költségek kedve­zően alakulnak. A mai küldöttértekezleten rész­letesen értékeli a megyei bizott­ság beszámolója az alapszerve­zetek munkáját. Szokás ilyenkor, hogy mérlegre teszik miként tud­tak az alapszervezetek együttmű­ködni a helyi gazdasági és párt­szervekkel is. A beszámolóból megtudhatjuk, hogy a kapcsolat az üzemekben jó, gyümölcsöző — a sikerek alapja. A gazdasági munka mellett jelentős volt a szakszervezetek politizálása is. A beszámolási időszakban kezdő­dött s tart még ma is a nagy si­kereket hozó kongresszusi és fel­szabadulási munkaverseny, Ennek gazdasági és politikai eredmé­nyei ismertek, szükséges azonban emlékeztetni arra, hogy a mun­kaverseny legjobbjait1 megfelelő erkölcsi elismerésben részesítet­ték. Az elmúlt négy év alatt há­rom személy Állami-díjat kapott, tíz a Munka Érdemrend bronz, kettő e kitüntetés ezüst, három pedig arany fokozatát. Több mint ezerhétszáz dolgozót Kiváló Dol­gozó jelvénnyel, oklevéllel tüntet­tek ki. A MEDOSZ legutóbbi kongresz- szusa óta jelentősen javult az üzemekben a szervezettség. A Tol­na megyei bizottsághoz tartozó 17 üzemben 9179 szakszervezeti tag van, négy év alatt 2,5 száza­lékkal nőtt a szervezett dolgozók száma. Ez is mutatja, hogy a szakszervezetek az üzemekben je­lentős munkát végeznek annak érdekében, hogy a dolgozók több­ségét bevonják, aktivizálják. A tagság politikai képzése, az álla­mi oktatásban részt vevő tagok szaporodó száma azt bizonyítja, hogy sikerült felkelteni a tagság­ban a tanulási kedvet. Szükség is van erre, hiszen éppen a beszá­molási időszak alatt terjedtek el különféle termelési rendszerek, amelyekben részt vevő dolgozók­nak magasabb szakmai képesí­tést kell biztosítani. Számos tan­folyam, az üzemekben szervezett általános iskolák, a politikai vi­takörök bizonyították, hogy a szakszervezeti alapszervezetek jó szolgálatot tettek, cmikor mozgó­sították a dolgozókat a magasabb képzettség, az általános művelt­ség megszerzésére, növelésére. A MEDOSZ mai küldöttérte­kezletén a négy évi munkáról szó­ló jelentés után a feladatokról is tanácskoznak. Megjelölik a kö­vetkező évek szakszervezeti ten­nivalóit, kijelölik az alapszervoze- tek előtt álló legfontosabb fel­adatokat. Abban bízunk, hogy a következő évek is olyan sikerek­ben gazdagok lesznek a MEDOS2- alapszervezetekben, mint volt az elmúlt négy év. Jó munkát kívá­nunk a küldöttértekezletnek. ORBÁN MARIA GIMNÁ­ZIUMI TANULÓ: Nagy a pangás. Kora tavasszal falu­gyűlésen jelentették be, hogy még ezen a nyáron megépül az ifjúsági klub. A fiatalok kivé­tel nélkül örültek a hírnek és mindannyian a nyarat vártuk. Hiába, mert az ígéret ígéret maradt. Még mindig nem készült el az ifjúsági klub és mi, fiatalok változatlanul a környező községekbe, Nagy- mányokra, Majosra, vagy Bonyhádra járunk szórakozni. Gyalog megyünk vagy autó­stoppal, mivel vasárnap dél­után autóbusz nem közlekedik. Szerintem a közlekedéssel hétköznap sincs minden rend­ben. Lehet, hogy igazam van, lehet, hogy nincs, mindeneset­re elmondom, ml a helyzet. Nagymányokra járunk orvos­hoz, gyógyszertárba. Az oda- jutással nincs különösebb probléma. De visszafelé rend­szerint gyalogolni kell, ami fő­leg az idősebbeknek, — kivált­képpen ősztől tavaszig — elég megerőltető. Kérdezzenek meg bárkit, ezeket a problémákat biztosra veszem, mindenki megemlíti. Nemrég épült fel Kismányo- kon az első kétszintes családi ház. Az épület alsó szintjén van a garázs, a mosókonyha, és a kazánház. Fölötte: három szoba, konyha, előszoba, fürdő­szoba, éléskamra. Unoka­bátyám: Orbán János autó­motor szerelő építette, a bony­hádi Sütőipari Vállalat dolgo­zója. Nagy a rokonság, össze­segítettek, így egy év alatt megcsinálták a házat. Nálunk otthon az az újság, hogy szü­leim örömére tegnap haza­érkeztem az egyhetes osztály- kirándulásról. A belkereskedelmi és a könnyűipari miniszter együttes rendeletben módosította a mi­nőségvédelem egyes kérdéseit szabályozó, 1988 óta érvényes belkereskedelmi rendelkezést. A módosítás kapcsolódik a minőségszabályozás rendszeré­nek fejlesztésével foglalkozó múlt évi minisztertanácsi ha­tározatához —, amely előírta, hogy a kereskedelemben is fo­kozottabban kell ellenőrizni a minőségvédelem és a fogyasz­tói érdekvédelem követelmé­nyeinek érvényesülését, — s bizony szigorító intézkedéseket is tartalmaz a magánkereske­dőkre, illetve a kereskedelmi tevékenységgel is foglalkozó magánkisiparosokra nézve. Az együttes rendelet — a magánkisiparosokra vonatkozó szabályozás ugyanis a könnyű­ipari miniszter hatáskörébe SZABÓ ISTVANNÉ HÁZ­TARTÁSBELI: Tizedik éve harcolunk azért, hogy Kismá- mányoknak is legyen gázcsere­telepe. Elértük, hogy végre van, de most meg nem akad a községben senki, aki elvállal­ná az ottani munkát. Lakik a közelben négy nyugdíjas, ők is csak vonakodnak: ennyi pén­zért? Igaz nem sok az az egy forint, ami palackonként jár, de hát jószerivel dolog sincs vele és havonta kétszáz forin­tot mégiscsak jelentene. Ebből is látszik. Kismányok gazdag község. Nálunk például sokkal könnyebb azt összeszámolni, hogy kinek nincs autója, mint azt, hogy kinek van. Nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok is megszerzik a jogosítványt. Esemény? Illés Fábián bá­nyász, beutalót kapott Béla- telepre. Ment az egész család: a férj, a feleség és a három gyerek. Most az idén voltak életükben először üdülni, na­gyon jól érezték magukat, csak rövidnek találták a két hetet. Róluk jut eszembe, még vala­mi. Illéséknél 12 évvel ezelőtt ikrek születtek — gyönyörű szép kislány, szomszédok va­gyunk, de én még most sem tudom, hogy melyik a másik, annyira hasonlítanak egymás­ra. Nem hagyhatom ki a csalá­dunkat se, ha arról van szó, hogy mi újság nálunk. Vala­mennyien örülünk annak, hogy édestestvérem vajé volt ezen a nyáron a legjobb kombájnos a termelőszövetkezetben. Töffner Mátyásnak hívják és a ter­melőszövetkezet két személyre szóló 10 napos lengyelországi jutalomutazásban részesítette. Igaz, csak hírből tudom, de tudom: a termelőszövetkezet ebben az évben is országjáró kirándulásra viszi á tagok egy- egy csoportját. Ez most bonyo­lódik le augusztusban. tartozik — a meghatározott áruk forgalomba hozatalát megelőző minőségvizsgálati kö­telezettséget az értékesítő ma­gánkisiparosokra is kiterjesz­tette. Ennek megfelelően a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző Intézetet feljogosítja a kisipa­rosok által gyártott, illetve forgalomba hozott termékek hatósági ellenőrzésére, s arra, hogy a minőségileg nem meg­felelő vagy a közérdeket ve­szélyeztető termékek forgalom­ba hozatalát megtiltsa. Előír­ta a rendelet, hogy a kisiparo­sok is csak a hibátlantól el­különítve tárolhatják és csak a kereskedelemre érvényes feltételekkel árusíthatják a minőségileg kifogásolható cik­keket. A rendelet a KERMI intézkedéseinek jogkörét is ki­terjesztette: feljogosítja az, in­tézetet arra, hogy az új termé­TUSA MÄRIA CIPŐFELSÖ­RÉSZ-KÉSZÍTÖ: Bejáró va­gyok, a bonyhádi cipőgyár dol­gozója. Ennek ellenére számon tartom lakóhelyem eseményeit. A pletykák nem érdekelnek, ezekkel nem foglalkozom, rá­juk Se figyelek. Hol is kezd­jem? Igen. Nálunk gyakran az az újság, hogy olykor hetekig nincs közvilágítás. Mi nők éj­szaka hazaérve Bonyhádról, fé­lünk végigmenni a sötét ut­cán. Többet költünk mosószerek­re, mint régebben. Azonnal megmagyarázom. Hónapokkal ezelőtt vasárnap délután is be­jött a busz a községbe. Vala­milyen oknál fogva ez a járat megszűnt. Akik tehát vasárnap délután Szekszárdról, Bony­hádról jönnek, a nagymányoki elágazótól gyalog teszik meg az utat Kismányokig. Elkép­zelhető, hogy porban, sárban, esőben milyen lesz az ünneplő­ruha. Mondjam, ne mondjam? Fontosnak érzem, tehát el­mondom, remélem senki nem fog félreérteni. Nemrég meg­halt egy idős asszony. Párttag volt. Soha nem járt templom­ba, mégis a család pappal volt kénytelen eltemettetni. Az em­berek furcsállkodva tárgyalták az esetet, és akik nem ismer­ték a valóságos helyzetet, azok azt mondták: lám, mégis szük­ségük van a papra. Az igazság egészen más. Sajnos nem volt, aki a búcsúztatót elmondja. Dolgos emberek lakják a községet. Ahogy mondani szo­kás: se ünnep, se vasárnap. Éppen ezért nekem nagy újság volt, hogy augusztus 20-án Z. bácsit ünneplőbe öltözve lát­tam. Nálunk ugyanis az az ese­mény, ha ünnepnap az idősebb emberek valóban ünnepelnek. Számomra az a legnagyobb újság, hogy beiratkoztam a gimnáziumba, szeptembertől tanulni fogok. Sz. P. kék árusítását vagy a forga­lomban lévő cikkek további értékesítését a vásárlók, a fo­gyasztók érdekében meghatá­rozott feltételekhez kösse. Végül a rendelet szélesíti az előzetes minőségvizsgálatra kö­telezett cikkek körét, egyebek között egyes finomkerámia­ipari, termékekkel, üvegipari árukkal, fémszerelvényekkel, fémtömegcikkekkel, biztonsági övvel, autóápolási cikkekkel. Bővítették a csak előzetes mi­nőségellenőrzés alapján for­galomba hozható gépipari és vegyipari termékek, valamint élelmiszerek és mezőgazdasá­gi cikkek körét is. • Az együttes rendelet hatály­ba lépett, a mellékletében elő­írtak október elsejétől érvé­nyesek. [ A mnnkaverseny hírei A Tamási Vegyesipari Szó-' vetkezet dolgozói a kongresz- szusi és felszabadulási munka­versenyben vállalták, hogy a termelékenység növelésével je­lentős mértékben túlszárnyal­ják elmúlt évi eredményeiket, ígéretüket betartották, s annak ellenére, hogy a létszám nem emelkedett, az elmúlt év első félévébep előállítottnál 5 mil­lió 200 ezer forinttal magasabb értékű terméket készítettek eL így az egy dolgozóra jutó ter­melési érték évi 85 ezer 600 forintról közel 100 ezer forint­nyira emelkedett. A munka­verseny során kimagasló ered-; ményeket ért el a Bomemisz- sza Gergely, a Vörös Október, a Landler Jenő és az Egyet«: értés szocialista brigád. A Simontornyai Bőr- és Szőrméi eldolgozó Vállalat Má­jus 1., Petőfi Sándor és Tyeres- kova ifjúsági szocialista bri­gádjai is igen jó munkát vé­geztek az MSZMP XI. kong­resszusa és hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója tiszte­letére indított munkaverseny második fordulójában. Gondos munkájuk eredményeként 1 millió 400 ezer forint értékű agyagot takarítottak meg. A termelés fokozása és a munka­idő jobb kihasználása terén pedig a November 7. és a Kos­suth Lajos szocialista brigád ért el nagyon jó eredményt, s ezzel hozzájárult a vállalat jobb eredményeinek elérésé­hez. • A Tamási Körzeti Sütőipart Vállalatnál a szocialista brigá­dok kongresszusi felajánlásai között szerepelt a takarékosabb munkavégzés. Ennek teljesítése során az első félévben 95 ezer forinttal csökkentették az anyag- és energiaköltségeket Szocialista szerződéseket kö­töttek a tamási Kopka ÁFÉSZ- szel, a Gabonafelvásárló Vál­lalattal és ezek segítségével tovább javították a minőséget. A vállalatnál bevezetett mi­nőségi bérezés is hozzájárult, hogy a péksütemények minő­sége javult. Fellendült a vál­lalatnál az újítási tevékenység. A dolgozók az első félévben öt hasznosítható ötletet adtak be, amelyeket meg is valósí­tottak. Az egyik jelentős meg­takarítást tesz lehetővé, az előzetes számítások szerint 60 ezer forinttal csökken ti a költségeket. T • A Tolnai Építőipari Szövet­kezetnél a kongresszusi fel­ajánlások között szerepel a lakossági tevékenység bővítése. Ennek megvalósítása érdeké­ben a szövetkezetnél csökken­tették az itt alkalmazandó ha­szonkulcsokat, s ezzel együtt természetesen a vállalási ára­kat is. A kiesett nyereséget az ipari tevékenység növelésével, jobb szervezéssel pótolják. En­nek érdekében a szövetkezet­nél ösztönző prémiumrendszert vezettek be, mely a selejt csök­kentését kívánja elősegíteni. A teljesítmények növekedése mel­lett külön díjazzák a minőség javítását is. Az árcsökkentés bevezetése óta a lakosság ré­szére végzett szolgáltatási tevé­kenység volumene kétszeresére növekedett.-975. augusztus 23. Szigorúbb minőségeüeaíirzés a kereskedelemből 1

Next

/
Thumbnails
Contents