Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-17 / 193. szám
40 éve történt A népfronteszme születése A Komintern VII. kongresszusára emlékezve 40 évvel ezelőtt —. egy hónapon keresztül — ülésezett Moszkvában a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa. A világ minden részéről 65 kommunista párt, több mint félezer küldötte elemezte, vitatta, majd határozta meg a világot pusztulással, világháborúval fenyegető fasizmus elleni harcnak, a népek antifasiszta összefogásának programiát, a népfrontpolitika stratégiáját. A világ s főleg Európa népéi ezekben az években aggódva figyelték a nácik németországi győzelme után kontinensünk közepén egy új háborús tűzfészek megjelenését, a fasiszta barbarizmus mind nagyobb térnyerését. József Attilával együtt tették fel a kérdést; „...mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk hatol”. A fasizmus támadásával szemben a kommunisták vezetésével azonban gyorsan szerveződtek az antifasizmus erői. Ezeket a kezdeti eredményeket, az itt szerzett tapasztalatokat és a fasizmus osztálytermészetét volt hivatva meghatározni és a világ közkincsévé tenni a Komintern VII. kongresszusa. A tanácskozás főreferátumát a náci vezérekkel bátran szembeszálló, a világ haladó erőinek szemében nagy tiszteletben álló kommunista, a lipcsei per hőse, Georgi Dimitrov tartotta. Joggal állapította meg, hogy a fasizmus, amely a forradalmi harcok és a nagy gazdasági válság miatt meggyengült imperializmus utolsó mentsvára, politikai eszköze, nemzetközi veszéllyé, a legveszedelmesebb és legkegyetlenebb ellenséggé vált, amellyel valaha is a nemzetközi munkás- és demokratikus mozgalom szembekerült A fasizmusról, osztályfunkciójáról adott átfogó elemzéssel eloszlatta azokat a tévhiteket, amelyek jórészt gátolták az ellene folyó harc eredményességét A kongresszus a francia és spanyol antifasiszta szociáldemokrata és más demokratikus erők körében megnövekedett antifasiszta tendenciákra felfigyelve és támaszkodva állapította meg, hogy lehetséges, egyben szükséges a munkásegység, majd ennek nyomán az összes antifasiszta erőket tömörítő népfront megteremtése. Éppen e fontos meghatározás nyomán a kongresszuson kibontakozott széles körű vita tette lehetővé, hogy a kommunisták tisztázzák a szociáldemokrata pártokhoz és a polgári demokráciához való helyes viszonyt. A résztvevők élesen bírálták, változatlanul elutasították a szociáldemokrata pártok antikommunista, szovjetellenes, a fasizmus elleni aktív harcot elutasító politikáját, egyben azonban végleg elvetették az egyes kommunista pártoknál még mindig észlelt „szociálfasizmus” elméletét és gyakorlatát. Keresték azokat a lehetőségeket, amelyek a munkásmozgalom két szárnya közötti együttműködést országonként és nemzetközi méretekben is megjavítják. Állást foglaltak a fasizmus által fenyegetett polgári demokrácia védelme, mindenekelőtt a legszélesebb, a dolgozó tömegek érdekeit szolgáló demokratikus jogok megőrzése mellett. A kongresszus küldöttei abból a helyes felfogásból kiindulva, hogy kizárólag a munkásság és az őt támogató szegényparasztság erőfeszítéseivel a fasizmust legyőzni nem lehet, kimunkálták a kommunista pártók új szövetségi politikáját, a népfrontot. E koncepció lényege: tömöríteni a munkásosztály vezetése alatt az antifasizmus zászlaja alá mindazokat a társadalmi osztályokat és rétegeket, beleértve a fasizmust elutasító burzsoáziát is/amelyek érdekeltek a fasizmus és a háború elleni harcban, és akik hajlandók is aktívan küzdeni ellene. A fasizmus elleni harchoz szorosan kapcsolódott a háború elhárítása, a béke védelme. A kongresszus javasolta, hogy a világ haladó erői hozzák létre a legszélesebb békefrontot a háború ellen. Szorgalmazta a fasizmus által fenyegetett országok együttműködését. Hangsúlyozta azt is, hogy ennek a frontnak minden valószínűség szerint legfőbb ereje a Szovjetunió lesz, amely együttműködésre törekszik mindazon országokkal, akik hajlandók a náci agresszió útját állni. A kongresszus az osztály harc új formájának kidolgozásával természetesen nem mondott le a proletariátus végcéljáról, a szocialista forradalomról. Ezzel kapcsolatban mondotta ugyancsak Dimitrov: „Ha mi a forradalom ügyének pártjaként a mozgalom minden szakaszán teljesítjük forradalmi feladatainkat... és józanul vesszük számításba a dolgozó tömegek politikai színvonalát, akkor mindennél jobban meggyorsítjuk a proletárforradalom győzelméhez szükséges szubjektív előfeltételek megteremtését”. így kapcsolódtak a kongresszuson szerves egységbe az antifasiszta és demokratikus feladatok a proletárforradalom célkitűzésével. A haladó világnak a népfronteszme gyakorlati megvalósításához fűzött reménye nem volt hiábavaló. Már a harmincas évek második felében sikereket hozott Francia- országban, Spanyolországban, s milliókat és milliókat mozgósított a fasizmus és háború ellen. A második világháború évei alatt a népfront jegyében jött létre az antifasiszta világkoalíció; a Szovjetunió, Anglia és Amerika szövetsége és bontakozott ki Európa-szerte a partizánmozgalom, amely jelentősen hozzájárult a fasizmus felszámolásához. A népfrontpolitika eredményei, tanulságai ma is — a megváltozott viszonyokhoz igazodva —' aktuálisak az imperialista erők elleni küzdelemben. Gondoljunk Olaszországra, Franciaországra, ahol a haladó baloldali erők a kommunista pártok vezetésével a reakció visszaszorításán és a demokratikus erők tömörítésén fáradoznak. így volt Chilében, ezen munkálkodik ma a kommunista párt Portugáliában, de Spanyolországban is. Nemzetközi viszonylatban pedig talán először éppen a VII. kongresszus fogalmazta meg az európai államok kollektív biztonságának szükségességét a fasizmus és háború ellen, amely gondolatnak mindenképpen szerepe volt az éppen 40 évvel később legfelsőbb szinten megtartott európai biztonsági konferencia sikerében. így tér vissza a haladó világ újból és újból a Komintern VII. kongresszusán mcgfogajmazott elvekhez. így lett e kongresz- szus mának szóló üzenet is. PINTÉR ISTVÁN Ezt hozta a hét a külpolitikában így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: A hét végének szomorú szenzációja lett: Bangladesben államcsínyt hajtottak végre. Az új állam nagy nemzetközi tekintélynek örvendő, a népet szolgáló vezetőjét, Mudzsibur Rahman sejket meggyilkolták... A nyugati hírügynökségek a sorok közül kiérezhető elégtétellel közölték, hogy a puccs végrehajtói azt a Khan- dakar Musztak Ahmedet nevezték ki az állam új elnökévé, aki Amerika-barát politikus hírében áll, s akinek első dolga volt, hogy a népi köztársaságot vallási alapon álló iszlám köztársaságnak neveztesse el. Még élénken emlékezetünkben él a harc, amelyet Mudzsibur Rahman vezetésével a bengálok a pakisztáni központi kormány elnyomó uralma ellen folytattak. Pakisztániakkor az amerikai imperialisták éppúgy támogatták, mint Pe- kingben a maóisták. Ez a felállás azóta sem változott. A magyarázat: a független Banglades szoros kapcsolatot teremtett a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, s Indiával is jószomszédi viszonyt alakított ki. Márpedig Washingtonban és Pekingben egyformán szeretnék szembeállítani a szubkontinens népeit, államait. Banglades világpolitikai jelentősége abban rejlik, hogy az Indiai-óceánra, illetve annak úgynevezett Bengál-öblé- re tekint. Chittagong rendkívül fontos kikötő. Mostanában — észrevehettük — mindinkább kibontakozik a politikaidiplomáciai, áttételesen pedig a katonai küzdelem is az Indiai-óceán térségének megszervezésére. Természetesen korai lenne még végleges véleményt for- Ihálni a daccai dráma előzményeiről, még inkább a következményeiről. A világpolitikai erőviszonyok olyan nagy egészet alkotnak, amelyben Banglades viszonylag tésztényező,‘"sorsa még nem dőlt el: meg kell várni a bengál nép szavának érvényre jutását. A bangladesi fordulat egy pillanatra el tudta terelni a figyelmet a portugáliai válságról. Pedig az a hét közepére már robbanásig feszültté vált: az ország északi (elmaradott és a klerikális reakció befolyása alatt álló) részein állandósult a kommuni3taellenes terror, a fegyveres erők mozgalma megoszlottá vált, az új kormány tehetetlennek bizo- nvult. az imperialisták alig félreérthető módon kezdtek el beavatkozással fenyegetőzni „a portugál demokrácia megvédésére”... A fegyveres erők mozgalma két irányzatáról beszéltek a héten a legtöbbet — és ez irányzatok hangadói beszéltek is a legtöbbet. Egyik oldalon Carvalho tábornok, a biztonsági erők főparancsnoka próbálja elfogadtatni elképzelését, amely — úgymond — a nép és a fegyveres erők mozgalmának közvetlen kapcsolatát sürgeti — a politikai pártok. így a kommunisták kikaocsolásá- val. A másik oldalon Meló An- tunes őrnagy, a korábbi külügyminiszter „mérsékelt” álláspontját találni. Antunes nyíltan antikommunista. Portugáliát meg akarja tartani a nyugati táborban. A két irányzat ütköztetése nyilván arra is jó, hogy közben és ezáltal megpróbálják visszaszorítani Vasco Goncalves tábornok, a miniszterelnök híveit. Az új kormány pedig, éppen Goncalves vezetésével, a forradalmi reformok folytatását határozta el. A legnagyobb portugál monopólium államosítása is megtörtént. A portugál kommunisták pedig újra meg újra követelik a törvényesség betartását, az antikommunista boszorkányüldözés megfékezését, s mindezek alapjául az antifasiszta népi egység visszaállítását. Kissinger az Alabama állambeli Birminghamben nyilatkozott. Szavai elárulták: (amihez persze nem sok két-' ség fért) az USA azokat a portugáliai erőket támogatja, amelyek antikommunisták, s amelyek a fegyveres erők mozgalmának haladó szárnya ellen támadnak. Kissinger azzal vádolta a Szovjetuniót, hogv „közvetve vagy közvetlenül beavatkozik” a portugál bel- ügyekbe. Bizonyítékkal elfelejtett szolgálni. Azt viszont természetesnek ítélte, hogy az USA akár be is avatkozzék, hiszen Portugália az Egyesült Államok „régi barátja és szövetségese”. Az amerikai külügyminiszter egyébként arra készül, hogy újrakezdi közel-keleti „ingázását”, mindenesetre a nyugati sajtó egybehangzóan azt írja. hogy Jeruzsálemben és Kairóban mind több készség mutatkozik az úi csapat- szétválasztási megállapodás megkötésére. Izrael valaroenv- Tivit visszavonulna a Sinai- fé! s-nzet sokat emlegetett, stratégiailag fontos hágóihoz, átengedné az elfog1 alt Abu Rn- deisz-i olajmezőt is, cserébe Viszont sokat követel. Először is azt, hogv a kairói kormány kötelezze el magát hároméves teljes fegyvernyugvásra, az erőszakról való lemondásra, másodszor: menjen bele az egyiptomi kormány abba, hogv az ENSZ-erők mellett izraeli radarmegfigvelők is ott legyenek a kiürített területen, amerikai polgári ruhás „szakértők” irányítása alatt, harmadszor: Egyiptom tartoznék felszámolni az izraeli áruk és Izraellel egviittműködő cégek arab bojkottját. És még így tovább... A csapatszétvá^asztási megállapodás fő ellenzéke ma a Palesztinái mozgalom, de a Szíriái kormány sem hajlandó belemenni abba, hogy a Go- lan-fennsík kimaradjon a részleges megállapodásból. Még Jordánia királya is mellőzve érzi magát. Lesz még tehát dolga a közvetítőnek. McGovern kubai tárgyalásairól George McGovern amerikai demokratapárti szenátor pénteken a szenátus külügyi bizottságában beszámolt ez év májusában Kubában tett látogatásáról. Fidel Castro kubai miniszterelnökkel és Carlos Rafael Rodriquez miniszterelnök-helyettessel folytatott — összesen csaknem 9 órás — eszmecseréiről. Tapasztalatait összegezve azzal vádolta a Ford-kormány- zatot, hogy mindeddig semmibe vette azokat a jóindulatú gesztusokat és erőfeszítéseket, amelyeket Kuba a két ország kapcsolatainak normalizálására tett. A szenátor Kuba jó szándékú gesztusai között említette, hogy Havannában az amerikai kongresszus számos tagját fogadták, az ország megállapodást kötött az Egyesült Államokkal a repülőgép-eltérítések megakadályozására, s nemrégiben visszajuttatta az Egyesült Államoknak azt a kétmillió dolláros váltságdíjat, bwr»síi2i 1915. augusztus 17. amelyet évekkel ezelőtt Havannába menekült légikalózok csikartak ki a Southern Air- ways-tól. „A Kuba elleni gazdasági embargó kudarc volt” — hangsúlyozta McGovern szenátor, aki úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok ezzel az intézkedésével legalább ugyanolyan mértékben csorbította saját érdekeit, sőt még nagyobb mértékben is, mint a kubai érdekeket. Castro miniszterelnök és Carlos Rafael Rodriquez miniszterelnök-helyettes a havannai beszélgetések során tájékoztatta az amerikai szenátort: Tudomásuk van „a Cl A által meggyilkolásukra tett erőfeszítésekről”. A két kubai vezető elmondotta, hogy meggyilkolásukra mintegy száz kísérletet tettek, de nem minden kísérletet tulajdonított a CIA-nak. „Nyilvánvaló, hogy Castro nem fél az effajta összeesküvésektől” — állapította meg tanúskodásában a szenátor, aki végül ismételten követelte a Kubával szembeni gazdasági embargó feloldását, normális diplomáciai kapcsolatok felvételét ezzel az országgal. Elutazóit a palesztin küldöttség A Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására augusztus 14—16. között küldöttség élén látogatást tett Budapesten Farouk Khaddoumi Abbas, a palesztmai felszabad í- tási szervezet végrehajtó bizottságának tagja, a politikai iroda vezetője. Farouk Khaddoumit fogadta Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára. A PFSZ küldöttsége szombaton elutazott Budapestről. Újabb izraeli agresszió Libanon ellen Izrael újabb agressziós cselekményeket hajtott végre Libanon ellen. Szombaton a kora hajnali órákban izraeli katonai naszádok a légierő támogatásával a tengerről lőtték Tirusz városának körzetét. A libanoni hadsereg egységei és palesztin ellenállók viszonozták a tüzet. Az izraeli agresszió következtében a békés lakosság és a palesztin gerillák köréből többen életüket vesztették és sokan megsebesültek. Izraeli katonai naszádok egy másik csoportja ugyanakkor Szaida városának körzetében megsértette Libanon területi vizeit. I
