Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-30 / 177. szám
Nemzet és történelem A nipslllikai határozat végrehajtásának tapasztalatai a paksi járásban A párt nőpolitikái határozata és a nyomán született rendeletek, kormány- és miniszteri intézkedések messze többet jelentenek, mint adminisztratív intézkedések sorozatát, vagy azok megtételének szükségességét. Elsősorban politikai, társadalmi kérdés ez, s a megvalósítás is ott a legeredményesebb, ahol politikai feladatnak fogják fel. Erről beszélgettünk Laki Endrénével, a paksi járási pártbizottság politikai munkatársával, a bizottság nőfelelősével. — Mielőtt részletesen szólnék arról, mit tettünk a határozat megvalósításáért, azt említem, hogy létrehoztunk a pártbizottság mellett egy aktívacsoportot, amely a nőpolitikái kérdésekkel foglalkozik. Ez 1970 óta működik, tizenkét tagja van, különböző községekből, üzemekből. Évente kétszer ülésezik az aktívacsoport, 6 közben, természetesen, ki-ki Baját területén tevékenykedik. A munkacsoport amint Laki Endréné elmondta, sokrétű. Nem operatív testület, de a saját terület esetében a tagjai tevőlegesen is részt vesznek a határozat megvalósításában. Nagyon fontos munkájuk, hogy részt vesznek a különböző, testületek elé kerülő jelentések, értékelések elkészítésében. Ebbe a munkába legtöbbször bevonják a közbeeső pártszervek nőfelelőseit is. Az ilyen munka minden esetben nemcsak felmérést jelent, hanem tapasztalatcsere is egyszersmind. Laki Endréné a járás eredményeit elsősorban ennek a tapasztalatcsere jellegű munkának tulajdonítja. A határozat végrehajtása érdekében tett intézkedéseket, szervezett tanácskozásokat, itt nem látszik célszerűnek felsorolni, az azonban fontos, hogy az ilyetén való szervezeti élet rendszeres, jól megalapozott íerv alapján folyik. Feltétlenül jó, hogy a nőpolitikái határozat megvalósítását sohasem önmagában vizsgálják, vagy önmagában csak azért dolgoznak, hanem mindig összekapcsolják egyéb kérdésekkel is, mint például a termelés, az üzemszervezés, a káderpolitikai munka és így tovább. Ha a paksi járásban folyó nőpolitikái munkát nézzük, nem lehet hallgatni a nőparlamentek szerepéről. A tapasztalatok összegezése most folyik, valamint annak vizsgálata is, mit valósítottak meg a nőparlamenteken elhangzott jogos igényekből. A JÓráei pártbizottság végiül űc! rehajtó bizottsága nem egészen egy évvel ezelőtt határozatot hozott miszerint: „A munka eredményesebbé tétele érdekében azokon a helyeken, ahol a foglalkoztatottak nagy része pő, szervezzenek nőparlamentet. A /parlamenten ismertessék — az intézkedési terv alapján — az elért eredményeket, a tett intézkedéseket. Kerüljenek megvitatásra a további tennivalók az érintettek — a nők — széles körű bevonásával.” Ennek a határozatnak az alapján hat helyen tartottak nőparlamentet. A résztvevők száma mintegy hétszáz, a felszólalók száma száz volt. Az utóbbi szám, első pillanatban a kívánatosnál kisebbnek tűnik, azonban szinte mindenütt az a gyakorlat érvényesült, hogy a felszólalók nemcsak saját véleményüknek adtak hangot, hanem az általuk képviselt kisebb kollektíva közös véleményét is elmondták. A legsikeresebb rendezvényt a Paksi Konzervgyárban, a Dunaföldvári Kendergyárban és a Földvár Gumiipari Szövetkezetben tartották. A munkahelyi, a munkával kapcsolatos problémákon, javaslatokon túl több helyen az egész községet érintő javaslatok is elhangzottak. A helyes javaslatok megvalósítása folyik, például Bölcskén az üzlethálózat fejlesztése nem csupán a Mezőgép asszonyainak gondjain enyhít. Jólesett a jelen voltaknak, hogy átfogó tájékoztatást kaptak a munkahelyi, állami vezetőktől az eredményekről, gondokról és a tennivalókról. Ugyanakkor a felszólalók maguk is igyekeztek hozzáadni saját tapasztalataikat, javaslataikat az egész közösséget átfogó munkához. / A hozzászólásokat makörök szerint lehet csoportosítani — mint azt Laki Endréné a tapasztalatok összegezéseként elmondta: Szinte mindenütt foglalkoztak a szociális és munkakörülményekkel. A gerjeni termelőszövetkezetben a szociális juttatásokban való különbözőségeket tették szóvá a mezőgazdasági és ipari alkalmazottak között. Ugyanitt elismerően szóltak, a melléftüzemág bekapcsolása folytán, a munkalehetőség bővítéséről. A gyermekintézmények bővítésének és főleg a nyitva tartás jobbításának kérdése szinte mindenütt napirenden volt. A kereskedelmi ellátás javításának igénye mindenütt felmerült. Különös súllyal Bölcskén és a Dunaföldvári Kendergyárban. A Paksi Konzervgyárban a legtöbbet vitatott kérdés volt a nehéz fizikai munka kiküszöbölésének szükségessége, javaslatok hangzottak el a jobb munkaszeiwe- zésre, a jogi képviselet bevezetésére és a közművelődési lehetőségek bővítésére. Azért, hogy érzékeltessük, mennyire sokrétű volt a nő- parlamepitek munkája, megemlítjük hogy szóba került a buszjáratok sokszori pontatlansága, a nagycsaládosok üdülési problémája, aztán a Dunaföldvári Kendergyárban az asszonyok nagyon határozottan követelték a „zugszeszmérők” határozott felszámolását. A nőbizottságok tevékenységét is értékelték a felszólalók, sok' helyen elismerően, másutt, például Gerjenben, az újjászervezésére tettek javaslatot. Összegezésül £°S feszítések a paksi járásban meghozták az eredményt, s a nőparlamentek, amelyeket éppen a nőpolitikái határozat eredményeképpen szerveztek, maguk is jelentősen hozzájárultak a határozat megvalósításához. Az értékelés még folyik, de annyi máris nyilvánvaló, hogy. az asszonyok — társnőik bizalmát élvezve — őszintén, bátran elmondták véleményüket, s nemcsak bíráltak, hanem javasoltak is, sőt közreműködési készségüknek adtak hangot az üzem, sőt az egész község érdekében. LETENYEI GYÖRGY HsJyzetkép a kiemelt nagyberuházások gyorsításáról ’ Az 1975. évi terv intézkedik kilenc állami nagyberuházás befejezésének gyorsításáról, s a Minisztertanács, e munkálatok fokozott anyagi ösztönzéséről is gondoskodott. Az Állami Fejlesztési Bank felmérte e kiemelt beruházások helyzetét, a munka menetét, gyorsításának várható gazdasági eredményeit. Hétnek a teljes, illetve részleges üzembe helyezésére a jóváhagyott időpontnál 1—12 hónappal korábban kerül sor, a további két beruházás határidő-túllépését pedig lényegesen csökkentik. Az Ózdi Kohászati Üzemek folyamatos acélöntőművének rúd- és dróthengerművének teljes termelőkapacitását a gyorsítás nélkül várható 1976 áprilisa helyett 1976 januárjában, a dunaújvárosi hullámvertikumot 1977 december helyett 1977 szeptemberében. a Duna menti Hőerőmű II. és III. ütemét 1977. január helyett 1976 szentember közepén, a Székesfehérvári Szélesszalaghengermű U. és a présműfejlesztés I. ütemét 1976 decembere helyett 1975 decemberében. illetve 1976 júniusában. a Dunai Kőolajipari Válv lalat II. ütemét 1976 decembere helyett 1976 októberében, a szegedi kőolaj- és gázipari létesítményeket 1977 márciusa helyett 1976 decemberében, a Gyulai Húskombinátot 1978 decembere helyett 1978 júniusában helyezik üzembe. A beruházók számításokat végeztek a gyorsítással járó többletköltségekről, illetve a várható többleteredményekről. A számításokat a minisztériumok felülvizsgálták, a Pénzügy-minisztériummal és a Magyar Nemzeti Bankkal is egyeztették. A gyorsítások 114 millió forintba kerülnek (az ózdi acélgyártást növelő beruházás nélkül, ahol a számítások még nem készültek el). A 114 millió forintból is 66 milliót csak átmenetileg költenek a gyorsításra, mert a kivitelező a beruházás befejezése után a gyorsításhoz beszerzett géneket megvásárolja, sőt azokért a beruházás ideje alatt is bérleti díjat fizet. A többletkiadás valamivel a fejlesztési előirányzat , 1 százaléka alatt marad. A 114 millió forint 58 százalékát állóeszközökre, 17 százalékát anyagi ösztönzésre. 25 százalékát pedig a gyorsítással kapcsolatos különféle sürgősségi felárakra. felvonulási költségekre, fokozott.. téliesítésre stb. fordítják. A beruházások gyorsabb befejezése nyomán a vállalatok többleteredményeket érnek el a termelésben, mind a népgazdaság, mind az érintett vállalatok nagyobb jövedelemhez jutnak. A gyorsítás eredményeként 1975—80 között — ár- kiegészítés nélkül számítva — 2,7 milliárd forint értékű többletterméket állítanak majd elő az üzemek, aminek 85 százalékát itthon 3 százalékát a szocialista. 12 százalékát pedig a nem szocialista országokban értékesítik. Az itthon értékesített többlettermék nagyrészt tőkés importot helyettesít. A gyorsítás nyomán, ugyancsak 1975—89 között, a vállalatoknál mintegy 340 millió forint nyereségtöbblet keletkezik, ebből 120—130 millió forint a vállalati alapokat növeli. A kapacitások korábbi üzembe lépése az állami költségvetés egyenlegét 366 millió forinttal javítja. IVemzeti létünk sajátossá- gai, lényegi vonásai — bár alakulnak, módosulnak — egészükben mégis múltunkban gyökereznek. Feltehetjük a kérdést: mindig nemzeti keretek között játszódott-e le az emberiség, vagy legalábbis Európa történelme avagy a nemzetek önmagukban véve is történeti képződmények, tehát „megszülettek” a fejlődés során? Nemzetünk születésének hajnalán, a múlt század elején rengetegen fordultak e kérdésekkel a múlt írásos és hagyománybeli tanuságtételeihez, és vallatni kezdték a forrásokat. A korabeli elképzelések szerint a nemzet azonos volt a múlttal. Kölcsey Ferenc volt az, aki elsőként ismerte fel, hogy a nemzetet nem a múlt határozza meg. A nemzet konkrét történeti képződmény: nem a múlt írja elő, hanem adott feltételek és lehetőségek alakítják. Mondanunk sem kell, az elméleti viták hátterében politikai megfontolások rejlettek: azokat az elveket keresték, amelyek iránytűként szolgálnak az ország sorsát vezérlők kezében. Ezt a jövőre irányultságot elsőként Széchenyi foglalta össze híres aforizmájában: „Sokan azt gondolják: Magyarország — volt. Én azt szeretem hinni — lesz.” Igaza volt és igaza lett, de ez az út annyi kanyargót és buktatót rejtett magában, hogy minden történelmi fordulatnál újra és újra fel kellett tenni a kérdést a nemzet és a történelem kapcsolatáról, hiszen a történelem sohasem lezárt, a változásával átalakul a nemzet is. S micsoda változások mentek végbe történelmünkben csak az utóbbi száz-százötven évben is! 1848-ban forradalmi úton megindult, majd felülről, kompromisszum útján 1867- ben lezárult az ország polgári átalakulása. Megszületett a kapitalista Magyarország, amely a polgári nemzet kifejlődésének elengedhetetlen feltétele. A nemzeti fejlődés mégsem lehetett zavartalan, mert a régi Magyarország sok- nemzetiségű ország volt, s az egymást keresztező nemzeti törekvések lehetetlenné tették egyes valós nemzeti igények kielégítését. A „kárpótlást” a nemzeti tudat nagyra növesztés se, a nacionalizmus jelentette. Mondanunk sem kell, egyik nacionalizmusnak sem volt „igaza”. Ma már a történeti kutatások fényében világosan leszögezhetjük: nem lehetett igazságos megoldás a polgári nemzetek érdekeinek szembesítése és egyeztetése alapján. Nem igazságos, hanem igazságtalan rendezés volt a trianoni békerendezés is, amely megszüntette ugyan a sok- nemzetiségű, a nemzetiségi elnyomás rendszerére épülő történelmi Magyarországot, de helyette nemzeti kisebbségeket magukba foglaló utódállamokat hozott létre. Az új igazságtalansággal a Horthy Magyar- ország hivatalos propagandája a régit állította szembe, mint ideális megoldást. Hivatalos ideológia lett a nacionalizmus, a revíziós sovinizmus. korántsem véletlen, hogy abban a korszakban különös élességgel vetődött fel a kérdés: mi is a nemzet? Amit az uralkodó propaganda állít —, s ekkor a haladás hívei nem számolhatnának többé a nemzettel — vagy létezik egy más, igazabb magyarság is? A korszak vezető törJ ténésze, Szekfű Gyula a második világháború küszöbén már kiábrándult a hivatalos nacionalista ideológiából, amelynek pedig egyik megteremtője is volt, s személyes felelősségét felismerve törekedett a korrekcióra. „Mi a magyar?” kérdőcímmel adott ki vaskos tanulmánykötetet, amelybe rajta kívül a korszak szellemi életének kiválóságai, így Kodály Zoltán, Babits Mihály is írtak tanulmányokat, Az újabb, legnagyobb jelentőségű történelmi sorsforduló,' a felszabadulás a nemzet' számára is új történelmi távlatot nyitott. Napirendre került a nemzeti fejlődés kiteljesedését jelentő szocialista nemzetnek a megteremtése, olyan közösség létrehozása, amelyben már nincsenek kibékíthetetlen el- lentétű társadalmi csoportok. Történelmi szemléletünk —• mint erre az 1966-ban elhunyt kiváló történész, Molnár Erik rámutatott — számos nacionalista maradványt őriz. Véleménye a társadalomtudományban és a közvéleményben, a publicisztikában egyaránt nagy vitát váltott ki. A polémia több évig húzódott, s megnyugtató módon a mai napig sem zárult le. Éppen e sokágú eázmecsere hozta napvilágra, hogy alapvető feltáró munkák hiányzanak még ahhoz, hogy valamelyest is megnyugtató módon le lehessen zárni egyes vitás történeti kérdéseket. E1 gy mintaszerű '„mély-' fúrás” azonban már itt van előttünk: Szűcs Jenő könyve, a Nemzet és történelem. A kötet tanulmányai nem az olyan sokat vitatott 16—18. századi korszakokkal foglalkoznak, hanem a nemzeti kérdés előzményeit tárják fel a 10—14. századi magyar történelemben. Az Árpádok korában a nyugati kereszténység, majd a kifejlődő rendiség ideológiáját alkalmazták — persze a hazai viszonyokhoz igazított változtatásokkal — az első „hungarus” (nemesi értelemben vett „magyar”) koncepció kialakításakor. A jobbá-' gyök persze, még ha magyar nyelvűek is, nem tartoztak a „nemesi nemzet” kötelékébe — amelyet a kiváltságok mellett éppen a .latinnyelvűség kapcsolt egybe. Későbbi — és a nemzet kialakulása szempontjából döntő — fejlemény, amikor megfogalmazódik a nemesekre és jobbágyokra egyaránt kiterjedő nemzetiségi tudat. De még a 16. században is döntőnek a származást, a nemesi, polgári vagy jobbágyi rendhez tartozást tekintik, másodsorban a kereszténység, tehát a vallás közössége az ösz- szetartó tényező, s csak ezután jón a közös nyelv vagy a (képzelt) közös származás. Nemzet és történelem napjainkban, a mostani történésekben nem ellentétesek többé — a múltbeli ellentmondások kibogozásával és megértetésével remélhetően nem lesz már sokáig adós a nemzeti tudat ébrentartásában oly jelentős szerepet játszó történettudomány sem. GERGELY ANDRÁS 1975. július 30. *
