Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-25 / 173. szám
A leggazdagabbak sem pocsékolnak r Néha az az érzése az embernek, hogy nagyon gazdagok vagyunk. Nem élünk rosszul, ez igaz, de annyira azért mégsem megy jól, hogy pocsékoljunk. Mert pocsékolunk! Kukába szórjuk vagy elégetjük például a papírt. A drága papírt, amelynek átvételére Genfben automatákat állítottak fel. Ezek lemérik az újságpapírt és utalványozzák az érte járó összeget. Megyénk több vezetője járt Lengyelországban. Sok mindenre felfigyeltek. Többek között arra is, hogy Varsóban külön gyűjtőedény van a papír és külön a szemét tárolására. Ott tartják magukat a MÉ(H- reklámhoz: ,,Más a papír, más a szemét”. Nálunk elsősorban csak megállapítjuk ezt a tényt, de keveset teszünk annak érdekében, hogy a papír ne váljék szemétté.' Az ember néha hajlamos a megdöbbenésre. Egymagában például ez az adat: az elmúlt évben a MÉH útján százezer tonna papír került vissza a termelőüzemekbe. Viszont ha az ember azt is megtudja, hogy ez a papírhulladéknak mindössze • 12 százalékát teszi ki, akkor a pazarlás döbbenti meg. Úgy pazarlunk, mintha a világ nyersanyagokban leggazdagabb országa lennénlc Az Egyesült Államokban tavaly — maradjunk 'csak a papírnál — a papír 30 százalékát hasznosították újra. A Szovjetunióban ez az arány meghaladta a 35 százalékot és 30 százalék felett van az NDK-ban, Csehszlovákiában is. A nyersanyagok drágulása Mindannyian tudjuk, hisz a ’„bőrünkön” is érezzük a nyersanyag drágulását. A papírcellulóz ára például rövid idő alatt 200 százalékkal emelkedett. Tények bizonyítják, hogy 10 ezer tonna cellulóz 11 ezer tonna hulladék papírral pótolható. Ha ennyi papírt begyűjtőnk, ezzel 120 hektárnyi erdőt mentünk meg a kivágástól. Az elmúlt évben begyűjtött 100 ezer tonna papírral tehát mintegy 90 ezer tonna cellulózt pótoltunk. De ez mind ke- vésr Két év múlva csak az új Dunaújvárosi Papírgyár évi hulladékpapjr-szükséglete 50 ezer tonna lesz, az egész papíriparnak pedig 170 ezer tonnát kellene szállítani. Ha ezt nem tudtuk biztosítani, akkor a következő lehetőségek állnak előttünk: vagy külföldről vásároljuk meg a hiányzót, vagy kivágunk mintegy kétmillió fát. Minden amellett szól tehát, hogy igen fontos a hulladék papír gyűjtése. Mégis mit tapasztal az ember? Azt, hogy vannak pam'r- meg más hulladékgyűjtő kampányok és ezzel mintha be is fejeződött volna minden. A MÉH arra hivatkozik, hogy kevés a gépkocsi, kevés és korszerűtlen az átvevőhely, hogy a tanácsok nem biztosítanak átvevőhelyeket... Mindezek tények, de nem elfogadható érvek. Nem elfogadhatók. mert ha állandóan csak ilyen meg olyan nehézségeket hangoztatunk, ettől még _ nem lesz több papír. A lehetőségeket kell keresni. Mert lehetőségek nélkül valóban semmire sem megyünk. Az NDK-ban például, ahol 30 százalék felett van a papírhulladék újrahasznosítása, csupán 1972-ben és főleg az új lakótelepeken 1200 új átvevőhelyet létesítettek. Ezt dr. Erich Hasse, az NDK anyaggazdálkodási minisztériumának államtitkára mondta el egy interjú keretében a Die Wirtschaft című lapnak. Ebből nemcsak azt tudjuk meg, hogy ott van anyaggazdálkodási minisztérium, hanem azt is, éppen azért van anyaggazdálkodási minisztérium, mert komolyan veszik az anyaggazdálkodást. Nincs ótvevőhely... Nálunk ki foglalkozik a hulladék visszanyerésével? A MÉH. A MÉH Tröszt illetékese pedig a televízióban is csak azt tudja mondani, hogy mi kellene, mi van külföldön. . .# És amikor össze kellene gyűjteni a hulladékot, akkor kiderül: nincs átvevőhely, nincs gépkocsi, nincs külön papírgyűjtő edény.» Tehát ez sincs, az sincs. Ma-* rád tehát a régi módi: aki nem akar pocsékolni, az összepakolhatja a papírt és viheti esetleg a több kilométer távol* Ságra a MÉH-telepre. Igaz, most már többet adnak a pasi pírhulladékért, de a tények azt bizonyítják, hogy az emberek inkább kiszórják, vagy ) elégetik a papírt, mintsem el* ’I vigyék a MÉH-telepre. Ha pedig nem hajlandók olyan messzire vinni — akkor . közelebb kell vinni hozzájuk a MÉH-átvevőhelyeket és ha az sem hozza meg a kívánt eredményt, akkor fel kell keresni őket. j.’ Egy beszélgetés során a MfíH Tröszt egyik vezetőjének elmondtam: jó lenne korszerűsíteni a régi, a felszabadulás előtti hulladékgyűjtési módszert. Most nem lovas kocsival kellene járni a falvakat, a városokat és kiabálni, hogy „Csontot, rongyot, ruhadarabot, hadd vegyek én a babámnak a hajéba piros szalagot”, hanem tehergépkocsival a hét, vagy a hónap maghatározott napján. Előre tájékoztatni lehetne az embereket a hulladékgyűjtés időpontjáról. Így megszoknak, felkészülnének rá* ,*í Sőt, még énnél is tovább mentem: városainkban, falva-, inkban a MÉH a lakosságnak kioszthatna 1 mondjuk papírvagy műanyag zsákokat, amelyekbe a családok a hulladékot, a papírt összegyűjthetnék. Ezzel is, csupán a zsák jelenlétével is arra nevelnék az embereket, hogy ne dobják el az értékes nyersanyagokat. Ezeket a zsákokat aztán mégha-« tározóit Időnként összegyűjte- ’ nék és helyben fizetnének is. Az illetékes helyeslőén bólogatott. Jó' ötletnek tartottá, de mindjárt hozzátette: nincs pénzük zsákra, nincs gépkocsijuk... Miután mindezt elmondta. kért, hogy foglalkozzunk a hulladékgyűjtés fontosságával. PapirisM a Tarisay lakótelepen Régen találkoztam már vele, egy ideig mégis abban a hitben éltem, hogy jelen van Szek- szárdon, a Tartsay lakótelep bérházainak lépcsőházaiban. Közel két hónapja valakik papírzsákokat raktak a lépcsőházakba. Annyit, ahány lakó van. Senki se tudta és tudja, hogy ki hozta a papírzsákokat, milyen Célra lehet felhasználni. Ebből következik, hogy a papírzsákokhoz senki nem nyúlt. Senki nem rakott papírt a papírzsákokba , senki nem jött a papírzsákokért. Az emberek, mivel központi fűtés ezekben a házakban nincs, fürdőszobafűtésre használják a papírt, ahol még hagyományos füsdö-- bojler van, azok pedig, akik nem tudják sehol elégetni, a kukába szórják. A szemeteskocsi pedig szemétként elviszi a nyersanyagot a szeméttelepre. , ,. 1 PoCsékoláSra és nem takarékosságra neveljük az embereket. Nem vesszük észre, hogy a pocsékolás sokkal többe kerül az államnak, mindahnyi- unknak, mint a takarékosság. Bármilyen furcsa, a takarékosság is pénzbe kerül. Ahhoz, hogy több hulladék papír kerüljön újrafeldolgozásra, több átvevöhelvre, több gépkocsira, több MÉH-alkalmazottra van szükség. Azt kell végre eldönteni, hogy ez a több megéri-e?! Választanunk kell: több felvevőhelyen, több gépkocsival, külön tárolási lehetőséggel utol akarjuk-e érni, esetleg el is hagyni a nyersanyagban nálunk jóval gazdagabb országok hulladékgyűjtési arányát, vagy... GüíáévÉri példa Vannak már jó kezdeményezések. Dombóváron például a városi tanács minden nagyobb lakótömbben hulladékgyűjtő helyiséget biztosít a MÉH-nek. A vállalat viszont a korábbinál lényegesen nagyobb meny- nyiségű értékesített hulladékbevételből juttat a tanácsnak. A tanács ebből támogatja a közösséget szolgáló beruházásokat.» Mindenkinek haszna van az ilyen és hasonló megoldásokból. Csak az a baj, hogy az ilyen és ehhez hasonló példa kevés. Kevés az átvevőhely, kevés a gépkocsi, kevés a kezdeményezés és époen ezért kevés a begyűjtött hulladék papír. Kampányszerűen gyűjtjük a hulladékot és rendszeresen Riadjuk a devizát az alapanyagért, vagy pedig irtjuk az erdőket, miközben azon kesergünk: ’ hány fát nem kellene kivágni, ha.„ Tenni kell, sürgősen tenni. Szemléletváltozásra 1 van szükség. Szemléletváltozásra úgy, hogy be kell látnunk: a több hulladék begyűjtése többe kerül, de közel sem annyiba, mint a nyersanyagbehozatal, az erdőirtás. A szemléletváltoztatásban az illetékeseknek kell gyakorlati példát mutatni, több átvevőhellyel, több gépkocsival..., a lakosság felkeresésével. Ha nem várják el a lakosságtól, hogy saját zsákjában, szabad ideje rovására kilométerekre cipelje a papírhulladékot, altkor több lesz a papír. Ezt bizonyítja a dombóvári példa is. SZAKAI JÁNOS 1975. július 25. ki $ Isiit? Sill I üli n 1974-ben 35 milliárd forinttal nőttek a népgazdaság készletei. Ez kétszefesé-hárömszorosa ez előző évek növekedésének: 1972-ben 10,6 miiiiárd forinttal, 1973-ban pedig 18,6 milliárd forinttal emelkedett a készletállomány. Igaz, 1971-ben a termelés és az értékesítés is igen dinamikusan nőtt, ami természetesen egyben nagyobb készlet- vonzattal is járt. A 35 milliárdos készletfelhalmozás azonban mégis túlzottnak, károsnak minősíthető. Miért aktuális még most, 1975 közepén is ű múlt évi készletezést elemezni? Ezt a korántsem örvendetes időszerűséget az indokolja, hogy az 1974. évi készletalakulás — nem egyetlen, de döntő — okát a vállalatok tudatos készletfelhalmozásában, túlbizíosítcttságra Való törekvésében kell keresni, és sajnos e magatartással bizony még idén is sűrűn találkozunk. Annak ellenére, hogy a tartós készletfelhalmozás a vállalatok fejlesztési alapját terheli, s annak ellenére, hogy időközben több korlátozó rendelkezés is napvilágot látott, lassú a szemléletváltozás és nem eléggé gyors a felesleges készletek Csökkentése. Sok vállalatvezetőben szinte babonás félelem alakult ki, hogy nerrt sikerül elegendő anyaghoz juttatnia vállalatát és fezért szüneteltetni, vagy lassítani kell majd a termelést. Ezt megelőzendő'egymás után adták fel ez anyag- rendeléseket és' egymás után teltek meg a vállalati raktárak — olyan anyagokkal is, amelyekről talán még azt sem tudják, mikor kerülnek felhasználásra. Mi történik, ha e készletek mennyisége a szükségesnél nagyobb mértékűre duzzad? Ilyenkor arról van szó, hogy az illető vállalat több pénzt ölt anyagba, alkatrészbe, mint amennyi feltétlenül szükséges a folyamatos termeléshez. A túlzott készletezés tehát olyan összegeket köt le, cmelyeket talán jövedelmezően befektethetett volna a vállalat. Népgazdasági szinten gyakorlatilag ugyanez a helyzet: a készletek indokoltnál nagyobb növekedése azt jelenti, hogy feleslegesen megterheljük a nemzeti jövedelmet. Olyan összegeket kötünk le, amelyeket pedig jó lenfte más célokra fordítani, jövedelmezően felhasználni. Tagadhatatlan, hogy néhány vállalatnál tényleges anyaghiány lépett fel és néhány helyen valóban lassítani kellett a termelést. Azonban mégis úgy tűnik — és ezzel egyre több közgazdász ért egyet —, hogy a vállalatok többféle anyagból, félkész termékből saját maguk Idézték elő a hiányt. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha a vállalatok egyik csoportjánál felesleges készletek gyűlnek fel a raktárakban, akkor másoknál nehézkessé válik az utánpótlás. Mit lehet ezután tenni? Nyilván az utóbbi csoporthoz tartozó vállalatok is igyekeznek minél több anyaghoz jutni, s ha sikerül szállítót találni, akkor már ők is logikusan sokkal több anyagra adnak fel rendelést, mint amennyire valójában Szükség van. Ezzel azután m?g tovább fokozzák a hiányt más vállalatoknál, amelyek szintén próbálnak anyagtartalékokat gyűjteni — és így tovább, sokáig folytatható a sor. öngerjesztő folyamatról van tehát szó, amelyet, ha már egyszer megindult, igen nehéz megállítani, mert egyre 1 inkább elharapódzók, egyre nagyobb hullámokat vet. A készletgazdálkodás javítása tehát nem egyedül vállalati feladat. Ehhez átgondolt, széles körű népgazdasági intézkedésekre van szükség. Azok a büntető jellegű ren- ■ delkezésalc is csupán utólagos orvoslást jelentenek, amelyek Nemrégiben jelentek meg, s amelyek különböző anyagi terheket rónak a készleteiket túlzottan növelő vállalatokra. A valódi megoldást az jelentené, ha azokat a körülményeket és feltételeket számolnák fel, amelyek egyáltalán lehetővé teszik, hogy a tavalyihoz hasonló gyűjtögető szenvedély barafiódzhasson el vállalataink között. FORGÁCS KATALIN A3 AFIT soproni autófelszerel esek gyárában megkezdték a gépkocsi biztonsági övék saro zatgy ártósát. A svéd Ueenc alapján készülő biztonsági öv hamarosan kapható less az üzletekben. A tervek szerint az idén százezer darabot, jövőre pedig háromszázezer darabot gyártanak. Kilencmillió fa vagy 170 ezer tonna hulladék papír Megkezdték a SÉMsiii övék serazalivirtisM
