Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

* Rosenberg- perújrafelvétel ? Michael Meeropol, 32 éves, közgazdász és öccse, Robert, 28 éves, antropológus. Mind­ketten a Massachusetts állam­beli Wester New England Col- lege-ben tanítanak. Mindössze két éve tudja róluk a külvi­lág: a Meeropol nevet egy New York-i tanáruktól, neve­lőapjuktól kapták. Eredeti ne­vük Michael és Robert Ro­senberg. Egész életükben készültek rá, hogy nyilvános­ságra hozzák az igazságot, per­újrafelvételt kérhessenek és bebizonyíthassák szüleik. Ju­lius és Ethel Rosenberg ártat­lanságát Most közelebb vannak eh­hez, mint eddig bármikor. Az amerikai igazságügy-minisz­ter, az FBI és a New York-i főügyész tiltakozása ellenére elrendelte: tegyék hozzáférhe­tővé a két fiatalember számá­ra az 1951-i Rosenberg-per 48 000 oldalas aktáját. Eddig minden hasonló kísérlet az FBI, a Szövetségi Ellenőrző Iroda ellenállásán megbukott. Az aktákat tehát nem ismeri a világ. A háttér; 1951. márciusában kezdte meg a New York-i bí­róság a Rosenberg házaspár perének tárgyalását. Az volt a vád ellenük, hogy kiszolgál­tatták az atombomba titkát a Szovjetuniónak. A háromhetes pert hisztérikus sajtókam­pány kísérte. Ez volt a hideg­háború, a hírhedt McCarthy Szenátor irányította „böszor- kányüldözés” csúcspontja. Az már nem számított, hogy a Szovjetunió két évvel azelőtt felrobbantotta első atombom­báját, vagy bármilyen furcsán hangzik; éppen az számított! Ezzel ugyanis megszűnt az amerikai atommonopólium, az Egyesült Államok többé nem zsarolhatott az atomfegyver­rel. S egy másik szempont: 1951 már a koreai háború má­sodik éve volt. Az amerikai hadvezetés kudarcaiért is bűnbak kellett. A bűnös — mondta ki a bíróság — a Ro­senberg házaspár. Hogy minek alapján? Á ha­lálos ítéletet egyetlen vallo­másra alapozták: ' David Greenglass, Ethel Rosenberg bátyja a kos Alamos-i atom­telepen dolgozott technikus­ként ö vallott a házaspár el­> len, mondván, megbízásukból egy kém kezére juttatta az atombomba tervrajzát. Kidé­(Telefotó—AP—MTI—KS) rült: a tanút előzőleg megfé­lemlítették, sohasem találko­zott az állítólagos kémmel. Ami pedig az atombomba váz­latát, a perdöntő bizonyítékot illeti, hitelességét egy villa­mosmérnök, a titkosszolgálat őrnagya „igazolta” 1 Philipp Morrison viszont, aki részt vett a Nagasakira ledobott atombomba elkészítésében, így nyilatkozott: a rajz legjobb esetben is csak a bomba kari­katúrája. A viharos nemzetközi tilta­kozás sem segített, s a koholt vádak alapján 1953. július 19- én, villamosszékben kivégez­ték a Rosenberg házaspárt. Egy feltétellel kaptak volna kegyelmet, ha beismerő vallo­mást tesznek. Csakhogy nem. volt, mit beismerniük. Fiaik most, 22 évvel később, egy neves tudósokat, közéleti sze­mélyiségeket felsorakoztató szervezet támogatásával ismét megpróbálkoznak, hogy igaz­ságot szolgáltassanak szüleik­nek. ZALAI ISTVÁN A barátság háza Varsóban Varsó központjában, sí Dzerszinszkij téren két év múlva, 1977. augusztusában nyílik meg a Szovjet—Lengyel Barátság Háza. A háromeme­letes, fehér márvánnyal bur­kolt, modern épületet lengyel építészek tervezték. A föld­szinten helyezkedik majd el a szovjet ajándéktárgyakat áru­sító „Natasa” üzlet, s egy postahivatal, ahonnan a ter­vek szerint videotelefonom le­het felhívni Moszkvát A kényelmes fotelekkel be-’ rendezett, hatalmas előcsar­nokból lépcső vezet a 350 férő­helyes moziterembe. Az első emeleten lesznek a kiállító- termek, az információs köz­pont. a nemzetközi könyv- és sajtóklub, s egy százférőhelyes teázó. A második emeleten négy tantermet létesítenek orosz nyelvtanfolyamok szá­mára. A modem berendezésű nyelvi laboratóriumban egy­szerre húsznál több személy tanulhat majd. • . Az épület harmadik emeled tén lesz a „Psijazny” című új­ság szerkesztősége, a Lengyel —Szovjet Baráti Társaság in­formációs- és propaganda^ központja, könyvtár, olvasód terem, valamint két előadó^ terem, 120 és 300 férőhellyel. Az épületben különböző jel­legű rendezvényeket bonyolí­tanak le, ezért különleges épí­tészeti, művészeti és műszaki megoldásokra van szükség; Három tervet készítettek, s miután a legjobb változatot el­fogadták, a tervezőkollektíva megkezdte a konkrét megoldá­sok kidolgozását. (BUDA-; PRESS—INTERFRESS) i V ________________________________________________ P ásztor Ferenc: Fiúk a Leskegyen — Milyen a link? Tessék nézni. Én olyan anyás srác voltam mindig. Imádom az anyá­mat Apám is rendes, de anyám, az egy irtó rendes. Soha nem mérges, soha nem rest, so­ha nem ingerült Ha jöttem haza, mindig kész vacsorával várt, apámnak még a száját is megtörölte, nekem még a zsebkendőt is betet­te a zsebembe. Mindent észben tart. Főz, mos, takarít, mindent úgy tett, mintha élvezettel csinálná. — Pedig tudom, hogy sokszor fáradt volt, nehezére esett. Ezt úgy tette, hogy szin­te jogot formált rá. Nem volt képünk enged­ni. Segítettünk, ilyenkor olyan vidám volt ná­lunk az élet. Ha névnapja volt, vagy születés­napja, anyák napja, vagy karácsony, mindig összedobtunk az öreggel pár százast, vettünk neki ezt-azt. Aztán dicsekedett vele: kaptam a fiúktól. így hívott mindkettőnket. Hát ké­rem,- hol találok én ilyen lányt? Van olyan mai lány, aki csak a családnak akar élni? Nincs ilyen. Ezért mondom én, egy nagy frászt a Katinak! örülhetne, hogy ilyen rendes srác, mint ez a Csonka, egyáltalán ránézett! Isme­rem én őt, együtt voltunk a kiképzésen. — Jól van. Hogy hívják magát, maga nő­gyűlölő ? — Csicsmann Tibor határőr. De nem vagyok nőgyűlölő, csak utálom a linkeket. — Hol dolgozott fiam? — Jelentem a második kerületi HKI-nél voltam vizes. — Dfe már megszáradt? —1 nevetett az őr­nagy. — Hát nem ártana egy kis hazai víz. Isten bizony, végigszaladnék Pasaréten, ha most hipp-hopp hazaugorhatnék. Hej, de lenne taps. móka, kacagás! Gyorsan táviratoznék anyának, kezdjen hozzá a gombóccsinálás- hoz. Elmennénk együtt egy nagyot kószálni. Csákúgy feszítenének mellettem. Mert anya még olyan csini, hogy csak. Egyszer meglá­tott egy csajom vele. Karonfogva mentünk. Másnap majdnem megtépett, hogy ki volt az a jó baba. Mondtam neki, te dinnye, anyukám — 73 — ' volt. Ilyen szép még, nem olyan kis nyuvasz- tott, mint te, Kész lett, többé nem láttam. * — No, mama kedvence, maga már a máso­dik gombócvitéz. Látom, el kell küldeni a szakácsunkat tanfolyamra, mért maguk meg-* eszik majd a fejemet. De most már engedjék szóhoz jutni ezt a csendes embert is. Mondja csak, hogy hívják, honnan jött? — Bagócs László határőr. Korom, tapasz­talatom, származásom ellenére, szinte min­dentudó vagyok. Mindenevőnek mondanak, ha állatfajta lennék. Ugyanis jártam rendes gimnáziumban, de csak két évig, mert Freisin- ger tanár úr felismerte bennem a lusta ku­tyát, a évidért, a jég hátán is megélőt, és maximalista lett velem szemben. Csak a mi­nimumot teljesítettem, s úgy rúgtak ki a gim­náziumból, mint a tisztes úri házból a szopor- nyicás macskát. Aggódó szüleim bekönyörög­tek a papokhoz. Egy évig jártam lesütött szemmel, halk csendességgel a bencések is­kolájába, aztán nagy ívben letapostam on­nan. Beálltam egy Hupka nevű furfangos úr­hoz újságkihordónak. A család szégyene, a család alja, és OTP-fiókja lettem. Aztán Hup­ka úr bevezetett a kertészkedés meghitt, köl­tői világába. Az kérem nagyobb üzlet, mint a maszek kötős. Mert a piacon még híre sincs a paradicsomnak, de a mi újságolvasóink már kaphatnak tőlünk. Drágán, mintha aranyat vennének, de hát februárban friss paradicso­mot, jó paradicsomot csak Hupka úr szol­gákat. no meg én, Bagócs László, Első Hupka adjutánsa. — Ijeszgefni akar? Nekem már van egy kupecem! A múltkor a denevérkulát akarta aranyra váltani! — Tudom, ezen az őrsön van Suhajda? — sóhajtott fel Bagócs, nagyon jól titkolt öröm­mel. No, még egy dudás! — Úgy látom, már csak Hupka hiányzik! — nevetett az őrnagy. — öt nem csempészték ide magukkal? — ű őrnagy elvtárs. Hupka már régen ob- sitot kapott, öreg cserkész az. Megrögzött agglegény, nazarénus; vagy bicsérdista, vagy vegetáriánus, vagy micsoda. Nem eszik húst, pacifista, nem iszik bort, és még ruhára is csak akkor ad ki pénzt, ha már kilóg a fara ’«tT-j-S::: — 74 — a nadrágjából. Van egy biciklije, lehet vagy százéves. Még a kispesti sógorához is azzal jár. Nem fizet villamosra. Inkább gyalogol. De az üzleti életben rendkívül korrekt. Ha egyszer Hupka azt mondja, ezért a munkáért ennyi, akkor arra mérget lehet venni. Kérem, az a Hupka mindig csak mosolyog, káposztát eszik, sárgarépát, almát, meg mindenféle fü­vet, mint a kecske, de olyan szívós, mint egy öszvér. Hajnali kettőkor kel, este tízkor fek­szik és kezdi elölről. Én njég egyszer sem lát­tam ásítani. Igaz, egyszer bementünk a ta­nácshoz, várni kellett. Elaludt a folyosón áll­va. Akkor vettem észre, hogy alszik, amikor beesett a titkárságra. Az ajtó előtt aludt eL Ö biztosan nem kap szívinfarkust. Olvastam a lapokban, hogy a sok zsír, meg hús okozza ezt a népbetegséget. Hupkának van esze, nem eszi a húst. A tojást is csak a cérnametélt­ben. — Mondja, Bagócs elvtárs. ennek a Hup­kának is így felvágták a nyelvét? — Dehogy. Hupka csak mosolyog a satnya bajusza alatt. Mert satnya neki. Mindig haj­nali kettőkor borotválkozik, nem lát rende­sen, s emiatt csálé a bajsza. Huoka szófukar, inkább hallgatni szeret, meg bólogatni. Mel­lette szoktam rá a beszédre. Mindig bíztatott, beszélj már Laci, elharaptad a nyelvedet? Ké­rem. én a Hupkától megtanultam, hogyan kell megfiaztatni a pénzt. Hupka mindenhova be­jár. Négyszáz lakónak visszük az újságot. Négyszáz lakó, az minimum ezer ember. Ezer embertől rengeteg információ befut. Egyiktől megtudjuk, hogy van egy eladó telke. A má­siktól megtudjuk, hogv venne egy telket. Köz­vetítünk, egyik sem kívánja ingyen. Ugrik egy kis dohány. Egyik lakó megkér, hogy szerez­zünk már neki tengeri herkentyűt, mert hi­ánycikk. A másik lakótól megtudjuk, hogy van neki tengeri herkentyűje, de nem tud tő­le megválni a szentnek sem, itt rohad a nya­kán. Mondjuk, hogy sebaj, adja ide bizo­mányba, majd mi túladunk rajta. Nem kan érte annyit, mint a tengeri herkentyűben szűk időkben, de nem fizet rá. A kereslet és kíná­lat nagy zűrzavarában Első Hupka, tisztes pol­gári haszonkulccsal bonyolítja ezt a viszony­lag egyszerű árucsere-forgalmat. (Folytatjuk) — 75 — Michael (balra) és Robert Meeropol, Julius és Ethel Rosen­berg fiai, újságírókkal beszél getpek a washingtoni járás­bíróság előtt, mielőtt a bírósághoz fordulnának a szüleik el­leni vizsgálati és vádhatósági iratok kiadatása ügyében. Ro- senbergéket azzal a vááclal ítélték halálra, hogy atomtitko­kat szolgáltattak ki a Szovjetuniónak, a Rosenberg házas­párt Villamosszékben végezték ki kémkedés címén 1953. júli­us 19-én.

Next

/
Thumbnails
Contents