Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-15 / 164. szám

Emberek, gépek, árvizek

A bátai szivattyútelep.

Dércsípte őszi reggeleken madzagra kötött tintásüveget lóbálva, az aktatáskával egymást hátba-hátbalódítva szaladtunk az i.aszögi” iskolába. A Szent Mihály Arkangyalhoz címzeti patika (amelyet akkor már, az ötvenes évek elején, egyszerűen gyógyszertárnak tituláltak), meg a- Bocz-féle kocsma között igencsak igyekeztünk, mert a Fő. utcát ezen a szakaszon • igen sokszor kesernyés, csípős füst ülte meg. Már. amikor működött a szivattyútelep. Hazafelé aztán meg-megáUtunk a magas kerítésnél és a nyitott ajtókon belesve néztük, amint a munkások mázsaszám dobálták a kazánokba a fűrészelt, hasogatott tűzifát. Gyerekszemünk hatalmasnak látta az egymáshoz ragasztott két épületet, titokzatosnak a benne dohogó gépeket. Még eszünkbe se jutott, hogy bemenjünk, nem is lehetett volna, így hát soha nem látott, hallott titkokat képzeltünk az öreg falak közé. A gépek nagyon izgatták a fantáziánkat. Hiszen egy falusi gyerek miféle masinákat láthatott? Legföljebb a malomba jutott el, ha megengedte neki az apja, hogy mellé üljön a bakra, amikor őrletni vitte a búzát, árpát, darálni a kukoricát.

k ?

Ballagok lefelé a töltés oldalába épített lépcsőkön, a szivattyútelep szépen rendben tartott udvaron át. Önkéntelenül megtapintom a zsebemet, amelyben az újságíró-igazolványnak kell

lennie. Hiába, úgy látszik máig megmaradt bennem valami a húsz év előtti nagy- nagy tiszteletből, a gép- monstrumok meg a — legalábbis a mi szemünkben — nagykövetségek területenkívüliségével vetekedő objektum iránt. Pedig nem is olyan nagy az épület, az ajtó fölé beépített márványtáblán a betűket nem a tábla magassága miatt nem tudom első ránézésre elolvasni, hanem azért, mert egy kicsit megkoptatta őket az idő. Aztán Csankó János főgépész- szel mégiscsak kisilabizáljuk valahogy. „Belvizeknek eltávolítására építette a Szek- zárd Bátai Dunavédgát Társulat Magyarország fennállásának ezeredik évében 1896."

Kint lehet úgy harminc fok, bent — talán ötven is. Az egyik teremben a kazánok zúgnak, a másikban a gépek zakatolnak, a szívógázmotorok szíj áttétellel hajtják az 1896-ban készült három szivattyút. Ez utóbbiakon a felírás: „

Shlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. Budapest 1896. 1000 mm. 1021 sz.” Egyenként és másodpercenként másfél köbméter vizet emelnek át a szivattyú- telep alá torkolló két csatornából, amelyeket Bátán Sárvíznek és Pöszének mondanak. Az utóbbi hivatalos elnevezése egyébként Szek1975. július 15.

szárd—bátai főcsatorna. Az előbbi pedig csakugyan Sárvíz volt, amíg a múlt század közepén a Sárvizet Szek- szárdnál más mederbe nem terelték. A helyét a Báta- apátinál eredő Lajvér patak foglalta el. Ez a két csatorna gyűjti össze a Szekszárdiéi Bátáig terjedő öblözet vizét, hogy aztán azt a telep a maga kilencvenesztendős szivattyúival. az _ árvédelmi töltésen átemelve a Dunába juttassa.

*

— Mit jelent itt ma gépésznek lenni? — teszem fel a kérdést Csankó Jánosnak.

— Hát nem azt, amit a két világháború között — mondja mosolyogva és aztán még hozzáteszi: — Persze nem a „rang” a lényeg, hanem az, hogy megbecsülik-e az embert a munkahelyén. Márpedig ezzel nincs baj. Május 13-án volt húsz esztendeje, hogy a vízügy szolgálatába álltam, hatvanegytől vagyok a jelenlegi helyemen, hatvannégyben lettem „Vízgazdálkodás kiváló dolgozója”.

— Nyugdíjba is' innen megy?- — Hacsak valami rendkívüli dolog, baj közbe nem jön. A fiam Baján, a vízügyi középiskolában t9"”'. ^

Nyugdíjas állás a bátai főgépészé, az is volt mindig, az öreg Kreskay meg Orbán Lajos bácsi idejében is. E két emberig nyúlik vissza az emlékezet, bár ha meggondoljuk, ez sem kis idő, felölel, úgy jó fél évszázadot. Főgépésznek lenni különösen ennek az ötven esztendőnek első felében egyet jelentett azzal, hogy a titulus viselőjét egy sorban emlegessék a pappal, jegyzővel, orvossal — a tanítóról nem is beszélve. Szolgálati lakás, kedvezményes tjét, legelő,-állattartás, meg ki tudja még hányféle juttatás járt a hivatallal. Még a fűtő sem lehetett akárki. Egyébként a szivattyútelep, meg a gépész

szolgálati lakása mellett ott a gátőrház is. Áradás idején, ha fehér hajú, nagy bajszú öregapók levezetik az unokákat a zsiliphez nagy vizet nézni, oda-odamutatnak a gátőrházra: „Látod-e, akkora kémény volt itt valamikor, amikor még szénnel tüzeltek, hogy ez az egész gátőrház annak a tégláiból épült.” És ha a 'mesélőkedvből • még másra is futja, megtudhatják a kerek szemű apróságok, hogy egy kicsit arrébb, ott, ahol a Mélygödör nevű tó van a töltés meg a Duna között, szintén volt egy szivattyú- telep. Mígnem egy nagy árvíz elnyomta a telepet is, töltést is A szakadás helyén van a tó. Hosszú, aszályos nyarakon elő-előbukkan a leapadt vízből egy-egy faldarab, bolthajtás. „Aki ott fürdik, lehúzza az örvény.” Nem is nagyon fürödnek a Mélygödörnek azon a részén, inkább csak a pecások eregetik a horgaikat a fenékre, nagy halra várva.

•

Nehéz a mesék, legendák világából szabadulni, hiszen a múlt század végén épített szivattyútelep a maga változatlanságával egy darab a falu történetéből. A nyolcvan esztendő alatt egyébként mindössze két említésre méltó esemény történt vele kapcsolatban. Az egyik, amikor a gőzgépeket kicserélték a ma is használatos szívógázmotorokra, a másik pedig, két-három esztendővel később, 1944 esős, sáros őszén. A németek, mielőtt „rugalmasan elszakadtak” volna a községtől, aláaknázták a teleppel egybeépített zsilipet. Vitéz Kulacs Alajos volt akkor a segédgépész. Hogy a vitézi titulust miért kapta, azt talán soha nem tudják meg a bátaiak, mivel Kulacs Alajos, aki 1958-ban ment nyugdíjba, tavaly meghalt. Hanem a zsilip megmaradása állítólag neki köszönhető, mert éjszaka leszedte róla a robbanóanyagot.

*

Két motor dohog, miközben Csankó Jánossal az épület árnyékában beszélgetünk. Egymás után fordul a tsz lovas kocsija, a tárolóhelyről hozza a jókora hasábfákat Sír a

fűrész, csattognak a fejszék, a kazánok meg nyelik a feldarabolt fát. Egy-egy kazán négy köbmétert „eszik” huszonnégy óra alatt, vagy ha úgy tetszik, 120 kilót óránként — jó kemény tűzifát.

— Nem is annyira a fa drága, hanem az ideszállítása, fűrészelése, aprítása: Most a Tamási Erdőgazdaságból hozzuk, de a hatvanötös árvíznél Jugoszláviából kaptuk. Hol van már az ártéri erdők olcsó tűzifája?! — mondja a főgépész.

— No meg a munkaerő sem éppen olcsó. Van úgy, hogy évekig nem indítjuk be a gépeket, de most tavaly októbertől — az egy márciust kivéve — szinte szünet nélkül működnek a szivattyúk. Ha szükséges, a vízügy egyik brigádjából jönnek munkások segíteni. Most éppen közerőt is igénybe veszünk. Egyébként, ha állunk, csak ketten vagyunk az egész telepen a kisegítő munkással. Akkor ejtjük meg a javítást, karbantartást. Néha előfordul, hogy olyankor is kérek segítséget, mert egy dugattyú négy mázsa, nehezen tudnánk ketten kiemelni.

Ä kurta délelőttön, míg a telepről, munkájáról kérdezem Csankó Jánost, kétszer is jönnek a vízügyi igazgatóság vezetői, szakemberei. Ellenőriznek, szemlélődnek. Vigyázni kell, árvíz van. A Shlick- féle vasöntödében készült szí-, vattyúk négy méter magasra nyomják a vizet — ekkora a szintkülönbség a töltés két oldalán. Szerencsére jól bírják még magukat. Úgy hírlik, a szívógázmotorokat nemsokára kicserélik elektromos meghaj- tásúakra.

A szivattyúk azonban maradnak. Akárcsak maga az épület, amely — kevesen tudják róla Bátán — kősziklaalapon nyugszik. Keményen, szilárdan áll és szívja a vizet, a jó fekete, gabonatermő sárközi földekről, amelyeknek a helyén pedig alig egy évszázada nem volt más, csak feneketlen mocsár,

GYURICZA MIHÁLY

KILENC NAGYBERUHÁZÁS

(I gyorsabb

kivitelezés

ösztönzése

A kormány olyan fejlesztéseket helyezett reflektorfénybe, amelyek elkészülési határideje 1975 és 1978 közé esik és a jelenlegi energia- és nyersanyag- hiányos világhelyzetben életbevágóan fontosak. így a körülbelül 34 milliárd forintnyi fejlesztés között találjuk a szénhidrogénbányászat és -feldolgozás, a villamosenergia-termelés, az acélgyártás, a hengereltáru- gyártás, az alumínium félkésztermék, a papír-, a hústermelés bővítését. A fejlesztések egy része tehát a tőkés importot csökkenti, illetve az exporthoz szükséges árualapokat növeli.

A gyorsítás első számú címzettje a beruházó. A most bevezetett pótlólagos ösztönzője másodlagos voltára rámutat . az a tény is, hogy elsősorban szervezési feladat a kijelölt nagy- beruházások gyorsítása. Azilyen nagyméretű beruházásokon a tervezők, építők, szerelők vállalatainak tucatjai, a munkások ezrei dolgoznak több éven keresztül. Formailag a gyorsításra szánt ösztönzők pénzbeni ellenértékét a beruházók kdpjáfcí azoktól azután átvándorol a,ki vitelezőkhöz, a szerelőkhöz és nem egy esetben a fontosabb berendezést gyártó vállalathoz. Például a Gyulai Húskombinát esetében a Diósgyőri Gépgyár kapja a prémiumot a hűtőberendezések gyártásáért és szereléséért. Hangsúlyozni kell, nem beruházási „borravalóról'' • vpd szó, hanem az eredetileg meg- ólíapított határidőkhöz képest történő, pótlólag jelentkező nagyobb erőfeszítésről,. dü

A beruházók, illetve az okéf képviselő tárcák néhány héttői egy évig terjedő időben adták meg a határidő-rövidítés tbftc,- mót. A megcélozott gyorsítás többnyire elfogadható volt, de például a még kezdeti állapotban lévő gyulai építkezésnél-. ,qz Állami Tervbizottsóg kevesellte az ígért hat hónapot és a későbbi sorozatos egyeztetések eredményeként a kitűzött határidőnél 10 hónappal hamarabbi befejezést ígérnek ma a beruházók. ;

A már említett és pótlólagos ráfordításként jelentkező ösztön-», lő juttatások három részből állnak. Ennek keretében mód nyílik arra, hogy a beruházók a kivitelezők részére olyan berendezéseket vásároljanak, amelyekre az építőipari vállalatoknak nincs pénzük. Az így beszerzett gépeket a beruházók formailag bérbeadják a kivitelezőknek, majd az építkezés befejezése után az építők a bérleti díjjal, vagy az a/nortizációval csökkentett mértékben átveszik a berendezéseket.

A többletjuttatások keretében a hátralévő munkák ■-— import- berendezés nélküli — költségének 0,3 százaléka jutalmazásra fordítható. Ott, ahol a befejezéshez nagyon közel állnak, ez az összeg nem túl nagy, tehát kár lenne hatalmas jutalmakra gondolni. Ennél jelentősebbnek látszik az az engedmény, . mély1' szerint az építkezéseken részt vevő vállalatok megadhatják' tújóraigényeiket és amennyit ebből elfogadnak az oly módon fizethető ki, hogy nem számít be»' le a vállalat bérszínvonalába.

A körülbelül 34 milliárd forint beruházást képviselő és gyorsításra kijelölt fejlesztések pótlólagos költségben jelentkező ige- ! nye körülbelül 150 millió forint. Ez az összeg — éppen a gyorsítás következtében — nem jelent egyértelműen többletköltséget — és ez a legfontosabb —, a többletráfordítás, a pótlólagos1 erőfeszítés sokszorosan megtérül* j a beruházások gyorsabb kivitelezése és termelése révén.

BREITNER MIKLÓS