Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-13 / 163. szám

r­I* Július 15-én, pontosan ilyen rakéta száll fel Bajltonurból a közös szovjet—amerikai űrrepülés alkalmával. Stafford és Leonov a közös gyakorlatok közben. perckor. A két űrhajó a Szojuz indítása után 51 óra és 50 perc múlva találkozik. Ezután 47 órán és 20 percen át keringe­nek együtt. Miután szétkap­csolódtak, a Szojuz további 43 órát tölt a világűrben és Kazahsztán területén száll le. Az Apollo körülbelül három és fél nap múltún a Csendes­óceánon, a Hawaii-szigetek közelében ereszkedik a víztü­körre. Befejeződtek azoknak a szovjet cs amerikai űrhajósok­nak előkészületei is, akik részt vesznek a közös űrrepülésen. Á mintegy három évig tar­tott munka számos bonyolult mérnöki-műszaki és egyéb fel­adat megoldását tette lehető­vé. I Az egyik főfeladat az űrha­jók megbízható összekapcsoló- rendszerének kidolgozása vplt. A Fölei mesterséges bolygója­ként két napon át nemzetközi űrállomásként működnek majd az űrhajók. Leonov festménye a Szojuz és az Apollo összekapcsolásáról. Közeledik a nap, amikor sor kerül a Szojuz és az Apollo űrhajó közös útjára. A Szojuz­nak a szovjet kozmodromról, Bajkönurból kell indulnia 1975. július 15-én, moszkvai idő sze­rint 15 óra 20 perckor. Aznap startol az Apollo is — 22 óra 50 Pásztor Ferenc: Fiúk a Leshegyen — Fel a fejjel, öreg fiú! Nem vagyunk mi már kétéves nyeretlenek, hogy ne tudnánk egy Katit táncba vinni! Elő a fegyvertárral. Kérlek szépen, én szavamat adom, hogy min­denben a segítségedre leszek. Főleg a kezdeti nehéz időkben állok melletted. Jó. ha a sú­lyos percekben áll valaki az ember mellett — nyújtotta a kezét Suhajda. Amilyen betyár előre érezte, hogy ebből akkora röhögés lesz, aminek párja nincs. — Inkább ne segíts! — nevetett Balogh és kezet adott a fogadásra. — A hadműveleti idő kezdete? — kérdezte Golubics, és jegyzett a naptárba. — Március huszonnyolcadika. reggel nyolc óra. Szabadnapom kezdődik kimenőt kapok a városba. — A vége? 1 ' — Erre számított két hét. tehát április ti- zenkettedike, reggel nyolc óra. — A bizottság? — kérdezte Golubics, és tartotta a golyóstollat. — írd! Takács Lajos őrvezető. Suhajda Ist­ván határőr. Faludi Sándor határőr. Pusztai Ferenc tizedes, mint elnök. Bevallom, előre nevettem magamban. Is­mertem én azt a Kati lányt. Nagy szája van. mindenkivel kikezd, de még a kezét sem en­gedi, megfogni. Aki szemtelenkedik vele. an­nak könnyen lekever egy nyaklevest. Volt itt egy öreg katona, a lovász. Az szeretett volna kikezdeni vele. alaposan helybenhagyta. El­kapta a derekát, hogy megcsókolja, erre a lány elkapta a sapkáját, akkorát rántott raj­ta, hogy az egész karima a fiú nyakában ma­radt. Nem tette ki az ablakba, amit ezért a főtörzsőrmester elvtárstól kapott. Az idő szaladt. Mindannyian várakozó ál­láspontra helyezkedtünk, szerettük volna csendben kivárni, mikor kell majd tanúskod­ni Balogh mellett. Senki nem volt izgatott, én viszont előre fentem a fogam, hoéy halálra szekálom a r'wvcm.ij Baloghot. Csak Golu­bics volt kíváncsi a részeredményekre, egy — 55 — hét elteltével, Balogh a kocsiját bütykölte. Nem nagyon jött most a közös „lelkigyakor­latokra”. így neveztük azokat a kötetlen esz­mecseréket. amelyek csak úgy kialakultak. Láttuk rajta, hogy eszi a fene, hiányzik neki a közösség, de gondoltuk, csak elmélkedj ma­gadban. csak készülj a harcra. Don Jani. Ki­zárólag Golubics nem maradt nyugton. Neki mindenbe bele lrell kotyogni. — Mondd, Balogh, nagyon nehéz? Igazán nem akarlak zavarni, nem akarok beavatkoz­ni a belügyeidbe, én csupán emberbaráti ér­zésektől vezérelve, igazán csak férfiszolidari­tásból kérdezem, ugrik a bajuszod, vagy ma­rad n bajuszod. Fűződik a Kati vagy nem fű­ződik ? i — Azért gondolkodj Golubics. Az a Kati rendes lány, nem valami közönséges mit tu­dom én micsoda! — Jól van, nem mondtam én azt. hogy. ez vagy az. Csak azt kérdem, hogy haladsz.? Tudnom kell, én vagyok a bizottság jegyzője, én írtám fel . mindent. A múltkor még azt mondtad, hogy minden nő egyforma, mind­egyik eszi az almát! — Gyerek vagy még Golubics! Ártatlan,' naiv, buta gyerek. Fia tudnád, hogy milyen is egy nő. Mert ennek a nőnek lelke van. en­nek a szíve tele van érzelemmel, ez egy olyan finom, olyan komoly lány. hogy telje­sen elveszett az önbizalmam! De azért ne mondd a többieknek. Még korai lenne elpo­fázni ! Valamit kell mondanom, nézd meg, figyel­nek. Nem mondhatom azt. hogy karburátor javítására tanítottál, úgyse hinnék. — Látod, azt nem. Te már megmaradsz Golubics Béla- magánzónak, és kutyasétáltató­nak. ; ^ * ?}*■ — Csak ne sértegess. Áz sem volt valami rendes dolog. Illik más ember** méltóságába belegázolni? Ki vette ki a szekrényemből a névkártyát, ki írta rá, hogy kutyasétáltató? Talán én? Soha nem sértődtem me^ érte, de tőled nem vártam hogy ezt a sértést vágod a fejemhez, pedig segíteni akarok neked. Tu­dom én. milyen a női lélek. Volt nekem egy osztálytársam Pécsi Márta. Ha felmentünk hozzájuk a srácokkal, többieknek hanglemeze­— 56 — két mutogatott, magnófelvételeket hallgattak, vagy külföldi lapokat nézegettek, engem meg belökött a konyhába. Azt mondta: menj Go­lubics. találsz valamit a hűtőszekrényben. Egyél nyugodtan. Én pedig ettem. Ettem, mert imádom a jobb falatokat, ettem mérgemben, mert engem mindig a konyhába löktek ki, én nem voltam fontos. Pécsi néni, az egy aranyos asszony. Még virágot is vittem neki egyszer, a nőnapon. Hóvirágot. Négy forin­tomba került. Mondta a többieknek: látjátok, ebben a Béluskában legalább jóérzés van, ennek volt része nevelésben. Akkor hat darab buktát megettem. Több nem volt. így voltam én Pécsivel. Most meg. én vagyok a legjobb barátja. Egy évig jártunk együtt. Koncertre is mentünk, könyvtárba is jártunk, és min­dennap meglátogattuk a vajas sütemények boltját. Ettünk két-két Rákóczi túróst, meg két-két Aida szeletet. A felét mindig nekem adta. Arany szíve van. <% — Csak nem akarod mondani, hogy bele vagy esve? — Bele. Egészen. Minden héten két levelet írok. A múltkor azt írta, hogy nagyon hiány­zók neki, nagyon szeretne már látni, azt is ir­ta. hogy még mindig igazán, rendesen szeret, Csak azért mondom, hogy értek én ehhez, jobban értek, mint gondolnád. — No, jó. Mondj, amit akarsz, engem nem érdekel, de azt a Kati lányt nem engedem bántani! — Ki akarja bántani? — húzta fel szemöl­dökét Golubics. — Te akartad nyilvánosan le­járatni. • — Én csak azt mondtam, hogy elcsábítom. No, egyre megy. Ö csábított el engem, annyi baj legyen. Nem is bánom. — A bajusz? ® — Bájusz? Legfeljebb úgy rendezem a dol­got. hogy ő kérjen rá. Űgyis csak szúrná azt .*• a finom kis bőrét. — Én nem bánom. Balogh, engem ne okolj. — szólt Golubics, és lélekszakadva rontott be a szobába. / (Folytatjuk) — 57 — SzöV|ßi amerikai arfa^^^rIz ^

Next

/
Thumbnails
Contents