Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-07 / 132. szám
Képviselőjelöltek választóik között (Folytatás a 2. oldalról) zájában a szocialista társadalmat. Ez az elhatározás és céltudatosság adja azt a semmi mással nem pótolható erőt, ami nélkülözhetetlen további előrehaladásunkhoz. Országépítő munkánkba^ nem vagyunk egyedül. Velünk vannak barátaink, szövetségeseink, s büszkén gondolunk arra, hogy a Magyar Népköztársaság az egyetemes emberi haladásért küzdő erők élvonalában halad — mondotta Szabópál Antal, maid így folytatta: Központi Bizottságunk biztos abban, hogy a magyar nép az eddiginél nagyobb feladatok megoldására is képes, s el tudja, érni azokat a lelkesítő célo- kát, amelyeket kongresszusunk most kijelölt. Bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Népünk hazaszeretetére építve, a nemzet erőit egyesítve elérjük majd nagy és nemes céljainkat. Szavazzunk arra a népfrontpolitikára, mely hazánk anyagi és szellemi gazdagodását, szilárd békéjét és biztos fel- emelkedését szolgálja — fejezte be nagy tetszéssel fogadott választási beszédét Szabópál Antal, a megyei párt-vb tagja, a megyei tanács elnöke. A beszéd után többen felszólaltak, köztük Németh Miklós, a termelőszövetkezet tagja. Bartos István iskolaigazgató azt mondotta, hogy készek a Ezután Csapó Jánosné, a 7. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje emelkedett szólásra. Beszéde bevezetőjében áttekintést adott az elmúlt választási ciklus parlamentjének munkájáról. — Az eltelt időszakban fejlődött az országgyűlés és a kormányzati szervek munkája __ mondotta. — Huszonhárom t örvényt alkotott az országgyűlés az elmúlt ciklusban. Ezekből szeretném megemlíteni az alkotmánymódosítást, az if júságról, a tanácsokról, a nép- gazdasági tervezésről, a házasságról és családról és legutóbb A Karl-Marx-Stadt, megyei füiiiazga'óság delegációja megyénkben Emil Winkler igazgatóhelyettes vezetésével Szekszárdra érkezett a Karl-Marx-Stadt megyei filmigazgatóság 4 tagú küldöttsége: Barbara Steiner osztályvezető, Isolde Dick és Barbara Sachse moziüzemvezető. Csütörtökön a filmforgalmazás szakemberei tapasztalat- cserén tájékoztatták egymást művelődéspolitikai munkájukról. Vendégeink ismertették a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Karl- Marx-Stadt megyében rendezett magyar filmnapok eseményeit. Előadást hallgattak meg a megyei iskolamozi-rendszer- ről és részletesen beszámoltak az „Iskola, szabad idő, mozi” elnevezésű hasonló programjukról. Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára is fogadta az NDK- beli testvérmegye vendégeit. A következő napokban a kari-mar x-s tad ti fifmigazgatóság munkatársai megyénk több filmszínházába látogatnak el, tanulmányozni fogják a mozirekonstrukció eredményeit, megismerkednek azokkal a módszerekkel, melyeket a Moziüzemi Vállalat " m'"ijrtts- művelődés segulse érdekéber jiolgözoM ki. pálfai választók a továbbiakban is a párt helyes politikáját támogatni, megvalósításában aktívan közreműködni. Felszólalt Magyar József, a gyermekotthon dolgozója is. A népfront választási felhívásával egyetértenek a választó- kerület polgárai, mondották a felszólalók, mert világos, érthető és a kisemberek akaratát, tenni vágyását is kifejezi. A képviselőjelöltek rövid beszédben vázolták programjukat. • A 7. számú választókerület választási gyűlésére Gyünkön, a községi művelődési otthonban került sor. A gyűlés elnökségében foglalt helyet K. Papp József, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Bozsó Jánosné, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, Jankó János, a tamási járási párt- bizottság titkára. Szabó Antal, a gyönki községi pártbizottság titkára, Hoff Ádám, községi tanácselnök, továbbá a község párt-, társadalmi és gazdasági életének vezetői. A választási gyűlést Pápai Gyuláné, a Hazafias Népfront tamási járási bizottságának titkára nyitotta meg, majd Csapó Jánosné, a 7. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje mondott beszédet. a társadalombiztosításról hozott törvényeket. A továbbiakban részletesen szólt a képviselőjelölt az alkotott törvények tartalmáról, arról, hol tartunk azok gyakorlati megvalósításában. Az elmúlt ciklusban Csapó Jánosné, az országgyűlés ipari bizottságának volt tagja. Részletesen ismertette a gyűlés résztvevőivel, rajtuk keresztül a kerület választó- polgáraival, milyen tevékenységet fejtett ki a bizottság. Kijelentette: — Élénk vita és komoly javaslatok jellemezték üléseinket. Elmondhatom. Június első hete, ha esik, ha fúj, az üdülés, az idegenforgalom aktualitásait juttatja eszünkbe. A Minisztertanács is — miután megtárgyalta a számítógépek használatát, határozott a tsz-vezetők egységes javadalmazásáról és a társadalombiztosítási törvény végrehajtásáról —, az ifjúsági turizmus helyzetét és lehetőségeit “tekintette át. Érdekes módon még a KGST belkereskedelmi miniszteri tanácskozása, amely Budapesten folyt a héten, a tartós fogyasztási cikkek és — a szabad időt, a turizmust szolgáló áruk keresletének várható alakulásával foglalkozott. Miután pedig befejeződött a tanítás, 130 ezer kisiskolás készül táborozásra, „expedíci- ós” gyalogtúrák is indulnak, viszonylag olcsó nyaralási lehetőségeket ígér a fiataloknak az Express Iroda is és ifjúsági napokat Sopronban, Szegeden. Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes a bel- és külföldi utazások tömeges voltáról szólván pedig azt fejtegette, hogy miután a gépkocsik száma meghaladta a félmilliót, a motorkerékpároké a háromnegyedet, életelemünkké lett a helyváltoztatás. És bár igyekszünk időben és térben széthúzni az üdülés évadját, a „sláger” még a nyári Balaton. Mindenesetre jó, hogy bizottság alakult a tóparti soortéM fellendítésére (rá is fér a lelhogy munkámhoz, kerületemből, így Gyünkről is számos javaslatot, komoly segítséget kaotam. Külön figyelemmel szólt a szakmunkásképzés fontosságáról, megemlítve, hogy komoly tennivalóink vannak még a szakmunkások erkölcsi rangjának emelésében, az anyagi elismerés biztosításában. — Nagyon fontos feladatunk ez a jövőben is — mondotta —, hiszen akiket most képezünk, most nevelünk, azoknak kell a társadalmi fejlődést tovább- vinniök, az anyagi javakat megtermelniük. Felsorolta a képviselőjelölt, hogy az elmúlt években milyen beruházások valósultak meg a megyében és a járásban, valamint milyen beruházások megvalósítása kezdődött meg. Az ipartelepítési politika végrehajtása nyomán a tamási járásban is növekedett az ipari üzemek száma, új munkahelyek jöttek létre. Csapó Jánosné itt elsősorban Pincehelyre, Gyünkre, Nagvszékelyre és Ozorára utalt. Közel 18 százalékkal nőtt az iparban foglalkoztatottak aránya, számuk megközelíti a hatezer főt. Ezzel párhuzamosan emelkedett a nők foglalkoztatási aránya is. A mezőgazdaság fejlődéséről a képviselőjelölt által adott tájékoztatásra nem térünk ki, hiszen a választókerület lakossága előtt az a leginkább ismert, ellenben kivonatosan ismertetjük Csapó Jánosné tájékoztatását a kereskedelmi forgalom alakulásáról a tamási járásban. Rz egyik jelentős mutatója az életszínvonal alakulásának is. — Járásunk kiskereskedelmi forgalma az utóbbi négy évben 31,7 százalékkal nőtt — mondotta. — Évről évre nagyobb a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet. Az egyes árucikkek közül igen jelentősen emelkedett a centrifuga, a hűtőszekrény, a gáztűzhely, a rádió és a televízió, valamint a személygépkocsi eladása. Ez utóbbiból a vásárlók számai 1970 és 1973 között 3998 volt, csaknem lendülés), és hogy— aSiótour ígérete szerint — bőven lesz szórakozásban részük az üdülőknek. A TIZEDE KULTÚRÁBA Különben is, miután sorra zárják kapuikat a „kőszínházak”, a nyári színházakra terelődik a figyelem, nem véletlenül a szentendrei teátrumról, a szegedi játékokról, a martonvásári programról, a kisvárdai napokról a héten kaptunk tájékoztatást. Nagy érdeklődés kísérte az ünnepi könyvhetet is, a rendelkezésemre álló félidei mérleg több mint nyolcmillió forintos bevételt jelez. Az „államkasszából” sem kevés jut kultúrára. Az idén a nemzeti jövedelem csaknem tíz és fél százalékát használjuk fel kulturális célokra — jelentette ki Sarlós István választási nagygyűlésén. Lázár György miniszterelnök főleg gazdasági fejlődésünk fényeire és a tennivalókra összpontosította mondanivalóját, Fock Jenő pedig erős hangsúllyal szólt a szénbányászat fontosságáról tatabányai beszédében. GÁZPROGRAM A gazdaságunk alakulásáról szóló tények egyébként — amelynek első négyhavi adatni a héten jelentek meg — mindent összevéve, mintha na- gy-ibb dinamizmust mutatnának a fogyasztás és az igényeli annyi, mint a megelőző tíz évben összesen. Az óvodahálózat fejlődésével kapcsolatban ismertette a képviselőjelölt, hogy a tamási járásban a 3—6 éves korú gyerekek 85 százaléka részesül , óvodai ellátásban, ami jobb a megyei és az országos átlagnál. A Csapó Jánosné által ismertetett összes adat közlésére nincs lehetőség, azt azonban megemlítjük, hogy a járás lakosságának egészségügyi ellátottsága is javult az elmúlt négy évben, ellenben a képviselőjelölt feltétlenül szükségesnek mondotta egy új szakrendelő építését a járási székhelyen. Beszéde befejező részében a képviselőjelölt arra szólította fel a választópolgárokat, hogy teljes odaadással vegyenek részt a párt, a Hazafias Népfront programjának megvalósításában. Majd ezzel zárta he- szédét: — Bizakodva tekintünk a jövőbe; népünk hazaszeretetére építve, a nemzet erőit egyesítve elérjük nagy és nemes céljainkat. Csapó Jánosné választási beszéde után felszólalásokra került sor. Kemier János, Hegyi Andrésné és Radványi György után K. Papp József, a megyei pártbizbttság első titkára emelkedett szólásra. Átfogó képet adott a megye helyzetéről, majd adatokkal illusztrálva felvázolta Tolna megye fejlődésének útját. Hangsúlyozta a megyei első titkár, hogy egy olyan társadalom felépítésén dolgozunk, amelyben minden ember értékét a végzett munka adja meg. A választási programokban a stabilitást ígérjük, a mi politikánk nyílt politika, és arra hívunk minden választópolgárt, hogy közösen munkálkodjunk választók és képviselők erinek a politikának a megvalósításán. A választás napján erre a politikára kérjük minden becsületes ember szavazatát. A Választási gyűlés Pápai Gyuláné zárszavával ért véget. növekedésében, mint az ezt biztosító termelési eredmények és nemzetközi árucsere alakulásában. Jellemző az igények növekedésére, amit dr. Simon Pál nehézipari miniszterhelyettes mondott a gázprogram megvalósításáról. Az idén 117 ezer további háztartás kap palackos gázt, ezzel nem kevesebb, mint egymillió 640 ezerrel nő a pb-gáz-fogyasztók száma. Bővülő élelmiszer-kínálatról adott számot az élelmiszer- ipar és kereskedelem tanácskozása — öt év alatt csaknem 30 százalékos volt a növekedés! — ezért is kell a két ágazatnak jobban együttműködnie. Azaz, hogy mi, vásárlók kevesebbet bosszankodjunk a ki- sebb-nagyobb hibák miatt. Az ellátásban szerepük van a magánkiskereskedőknek is — jelenleg 11 ezer a számuk és új iparengedélyeket elsősorban a külvárosokban adnak ki — hangzott el a KIOSZ közgyűlésén. KEVÉS A FÉLMILLIÓ IS Említést tettem róla, hogy a Minisztertanács megtárgyalta a társadalombiztosítási törvény végrehajtását. Tájékoztatott erről a héten a SZOT is, miután szinte napok kérdése, hogy — július 1-től — bárki személyi igazolványa alapján igénybe vehesse az egészségügyi szol- ß altatásokat. BALOG JÁNOS 1 fl mankaverseny hírei A Tolna megyei Népből? Vállalat Vasas szocialista bri- gádja az elmúlt évben kiváló eredményeket ért el az MSZMP XI. kongresszusa,’ s hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett kongresszusi munkaverseny első fordulójában. A1 lelkes kollektíva ebben az évben is bizonyítja, hogy méltó volt a közelmúltban kapott elismerésre. Vállalták, hogy társadalmi munkában, egy újítás alánján, építenek egy konténergurítót, mely jelentős mértékben megkönnyíti és gyorsabbá teszi a rakodást; Ezzel is segítik, hogy teljesítsék a szekszárdi vasbolt 8<J milliós forgalmi tervét, mely 19,6 százalékkal magasabb a tavalyinál. A kiszolgálás gyorsítása érdekében átszervezéseket valósítanak meg. Emellett házi tanfolyamot szerveznek; ahol a boltban dolgozó segédmunkások bővíthetik szakmai ismereteiket és később, mint eladók dolgozhatnak. A tanfolyam szervezésével a bolt dolgozói a munkaerő-utánpótlást szándékoznak megoldani. T « A Paksi Konzervgyárba^ 1100 dolgozó, a 102 munkabrigád és szocialista brigád valamennyi tagia részt vesz az elmúlt év tavaszán meghirdetett kongresszusi és felszabadulási munkaversenv második fordulójában. Áz idei évre 13 millió 200 ezer forint értékű vállalást tettek, melynek: jelentős részét már teljesítették. 720 óra társadalmi munkát végeztek. Többek között átvizsgálták az önkéntes tűzoltók felszereléseit. Kifestették a gyár tűzoltószertárát és elvégezték a fecskendőtömlők karbantartási munkáit, u#,-» "«r ' ; ~ A ’dombóvári vasúti csomópont vontatási főnöksége dolgozóinak fele szocialista brigádokban dolgozik. Valamennyien kiveszik részüket a kongresszusi munkaversenyből. s vállalásaik teljesítésével, illetve túlteljesítésével csökkentik az egyre nagyobb feladatokkal megbirkózó vasút gondjait. Az M—62-es Dieselmozdonyok kihasználtságát fokozták, s ígv az első negyedév során három százalékkal túlteljesítették a vállalásukat. A korábbinál jóval magasabb eredmények elérését az tette lehetővé, hogy a lelkiismeretes karbantartási és javítómunka növelte a mozdonyok üzemkészségét. A Lenin és a Diesel Rudolf szocialista brigád határidő előtt befejezte egy-egv Diesel-mozdony nagyjavítását. A társadalmi munkából ís kivették részüket a vasutasok. A kocsijavító Dózsa, Latinca és Mikszáth szocialista brigád tagjai a dombóvári Béke-park összes padját és gyermekjátékát társadalmi munkában kijavították és átfestették. * A szekszárdi posta dolgozói is részt vesznek a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben. Amellett, hogy bővítik szakmai ismereteiket, s ezzel tovább javítják munkájuk minőségét, társadalmi munkát is végeznek. A kézbesítők szocialista brigádja munkaidő után rendbe hozta egy nyugdíjas kolléganőjük; lakóházát 1975. június i, Csapó Jánosné beszéde Hétfőtől szombatig