Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-27 / 149. szám
Döntött a Legfelsőbb Bíróság Ingyen munkára kötele%ni ? r Egy vidéki kórház fiatal segédorvost alkalmazott. A szerződés szerint napi hat órát kellett dolgoznia, de szóbeli megállapodás alapján, nyolc órán át foglalkoztatták. Később arra kötelezték, hogy a kórházban csak napi hat órát töltsön, ám helyettesként — díjtalanul — a kórházhoz tartozó rendelőintézetben napi két órát dolgozzék. Az orvos mindezt vállalta, hogy a szakvizsgához szükséges négyévi, napi nyolcórás, kórházi gyakorlatot megszerezhesse. Egy évig dolgozott a rendelő- intézetben, majd helyettesítési díjának megfizetéséért a kórház ellen pert indított. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a kórházat az orvosnak járó rendelőintézeti helyettesítési díj megfizetésére kötelezte. A határozat indoklása szerint, a kórház a szóbeli megállapodást törvénysértő módon, egyoldalúan megszegte, amikor az orvost arra kötelezte, hogy naponta két órán át a szakrendelőben díjtalanul működjék, mert a munkaadó és dolgozója a munka- szerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja. Ellenkező esetben a munkaszerződés érvénytelen. Nem vitás, hogy az orvos egy éven át ingyen látta el rendelőinté- zétbeli munkáját, ezért a besorolás szerinti munkabér megilleti. A határozat indoklása rámutatott arra is, hogy a kórház köteles lett volna a helyettesítési megbízást írásban elrendelni. Ez nem történt meg. Ennek ellenére az orvost a helyettesítési díj megilleti, mert a munkáltató ál* tál az alaki szabályok megsértésével kiadott munkavégzési utasítás folytán a dolgozót hátrány nem érheti. Fegyelmi — és következményei Egy vidéki szövetkezeti áruházban egy házaspár dolgozott, a férj osztályvezetőként, az asszony eladóként. Később kiderült, hogy együtt különböző visszaéléseket követtek el, ezért fegyelmileg elbocsátották őket. Emiatt a szövetkezeti munkaügyi döntőbizottságnál panaszt emeltek, amely — tekintve, hogy a házaspár ellen büntetőeljárás indult, annak befejezéséig — a határozathozatalt elhalasztotta. A járásbíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki folytatólagosan, magánokirat-hamisítással elkövetett sikkasztás és árdrágítás bűntettében, ezért jogerősen, felfüggesztett szabadságvesztésre és nagyobb ösz- szegű pénzbüntetésre ítélte őket A büntetőeljárás befejeztével a döntőbizottság panaszukat elutasította. Ilyen előzmények után a házaspár a munkaügyi bíróságon a szövetkezet ellen pert indított. Arra hivatkoztak, hogy a döntőbizottság csak hosszabb idő után határozott ügyükben, ezenkívül munkakönyvüket elkésve kapták vissza, ezért a késedelmi időre munkabért követeltek. A munkaügyi bíróság részben helyt adott keresetüknek és a szövetkezetei kötelezte, hogy fejenként két és fél havi munkabért fizessen ki. A legfőbb ügyész törvényességi óvására, az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a következőket mondta ki: — Téves a munkaügyi bíróság álláspontja, hogy a döntőbizottság hibát követett el, amikor a fegyelmi eljárást a büntetőügy jogerős befejezéséig elhalasztotta. Munkaügyi miniszteri rendelet értelmében ugyanis, ha az ügy csak valamely előzetes eljárás befejezése után tisztázható, annak eredményét a bizottság megvárhatja és azután új határnapot tűzhet ki. A házaspár a bizottság előtt tagadta, hogy fegyelmi vétséget követett el, ezért indokolt volt, hogy felelősségük kérdésében a büntetőeljárás befejezését megvárják. Téves a bíróság álláspontja a munkakönyvek kiadására vonatkozó rendeletek értelmezésében is. A munkaügyi miniszteri rendelet értelmében ugyanis fegyelmi úton történt elbocsátás esetén a munkakönyvét csak a dolgozó írásbeli kérésére kell kiadni. A házaspár ezt elmulasztotta, tehát a szövetkezet a késedelemben nem vétkes. A Legfelsőbb Bíróság még rámutatott arra is, hogy a Munka Törvénykönyve értelmében az elbocsátást kimondó fegyelmi határozat kézbesítésétől kezdve, annak jogerőre emelkedéséig, ,a teljes átlagkeresetet vissza kell tartani. Ha a fegyelmi határozat jogerős lesz, a visszatartott összeg nem fizethető ki. Minthogy ezúttal is ez az eset áll fenn, a házaspár követelését már emiatt is el kellett volna utasítani. Az ezzel ellentétes ítélet téves és törvénysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a házaspár keresetét elutasította. HAJDÚ ENDRE Csőtörés Átkozott dolog. Ott ömlik a víz, vastag sugárban, ahol nem kéne. Ahol pedig áhítva várják — a vízcsapból — nem folyik. Azt hiszem, amikor az első vízvezetéket megépítették, annak gonosz démona, az embernek bosszantására, kitalálta a csőtörést. Legalább is így gondolnánk. Mert ki feltételezné, hogy a csövet szándékosan eltörik. Sajnos, nem feltételezzük, tudjuk. Nincs egy hónapja, hogy a Hermann Ottó lakótelep környékén az építők kiástak egy főnyomóvezetéket. Lógott a levegőben. Míg egy sódert szállító teherautó arra nem jött, s mert neki — ezért fizetik — a rakományt a legrövidebb úton a túloldalra kell vinni, eltörte a csövet. A lakótelepen két napig nem volt víz. A Felső-parásztán utat építettek. Reggel megjött a gép, hogy elszedje a földet. A környékbeliek rosszat sejtettek, s munkába menet szóltak, vigyázzon, mert ott van a vízvezeték. A szaki mondott egy kacskaringósat, majd közölte, neki ennyi meg ennyi köbméter földet ki kell dobni1 onnan. S megkezdte. Hamarosan kitépte az első lakásba menő vízvezetéket. Aztán a másodikat, ötödiket, s mire lejárt a műszak, tíz lakásban hiába fordították el a csapot. Van, amikor a rombolás nem az ember műve. Legalábbis nem szándékos felelőtlenség eredménye. Dunaföldváron hetekkel ezelőtt eltört egy vízvezeték. Nem tudták, a cső volt-e o hibás, és emiatt lett a baj, — ugyanis a víz úgy kimosta a löszt, hogy a közelben lévő ház megrokkant —, vagy pedig a föld mozdult, s ettől roppant meg a vezeték. Ezért következett a vizsgálat, ki, mi a hibás, ki fizet. Hetekig tartott, s addig a postán nem tudtok inni, kezet mosni, hogy ne mondjam az egyéb emberi szükségleteket. Két napja Szekszárdon, a Wesselényi utcában az építők beépítettek egy tolózárat. Az akció sikerült, csak , a cső nem bírta ki. Míg a munkaidő tartott, próbálkoztak javítással. Aztán víz nélkül hagyva félezer embert, elvonultak. Este tíz körül jött három ember a vízműtől, kiszivattyúzták a vizet a gödörből, meglátták a hibát. Legalább tízórás munka — mondták — éjjel már nem állnak neki. Mikor az emberek, a száz kisgyerek érdekét említették nekik, azt válaszolták: az építők csinálták a zűrt, az egész nem az ő asztaluk. Másnap egyik vezetőtől kérdeztük: nem érez lelkiismeret- furdalást, így itthagyni egy lakótelepet? — Hogy kötelezzek én öt embert arra, hogy munkaidő Után itt maradjon? Azt hiszem, itt a hiba. Hogy kötelezni kellene őket. Ha maguktól nem érzik, hogy helyre kell hozni a hibát, amit okoztok. Ha nem ébred fel a lelkiismerete annak a teherautóvezetőnek, annak a földgépkezelőnek, aki építés közben rombol. Ha a vízmű is előbb a felelősséget akarja megállapítani, hogy kinek kell Dunaföldváron fizetni. S ha nem érdekel senkit, hány ember marad víz nélkül. Néhány éve a Bakonyban a villanyszerelőkkel töltöttem el egy napot. Éjfélkor jött a jelzés egy faluból: nincs áram. A hóviharban, mínusz húsz fokos, metsző szélben mentek fel a szerelők a távvezetékoszlopra. Azt mondták, rajtuk nem múlhat. Hajnalban már égtek a villanyok. Ekkora különbség lenne ember és ember között? — szepesi — Pásztor Ferenc t Fiúk a Leshegyen — A csendőrökről annyi borzalmasat olvastam — szóltam közbe. — Én tapasztaltam is. Ebben az egyetlen hitben, reményemben is akkorát csalódtam, hogy elegem lett. Soha nem felejtem el. A vasútnál dolgoztunk. Berettyóújfalu közelében raktunk le egy kitérő vágányt. A közelben egy árva tanya sem volt. Kopár, satnya akácerdő mellett tanyáztunk. Egy koszos vagonban volt a szállásunk. Szalmán aludtunk, kimustrált katonai gulyáságyúban hoztak ennivalót. Babot, krumplit ettünk felváltva. Nagyon vegyes társaság verődött össze. Voltak közöttük öreg vasutasok, akik értették a krampácsolás fortélyait. Volt egy csomó gyerekember. Olyan tizenöt-tizenhat évesek. Nem mentek sokra velünk, mert inkább a játékon járt az eszünk. Nem csoda, mert azzal a nehéz csákánnyal, bizony nem volt gyerekjáték. Öklömnyi köveket kellett a csákány tompa végével a talpfák és a sínek alá tömöríteni. Fogása volt ennek. Egymással szemben álltunk, ritmusra kellett dolgozni, nehogy egymást verjük kupán a szerszámmal. Nagyon nyuzgák voltunk még ezekhez a nehéz szerszámokhoz. Mit lehetett tenni? Enni kellett élni kellett. A szegény ember ahhoz nyúlt, amihez hozzáengedték, j.. • ■ ' .■. ■. Néha foglyokat is hoztak. Ötven. száz. kétszáz is volt egy csapatban. Oroszok, ukránok, ázsiaiak. Tábori csendőrök kísérték őket. Külön ettek, külön dolgoztak. Nekünk még szólni sem lehetett hozzájuk. Nagyon lehangoló látvány volt. Gépiesen dolgoztak, fel sem néztek. Néha énekeltek. Szomorú, mélabús dalokat. Én gyerekésszel csak annyit fogtam fel az egészből, hogy nagyon elkeseredett emberek, nasyon árvák lehetnek. — Közöttünk is voltak emberek, akik szinte senkivel sem beszéltek. Ha felügyelő, vagy V*' i— 13 — ellenőr érkezett Újfaluból, akkor ők rendszerint elhúzódtak az erdőszélbe, vagy beletemetkeztek a munkába. ;Mi gyerekek nem gyanakodtunk. nem kerestük az okát, miért ilyen maguknakvalók. Az öregebbek meg biztosan tudták, hogy milyen okuk van a félrehú- zódásra. Aztán megtudtuk mi is. Egy napon, szemerkélő esőben, csípős hidegben, négy csendőr érkezett lóháton. Összetereltek bennünket. Az az ismerős tiszthelyettes, egy vésztői ember, vezette őket. Most egészen más volt. Mintha kifordították volna. Eltorzult arccal kiabált. r— Émberek. Mindenki készítse elő a személyazonossági lapját, katonakönyvét. Mozgás, mert közétek lövetek. — Sorba állítottak, lökdöstek. taszigáltak bennünket. Még a gyerekeket is úgy állították, mintha katonák lennének. Megnézték a papírokat. Két embernek nem volt semmilyen írása. Elkezdték verni őket puskatussal, lovagló náddal, kézzel. Négy csendőr két embert. • 1 1 ^ — Észrevett engem a tiszthelyettes. 'ti" — Mit keresel itt, Balázs? — Itt dolgozom, tiszthelyettes úr. Kell a pénz! — Jó helyre jöttél, te is olyan gazember leszel. mint ezek a hazaárulók. Abban a fattyú véredben van a lázadás! — ordított, és úgy képen vágott, hogy menten felbuktam. Még véreztem is. — A tőlünk pár száz méterre dolgozó foglyok abbahagyták a munkát. Megindultak felénk, vagy inkább a csendőrök felé. Lassan, hang nélkül jöttek. Kezükben volt a csákány, a lapát, a vasdorongok, amikkel a síneket lökdösték tovább. A tábori csendőrök, akik azokra vigyáztak, ugyancsak ordítoztak, fenyegetőztek. Paprikás volt a hangulat. A foglyok nyilván védeni akartak bennünket. Egyszer aztán valamelyik csendőr lőtt egyet. Lövöldözés, verekedés lett a vége. Két foglyot agyonlőttek, egy csendőrt agyonvertek. Másnap mindenkit kihallgattak. Még minket is faggattak, meg pofoztak. Tőlünk elvitték az emberek felét. Sas behívóval, munkaszolgálatra vezényelték őket. Nagyon kevesen jöttek vissza közülük. A foglyokat is kicserélték. Másik transzport jött. Ugyanolyan szót- lan. szomorú, keserű emberek voltak. Szólni — 14 — sem mertünk egymáshoz. Naponta jöttek a csendőrök, aztán meg német tisztek látogattak oda autóval. Ordítoztak, magyaráztak. Nekünk csak a pályafelügyelő mondta, hogy nagyon fontos ez a vasút. Berettyóújfaluból Szeghalomra vezet majd, s ez főleg a németeknek sürgős. Nem vártam ki a végét. Üzent értem édesanyám, haza kell menni. Elbújtatott a szénapadlásra. Valahonnan megtudta, hogy már a leventéket viszik tizenhat évestől felfelé. Szót fogadtam, mert megszoktam, hogy minden úgy van, ahogyan édesanyám akarja. Ö nevelt, ő tartott, ő parancsolt. Csak akkor bújtam elő. amikor a szovjet katonák megjöttek. Úgyszólván lövés nélkül vonultak be a faluba. Mire lőttek volna? Mi senkinek sem voltunk fontosak. — Visszamentem a vasúthoz. Ä régiek közül alig maradtak. A foglyokat elhajtották a németek, a fiatalabbakat meg a nyilasok vitték magukkal Nyugatra. — Egy napon odahaza voltam éppen. Jött a községházáról az öreg Gurmai. Kacska kezű, kicsi ember. Az első háborúban intézte el egy olcisz gránát. Jó lelkű, eszes ember volt. — Balázs fiam, hozzád jövök. Ugye, te mindig csendőr akartál lenni? — Az én. Gurmai bátyám, de megundorodtam tőlük, amikor azt a két foglyot agyonlőtték. — Elhiszem neked. Én már előbb undorodtam tőlük, csak nemigen kürtölhettem széjjel. Katona se akarsz lenni? — Jó nekem a vasútnál, ott lehet belőlem valami, hogyha megbecsülöm magam. — Lehet, hogyne lehetne —. mondta az öreg. — Csak gondoltam, hogy még mindig esz a fene a katonaság után. — Ha enne? — Mehetnél! Toboroznak az új hadseregbe. Leginkább a fiatalokat keresik. Itt a papír is. Nem kell semmi, csak bemész Berettyóba, jelentkezel. Tizennyolctól felvesznek mindenkit. - ■ — Én még nem vagyok annyi, csak a tizenhetet töltöm a nváron. — Azt mondod, hogy vagy. Elhiszik, többnek látszol. r- Ha rájönnek, hogy hazudtam? —- 15 —
