Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-20 / 143. szám

Szolgáltatások Minden negyedik forint Az életszínvonal emelkedé­sével, az életforma változásá­val egyre nagyobb szerephez jutnak életünkben a szolgál­tatások; minden negyedik fo­rintunkat szolgáltatások vásár­lására fordítjuk, s ekkor még nem is szóltunk az ingyenes vagy igen kedvezményes tár­sadalmi juttatásokról, szolgál­tatásokról. A szolgáltatások növekvő fontosságét felismerve a kor­mány 1968-ban hozta emléke­zetes 1038-as. számú határoza­tát, amelv megszabta a fej­lesztés általános céljait, elve­it, módszereit, a fejlesztés ér­dekében teendő intézkedése­ket, s az ebben részt vevő szervezetek feladatait. Mi valósult meg az 1968-as és az azóta hozott 1971. és 1973! évi kormányhatározatok- •hól? A IV. ötéves terv idősza­kában intézkedések egész so­ra segítette a szolgáltatások tervszerű fejlődésének meg­alapozását, a. központi szol- ; gáitátá?feilesztési koncepciók és a tanácsi tervek végrehaj­tását. A megvalósítás eszköz- rendszeréhez tartoznak a kü- . lönféle közvetlen és közvetett állami támogatások, kedvez­mények. Mindezt szervezeti intézkedések is alátámasztot­ták; köztük az érintett mi­nisztériumok, főhatóságok részvételével megalakított ' Központi Szolgáltatásfejleszté­si Bizottság, amely a napokban értékelte a IV. ötéves terv időszakában elért eredménye­ket. Az árbevétellel mért telje­sítmény öt év alatt pűntegy 40 százalékkal emelkedett. A negyedik ötéves terv idősza­kában a szolgáltatások fejlesz­tésében kiemelt szerep jutott a lakosság gyarapodó, tartós ja­vai (lakás, gépkocsi, háztartá­si és elektroakusztikai készü­lékek) javításának és a textil- tisztításnak. Az előbbi cso­portban a szolgáltatások telje­sítményértéke több mint két­szeresére emelkedett, ezen be­lül a gépjárműjavításé több m>nt háromszorosára. az elektromos háztartási beren­dezések javításáé 34 százalék­kal, az építőipari szolgáltatók 20 százalékkal növelték telje­sítményüket. A textiltisztítás teljesítménye 60 százalékkal, az áruszállításé kétszeresére, a kereskedelmi szolgáltatásoké 50 százalékkal nőtt. A tervidőszak végéig össze­sen 1000 kisebb-nagyobb szol­gáltató létesítmény alakul. Eh­hez az állami költségvetés 3 milliárd forint közvetlen és kb. 2.5 milliárd forint közve­tett támogatást nyújt. Több szolgáltató ágban befejezéshez közeledik a teljes országos há­lózat kiépítése (elektromos háztartási berendezések javí­tása, személyi szolgáltatások, ruházat). Nagy az előrelépés az autójavításban és a textil- tisztításban. A tervidőszakban 185 autószerviz rekonstrukció­ja, illetve építése valósul meg; 8 új mosoda és 80 textiltisztí­tó-szalon épül az országban. Országos gond maradt az építőipari szolgáltatások szű­kös kapacitása. Ennek fő oka, hogy a szolgáltatók továbbra sem érzik „szívügyüknek” a javító-karbantartó tevékeny­ség bővítését, hiszen az építés iránt is nagy a kereslet, és ez sokkal kifizetődőbb. Egyes könnyűipari szolgáltatóágak­ban alacsony a műszaki szín­vonal és a kiszolgálás kultu­ráltsága (cipőjavítás, személyi szolgáltatások). Eddig nem si­került megfelelő módon fej­leszteni á háztartási munkát megkönnyítő takarító szolgá­latot. Az elmúlt esztendőkbeni fej­lődés közepette mérséklődött az ellátás területek közötti korábbi szintkülönbsége. Az egy lakosra jutó szolgáltatá­sok teljesítményértéke öt év alatt országosan 35 százalék­kal emelkedik; ezen belül a jobban ellátott Budapesten csak 26, az ország többi részé­ben 40 százalékkal. A további bővítést sokszor akadályozzák létszámgondok, ezért a jövőben többet kell foglalkozni az egyszerűbb, a rugalmasabb — és nem utolsó sorban olcsóbb — szervezeti formák elterjesztésével, példá­ul a mellékfoglalkozásban vagy nyugdíjasként szolgálta­tást végzők számának és tevé­kenységének bővítésével. .-iS. G. Délidőben a murvást dűlőben Az öregember kedden a szo­kásosnál is korábban kelt. Várt rá a kút, s ami még jobban megacélozta akaratát — a munka. Ilyenek leszünk mi is. Sárvári István nagydorogi tsz-nyugdíjas fontosnak és nél­külözhetetlennek érezte magát. Reggel az asszonya szalonnát tett kopott táskájába puha ke­nyérrel. Az öreg sosem volt kútásó, csak az ősöktől hallott tudás, a már-már emberöltőnyi ta­pasztalás van meg benne. De az aztán beleivódott, megma­radt. S hordozza most már a falusi fúró-faragó emberek tu­dását — bölcsességét halála napjáig. így kezdődött a nap. Most állunk a murvási dűlő- beji, s ha már leírtuk, említsük meg a népi bölcsességet, talá­lékonyságot a dűlőnév kap­csán. Hajdanán, amikor a tör­ténetünkben már említett ku­tat ásni kezdték, az egykori kútásó mester ásója kőbe koc­cant, s nemcsak koccant, meg is állt, nem mehetett tovább. Csákányra, kővágóra kellett felváltani az ásót, a terméskő, a murva ellenállt. Innen kapta a nevét a dűlő. Délidő van, rekkenő, fülledt, párás idő. öreg Sárvári áll a kút mellett, s homlokához tar­tott tenyere alól kémleli a vi­zet. Mellette topog az alkalmi segéderő, a mezőőr, Gondos János. 1975. június 20. — Nézd e Jani, eltaláltuk. — El. A kút ostornyele fehérük a kávából. — Súly köllene rá. Még leg­alább két jó tégla. — Nehezen húzom —. mondja az öreg Sárvári. Hej, hej, községi kutak, csor- dakutak. Az jut eszembe, ami­kor nálunk, a tanyán az öreg Vicián, betelve mindennel, bá­nattal, haraggal, hátizsákba követ pakolt magára, s a kútba ugrott. Szidtuk utána a csor­dakutat, ugyan miért volt ott, s talán az öreg Pali bátyánk még máig is élne. •— Ennek volt-e halottja? — Volt. Alighanem kettőJ Egyszer egy ferde nyakú ci­gány lókupec bucskázott bele, utána meg, ha jól emlékszem, egy pályást dobtak a vízbe. — Iható a víz? — Sajnos nem. Csak csorda- kút marad ez, s ha itt járnak a permetezők, hát permetvíz- nek jó lesz. Meg a népek is úgy vannak vele, megszokták a csa­pi vizet. Minálunk Nagydoro- gon már régebb óta működik a törpevízmű. Annak a vízét isszuk, s jó az. Bár már előbb lett volna a csap, ne kellett volna annyit merítgetni a gé­meskutat. — Gémeskutak voltak az­előtt? — Általában igen. De voltak házak, ahol kerekes kút adta a vizet. Ez attól is függött, hogy ki milyen módban élt. A gémeskút a szegények kútja volt. Lám, lám, milyen vonzása, romantikája van a magyar gé- meskútnak. Egy nyugatnémet rendszámú gépkocsi áll még mellettünk, tétován és bizony­talanul. Szőke asszonyság les kifelé s szemüveges férjének magyaráz valamit. — Még csikósnak néznek — mosolyog Sárvári István, s ahogy nevet, azzal egyidöben pödri is hegyesen kunkor odó bajuszát; A németek végül is elmen­nek, nem szállnak ki. Még beszélgetünk kicsit a kútról, a felújításáról, hogy az ágasfát ki kellett cserélni, mert a régi elkorhadt már, s most gazdátlanul hever a térdig érő fűben. Olt van a vályú is, a hajdani mohó marhapofák, ökörfejek látója. Por­lad az is. Egykor az öreg Sárvári is idejárt itatni, amikor még a földet', ahogy mondja, három kárkátu- lába művelték, azaz az ősi há­romnyomásos gazdálkodás sza­bályai szerint. Akkor, ha a murvási dűlőben volt az ugar­föld, ide hajtották ki a tehene­ket, ökröket, és Sárvári István, mint fürge, nyülmozgású gye­rek gyakran nézett szembe ön­magával a régi vályú víztük­rében. — A kút öreg, magam is az vagyok. Azt mondják, hetven felé hazafelé. így vagyok én is. De a munkát szeretem. Látja, ezt szívesen csináltam, örül­tem a megbízatásnak, most jó a kút, rendbe tettük, egy ideig még használhatják. Kollegám megjegyzi, jó len­ne, ha a helyi tanács kétnyel­vű táblát állítana az öreg kút mellé: „Figyelem, nem ivóvíz” felirattal. Az öreg Sárvári rábólint, s hogy délidő van, ballag ő is hazafelé. VARGA JÓZSEF Női egyenjogúság? Kereset és megbecsülés Kollégáim közül többen kedvelik a magnetofont, én- idegenkedek a használatától, ami hiba. Erre a beismerésre a bosszantó véletlen kényszerít. Értékes beszélgetések hosz- szú órái során készített jegyzeteimet veszítettem el. Az el­röppent pillanatot visszahozni képtelenség. Ha ugyanazt kérdezném újra, nem lenne ugyanaz, hisz kinek-kinek változik a hangulata és változnak a körülmények is. A bátai és decsi asszonyoktól kérek elnézést, akiket ilyes­formán feltartottam. Nem nekik, nekem vigasz, hogy amit mondottak, olyan tartalmas volt, aminek csak a részleteit lehetett feledni, a lényegét nem. Bátán, a termelőszövetkezet baromfitelepén jó néhá- nyan dolgoznak, akiknek keresete alaposan felülmúlja távolra járó férjükét. Máshol — Decsen és Szekszárdon is — sokaknak a keresete legalább is egyértékű azzal, amit a család nadrágot viselő tagja hoz haza. (A hasonlat, is­merve a divat módosulásait, persze sántít, de a továbbiak­ban látjuk majd, hogy sántít sok egyéb is.) Kérdésem a következő volt. — Mekkora a becsülete otthon az asszonyi kereset­nek? Tulajdonképpen milyen súlya, értéke van annak a szónak, hogy „családfő”? Kérdésem második felét Bátán finoman bár, de meg­mosolyogták. Az asszonyok ugyan nem mondták ki, de a férfinép több-kevesebb idő után egyöntetűen elismerte, hogy^ ebben a faluban sosem kellett félni valamiféle túl­tengő férfiuralomtól. A „családfő” azonban természetesen az „ember”. — Számít az, hogy hivatalosan minek nevezik? — rántott a vállán a gyümölcsösben egy menyecske. — A pénz nálunk, éppúgy, mint egyebütt, közös kasszába kerül és én gazdálkodom belőle. — Aki többet tesz a kasszába, az többet is vehet ki belőle? — Csudákat! Amennyi kell, meg amennyit lehet. Ez idáig teljesen normális és a legtöbb helyen így is van, senki nem akar valamiféle erőltetett „férfi-nő” há­borúságot kirobbantani. A család zárt egység, és úgy lenne jó, ha keretein belül valamiféle eszményi demokratizmus, mindkét nagykorú fél teljes egyenjogúsága, a problémák, gondok közös megvitatása-megoldása uralkodna. Az az idő visszahozhatatlanui elmúlt, amikor a .biztos’ keresetet hozó férj mellett az asszony ugyan sokat érő, de kevésbé mutatós tej- és tojáspénze, a kiskertben végzett munka csak niásodosztályú, alrendűbb szerepet játszott. A tudat változásai^ azonban sokszor a való élet mögött kullognak. Decsen sűrűn hallható, de Bátán is elhangzik az ilyes­fajta megjegyzés: — AfcáfokSt kérdezzétek, ő a Családfő! * Nem az sántít ilyenkor, hogy a két szülő közül az egyik hoz (hangosan) döntést, hanem az, hogy a döntés- hozatal mögött Valahol a női munkának- Csak tudomásul­vétele rejlik, de igazi megbecsülése még nem. Amikor a férfi ' kijelenti, hogy „Az én pénzemen te nem csinálod ezt és ezt!”, akkor még véletlenül se gondol arra, hogy. ez az „én” pénzem, a „mi” pénzünk, és nem is biztos, (vagy nagyon is biztos) kinek a munkájából gyűlt hozzá a nagyobb summa. A vagyoni viszonyok már régen nem játszanak sze­repet. A föld nem házasodik földdel, és „vőnek menni” valahova nem több-kevésbé lealázó szerep, hanem több­nyire csak szükségmegoldás, amíg a fiatal pár lakása el nem készül, háza fel nem épül. A közgondolkodásból ez már eltűnt Jó lenne viszont, ha a női munka, kereset tel­jes értékű megbecsülése végérvényesen bekerülne; sőt, méltó helyére kerülne ^-B. A tanácsok és a néplrontbizotlságok együttműködése A tanácstörvény a többi kö­zött kimondja, hogy „a taná­csok feladataiknak eredmé­nyes ellátása érdekében ._ rendszeresen és sokoldalúan együttműködnek a Hazafias Népfront bizottságaival, a tö­megszervezetekkel és a lakos­ság más szerveivel...” Ebből az alapállásból vizs­gálta meg a szekszárdi járási népfrontbizottság a tanácsi szervek és a mozgalmi szervek együttmunkálkodásának ta­pasztalatait. A Rúzsa Pálné, járási népfrontbizottsági tit­kár és György József, tanácsi hivatalvezető által készített értékelést elfogadták, jónak tartották. A szekszárdi járás minden községében megkötötte a helyi tanács és a népfrontbizottság az együttműködési megállapo­dást. Részben ennek eredmé­nyeként a testületi üléseken és más fontos rendezvényeken egymás képviselői tevékenyen részt vesznek. Tavaly 23 falu­gyűlés volt a járásban, mint­egy 3200 fő részvételével, a felszólalók száma 208 volt. 1975. első hónapjaiban már közel húsz a falugyűlések szá­ma, a résztvevőké pedig már­is annyi, mint tavaly összesen volt. Az aktivitást mutat]aj hogy a felszólalók száma már­is meghaladta a tavalyit, két és fél száz. közérdekű bejelen­tés hangzott el, száznegyvenén társadalmi munkát vállaltak a község fejlesztése érdekében. Hosszasan lehetne sorolni a különböző kulturális rendez­vényeket, a honismereti szak­körök tevékenységét, de azok az olvasók többsége előtt — nem kis mértékben lapunk közvetítésével — ismertek. El­lenben, visszatérve a társadal­mi munkafelajánlásokra, arról feltétlenül szólni kell, hogy a községi tanácsok tavaly több mint négy és fél millió forint értékű felújítást végeztek, amelyhez — a társadalmi munkával — jelentősen járul­tak hozzá a népfrontbizottsá­gok. A szekszárdi járásban az egy főre jutó társadalmi mun­ka értéke 145 forint volt 19,74- ben. Az a tény is mond valamit.' hogy a megyei szervek által meghirdetett verseny első idő­szakában a megyei tanács vándorzászlóját, a városok és nagyközségek kategóriájában, Bátaszék, a községek kategó­riájában pedig Alsónána nyer­te? 'iétír'ii&Sm i

Next

/
Thumbnails
Contents