Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-19 / 142. szám
| Az integráció hétköznapjai \ Ülést tartott a Tolna megyei Tanács V. B. (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt zárszavában az ülést levezető dr. Gyugyi János- általános elnökhelyettes mondotta: - mielőbb meg kell szervezni a tapasztalatcserét azokkal a megyékkel, melyek az-. országosan ismert problémák ellenére eredményesen használták ki azokat a lehetőségeket, melyek a lakásszövetkezeti építésben adottak. A jó .^tapasztalatokat haza kell hozni,, hogy előreléphessünk. harmadik napirendként foglalkozott a vb. . szakmunkás- képzésünk helyzetével és fejlesztésének feladataival. A téma tulajdonképpen, ha nem is mindig' hivatalosan, de társadalmi, politikai életünknek állandó napirendjét alkotja. Ebben az évben külön azért, mert most ünnepelhettük a szakmunkásképzés 25. évfordulóját. Tudósításaink pedig az elmúlt évek során számos alkalommal szólhattak. arról, hogy a megyei tanács . vb. milyen kiemelten foglalkozik a szakmunkásképzés helyzetének alakulásával, a szakmunkásképzés anyagi, tárgyi, személyi feltételeinek gazdagításával. A megye szakmunkásképző intézetei az elmúlt 25 évben 10 000 fiatal szakmunkást adtak. Ä várakozás viszont a szakmunkásképzéssel szemben ezután sem csökken. Sőt. Mind több szakmailag és általánosan művelt fiatal munkásra van évente szüksége az iparnak, a mezőgazdáságnak, szolgáltatásoknak. A.-Vita folyamán többször fogalmazódott meg áz az igény, hogy maradéktalanul végre kell hajtani a megyei tanács vb-nek korábban hozott — a szakmunkásképzésre vonatkozó — határozatait. A fejlesztés feladatár között előkelő helyet foglal el az, hogy a képzés fő irányát az iparfejlesztéssel összhangban kell meghatározni. Meg kell ismerni a vállalatok hosz- szú távú szakemberszükségletét, a szakmunkásképző intézeti hálózatot a szakközépiskolaival egybehangoltan kell fejleszteni, azonos rendeltetésük miatt. Külön kell elemezni a távlati középfokú iskola- struktúra kialakításánál a majd jelentkező paksi igényeket, meg kell vizgálni az újabb tanműhelyek kialakításának lehetőségét, hatékonyabbá tenni a pályairányítást, csökkenteni a lemorzsolódást. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy fokozottabban kell a jövőben törekedni a gyakorlati és elméleti, illetve nevelési tevékenység egységének kialakítására. Meg kell értetni a szakmunkásképzésért ma még keveset áldozó vállalatokkal is, hogy a művelt szakmunkás-utánpótlás biztosítása nemcsak társadalmi, ' társadalompolitikai feladat, hanem vállalati, szövetkezeti érdek is egyúttál. A szakosított tehenészeti és sertéstelepek üzemeléséről, működésük eredményeiről és i a működés javítását célzó feladatokról szóló jejentés vitája következett ezután. Megyénkben 12 ÁG. tehenészeti telep működik jelenleg 4940 férőhellyel, a 15 tsz-tehené- szeti telep férőhelyeinek száma 6648. A 16 sertéstelep — ezek közül 7 állami gazdasági — 8182 kocaférőhellyel és 129 335 hízókibocsátó kapacitással jött létre a szakosítás követelményeinek megfelelően. A tehenészeti telepek 1974 végén 92 százalékos betelepítettséggel üzemeltek. A sertéstelepek átlagos kapacitás-kihasználtsága pedig 98 százalék volt. örvendetesként állapította meg a végrehajtó* bizottság, hogy a szakosított állattenyésztési telepek többsége — túljutva a kezdeti sikertelenségeken — jól működik. Ennek ellenére van azért elég sok megoldásra váró gond. A kívánt folyamat mindenesetre nemcsak megindult a nagyüzemi hústermelés biztosítása érdekében, hanem megteremtette első, országosan is tiszteletre méltó eredményeit. Az eredményességen belül azonban a számok igen nagy szóródást mutatnak. Szembeötlően eltérőek pL a tejtermelés hozamai, s ennek önköltsége. Némely gazdaságban az országos átlagot meghaladó a szaporulat elhullása, csökkent a beruházókedv, és így tovább. E tények arra figyelmeztetnek, hogy több segítséget kell adni a ma még rossz mutatókkal rendelkező gazdaságoknak, fejleszteni kell a vezetés és szakmunka színvonalát, az üzem- és munkaszervezést pedig megillető rangjára emelni. A testület a bejelentések megtárgyalásával zárta tegnap délelőtti ülését. Hajrá-szimfónia kalapácsra, reszelőre és esztergapadra Andante — Egy gépműhelyben sohasem lehet unatkozni. A gépekkel • — amelyek engedelmesen szolgálnak bennünket a földeken — törődnünk kell. Egész évben dolgoznak, „jó erőben kell” lenniük. És nekünk kell erről gondoskodni, mi vagyunk a gondozói, olaj foltos over álban. A tavaszi munkák után volt egy kis pihenő. Gatyába ráztuk az. erőgépeket, s most fényesre pucolva állnak, van egy kis szusszanásnyi idejük. Itt Pakson, az állami gazdaság gépműhelyében tizennyolcán vagyunk, akiknek feladata a gépek karbantartása. Nem kell összevesznünk soha a munkán, mindenkinek jut bőven. Meg egyébként is nem formánk a Veszekedés — kényes jószágok a gépek, még megéreznék. Megkérdezték már tőlem, mi adja a munkánk örömét, kárpótlást, mikor nyakig szutyko- sari kimászunk egy-egy gép alól. Megmondtam. Arról van szó, hogy minden ember hiú egy kicsit. En is. Gépszemlén — órákig tudok gyönyörködni a fényes testű gépek katonás sorakozójában. Aztán, mikor felhördül a szabályosan működő hengerek zúgó-zakatoló baritonja, úgy érzem magam, mint karnagy a dobogón. Persze ez az örömömnek csak egyik része és egy kicsit öncélú is. A másik része?. Még tavasszal történt, bállá-? gok hazafelé otthon Tengeli- cen, egyszer csak megállít a szomszéd Pista bácsi, hogy na,' Jóska fiam, megy-e a szántás, bírják-e szuflával a gépek? Mondom neki, hogy minden rendben. Az öreg tempósan előkotor egy cigarettát, ami olyan volt, mint a bajsza — szürke és kókadt —, aztán két szippantás között böki felém, hogy jól van, akkor titeket sem tart ingyen a gazdaság. Forte Egy jó hónapja már, hogy érezni a szelet. A hajrá szelét. Kicsit többet kiabálunk egymással, hogy nyomás, siess már! Aztán meg szaporábban kanalazzuk az ebédet, úgy, hogy ha utána rákérdeznének, mit ettünk, nem hiszem, hogy meg tudnánk mondani. Hosz- szabbodnak a nappalok, mégis jó, ha sötétedés előtt hazaérünk. Rávetettük magunkat a kombájnokra. Négy SZK, hat E—50-es, öt John Deere — éppen elég lesz aratásig talpraállítani „őket”. Olyan az üzem most, mint egy baleseti műtő. Na nem azért, mintha csillogna-villog- na a tisztaságtól, hanem éppúgy mozgásban van minden és mindenki, mint ott, ha súlyos esetről van szó: Vijjog az esztergapad, sikong a reszelő, dobol a kalapács és ebben a fülsiketítő koncertben bele-bele- harsan egy-egy hang, hogy csipkedd magad, hozd már azt a kúpkereket. Mert itt is komoly esetről van szó, a jövő évi kenyerünkről, Piano Gondolatban mi már aratunk. Úgy szorítunk meg egy- egy csavart, úgy olajozzuk be a tengelyt, úgy állítjuk be a karburátort, hogy ne a búzatábla kellős közepén kelljen pótolni az elmulasztott, vagy hibás mozdulatokat. Mert ha akkor baj lesz, az sok pénzbe kerül. Rettentő látvány, lehangoló érzés a tábla közepén tétlenül heverésző gép. Mindannyian tudjuk, hogy aratáskor kapzsinak kell lennünk. Sietni, sietni, hogy minél gyorsabban „kamrába” kerüljön a gabona. Akkor mondhatjuk csak, hogy most már a miénk. Készülünk a hosszú napokra. Készülünk, hogy a 30 fokos melegben kell majd gyorsan „gyógyítani” a forrón izzó gépeket. És persze reménykedünk, hogy nem lesz olyan alkatrészhiba, amit mi magunk ne tudnánk megjavítani. Mert nagyon gyenge az alkatrész- ellátás. Kánikula sem izzasztott bennünket még annyira meg, mint egy négy évvel ezelőtti kukoricabetakarítás. Nyolc gép volt kint a földeken, egy ment csak belőle. Tavaly nem volt semmi probléma. Elfogadnám olyannak az idei aratást is. Hátha akkor megint megdicsérne az öreg Pista bácsi, hogy nem ingyen tart bennünket a gazdaság... — fejezi be Tűmnek József, a Paksi Állami Gazdaság gépműhelyének csoportvezetője. Fölveszi a csőkulcsot és máris indul visz- sza. Sietnie kell. Hajrá van. GYŐRI VARGA GYÖRGY Ezer ember helyett csak egy A Mechanikai Mérőműszerek Gyárában 4 év alatt tizennyolcszorosára nőtt a telemechanikai berendezések előállítása. Ehhez hasonló gyártásfelfutással — az utóbbi tíz évben — kevés hazai termék dicsekedhet. Nyolcvanmillió forint termelési értékről indultak, s jövőre már másfél milliárdos értéket kell produ- kálniok, hogy a megrendelése^ két teljesíthesse a gyár. L E látványos növekedés hátterében a szocialista országok gazdasági és műszaki együttműködése húzódik. A telemechanikai rendszerek fel- használásával a kontinenseket átszelő olaj- és gázvezetékek távvezérlését végzik A hazai olaj- és földgázkincsre, csupán a hazai szállításokra ilyen távvezérlő rendszereket kialakítani, gyártásukra berendezkedni felesleges és gazdaságtalan lett volna. E termékcsalád fejlesztésének, gyártásának realitását a KGST és mindenekelőtt a Szovjetunió szükségletei teremthették meg. A Barátság I. kőolajvezeték tervezésekor — 1959-ben — született a megállapodás, hogy a vezetékhez szükséges automatákét, mérő- és ellenőrzőműszereket — a lengyel, a német, a csehszlovák szakaszra is — hazánkban készítsék iparunk híradástechnikai és finommechanikai hagyományaira és műszaki szellemi erőnkre alapozva. E megállapodásoktól vezetett az út a mai eredményhez, az automatikus és elektronikus távvezérlő rendszerek sorozatgyártásához. A diszpécser futárai A sok ezer kilométeres olafés gázvezetékek működését bármilyen zavar gyors elhárítása céljából nagy biztonsággal és folyamatosan ellenőrizni kell, hiszen nagy értékekről van szó, s egy-egy ilyen vezetéken ma már fél Európa ipara, energiarendszere függ. A másik követelmény, hogy az ellenőrzés mellett, az észlelt adatot, ha az szükséges, gyors intézkedés is követhesse. A vezetékek folyamatos őrzését, karbantartását emberekkel végeztetni hegyen-völgyön, lakatlan tájakon, sivatagokon, őserdőkön át — gyakorlatilag szinte megoldhatatlan, hiszen ezernyi ember és óriási többletberuházás kellene a berendezések ellenőrzéséhez. Két- háromezer kilométeres szakaszon ugyanezt a feladatot az MMG telemechanikai mérő, hírközlő rendszerével egyetlen diszpécser egy központból elláthatja. Ezer ember helyett —• egy végzi a munkát: gyorsabban, pontosabban, s ez az egy is — kulturált körülmények között, A mai gyakorlat szerint 8— 10 kilométerenként egy-egy telemechanikai alállomást helyeznek el a csővezetéken. Ez egy úgynevezett információselektronikus szekrényből és a hozzákapcsolt műszerblokkból áll. A szekrény 25—50 programot tartalmaz — ez az alállomás agyközpontja, — ebből indulnák, s ide érkeznek a diszpécser „futárai” — a villámgyors, fáradhatatlan elektronikus jelek ezrei. Mindentudó alállomások Az alállomás sok feladatot végez, szinte mindent tud, ami szükséges. Mér nyomást, az áramló gáz vagy folyadék se- % bességét és mennyiségét, méri T az olaj hőfokát, összetételét, sőt: a csővezetéken a korrózió jelentkezését, mértékét és így tovább. Szelepeket nyit és zári szivattyúkat szabályoz, leágazásoknál irányítja a „forgalmat”. A tartálytelepeken végzi a tartályok feltöltését, ürítését. Mindezt program szerinti automatikusan, de ha szükséges ebbe a programba, bármikor, azonnal beavatkozhat az ellenőrző-irányító központ. Az MMG telemechanikai rendszerét alkalmazták már a Barátság I. és a Barátság II. vezeték jelentős részén, a szovjet—csehszlovák gázvezetéken! Brnóig, a szovjet—bolgár gázvezetéken és a Szovjetunióban! a Kirisi—Leningrad termék- vezetéken, Ez kerül, majd sé ; bolgár termékvezétékre is: a *§ Várna—Burgasz—Szófia vona- f Ion. A két. legnagyobb--és legfrissebb feladat az Orenburg! gázvezeték és a Közép-Ázsiá- ból, Buharától Moszkváig hú- zódó gázvezeték egyik, 1500 km-es szakaszának telemechanikai rendszerét összeállítani a szovjet tervezőkkel közösem (Egyébként a Leninváros—■ Kalus közti etilénvezetéket is ezzel a rendszerrel irányítják, ellenőrzik.) Ilyenekből kellene sok Az új magyar termékcsaládnak a nemzetközi sikere abból ered, hogy ezek a berendezések korszerűek, minden igényt kielégítenek. A XX, század két leggyorsabban fejlődő ágazatának — az elektronikának és az automatikának — mai vívmányait alkalmazzák. S mai ez a termék abban is, ^hogy napjaink egyik jellemző nemzetközi feladatához készült: az energiahordozók kontinentális szállításához. A telemechanikai rendszer fejlesztése magyar szempontból is telitalálat, mert éppen a legjelentősebb hazai adottságokra építve hagy volumenű nemzetközi szükségletek kielégítését tűzte ki célul. A telemechanikai rendszerek alkotóelemei ugyanis viszonylag kevés anyagot, sok munkát és szellemi befektetést igénylő nagy értékű termékek. A magyar iparban ilyenekből kellene mind több a következő években. Gerencsér Ferenc 1975, június 19.
