Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-19 / 142. szám

zár* 'JL / vn.xőnöimm, z&mmm TOLNA MEGYEI HIEPUJSAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK 1975. jún. 19. XXV. évi. 142. szóm. ARA: 0,90 FI Kádár János találkozott V. I. Doigihhal Átadták a képviselők megbízólevelét I gazdák bizalma A szőlőkben, a gyümölcsö­sökben rengeteg a kártevő, a kórokozó, a nagyüzemek­ben, a háztáji gazdaságok­ban szinte szünet nélkül fo­lyik a védekezés, permetez­nek, poroznak, sajnos az em­beri erőfeszítések nem hoz­zák meg a várt eredményt. Károsít a moly, a peronosz- póra, a szürkerothadás, hiá­ba minden szaktudás, a leg­gondosabb védekezés sem képes teljesen felszámolni a kártevőket, a kórokozókat. Ritkítani, gyéríteni igen, ez megy, s tulajdonképpen már ez is nagy eredmény. A tapasztalt gazdák azzal magyarázzák a férgek, a gombabetegségek „berobba- nását1’, hogy évek óta nem volt igazi tél, s ráadásul ránk jött ez a fülledt, párás, kö­dös, esős idő. A pesszimis­ták lemondóan ‘ legyintenek, pedig ilyen helyzetben a bo­rúlátás csak növeli a gondo­kat, a bajokat. Záporok, zivatarok. Hetek óta, szinte menetrendszerűen mindennap, főleg délután megjön oz eső, olykor a jég­eső. Hátráltatja, nehezíti a növényápolást, tétlenségre kárhoztatja a traktorosokat, s növeli a mezőgazdasági üze­mekben a napi gondokat. Ezzel együtt több a kiadós, a költség, hiszen az erő- és a munkagépek a felózott ta­lajon jobban ki vannak téve a törésnek, a kopásnak, a rongálódásnak. A hét elején bejártuk a fél megyét, a szekszárdi, a paksi, a tamási járás néhány községében tsz-tagokkal, fő­leg traktorosokkal találkozva az idei terméskilátásokról, s a közelgő nagy nyári mun­káról, a gabonabetakarítás­ról beszélgettünk. A szövetke­zeti gazdák kivétel nélkül úgy vélekednek, az elkövetkezen­dő néhány hét maximális helytállást, magas fokú szer­vezettséget kíván, előre látha­tó, hogy az idei aratás erő­sen meg fogja viselni oz em­bereket. Nincs pánikhangulat. Egy­szerűen arról van szó, hogy a mezőgazdasági üzemekben higgadtan számolnak a vár­ható nehézségekkel, s ezeket figyelembe véve végzik a fel­készülést, ezeket szem előtt tartva állítják össze a gabo­nabetakarítás „forgatóköny­vét”. Az a legfontosabb, hogy minél kevesebb legyen a kár, a veszteség. A beszélgetések­ből kiviláglott, a tagok fel­tétlenül bíznak a vezetők hozzáértésében, s meggyőző­déssel hangoztatják: a mun­kák irányítói értik a dolgu­kat, urai a most kialakult helyzetnek. A bizalom feltét­lenül erkölcsi tőke, meg­könnyíti a vezetők dolgát. S elsősorban erre a bizalomra építhetnek az elkövetkező he­tekben a mezőgazdasági üze­mekben, amikor sorra-rendre meg kell birkózni a naponta Ismétlődő nehézségekkel. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában ta­lálkozott és szívélyes baráti légkörű megbeszélést folyta- tott V. I. Doigihhal, a Szov- ' jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titká­rával, aki szabadságának egy Az MSZMP XI. kongresszu­sa határozataiból adódó fel­adatokról tanácskozott szer­dán a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a kertészeti egyetemen. Az ülésen megje­lent dr. Soós Gábor mezőgaz­dasági és élelmezésügyi állam­titkár és dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter-helyettes. A tanácskozást Moharos József, a TOT elnökhelyettese nyitot­ta meg, majd Szabó István, a TOT elnöke tartott előadást Elmondotta, hogy a pártkong­resszus határozatai^ a tsz- parasztság egyetértéssel és nagy megnyugvással fogadta; Mint azt a címbe foglalt naJ pirend tanúsítja, a Tolna me­gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága tegnap délelőtt meg­tartott ülésén bőven el volt látva munkával. A testület ülésén ezúttal is sokan vol­tak jelen a tanácskozási joggal meghívottak és valahány té­ma boncolgatása igen élénk eszmecserére késztette a részt­vevőket, közöttük a. Mü M., az Oktatási Minisztérium és a MÉM képviselőit is. Megyénk lakásszövetkezetei­nek helyzetéről és a szövetke­zeti lakásépítés fejlesztésének feladatairól a MÉSZÖV elnö­ke, Kálmán Gyula készített jelentést, bár a testület ülésén helyette Horváth János elnök- helyettes vett részt. A szak­munkásképzés jelenéről és a jövőt befolyásoló fejlesztési tennivalókról Lovas Henrik, a művelődésügyi osztály vezető­je készített tekintélyes terje­delmű, egyúttal alapos beszá­molót. Végül, de nem utolsó­sorban tárgyalta a végrehajtó bizottság a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezető­jének, Somorjai Sándornak a jelentése alapján a szakosított tehenészeti és sertéstelepek üzemelésének tapasztalatait, ismertetve azokat az intézke­déseket is, melyeket kötelező­en elkészített terv alapján azok az üzemek tettek, áte­reszét tölti hazánkban. A szov­jet vendéget fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB tit­kára. Jelen volt Szűrös Má­tyás, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe. (MTI) a kongresszus mindenki szá­mára egyértelművé tette, hogy gazdasági terveink és társadal­mi céljaink megvalósításában jelentős szerepük van a ter­melőszövetkezeteknek. A hatá­rozatokból adódóan a tsz- mozgalomban — egyebek kö­zött — fejleszteni kell a tulaj­donviszonyokat, erősíteni és védeni kell a szövetkezeti tu­lajdont. Tovább kell fejleszte­ni a gazdaságokban a belső ellenőrzést és tervszerűbbé, ha­tékonyabbá kell tenni a gaz­dasági tevékenységet: követke­zetesebben kell érvényre jut­tatni az elosztás szocialista el­veit. (MTI) lyeknél kívánatos volt a ter­melés gazdaságosságának fo­kozása. Mindhárom téma megtár­gyalása kapcsán számos kér­dést intéztek az ülés részt­vevői az előterjesztőkhöz, majd pedig igen szenvedélyes vita indult mindhárom napi­rend tárgyában. Ismeretes, hogy mind az MSZMP, mind pedig a kormány jelentős feladatokat szánt az 1970- ben kialakított lakáspoliti­ka, valamint a lakásépíté­si program megvalósításá­ban a szövetkezeti lakás­építésnek. A közelmúlt­ban a párt XI. kongresszu­sa pedig fontos feladat­ként jelölte meg a lakás­építő szövetkezetek tevé­kenységének segítését. E két dolog minden kom­mentár. fölöslegessé tesz. In­dokoltnak látszik azonban a segítés fokozása, mivel bármi szépek is a lakásépítő és fenn­tartó szövetkezetek eddigi eredményei, a szövetkezésben történő lakásépítés üteme messze elmarad nemcsak a várakozás, de a jelentkező igények mögött is. Dombóvá- _rott, Szekszárdon, Bátaszéken, Bonyhádon, Tamásiban, Si- moutornyán, Tolnán, Duna­A június 15-i szavazás so­rán a 352 országgyűlési vá­lasztókerületből 349-ben el­dőlt, hogy a következő öt esz­tendőben kik lesznek az or­szággyűlés tagjai. A megvá­lasztott 349 képviselőnek az országgyűlési választókerületi bizottságok ünnepélyesen át­adták megbízólevelüket. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán délben Angyalföldön, a XIII. kerületi tanács épüle­tében vette át képviselői meg­bízólevelét Egressi Károlytól, a budapesti 38. számú ország- gyűlési választókerületi bi­zottság elnökétől. Losonczi Pálnak, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnö­kének Barcson Pandur István, a Hazafias Népfront járási bi­zottságának elnöke adta át képviselői megbízólevelét. Miskolcon Székely Tibor," Borsod megye 5. választókerü­leti bizottságának elnöke nyújtotta át Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének képviselői mandátumát. Apró Antalnak, az ország- gyűlés elnökének Szegeden dr. Nagy Miklós Csongrád megye 1. sz. választókerületi bizott­ságának elnöke adta át meg­bízólevelét. földváron és Pakson az elő­irányzott 632 lakással szem­ben 255 még épül, felépült 54, előkészítés alatt áll 323. E szá­mok önmagukért beszélnek és híven tanúsítják az ütem fo­kozásának szükségét is. Á végrehajtó bizottság vitá­jában elhangzottak alapján megállapítható, hogy a MÉSZÖV a feladat újdonsága miatti bizonytalankodáson sze­rencsére túljutott és bár a szövetkezeti lakásépítés nem most vált ismeretessé mint a legkedvezőbb építési formák egyike, valójában most vált képessé arra, hogy eredmé­nyekre váltsa a reményeket. Megállapította a végrehajtó bizottság azt is, hogy a lema­radások, elhúzódások oka a hosszadalmas és fölöslegesen bonyodalmas előkészítés. Nem mindenütt biztosított az elő- közművesítés, késve készülnek a kiviteli terveik, esetenként újra is kell, hogy készüljenek, mert a kivitelezők nem vállal­ják például az olcsóbb, hagyo­mányos építést. Ellentmondá­sos központi rendelkezésekből fakadóan is sok minden gátol­ja a gyorsabb ütemű munkát. Gyakran fordul elő, hogy a viták, elhúzódások időtartama alatt, vagy a hitelkérelmek felülbírálta folytán cseré­Kállai Gyula," a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke képviselői megbízóleve­lét Debrecenben vette át Szat­mári Sándortól, Hajdú-Bihar megye 4. választókerületi bi­zottságának elnökétől. Sarlós Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa fő­titkárának a főváros VI. kerü­letében Sasadi Zoltán, a buda­pesti 15. választókerületi bi­zottság elnöke adta át mandá­tumát. A Győr-Sopron megyei 1" á Somogy megyei 11. és a Szol­nok megyei 10. számú ország- gyűlési választókerületben egyik jelölt sem kapta meg a választási törvényben előírt többséget. Ezért ezeken a he­lyeken — az Országos Válasz­tási Elnökség döntése alapján — június 29-én pótválasztást tartanak. Ezt megelőzően je­lölő gyűlésekre kerül sor, ame­lyeket a Hazafias Népfront helyi bizottságai szerveznek. Június 15-én, az országgyű­lési képviselők választásával egy időben 1673 választókerü­letben a helyi tanácstagok idő­közi választására is sor került." Valamennyi tanácstagjetöltet megválasztották. A községi, a városi és a fő-" városi kerületi választási el­nökségek a megválasztott ta­nácstagoknak a megbízóleve­lüket kiadták. (MTI). ^ lödnek a lakásszövetkezeti ta­gok. A cserélődésben nem kis szerepet játszanak a nagyon eltérő árak sem. Bonyhádon például a Fáy András lakás- szövetkezet tagjainak négyzet­méterenként 3659 forintot, a Szekszárd, " Bottyán hegyiek­nek négyzetméterenként 6213 forintot kell fizetniük. A la­kások átlagnagysága 53—54i négyzetméter. A végrehajtó bizottság úgyj foglalt állást, hogy meg kell szüntetni a sző- 1 vetkezeti lakásépítésre jel­lemző elhúzódások okait és sokirányú együttműkö­déssel megadni minden se­gítséget a szövetkezetek­nek az építés • illetve elő­készítés alatt álló lakások megépítéséhez. Rendezni kell az előkészülete-" két gátló jogi problémákat az illetékes országos szervekkel^ biztosítani a közművesített te­rületeket és a terveket, szoro­sabban együttműködve a he-" lyi tanácsokkal, a tervező és bonyolító vállalatokkal, az OTP-vel. Szekszárdon indo­kolt a lakásfenntartó szövet­kezetek gondnokságának és karbantartó részlegének létre­hozása is. (Folytatás a 3, oldalon) A TOT ülése ülést tartott a Tolna megyei Tanács Y. B. Napirenden: A lakásszövetkezetek helyzete — Szakmunkásképzésünk fejlesztésének feladatai — Szakosított tehenészeti és sertéstelepek a megyében

Next

/
Thumbnails
Contents