Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-13 / 137. szám

' vilXg rsotmRjAT, faresüLTemn TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAQYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. PÉNTEK 1975. jún. 13. XXV. évf. 137. szóm ARA: 0,W Ft Kádár Dános beszélt a dunaújvárosi választási nagygyűlésen Célunk a fejlett szocialista társadalom felépítése Kitüntették a Dunai Vasmű kollektíváját Kádár János az MSZMP KB első titkára csütörtökön Dunaújvárosba látogatott, »hol beszédet mondott a Du­nai Vasműben tartott válasz­tási nagygyűlésen. A Központi Bizottság első titkárával együtt a városba érkezett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára, Katona István, az MSZMP KB tagja, a Népsza­badság főszerkesztője, és Rácz Sándor, a KB tagja, a KB osz­tályvezetője. A városi pártbizottság szék­háza előtt Takács Imre, a Fe­jér megyei pártbizottság első titkára, Závodi Imre, a me­gyei tanács elnöke, Sárosi Jó­zsef, a városi pártbizottság el­ső titkára, Sófalvi István, a városi tanács elnöke és Si­mon Ferenc, a Hazafias Nép­front városi bizottságának el­nöke fogadta a Központi Bi­zottság első titkárát, akit a téren egybegyűlt dunaújváro­siak meleg szeretettel, hosszas tapssal köszöntöttek. A fogadtatás után a pártbi­zottság székhazában Sárosi József a negyedszázada alapí­tott első szocialista város éle­téről, dinamikus fejlődéséről, terveiről tájékoztatta a vendé­geket. A pártbizottsági találkozót követően felkeresték Dunaúj­város több nevezetességét. Megtekintették az egykori ró­mai tábor helyén épült új vá­rosrészt, majd ellátogattak a Munkás Művelődési Központ­ba. Itt Molnár Andrásáé igaz­gató kalauzolta a/Vendégeket, akik felkerestek több klubot, gyermekfoglalkoztatót és jár­tak a 180 000 kötetes könyv­tárban is. Ütjük ezútán a Du- na-partra vezetett, ahol a ki­látónál a város és a Szalki- sziget panorámájában gyönyör­ködtek a vendégek. Itt tájé­kozódtak az emlékezetes 1964. évi földcsuszamlás helyreállí­tási munkáiról is. Ezután a Vasmű úti kiállítási csar­nokban megtekintették a vá­ros és a vasmű 25 éves fej­lődését bemutató dokumen­tumkiállítást. A vendégek hosszasan időztek a városépí­tést szemléltető fali de­monstrációs tábla előtt. A választási nagygyűlésre már kora délután sűrű sorok­ban vonultak a dunaújváro­siak a vasmű általánoslakatos­üzemének szerelőcsarnokához. A nagygyűlésen mintegy tíz­ezren vettek részt, akiknek soraiban a helybelieken kívül nagy számban voltak jelen a dunaújvárosi járás és Fejér megye más helységeiből érke­zett dolgozók, lakosok is. A nagygyűlés résztvevői hosszan tartó tapssal köszön­tötték a Központi Bizottság első titkárát, amikor az el­nökség többi tagjával együtt elfoglalta helyét az emelvé­nyen. A Himnusz elhangzása után Klamerusz Mária, a Münnich Ferenc Gimnázium IV. osz­tályos tanulója Benjamin László örökké élni című ver­sét adta elő. Ezután Simon Ferenc, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke mondott megnyitót, majd dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter a nagygyűlés résztvevőinek nagy tapsa kö­zepette bejelentette, hogy a Népköztársaság Elnöki Taná­csa a Dunai Vasművet, nagy­szerű kollektíváját a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki. E magas kitüntetés — mon­dotta a miniszter — elismerés mindazért, amit önök a vasmű születése óta eltelt negyed században népgazdaságunk, kohászatunk, gépiparunk fej­lődéséért tettek. Dr. Horgos Gyula ezután a hazai nyers­vas- és acéltermelés felsza­badulás utáni nagyarányú fej­lődését ismertette, beszámolva a Dunai Vasmű kiemelkedő szerepéről, valamint az előtte álló további feladatokról, a vele kapcsolatos fejlesztési cé­lokról és a létesítményeihez, eredményeinek elismeréséhez nyújtott szovjet segítségről. A kitüntetést a Dunai Vas­mű 13 000 fős kollektívája ne­vében Borovszky Ambrus ve­zérigazgató vette át. Köszöne­tét mondva hangsúlyozta: az elismerés mindnyájukat arra kötelezi, hogy a XI. párt- kongresszus által meghatáro­zott célokért még nagyobb lel­kesedéssel dolgozzanak és mindent megtegyenek azok­nak a feladatoknak a megol­dásáért, amelyeknek teljesíté­sét a magyar népgazdaság a Dunai Vasműtől várja. Bo­rovszky Ambrus szavai után került sor a tulajdonképpeni választási nagygyűlésre. K program közös érdekeinket fejezi ki Az első felszólaló, Pokomy László hegesztő, hangsúlyozta, hogy a Dunai Vasmű dolgozói egyetértenek a Hazafias Nép­front programjával, amely mindannyiunk közös érdekeit fejezi ki. — Tetteinkkel eddig is tá­mogattuk ezt a programot, s június 15-én szavazatainkkal is kiállunk mellette — mon­dotta. — A Magyar Szocia­lista Munkáspártnak az egész nép javát szolgáló, kipróbált politikája mindenkor biztos iránytű volt és a jövőben is az marad számunkra. — Munkáskollektívánk s7' mailag és politikailag is lódött. A gyár dolgozói rn kájukkal is politizálnak: t melési eredményeikkel r- mint nap bizonyítják, hm egyetértenek a párt Politik ■ jával, magukénak tudják cs érzik a XI. pártkongresszuson meghatározott feladatokat, he­lyeslik és támogatják a Haza­fias Népfront politikai prog­ramját. Nagyszerű a program, amely előttünk áll, s mind­annyiunk nevében megígér­hetem; nemcsak szavaza­tainkkal, hanem jó munkával is támogatni fogjuk annak megvalósítását. Hegedűs Ágota a Fésűsfonó főművezetője köszönetét mon­dott a nők helyzetének javí­tását célzó erőfeszítésekért a párt Központi Bizottságának, a kormánynak, és személy szerint Kádár Jánosnak, majd így folytatta: — Dunaújvárosban a nők társadalmi, gazdasági, szociá­lis helyzete az elmúlt évek­ben jelentősen javult, termelő tevékenységünket, egyre job­ban elismerik, mind többen kerülnek közülünk vezetői munkakörbe, s a családban betöltött szerepünk is egyre szélesebb társadalmi elisme­résben részesül. — Az ifjúsági mozgalomban dolgozó fiatalok és nőtársaim nevében szeretném megkö­szönni azt a megtisztelő bi­zalmat, gondoskodást, amely- lyel a párt, egész társadal­munk körülvesz bennünket. E bizalomért, gondoskodásért válaszunk csak az lehet, hogy cselekvő akarattal vállaljuk a feladatokat, s azokat a leg­jobb tudásunk szerint igyek­szünk megoldani. Dr. Schummel Rezső, a Mű­szaki Főiskola igazgatóhelyet­tese felszólalásában utalt ar­ra, hogy a párt XI.. kpngresz- szusa társadalmi jelentőségé­nek megfelelően foglalkozott az értelmiség helyzetével, sze­repével, s meghatározta azo­kat a feladatokat, amelyek a szocializmus további építésé­ben az értelmiségre hárul-* nak. Növekvő életszínvonal, korszerű munkakörülményele, hasznos és céltudatos életfor­ma, közösségi gondolkodás —• mindez kimondva egyszerű­nek tűnik, ám megvalósításá­hoz sok-sok ember szíve, esze, lelkesedése, küzdeni akarása kell. Ebben nekünk, értelmi­ségieknek sokirányúak a ten­nivalóink. Ezt követően a résztvevők nagy tapsától kísérve Ká­dár János szólt az egybe­gyűltekhez. Kádár János beszéde Kedves elvtársak! Kedves elvtársnők! Tisztelt barátaim! Mostani találkozónknak valóban két esemény adja meg az időszerűségét. Az egyik, hogy ma ünnepeljük az első szocialista város, Dunaújváros születésének 25. évfordulóját. A másik, hogy három nap múl­va, június 15-én, vasárnap nagy jelentőségű politikai ese­ményre kerül sor: országgyű­lési választások lesznek ha­zánkban. Mielőtt a gyűlés szín­helyére jöttem volna, néhány órás látogatást tettünk a vá­rosban. A városnézés során nagyon sok dunaújvárosi la­kossal találkoztunk. Ez föl­emelő élmény volt számomra. Nagyon örülök, hogy itt lehe­tek az önök körében. Őszintén köszönöm a meghívást és a szíves fogadtatást. Átadom a nagygyűlés minden résztvevő­jének, a Dunai Vasmű minden dolgozójának, Dunaújváros minden lakójának, a Fejér me­gyeieknek, gyűlésünk nézői­nek és hallgatóinak, az egész magyar dolgozó népnek a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa szívből jövő üdvözletét és legjobb kívánságait. (Taps.) Kedves elvtársak! Az idei tavasz hazánk belpolitikai éle­tének eseménydús, igen aktív időszaka volt. Márciusban ta­nácskozott, és meggyőződé­sünk szerint megfelelően elvé­gezte munkáját pártunk XI. kongresszusa. Azt követően or­szágunk népe méltóan megem­lékezett hazánk felszabadulás sának 30. évfordulójáról, s ar­ról, ami ettől elválaszthatat­lan: hogy munkánk egyik él­tető, hatalmas erőforrása a magyar—szovjet barátság. Mindebben kifejezésre jutot­tak a magyar nép őszinte ba­ráti érzései felszabadítónk, a nagy Szovjetunió iránt. (Taps). Méltóképpen emlékeztünk: meg a munkásosztály, a pro­letár nemzetköziség nagy ün­nepéről, május elsejéről, amely szocializmust építő or­szágunkban már az egész nép ünnepe. Ugyancsak méltó mó­don emlékeztünk meg a hit­leri fasizmus fölött aratott tör­ténelmi győzelem napjáról, május 9-ről, s arról a szerep­ről, amelyet a fasizmus elle­ni harc fő terhét viselő Szov­jetunió betöltött. 1945. május 9-e új lapot nyitott az embe­riség történetében: ez a nap hozta meg a legkegyetlenebb kapitalista terror, a legember- ellenesebb rendszer, a hitleri fasizmus szétzúzását és nyitot­ta meg a népek előtt a sza­bad fejlődés útját. Ez év május 10-én a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsa választásokra hívta fel az ország népét. Május 12-én,i az első jelölő gyűlésekkel megkezdődött a választási munka. E politikai eseménysorozat jelentékenyen megnövelte ha­zánkban a politikai aktivitást. Mindenki tanúsíthatja, hogy hazánk állampolgárai jó han­gulatban készülnek a nagy eseményre, az országgyűlési választásokra. Kedves elvtársak, kedves elvtársnők! A 25 éves Dunaúj­városhoz engem is sok-sok személyes élmény fűz. A város leikéről, a 13 ezer dolgozót foglalkoztató Dunai Vasműről, egyszerű kifejezéssel élve azt mondhatjuk, hogy szocialista nagyüzem. Nem volt könnyű e vasmű alapjait lerakni, meg­Kádár János beszél. (Folytatás a 2. oldalon).

Next

/
Thumbnails
Contents