Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

I

*

Ä humanizmusról -— két tételben

Ki miért, mikor segít?

A ( mpralizálásra serkentő cí'mkérdés naponta föltehetően sokszor és .sok vonatkozásban hangzik el. Megvitatásának is annyi a lehetősége, mint amennyi a változata. Foglalkoztat bennünket, s főként azért, mert .„forog a kerék”. Az ember soha nem tudhatja, mikor kerül olyan helyzetbe, amikor jólesik a feléje nyújtott kéz, a segítőkész sző, vagy ha éppen úgy fordul, a tett. Számtalan meggondolás közül ez a leggyakoribb 'érvényű: segítőkészségert ségí- tőkészséget várni cserében. Áldozatért, ha nem is viszont áldozatot, de . elismerést legalább.. Adódik ■ aztán ölyasmi is,— ; hogy a segítségádó ismeretlen'marad, mért' nem azért segített, hogy legyen mit . fitogtatnia. .- ■

Üjságírói'-pályafutásom során nem egy alkalmam volt olyan emberekkel találkozni, akiket életmentő ' bátorságukért tüntettek ki. Beszélgettem is . sokat ezekkel az emberekkel, de ha így utólag sorra veszem őket, emlékezetem szerint egyikük sem tudta szabályba gyömöszölhető rövidséggel meghatározni, alkalmasint . mi készteti az embert arra, hogy lángokba .rohanjon, vízbe vesse magát, vagy mit sem törődve a lába alatt megindult lösszel, néki! lóduljon kihozni az omlásveszélyek területről’ azt az' öreg nénit, aki már azt hitte, hogy itt a világ vége.

— Maga nem félti az életét? — kérdeztem egyikkalka*' lómmal ' a kitüntetettől,’"; :!áki ’ zavartan forgätf.a-' kezében ' 'az oklevelet és. nem tó ; titkolta-,

hogy feszélyezi 'az ünneplés. Az újságíró kíváncsiságára pedig annyira nem tart igényt, mint az ablakos a hanyatt- esésre.

— Már hogyne félteném, nekem is csak egy van belőle — szólalt meg a másodszori kérdezésre.

— Akkor' miért tette kockára? ■ . ’ . ’ • ’ .

Nem tudott- válaszolni. Kiderült. aztán az is. hogy „akkor éppen nem volt ideje” ád- ra, hogy mérlegelje, mi történhet véle.- Utána meg miért törte volna á fejét?!

— Mit gondol,, -aki veszélyes helyeiben segít, az hős?

Hümmög. Nem hiszi, hogy hősi Legföljebb helyén, van a szíve, meg az-esze, • nem bénítja meg az, ami váratlan.

— Enriyi - az egész?

—• Ennyi. ' ■

— Meglepte a' kitüntetés?

— Nem,- vártam, de .-azért jólesijk. Tudja,' él " bennem' egy gyerekkori; ' erplejc képe.. Két kezemen még -tudom számolni, hogy hány cseréptetős ház volt abban a nyúgat- dunánfúli' kis . faluban, ahol éltem a szüléimmel. Sokszor pusztított' bálunk a tűz,' ámit hol villámcsapás, hol valami gondatlanság, vagy gyerekjáték . okozott. Lehettem olyan 1? *éyes, amikor úgy alkonyai tájékán a félrevert harang

i szavpra tranpoltam haza a j hegyről, megelőzve a nagyapá- ; mat, aki szintén nagyon igve- ; kezett. Ktpyúlt a negyedik Szómszédunk pajtája, de mire én odaértem, már égett a ház; s a szélkavarta szikrák kiterjesztették a tüzet további két •i szomszéd hálára is.' Gyerekek- Tkal. öregekkel együtt n°m voí- , tünk háromszázan, de aki/mo- . kopni tudott, az mind ott;volt.

Az esztergomi bibliotékában

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár állandó kiállítása új, különlegesen"értékes példán j ókkal, gazdagodik. Nemrég fejezték be egy sor kódex, ősnyomtatvány és Corvina restaurálását. vA látogatók rövidesen megtekinthetik a Kézzel írott, háromszáz éves szakkatalógust, a Nagyszombati Kódexet, a- I.üvöldi Corvinát, az ország egyik* legrégibb ősúyomtatvá- ’ nyát és a Flamand-kódexet,

(MTl-fotó —Fényes Tamás felv.'— KS):Láncot alkotva adogattuk egymásnak a' vizesvödrökét, kormosán, izzadtan ott viaskodott az egész falu a közös ellenséggel órákon át. Aztán őrséget álltak a férfiak egész éjjel, nehogy valami rejtett zsarátnok álmunkban szabadítsa ránk a veszedelmet. Én ezt a napot és azt a pár órát soha nem felejtem el, amíg

■ élek. Akkor tánultam meg, hogy bajban mutatkozik meg az ember igazi arca. Nem aka,dt_ senki, aki. azt mondta

■ volna, hogv „majd marha leszek én vízét vödrözni, ami' kor nem az én házam ég”. Pedig akkor még igencsak a ■magáét nézte mindenki. 'Á! háború ytplsó; hónapjait éltük.

— Magát még, soha nem kísértetté meg a közömbösség?

— Nem emlékszem rá.

' — Nem iá. ismer közömbös,

■önző! embereket?

— ís'merék én, csak éppen hasonlítani nem ! akarok, ta- Jlán nem' is tudnék hasonlítani ráiuk. .

i _ Miért?'

— Mert nem tárt-om természetes emberi magatartásnak •a begubódzást.

— Mi a természetes maga •szerint?

— Hogy ott segítsünk, ahol lehet és annak akinek kell.

®

Most. hogy reprodukáltam ezt az évekkel ezelőtti beszélgetést, eszembe jutott egy merőben másfajta beszélgetés. Ennek egyik szereplője egy szűkebb hazánkban közismert gazdasági vezétő volt, a másik a megyei véradóállomás szervezője. Ez utóbbi, tiszte szerint azzal a kéréssel kereste meg az előbb említettvezető embert, hogy segítse a falujában a 'térítésmentes véradás megszervezését, mert itt még évek óta "nem sikerült életmentő áldozatosságra serkenteni a község lakosságát. A kérelmező a közismert társadalom- és egészségpolitikai érveken kívül még egyet hozott magával, s ez nem volt más, mint egy statisztikai kimutatás. Arról szóltak a számok, hogy a B-i emberek közül a megyei kórház különböző osztályain egy év alatt hányán, hány liter vért kaptak. Hányán nyerték vissza az egészségüket, hányán az életüket. Azonban, ez az érv sem hatott. A napi munkájában megzavart vezető ember ingerült hangon fejtette ki, hogy neki kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy most, amikor ki se látszanak a munkából, a véradással foglalkoz-, zék.

— Elvtársath, nekünk az a dolgunk. hogy termeljünk. Nincs időnk másra.

Mit volt mit tenni? A szervező érvei elég világosak voltak. Tolna megye térítésmentes véradómozgalmának eredményei pedig elég impozánsak, de meg sem mozdították a különben lokálpatrióta szívet. A szervező távozott tehát és sokáig nem szívesen gondolt a falura, mely a húsz közül egy volt, ahol kudarcot kellett az idő tájt vallania. így aztán, amikor egv év elteltével ugyanoda kellett . mennie és ugyanazzal a küldetéssel, körülbelül olyan szívesen ment, mint akit hátulról lökdösnek. S ekkor következett a meglepetés. Ugyanaz a vezető ember. aki egy évvel azelőtt maid kinézte az ajtón, most szívélyes volt és megértő. Mindezeken túl messzemenő támogatást ígért. Természetein mozgósítanak ők is mindenkit, aki cs^k egészséges. Csakugyan nem jelent semmit az a pár órás kiesés, azonkívül legalább meg is szűrik a véradást megelőző kötelező vizsf

gálaton a jelentkezőket. val, nekik is lesz hasznuk .a nagyobb társadalmi haszon mellett. A' szervező álmélko- dott és úgy, hogy elképedését ■csak- a -vak. pem. „láthatta. Meglátta a szóban forgó ember is; aki nem kis röstelke- déssel mesélte el pálfordulá- sának hiteles történetét. Mivel a történet bárkivel megeshet; nem részletezem. A lényege az, hogy a .vezető em- bernék nagyon közeli hozzátartozója betegedett meg nem sokkal azután, hogy a szervezőt finoman kitessékelte. Anpák a hozzátartozónak az életét sikerült megmenteni a megyei .kórházban több liter vérrel.

— Tudja, csak akkor gondoltam én át igazán a vér- .adás jelentőségét, meg azt is, hogy mi lett volna a hozzátartozómmal, ha mindenki úgy elzárkózott volna vezető társaim körében a segítségnyújtás. elől, mint egy évvel ezelőtt én.

Szavainak komolyságát tanúsítja még ma is, hogy ide azóta 'se szálltak ki hiába a véradóállomásiak. A falubeli önkéntes véradók áldozatkészségében azonban ma már az a domináns, hogy adni jobb, mint kapni. Segítséget nyújtani összehasonlíthatatlanul jobb érzés, mint arra szorulni, hogy mások segítsenek.

Maradjunk is talán ennyiben, hiszen a „ki, miért,1 mikor segít?” kérdésre szentírásba illő választ adni nerii lehet. A válaszokat ugyanis az élet diktálja, de soha nem függetlenül az embernek attól a tudati érettségétől,' aminek folytán azokat ismeri fel •teljes értékű embereknek, akiket a szocialista hümánum vezérel és tökéletes az immunitásuk a közöny, az önzés,' valamint érdekhajhászás elnevezésű kispolgári jellembetegségekkel szemben!

LÁSZLÓ IBOLYA i

Főszereplő — iskolaköpenyben

— Kuna Károly, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium negyedikes, matematikatagozatos tanulója, a Dérv Tibor Felelet című regényéből készült televíziós filmsorozat főszereplője. Pontos a bemutatás? — kérdezem.

Rábólint.

Ezerketszáz kiválasztott jelölt közül nyerte el a főszerepet. Meghallgatások, próbafelvételek, aztán Zsurzs Éva rendező távirata a felkérésről. Pár hete magunk is véleményt alkothatunk Kuna Károly játékáról. Köpe Bálint alakításáról, s nem túlzás leírni a szót : tehetségéről.

— Mikor olvastad először a Feleletet?

— . Az első próbafelvételen. Azaz, akkor csak egy részletet kellett felolvasnom. Utána persze otthon, azonnal végigolvastam az egészet.

— Tetszett?

— Nagyon. Igaz, mindent úgy olvastam, hogy ha rám esik a választás, akkor hogyan csinálnám.

— Rád esett a választás.

— Igen. De ebben a szerencse is közrejátszott

■— Hogyan ?

— A. rendező munkatársai itt Fehérváron a Corvina irodalmi színpad tagjait hallgatták meg. Én a meghallgatás előtt három héttel jelentkeztem először a Corvinánál. Ha . nem, jelentkezem, vagy később.'

jélerttkézém' — nem én’vagyok Köpe. Bálint.” '

,— Persze, nemcsak szerencse kellett.

.— Hát..-. , nemcsak az. . Nyolcadikos korom óta színész aka- , rok , • lenni, -s .akkor- egy ilyen lehetőség... meg, én még soha - ném láttám addig igazi, forga- ,

tÁsh V "*

— Együtt szerepelsz Sinko- vits Imrével, Bessenyei Ferenccel, Törőcsik Marival, Garas Dezsővel. Milyen érzés?

— Nagyon jó.

— Hogyan fogadtak?

— Azt mondták, persze viccesen: kolléga.

— Há nem forgattatok, akkor mit csináltál?

— Fociztam a stábbal! Az is jó volt.

— A felvételek tavaly áprilisban kezdődtek, s idén márciusban fejeződtek be.-Hogyan egyeztetted össze az iskolát és a filmet?

— Nehezen. Másodikban négyesnél .jobb volt az átlagom, harmadikban, akkor, volt a forgatás^ rontottam, anost megint jobbak a jegyeim.

— -Hova jelentkeztél?

A szemében kis csodálkozás, kis szemrehányás.

— A főiskolára! Egy vizsgán már átmentem. Júniusban lesz a következő.

Jól sikerült főszereppel a „tarsolyában” jelentkezett. Amennyi előnye Van ennek, legalább' annyi hátránya is.

— Segít-e a felvételin Köpe Bálint?

— Néni tudom. Azt hiszem

mindenki" ..■ előtt , nyilvánvaló, hogy az éh szerepem először az íróé, .a, dramaturgija rende- ' zőé„'a nagy színészeké és utána áz ényéni; Igaz, olyan nagyon sdkszor néni kellett leállni miattam a forgatással,, pe ez azt is.'jelenti, hogy Évike néni, a rendező mindent'megértetett velem. Ném úgy,vhogJf, belém- súlykplta,:.- hanem ■ ihegmágya- ráztá, •■'■•.■;

—'jMr, volt.áTegnphezebb a szerépben?

—■ Á kacsma,.. - — amikor van a „hücáki”™ tudod, én

nem voltam még soha részeg.«

— És mi volt a legkedvesebb, vagy legjobban tetsző?

— Amikor a szoborral beszélgetek. Ja, és itt volt az, hogy úgy éreztem, .nem jól csináltam, szólni perjsze nem mertem, csak magamban mondogattam, hogy de jó lenne, ha valami zűr lenne a nyersanyaggal. ■ Aztán jöttek, hogy * újra kell felvenni azt a részt... 1

Mennyire változtatta meg az életedet, téged ez a fősze-- rep ?

— Most már nem látszik, ■

mert nőtt a hajam, de a forgatáskor lenyírták, rövidre,. meg vörösre festették. .Külső-: leg ennyb Amúgy?-Élek úgy,, mint azelőtt itt a suliban, a

barátaimmal, otthon meg a

szüleimmel.

— Hol laksz?

— Gyúrón. Onnan járok be mindennap.

— Hobbid?

—■ Olvasok, horgászok. Otthon szoktam táncolni, énekelni, tornászni...

.— .Szüleid?

— Édesapám a tsz-nél gépkezelő, édesanyám meg az irodán takarítónő.

.— Testvéred?

;— Egy nővérem van, Pes- : , ten. ,

— 'Mit' szóltak a főszerep«

! hez?

'■— örültek, v j — És,a honorárium? « j — * Húszezer forintot kaptam,' Odaadtam a szüleimnek. .Ha felvesznek,, akkor úgy is kell majd-a pénz...

* Az igazgatói’ irodába is be- fhallatszik' áz-' iskolácsengo. Búcsúzunk. A főszereplő visz- száül az iskolapádba.

S. BODA ANDRÁS

1