Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
1 * * Tamási El a pérőról Munkában a cigánygondozó ÍAMÁSf SjZoEnaK s teíepü-- léseknek egyike, ahol mái dolgozik cigánygondozó. Kovács Mária Vállalta eZt a felelősségteljes beosztást, amellyel kapcsolatban — éppen új volta miatt — az égvilágon senkinek Semmiféle tapasztalata nem volt, nem lehetett. — Hogyan merte elvállalni? — kérdeztük, amíg baktattunk a nagyközség közepétől a péró, a rácvölgyi cigánytelep felé. — Voltam népművelő, ezért Vonzott a feladat. Voltam IBUSZ-os pénzbeváltó is; feléledt bennem a dac. — Szükséges dacosnak lennie a pénzbeváltónak?? — Nem. De emlékszem azokra a kaján arcokra, amely- lyel egyik-másik nyugati turista elém tett egy-egy cigánytelepen készült fényképet, és megkérdezte: „Ez önöknél a szocializmus?...” Nos, azért szeretnék eredményesen dolgozni ebben a munkakörben, hogy ne annak akadjon fotótémája Magyarországon, aki a rosszat, a múlt maradványait keresi. KOVÁCS MÁRIA külsőre maximum tizennyolc éves, a valóságban alig több húsznál. Apró termetű, kedves, közvetlen. És noha csak január óta dolgozik jelenlegi beosztásában, máris tekintélyt szerzett magának. Messziről köszönti öreg, fiatal. — Ezt hogyan érte el? — Ügy, hogy elkezdtem előre köszönni... László Ferencék portáján tizenhét éves kismama szoptat. Olykor megütögeti a kicsi arcát, ■ hogy most ne aludjék, inkább egyék. Tiszta a gyerek is, a lakás is, noha heten laknak a szoba-konyhás házikóban. — Azt hiszem; sikerült albérletet találnom a részetekre — újságolja a cigánygondozó. — Szép nagy szoba, lehet főzni, a néni alig van otthon. — Kösz. És munkahely, nekem? — Amíg ilyen pici a baba, yárnod kell néhány hónapot. Ne félj, nem feledkezem meg arról sem. Az udvaron félmázsásnak tűnő kutyaszörnyeteg indul felénk, csóválja zászlós farkát. A sóskifli vége az övé. — Régen ismeri az asszonykát? — Á, csak mióta kijárok a Rácvölgybe. De mondja, miért nem kérdezi meg egyenesen, hogy miért tegeződöm a gondozottjaimmal?... Erre a kérdésre, sajnos, csak nyelni lehet. — ... Tegeződöm azzal, aki korban közel álf hozzám, aki tisztességtudó. Ezt így érzem helyesnek, azt is mondhatnám, ho%v a munkamódszeremhez tartozik. És nem utolsósorban: az emberek egyenlőségéről vallott hitemre cáfolnék rá, ha fönn hordanám az orrom. .. Bár tudnék cigányul, még jobban megértenénk egymást, — Németül és oroszul már tud. Tanuljon meg cigányul is. — Elárulná, hogyan és hol? Se szótár, se nyelvtan. se nyelvmester. Egy idevalósi fiatalember elvállalta, hogy megtanít. Két hét sem telt bele, hogy nem a tanárom lett, hanem a néphadsereg újonca —. nevet a lány. — Mindig ilyen jókedvű? — Lehet derű nélkül élni? RÁCVÖLGY 43. Orsós János a Béke Tsz-ben dolgozik; a felesége serénykedik az udvaron. Karján kisgyerek. — Csak benéztem; Orsósné asszony. El ne feledjék, hogy május 31-ig meg kell lennie a fedezetigazolásnak _ az építkezésről, különben odavész a tanácsi ingyen telek. Kár volna érte, megér vagy harmincezer forintot! Merő véletlen, hogy á Béke Tsz is pont harmincezer forinttal kész segíteni a péróról elkívánkozó családot. — Mielőtt elmegyünk egy másik családhoz, elszívunk egy cigarettát — indítványozza Kovács Mária. — Nehéz eset... Addig sem vész kárba a2 ideje, mondok egyet-mást a tamási cigányokról. Sorolja. A nagyközségben hetvenkét cigány család él; mintegy háromszázötven ember. A legtöbben a Rácvölgyben laknak. Az itteni negyvenhét családfő közül negyvennégynek van állandó munkahelye, három családfő nyugdíjas. A negyevenhét családból azonban csupán háromban rendelkezik a feleség is állandó munkahellyel. A többi asszony sem lopja a napot; napszámba, magánháztartásba jár. A2 állandó lekötöttséget nehezen szokják meg. Pontosabban : nehezen barátkoznak meg az állandó munka gondolatával. A rácvölgyi cigányság többsége rendes házban lakik; errefelé mindössze öt-hat család szorong még sárfalú putriban. A lakások 73 százalékában vari villany; minden második házban van rádió. minden harmadikban tévé. A kultúrigény csalhatatlan jele ez. De miféle igénytelenségé, hogy mindössze négy családhoz jut el napilap, tizenkettőhöz hetilap?... A szülők általános iskolai végzettsége elég siralmas; a fiataloké viszont Örvendetesen bizonyítja, hogy az ifjabb generáció — csekély kivétellel — nem az iskola mellé járt. Az általános Iskolások tanulmányi átlaga állandóan javul az utóbbi néhány esztendőben; főként azoké, akik eljárnak a napközibe. A TAMÁSI BUDÁN lassúbb a fejlődés. Tizenkilenc családból tizenöt mutatványos, ezért tavasztól ősz(g az országot járja. Gyermekeik — a vándortanulók — gyenge előmenete- lűek. Némelyikük három esztendeig elkínlódik, amíg valamennyire megtanul ími-olvas- ni. Elkedvetlenítő arra gondolni, mit kezd majd az efféle félanalfabétával a társadalom, mit kezdenek magukkal az efféle félanalfabéták a rohamosan fejlődő társadalomban. A péróról elköltözni éppen írás- tudatlanul is lehet, de a péró- tól, a cigánytelepi életformától elszakadni csak a jobb iránt érzett vággyal és tanulással. Filterig égett a Symphonia. körömig a Kossuth. indulás előtt a cigánygondozó arra kér, hogy a most következő családnak ne említsem meg a nevét. Az általános iskolát kitűnő eredménnyel végzett fiú és húga érdekében ne. A fél Rácvölgy látta, hallotta. már csak ezért sem lehetne letagadni, hogy a következő portán szóba sem álltak velünk. A férfi munkában, a gyerekek iskolában; az asz- szony pedig még a barátságtalanul vicsorgó fekete házőrzőre sem emelt fenyegetően botot. Amíg a kútról vödrével a ház felé tartott, csak ezt hadarta: „Hagyjanak minket a tanulással, nem engedi az apjuk, hagyják a fiút, hagyják a lányt békjben; nem érdekel engem, hogy magukkal beszélgessek, vár engem a mosás, hagyjanak minket bé*j kiben a tanulással.” Attól kezdve, hogy Ilonkái — aZ asszony leánya — letelepedett velünk az árokpartra, cigány nyelven folytatódott a szóáradat. — Anyu, sajnos, ilyen -* így a tizenhét éves kislány. — Sajnos, a cigányok között nen* egyedül. Olyan jó volna elhe-) lyezkedni, de nem enged. Még jobb volna, ha a munka mellett tanulhatnék, de nem en-j ged. Az apám sem enged. Néni dicsekedni akarok, de az éa bizonyítványom csupa ötös volt, pedig a matekot utáltam. Az irodalomért rajongok, ér- dekel a történelem is... MS vár rám itt? Semmi jó. Mit várhatok, ha elköltözünk anyám falujába, egy isten háta mögötti, álmos kis községbe, ahonnan vagy negyven! kilométer a legközelebbi gim-j názium? Tengjek-lengjek; amíg jól vagy kevésbé jól fér}«) hez megyek? Lesem félszémmet, feszüli ten figyelem, mit válaszol er-) re Kovács Mária, a cigányt gondozó. Nagy a felelősség! A! szülőkkel — sajnos — képtelenség megértetni, ml a gyermekeik érdeke; a ráiuk parancsolásra nincs jogalap... — MAGADNAK KELL ala-' kítanod az életedet, Ilonka — felel a tamási cigányok gondozója. — Ha elhatároztad,' hogy megállsz a magad lábán, egyedül, a szüleid ellenére is. segítek. Segítsek? — Igen, kérlek, hogy segíts; Ilonka hangjából nem az esdeklés csendül, hanem az akarat. Olyan erős akarat, amelyből kevesebb is elég lenne,' hogy el tudjon szakadni a pé- rótól. Az elszánás két, hasonló korú, más-más sorsú lányé. Ilonkáé és Kovács Máriáé. Az. ilyen elszánást tisztelni, megvalósulását támogatni kelL BORVÁRÓ ZOLTÁN ’ erre addig ittak, amíg győzték. Egy szovjet rakéta repült el Ö Halászbástya felett. Ezalatt lent a Duna-parton becsapódott az akna, pontosan abba a romhalmazba, amely egy hatalmas háztömbből maradt. A ház előtti villamosvágányon felrobbant egy lőszerrel megrakott szerelvény. Ezalatt egy öregasszony elindult, hogy feljelentést tegyen ismeretlen tettesek ellen, akik az óvóhelyen ellopták három üveg áfonyabefőttjét. Alig lépett azonban ki a kapun, leverte a lábáról egy hatalmas repeszdarab. Szegény, úgyis hiába ment volna: | a rendőrség helyén is csak egy romhalmazt talál. Ezalatt a város pesti oldalát már felszabadították a szovjetek és néhány színész megtartotta a béke első színházi előadását. De ezalatt Budán még dúlt a háború és Köpetzy Mihály nyilas ezredes nagy beszédet tartott a testvéreknek, a talaj- gyökérről, az élettérről, a Kár- pát-Duna Nagyhazáról. A testvérek csak annyit értettek a dumából, hogy győzünk és Ezalatt egy, az Orsolya-apá- cák gi|mnáziumában nevelkedett úrileány odaadta magát egy fiatal nyilas suhancnak, mert nem akart úgy meghalni, hogy ne ismerje meg a szerelmet. Ezalatt, ygy an ebben a házban, a viceházmester leánya, aki a békében egy Conti utcai ház bentlakó tagja Volt, örök szüzességet fogadott arra az esetre, ha élve megússza az ostromot. Ezalatt sok vallásos ember hangosan gvalázta az istent, aki ezt a sok szörnyűséget megengedi. Ezalatt sok ateista buzgón imádkozott istenhez, hogy vegye el a keserű poharat. Ezalatt a Budát egyre szorosabban körülzáró gyűrűben a németek reszketve várták a csodafegyvert, a felmentő seregeket és dicső mundérjuk alatt már legtöbben civil ruhát viseltek. Ezalatt Zimka pék a saját háza padlásgerendáinak tüzén megszakítás nélkül sütötte a lisztből, korpából, krumpliból és kukoricából gyúrt kenyeret és pénz nélkül osztogatta, csupán egy-egy imát kért vevőitől. Tefte ezt mindaddig, míg a nyilasoH el nem vitték az utolsó csepp lisztjét is. Ettől kezdve magának sem sütött többé. Ült a kialudt kemencéi előtt és ekkor döbbent rá, hogy milyen szörnyű a háború. Ezalatt a Prónay-külőnít- mény tagjai végigjárták a budai házakat, a 16 éves fiúkat is kihajtották a Széna térre és tankcsapdát ásattak velük. Ezalatt két ismeretlen fiatalember tüzet nyitott a németek lövészárkaira, melyek a budai Duna-parton húzódtak végig. Hat német fizetett életével, kettőjükért. Ezalatt sokan azt találgatták, hogy ha sikerül a németeknek kitartani, akkor az angolok vonulnak be Pestre, ami ugyebár mégis más, elvégre kultúrnép. \ Ezalatt nagy szerencse érte a környékbelieket. Egy kenyérrel megrakott német lovas kocsiba belecsapott az akna. A kenyér és a német kocsis nyomtalanul eltűnt, de megmaradt a két friss lótetem, melynek fél óra leforgása alatt egy csontját sem találták a helyszínen. Ezalatt egy nagybajúszos nyilas tíz embert kísért a Du- na-partra. Lebújt a sétány kőpárkánya mögé és onnan ordította: — Tudtok úszni, kutyák? — majd sziszegve hozzátette: — Én most a fejetek fölé lövök, de essetek bele a vízbe. Muszáj lőnöm, mert az a dög Köoetzy figyel. Aki megússza a jeges vizet, ne feledje: Kálózi János tizedes vagyok. Szükségem lesz tanúkra... — és felugatott kezében a géppisztoly. Kilencen sebesülés nélkül dőltek a jeges vízbe. A tizedik — egy öreg, reszkető zsidó —■, sírva mondta: — Nem tudok úszni, vitéz úri részét a pesti oldalra vitte át a szél. A ládákban lőszer és röpcédulák voltak, melyek tudatták, hogy a szovjet gyűrű áttörése hamarosan várható. A pestiek felettébb örültek az ég ajándékának, mert az ejtőernyők vörös selyméből kitűnő blúzokat szabtak. Kálózi egy sorozattal némí- totta el. Aztán felállt, elfelejtette, hogy a pesti oldalon már szovjetek vannak. Egy mesterlövész golyója pontosan a fejébe fúródott. Ezalatt Buda felett megjelent néhány repülő. Vörös ejtőernyőket szórtak le, majd sebesen elszálltak nyugat felé. Az ejtőernyős csomagok nagy Ezalatt a pesti oldalon a rommá lőtt kirakatokban élelmes magánvállalkozók melaszt, cipőfűzőt, rózsafüzért, használt ruhákat árultak és megjelentek az első batyuzók. Egy szekér krumpliért egy szekér ruhát vittek. (Folytatjuk)
