Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám
17 ülésszak," 23 nagy fontosságú torvény Országgyűlés a számok tükrében Több mint 300 téma a bizottságok napirendjén Felelősségteljes, nagy jelentőségű döntések, hasznos javaslatok fémjelezték az 1971— 1975-ös választási ciklusban a magyar törvényhozást. Az elmúlt négy esztendő tanúsága szerint az országgyűlés munkája megélénkült, tevékenységében mindinkább érvényesültek az állami élet, á szocialista demokrácia továbbfejlesztésének követelményéi. Bebizonyosodott: az országgyűlés törvényhozó és ellenőrző tevékenységével, állami életünkben betöltött megnövekedett szerepével, az ülésszakain folytatott színvonalas, alkotó vitákkal jól szolgálta népünk érdekeit. Eredményes törvényalkotói munka Az elmúlt ciklusban 17 ülésszakot, összesen 34 ülést tartott az országgyűlés, eggyel kevesebbet, mint az 1967—1971- es ciklusban. 23 törvényjavaslatot tűztek napirendre, szentesítettek a képviselők egyhangú határozatával, (összehasonlításul: 1953—1958-ban 24, 1958—1962 között 21, az 1963— 67-es ciklusban 11, az 1967— 1971 közötti időszakban pedig 26 törvényt alkottak.) Az elmúlt négy esztendőhöz fűződik egyebek között az alkotmány módosításáról szóló törvény, az ifjúsági, az egészségügyi, a szövetkezetekről, a népgazdaság tervezéséről szóló törvény, a büntetőeljárást szabályozó legmagasabb szintű paragrafus-' sor, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény, illetőleg a társadalombiztosítási törvény. A legutóbbi választások óta iktatták törvénybe a Minisztertanács tagjainak és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényt, valamint a bíróságokról, illetve a Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló törvényt is. Miniszterelnöki, külügyminiszteri beszámolók, 493 képviselői felszólalás A kormány elnöke három alkalommal állt a képviselők plénuma elé, hogy számot adjon a Minisztertanács tevékenységéről, szocialista építőmunkánk eredményeiről és a megoldásra váró feladatokról. Fontos részét alkották az Ülésszakoknak a nemzetközi helyzet főbb kérdéseivel, a Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenységével foglalkozó külügyminiszteri beszámolók, valamint a Minisztertanács más tagjainak tájékoztatói. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter például beszámolt a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság helyzetéről, valamint az e területeket érintő törvények és kormányhatározatok végrehajtásáról. A könnyűipari miniszter tárcája helyzetéről tartott tájékoztatót, ezen belül is elsősorban a ruházati és cipőipar, a bútoripar és a nyomdaipar rekonstrukciójáról. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke a tanácstörvény végrehajtásáról adott számot. A 352 országgyűlési képviselő döntő többsége felszólalt a plénumon, — sokan több ízben is —, a mandátumbirtokosok összesen 493 felszólalásban fejtették ki véleményüket a napirendre tűzött kérdésekről. Behatóan vizsgálták, körültekintően elemezték a különféle előterjesztéseket, hasznos javaslatokkal, észrevételekkel segítették a kormányzati munkát. Indítványaik, gondolataik tanulmányozására a Miniszter- tanács nagy figyelmet fordított, állandósult az a gyakorlat, hogy az olyan javaslatok, amelyekről az országgyűlésnek külön nem kell határoznia, a Minisztertanács elé kerülnek., Az országgyűlés irodájának nyilvántartása szerint az elmúlt ciklusban majd félezer olyan képviselői javaslat, észrevétel hangzott el a plénum előtt, amellyel a kormány külön is foglalkozott. Az országgyűlés külügyi tevékenysége Az országgyűlés tanácskozásain nagy szerepe, súlya volt a nemzdfközi kérdéseknek, a képviselők rendszeresen figyelemmel kísérték a nemzetközi helyzet alakulását. (Különösen áll ez az országgyűlés külügyi bizottságára.) Az országgyűlés ebben a ciklusban is szélesí- tel te, erősítette parlamenti kapcsolatait. Hivatalos parlamenti küldöttségek látogattak hazánkba Jugoszláviából, Japánból, Kanadából, Ausztriából, Indiából. Belgiumból, Lengyel- országból, Dániából, a Vietnami Demokratikus Köztársaságból, Iránból és Franciaországból. A magyar országgyűlés delegációja Japánban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Finnországban, Norvégiában, Bulgáriában, Romániában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Dániában, Jugoszláviában, Angliában és az Egyiptomi Arab Köztársaságban tett látogatást. Az Interparlamentáris Unió nemzetközi tevékenységében rendszeresen részt vett az unió magyar csoportja. Közérdekű témák az állandó bizottságok napirendjén A parlamenti demokratizmus erősödése kedvező feltételeket teremtett a bizottságok tevékenységének kiszélesítéséhez. A képviselők több mint fele tevékenykedett a 10 állandó bizottság valamelyikének tagiáként, eredményes munkájuknak a jó szakmai összetétel, s a hozzáértő, gondos felkészülés volt a biztosítéka. A bizottságok üléseiken több mint 300 témát tűztek napirendre, többet, mint a korábbi ciklusban. Tevékenységük mindenekelőtt az országgyűléshez kapcsolódott, a plénum elé kerülő napirendi témák előkészítésével, előzetes megtárgyalásával függött össze. A bizottságok bekapcsolódtak a törvényhozáson kívül eső jogalkotó munkába is. A jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint a szociális és egészségügyi bizottság például megvitatta annak a törvényerejű rendeletnek a tervezetét, amelyet az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről hoztak. Foglalkoztak a lényegesebb állami intézkedések végrehajtásának tapasztalataival, meghallgatták egyes minisztériumok tájékoztatóit munkájukról, napirendre tűzték a lakosság életkörülményeivel, szociális és kulturális ellátottságával összefüggő fontos kérdéseket. Napirendjükön szerepelt egyebek között a mezőgazdasági kisüzemek termelésének elemzése, a főváros és a vidéki nagyvárosok tömeg- közlekedési gondjainak megvitatása, a 15 éves lakásfejlesztési terv teljesítésének mérlege, a budapesti közlekedés távlati tervének ellenőrzése, az állami oktatás helyzete és fejlesztésének terve, az állampolgárok telek-, lakás- és üdülő- tulajdonának egyes kérdéseiről szóló jogszabályok megvizsgálása. Foglalkoztak a vízgazdálkodás távlati fejlesztési elképzeléseivel, az iparban dolgozó szocialista brigádok művelődési helyzetével, a természet- és környezetvédelemmel, a gyógyszergyártással. Interpellációk Az elmúlt négy esztendő krónikájából kitűnik, hogy a képviselők rendszeresen éltek in- terpellációs jogukkal, s ösz- szesen 41 témában kértek választ az illetékesektől. Sürgették például az új lakótelepek járulékos és kapcsolódó létesítményeinek a lakásokkal egyidejű felépítését, néhány megyében a televízió- és a rádióvétel lehetőségeinek megjavítását, a Balaton vízháztartásának illetve a balatonparti táj fokozottabb védelmét, az E—5- ös út korszerűsítését, a Dráva- menti gátrendszer hiányzó szakaszának kiépítését, az áruellátás folyamatosabbá tételét. Interpellációban tették szóvá a vidék orvosellátásának helyzetét, a murakeresztúri állomás és a nagykanizsai vasúti csomópont rekonstrukcióját, a folyók hullámterének hasznosítását, s a népesedéspolitikánk végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek javítását. (MTI). Kidolgozták a leggyakoribb építményfajták normatíváit Mintegy másfél éves körültekintő munka alapján befejeződött a leggyakoribb építményfajták építési műszakigazdasági normatíváinak kidolgozása. Az új előírások váltották fel a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent költség- normákat, amelyek az épületek műszaki jellemzőit csak szűkszavúan, elnagyoltan fogalmazták meg. Az új előírások a fajlagos költség-adatokon túl részletesen felsorolják az épület rendeltetése miatt fontos helyiségeket, meghatározzák ezek terjedelmét, épületszerkezeteit, különböző burkolatait, fölszerelését. Az új normatívák kidolgozásának fontos célja volt, hogy érvényesítsék a korszerűség legfontosabb követelményeit, tehát meghúzták azt a határt, amelynél igénytelenebb létesítmény nem építhető, ugyanakkor megállapították azt a szintet is, amelynek túllépése már túlzásokhoz, luxusigények kielégítéséhez vezetnem Eddig harmincöt építmény- fajta műszaki-gazdasági normatívája jelent meg: ezek a különböző irodák, művelődési otthonok, óvodák, általános iskolák, s újabban a gimnáziumok, a kisegítő iskolák, a tornatermek, a szakközépiskolák, szakmunkásképző iskolák, a szakmunkásképző tanműhelyek és a diákotthonok tervezésénél, beruházásánál követendő előírásokat tartalmazzák. Az alaposságra s a munka terjedelmére jellemző, hogy jó néhány épületfajtánál csupán számítási alapként 30—40 tervváltozatot dolgoztak ki. Si8re!iiel«@ az emberek dolgozni ? A hivatal vezetője öt ” óra után felült a kerékpárra és kihajtott a város végén lévő „birtokára”. Eső után, akad munka — gondolná az ember —, akad-akad, de nagy a sár, s ilyenkor legjobb bebújni a kicsi fedél alá, előhúzni az újságot és a csöndben olvasgatni. Szól a rádió is, háttérrádiózásnak mondják, csak itt-ott figyel rá. A kőműves, miután letisztította a szerszámokat, fürdött és ment haza, sietett, mert komájának kellett segíteni, a ház egyik sarkán a vakolat lehullott. Négyen-öten jöttek össze, nem a munka elvégzése szólította össze a szomszédokat, hanem az együttlét igénye, hogy a délutánt agyoncsapják a két négyzetméter vakolással, és jól „kidumálják” magukat. A varrógépet a gépíró ismerősöm vette, nem csap fel hivatásos varrónőnek, „tudja, a részlet elkopik, a gép megmarad és annyi mindent kell varrni, foltozni, a gyereknek a férjemnek, az ágyneműk ...........És te gyük hozzá, ha valaki varrogatásra vállalkozik, akkor nemcsak a gép pedálját fogja nyomni, hanem olvas is hozzá, az alapvető tudást a varráshoz elsajátítja. * p éldék sokaságát lehet ■ előhozni az élet minden területéről. Az emberek — még az otthon ülők is — szeretnek dolgozni — a hivatalos munkaidő után is. Kevés olyan személyt tudunk megnevezni, aki csak ül-ül, néz a nagyvilágba, — a tévébe —, és szabad idejét haszontalanul tölti: mások pletyká- lása, az eredményeink örökös szapulása, el nem ismerése tölti ki az idejét. Kevés az ilyen emberünk, de van. Több az olyan, aki szereti, s nem szégyeili a munkát. Valamelyik nap a Tantsay lakótelepen az egyik házmesternek eszébe jutott, hogy parkosítani kellene a kopár területet — miért nem a tanácstag mozgósította a lakosságát, nem tudom — tízen-huszan is tépték a gazt, egyengették a talajt, dugdosták a palántát. A Hermann-tele- pen játszóteret „fabrikáltak”, néhány négyzetméterest csupán, de akik délután kimentek, s dolgozhattak, jobb érzéssel ültek a vacsoraasztalhoz, mint azok, akik a függönyök mögül lesték a társadalmi munkásokat. N em szégyen, ha valaki dolgozik. Nem szégyen persze a hivatalban, a munkahelyen sem. Sajnos azonban sok jel arra is mutat, hogy a munkahelyeken a fegyelem lazul. Nevén kell nevezni a gyereket: sok a lógás! A napokban a megyei pártbizottságon is szóvá tették ezt, egyik kollégánk hosz- szabban elmélkedett a kérdésről, s különösen azon, hogy némely igazgató azt sem tudja, hogy mi a helyzet a gyárban; a lógásról felvett adatokat nem akarja elhinni, illetve színezi minden áron, hogy a kép kedvezőbb legyen. Ameny- nyiben a lógások miatt kiesett órák számát egy nulla elhagyásával kurtítják, nem az igazgató lesz azzal szebb, hanem a munkás szegényebb. Nem az igazgató presztizse-karrierje múlik azon — bár múlhatna többek között ezen is—, hogy a munkahelyről szóló információk a valóságot tükrözik-e? Szó van arról is, hogy az állásidőnek nevezett lógás, mások kapcsolódó munkahelyek hanyagsága miatt keletkezik. Vajon vizsgálják-e ezeket? Olyan értelemben is, hogy az emberek szeretnek dolgozni. Nem igaz, hogy a munkások nagy része becsukja maga mögött négy órakor a kaput gondokkal, félbehagyott munkával, s a felelősséget is bezárja. El kell csak menni olyan helyre, ahol a munkások beszélgetnek, söröznek, miről folyik ott a vita?! Nem arról, hogy az igazgató miért nem látható a műhelyben hónapokon keresztül, sokkal inkább érdekli az embereket, ha a beton nem érkezik meg időre a beépítési helyre, ha hiányzik a bőrdíszműben az anyag, ha a szabó szövetkezetben várni kell napokat, mire kiküldik a műhelybe a kelmét, hogy az asszonyok dolgozni tudjanak. E lőfordult már —sajnos nem egyszer a szekszárdi üzemekben — az óra-ékszernél, a bőrdíszműnél és a szabó szövetkezetnél — hogy a munkásnőket reggel azzal fogadták, hogy nincs munka, menjenek haza! Azok a varrónők, csiszolók, akik a reggeli munkásvonattal érkeztek, dolgozni jöttek volna, mert szeretnek dolgozi? Úgy mondanám: szeretnének jobban élni! S ennek alapja a munka, a kereset. Valamiféle örök körforgásnak vagyunk persze tanúi: születni, élni (dolgozni) ésmeg- halnj. Nem mindegy hogyan élünk, hogyan dolgozunk. Ismerek nem egy embert, alig várja a nyugdíjat, de harminc-harmincöt év múlt el mögötte nyomtalanul — még egy jó barátot sem hagy a munkahelyen... Az elmúlt hetekben sorra ünnepeltük azokat, akik a kongresszusi és fel- szabadulási munka verseny első szakaszában élenjárók voltak. Ezek a munkáskollektívák, csak azért érhettek el kimagasló eredményeket, csak azért tudtak helyt állni, az elsők lenni a legjobbak között, mert szeretnek dolgozni. Az ím- mel-ámmal végzett munka nem jár sikerrel, arra csak a rosszaság miatt figyel a közvélemény. Megálltak az emberek az újság olvasása közben, amikor olvasták, a Patyolat 40 tagú brigádjának eredményeit; felkapták fejüket, amikor a kapospulai termelőszövetkezet kiváló eredményeit megismerték... Odafigyelnek, ha munkasikerről, ha szép teljesítményről van szó. F ejtegetésünk elején a „maszekolással” példálóztunk arról, hogy az emberek többsége szeret dolgozni, élete fontos elemének a munkát tartja. Szándékosan tettük ezt, hiszen a sok „mellékesnek” ítélt munka szerves része életünknek, az emberek gyarapodásának, gazdagodásának is egyik forrása. Tudni kell azt is, s leírni sem árt, hogy az a munkás, mérnök, aki töri magát munka után, az a munkahelyén sem tud tétlenül nyolc órát eltölteni... És ne feledjük, az emberek többsége ilyen. Szeretünk dolgozni, és nem szégyelljük a munkát. 1915. máj“* 3Ö*
