Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

) 1 M > f rwi»»u, ^v -ttv.v •••■*• ■<< ;-i.^^^>. • , kát, melyek a Kálvária-dom- kerülhetne az ürögi szoba be? bon lévő szép, régi parasztház rendezése, megvásárlásáról folynak. ■ Eb- ORDAS tVÁM ) ben valóban megfelelő helyre Fotó: Komáromi Zoltám ! A kaloda felirata Gyűjtés ír eg szemcsén osztályok tagjaiból összetevő­dő népes gárda állt és áll ma is készen segítésére. Az öre­gek klubja, a Röpülj páva­kor és a Bartók Béla nevét viselő hely; úttörőcsapat tag­jai. Az egyre inkább szűkké váló művelődési házban az egyik ajtón felirat díszük: „Ürögi szoba”. Ez egyelőre enyhe túlzás. Az ajtó mögött nem egy ürögi szoba rejlik, hanem egy majdani berendezé­sének alapanyaga. A régi pa­raszti gazdaság és lakás fel- szerelési tárgyai nagy bőség­13. — Már elmúltam tizen­nyolc... És hidd el, hogy töb­bet éltem át, mint mások száz év alatt. Először a szüléimben hittem, aztán istenben, most már semmiben... Mielőtt meg­halok, csak egyet szeretnék... De olyan nehéz ezt elmonda­ni... Itt van ez a levél, elol­vashatod. Sőt, kérlek, hogy olvasd el, és ha nagyon nagy hülyeség, akkor tépd el. Ha pedig nem, akkor nagyon gyorsan juttasd el Tószeghy zászlósnak-, — Tudtam én — mosoly- t Rózsi. — Láttam, hogy rőted... Talán nem is szeretem, nagyon egymáshoz valók vagyunk — mondta Krisztina és elindult a pincéjük felé. Az ajtóból visszafordult: — És köszönöm... Mire Rózsi a pincébe ért, mindenki aludt. Télikabátok­kal, szőnyegekkel takaróztak és a kikészített mosdóvíz tisz­tán csillogott a lavórban. Rózsi a petróleumlámpát a vacka mellé vitte, a leragasz- tatlan borítékból kivette a levelet és minden lelkiisme- retfurdalás nélkül, mint egy anya, olvasni kezdte: „Kázmér kedves! ' Azt mondom: igen. Azt nem mondom, hogy szeretem. Kedvelem magát, mert gyen­géd és udvarias. És főként igazat adok magának. Ebben a világban már egyetlen sza­bály vagy törvény sem érvé­nyes. Megértem én, hogy mi­lyen rettenetes érzés lehet magának úgy élni, hogy azt teszi, amit gyűlöl, és mégsem mer és nem tud ellene fellá- ^dni. Az ember nyomában ott settenkedik a halál és ha netán kikerüli, majdan azért kell bűnhődnie, amit maga is elítélt. Azt mondja, hogy az öngyilkossághoz sincsen bá­torsága. Kedves Kázmér, eh- héz nem bátorság, éppen el­lenkezőleg: gyávaság kell. Ezt nekem elhiheti. Én gyáva va­gyok úgy élni tovább, hogy körülöttem mindenki látja a Í rámfröccsent szennyet. Anyám egy gyilkos szeretője: önző, lelketlen nőstény. Maga meg- I érti, hogy min mentem ke- I resztül, amíg odáig eljutottam, í hogy mindezt le merem írni az anyámról. És azt is le me- v rem írni. hogy irigylem ezt a nyomorult, gyáva, iellemtelen apámat, aki legalább looott magának egv kis tisztaságot, aki ha későn is. de legalább megtanult szeretni. És erre egy cselédlány tanította meg, ahogyan mi mondjuk* egy műveletlen paraszt. És ez a paraszt, akit én tanítottam meg huszonöt éves korában olvasni, mindannyiunk fölé emelkedett. De térjünk vissza a mi dol­gunkra, kedves Kázmér. He­tek óta ostromol. Elhiszem, hogy szeret, talán jól is esik. De elhatározásomhoz mégsem ez vezetett, hanem egy racio- náüs ok: lehet, hogy maga, lehet, hogy én, vagy talán mind a ketten hamarosan megha­lunk. Nincs jogom magától megtagadni azt, amiről maga úgy érzi, hogy ebben a sivár­ságban is boldoggá tudná ten­ni. íme, az ajánlatom: jöjjön és amikor akarja, a magáé leszek. Sírnom kellene, de ne­vetek. Hányféleképpen megál­modtam én ezt az eseményt és most talán egy pincerekesz­ben... Ugye nem kell folytat­nom? Lehet, hogy csodálko­zik, de bízom benne, hogy megért. Megért, mert szeret és mert egy a sorsunk. A viszontlátásig, a maga Krisz­tinája. Utóirat: Drágám, bevallom, hogy én még csak nem is csókolóztam soha... Kriszti.” Rózsi hangosan sírt. — Egy magamfajta soha nem tudna ilyen szép levelet írni — mondta magában. Az­tán felállt, magára borította a kendőjét és kiment az ut­cára. A kapu előtt a sváb parancsnok ácsorgott. — Megmondtam, hogy nem kilépsz az utcára! — Egy fontos üzenetet keTl vinnem a várba Köpetzy ez­redes úrnak... — Csak menj! Úgysem érsz életben oda... — Azt csak bízd rám, ka­merád! — mondta Rózsi és eltűnt a hajnali szürkületben. Csak annyit tudott, hogv Tó­szeghy Köoetzyvel együtt a Prónay-különítmény főhadi­szállására ment. * *T-. Rózsi az utcán vacogott a félelemtől. Amerre nézett, te- 'l metetlen hullák hevertek. Ka­tonák és civilek, gyerekek és asszonyok. A vár aljában egy kórház előtt, mint a fahasá- | bök, gúlába rakták a mezte­len holttesteket. Sok helyen az úttestet teljesen elzárta a ledőlt házak törmelék“. Fvv épületet két,tizeit a bomba.- A szobák egyik fala tökéletes épségben nézett az utcára. M hengerelt mintájú falakon csat* ládi képek lógtak, egy hatal­mas falióra ingája még len­gett. Élő embert sehol se*«- látott. , Lihegve Iramodott neki ® meredek lépcsőnek. Már majd­nem elérte a Halászbástyát^ amikor éles kiáltás állította meg: ■ — Álljf Hová mégy? -i egy kapu alól két katona lé» pett ki, —• A Prónay-különítmény- hez. Egy fontos üzenetet hozol! Köpetzy ezredes úrnak— A katonák eligazították. Ut-' mutatásuk nyomán Rózsi most már könnyen megtalálta az egykori iskolát, ahol a külö­nítmény székelt. A kapuban fegyveres őr lépett elé: — Hová, hová, szép me-] nyecske? ík­—- Köpetzy ezredes urat ke­resem — mondta és valami mosolyfélét erőltetett az ar­cára. — Hát azt már hiába— Merthogy az úgy meghótt, hogy jobban nem is lehet — mondta a katona, de a hang­ja inkább vidám volt, mint részvétteljes. — Nem baj. Igazából nem is őt keresem, hanem a tiszt­jét, egy bizonyos Tószeghy zászlóst... — mondta bátran, mert a katona hangja meg­nyerte bizalmát... — A Pubikát? Hát az itt van. A nagyobb tiszt urak mind elmentek valahová. Úgy beszélik, hogy a vár alatt va­lami nagy alagút van. ab­ban bújnak. Meg aztán a csatornán akarnak továbo menni. A Pubikát hagyták itt parancsnoknak. Megérkezett Tószeghy. Ha lehet, még sápadtabb volt, mint amikor utoljára látta. A nyilas karszalagot már nem viselte, de az egyenruhája olyan volt, mintha most hoz­ta volna a szabótól. — Ezt hoztam magának. Krisztina kisasszony küldte... A fiú mohón kapott a levél után. (Folytatjuk) tömegét jegyezte fel Iregszem- csén. Bőgős Gyuláné most ér­tékes munkát folytat, hogy valamennyi Bartók-gyűjtötte dallamot magnetofonfelvételen rögzítse és pontosan kategori­zálva megteremtse egy való­ban semelyik községünkben nincs párja Bartók-archívu- mot. Két éve itt járt ifj. Bar­tók Béla, aki éppúgy, mint a budai Várban lévő Bartók- archívum munkatársai, segít­séget ígértek a szép terv meg­valósításához. Az anyagi esz­közök azonban — sajnos — mint mindenütt, itt is végesek. Az iregiek becsületére válik, hogy az eddig összegyűjtött tárgyak kivétel nélkül ajándé­kozás révén kerültek a műve­lődési házba. Vannak azonban — és Bőgős Gyuláné jól tudja, hogy hol — értékesebbek is, melyektől tulajdonosaik in­gyen nem hajlandók megválni. A községi tanács éppen ezért ebben az évben 5000 forintot biztosított tárgyvásárlásra, az Iregszemcse közművelődését mindig készségesen segítő ku­tatóintézet pedig tizennyolcez­ret. Mindez azonban bármi­lyen szép is, még édeskevés ahhoz, hogy reálisnak lekéssen nevezni azokat a tárgyaláso­Egy művelődési háznak nem­csak rendezvényeknek kell ott­hont adnia, hanem az ott dol­gozóknak joggal feladatai kö­zé lehet sorolni, hogy igye­kezzenek összegyűjteni a népi kultúra fogyóban lévő, köny- nyen veszendőbe menő érté­keit. Ez a helyes felismerés vezette Bőgős Gyulánét, az iregszemcsei művelődési ház vezetőjét, amikor a gyűjtő­munkához már évekkel ezelőtt hozzáfogott. Jó szervező mun­kájának köszönhető, hogy rö­videsen a legkülönbözőbb kor­ben találhatók itt, vegyesen a földekről előkerült régi edé­nyekkel, pénzekkel és vala­mikori iregi téglaégetők jele­it bemutató téglák érdekes összeállításávaL A népművé­szet máig elevenen él Ireg- szemcsén. Fényképeinken be­mutatjuk a Gödöny Gyula által készített finom mívű „patkóit” tojásokat, ízelítőt Várhelyi Zoltán Hékút-pusz- tai állatgondozó tehetségről árulkodó faszobraiból és egy különlegesen érdekes darabot, ami a maga idejében cseppet sem lehetett kellemes „vise­let”. Egy nyakszorító kalodáról van szó, mely a delikvens ke­zeit is fárasztó tartásba rögzí­tette. A múlt század elején élt duhaj iregszemcsei legé­nyek „keserű hegedűje” volt ez, melyben a kissé kaján fel­irat szerint ,,örömmel mehet- tck”. A felirat pontos szöve­ge: „Íreg mezőváros keserű hegedűje, örömei mehetz sze­gény legény bene. 1830.” Amikor az iregszemcseiek panaszkodnak, azt emlegetik, hogy az ő falujuk olyan mesz- sze van mindentől, hogy „itt még Petőfi se járt". Petőfi itt- jártáról valóban nincs adat, de Bartók Béláról annál több. Gyűjtőútjai során a dallamok t ' - • -y­. y..,\ . • • Os^croncí-y.yV.. v p;•. .-• • . * § |§|§§g§3. «; íSj^V. • ■-■<- 'V ; •*' ' -' fi O & S l 't*\ j>‘ ■ '' *. Ti* O '• v . • . ./‘/í; Í . •% * ■ • . •,. ?X>V■•$;•*• • (Kisrcgétíy) ■ •••.•-' " * •.

Next

/
Thumbnails
Contents