Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
A magazin agazin «magazin Végzetes barátság Még a téli hónapokban egy állatbarát szépen fejlett siklót ajándékozott a tatai múzeumnak. A múzeumban nem örültek az adománynak, de mivel már beköszöntött a hideg idő, kockázatos lett volna a ki- pusztulófélben lévő hüllőfaj tát szabadon engedni, ha már idejében nem került téli álmot nyújtó búvóhelyére. tA sikló átmeneti otthonába, egy terráriumba került. Gondozói ellátták minden földi jóval, két- hároim hetenként egy-egy egér alkotta a fejedelmi, menüt, amit az őshüllő minden érzel- gés nélkül be is kebelezett. Így ment ez Jó 'ideig, amikor különös esemény történt. A hatodik egérke terráriumba való vonulásakor ugyanis elmaradt a hagyományos ,(kígyó- hipnózis”. Ezúttal nem ragadta meg az egeret az üvegkalitka ura, nem falta fel virgonc táplálékát, ügyet sem vetett rá. Néhány nap múlva a kiéhezett egérke harciasán felpattant a sikló hátára, s fo- gacskáit a hüllő bőrébe mé- lyesztette. A sikló hidegvérű- ekhez méltó nyugalommal tűrte a provokációt. Ettől kezdve az egérke napi ellátásáról is gondoskodtak abban a meggyőződésben, hogy a fejlemények előbib-utóbb normális mederbe terelődnek. Az áldozat jelölt azonban továbbra is jó étvággyal falatozott, a sikló konokul éhezett. A békés egymás mellett élés később sajátos idillé alakult. A gyűrűkbe tekeredő siklóköteg Megérdemelt pofonok A berlini Friedrichstrassen egy srác két hatalmas pofont ken l- egy pöttömnyi lánynak. Véletlenül éppen arra jár Adele Sandrock, a színésznő és megszólítja a gyermeket: — Miért bántod a kistestvéredet? — A moziban voltunk, egy Sandrock-filmet néztünk meg. És a húgom azt mondta: micsoda vén skatulya! — Ügy? — morogja Adele Sandro.ck — no akkor csak folytasd kisfiam, a húgod megérdemli a pofonokat. Visszhang A Tolna. (megyei Népújság 1975. évi március 30-i számának 11. oldalán a „Magazin” rovatban: A kis hangya a nagy építész címmel egy kis ismeretterjesztő cikk jelent meg. Engedje meg Szerkesztő Ur, hogy ide vonatkozólag rövid megjegyzést tegyek. Ez a cikk Kari von Frisch-t ausztrál etológusnak teszi meg, azaz Ausztrália szülöttének, ausztráliai származásúnak. A valóság az, hogy dr. Frisoh Károly a méhek életének hírneves kutatója Ausztriából származik, ott született 1886- ban és így osztrák származású. Azonban osztrák tudósnak mégsem mondható, mert a müncheni egyetemen fejezte be tanulmányait, jelenleg is Münchenben él. Az állattan tanára volt a rostocki, boroszlói, müncheni, gráci, majd újra a müncheni egyetemen. 1974-ben kapta ;fl Nobel-díjat. Nálunk is megfordult, Budapesten a nemzetközi zoológus- kongresszuson nagy sikerű előadást tartott a méhekrőL hátán órák hosszat szunyókált az egér, mintha ez .lepne a termeszét legtökéletesebb trendje. Amikor a. terráriüm következetes éhségsztrájkot tartó társbérlője a hatodik héten is kitartott furcsa magatartása mellett, gondozói elhatározták, hogy újabb egérrel kísérleteznek, hátha az, mint’ • táplálék, elnyeri a hüllő szimpátiáját. Erre a próbálkozásra azonban már nem nyílt lehetőség: a sikló egy reggelen hirtelen felélénkült, majd váratlanul -kimúlt ! E különös sikló-egér szerelemnek talán prózaibb a magyarázata, mintsem a látszat szerint tűni-k. A sikló — legalább is a mi éghajlatunkon — úgynevezett hibemáló, téli álmot alvó állat. Élettani folyamata megváltozik az ősz beköszöntővel, búvóhelyre vonul a fagyhatár alatti övezetbe, tetszhalálhoz hasonló -állapotban alussza át . a telet. A múzeumba került sikló esetében a természetes biológiai ritmust alaposan megzavarhatta a terráriumi élet. Az állat szervezete nem tudott alkalmazkodni a rendellenes körülményekhez. A feltétlen reflexek kikapcsolták a táplálkozási ingert, az .éhség-érzetet, ugyanakkor más életfontosságú szervek nem állhatták át a tartós koplalásra. A sikló szervezete így, mintegy felemésztette önmagát, a látszólagos egérbarátság elkerülhetetlen siklóhalállal „végződött,,^ b Ráb Erzsébet Gigantikus repülőhulla Minden eddiginél nagyobb repülőhüllő megkövesedétt lenyomatát fedezték" fél Texasiban. Ezek ä hüllők,' amelyek eddig ismeretlen fajtához-tartoznak,- hatvanmillió évesek és szárnyhegyeik -távolsága .15,5 méter volt — jelentette ki Douglas Lawson, aki a fosszi- liáka-t (őslenyomatokat) a Big Bend nemzeti parkban felfedezte. Ezeknek az őslényeknek a méretei kétszeresei a pterano- don, az eddig ismert- legnagyobb repülőhidliőjéinek. A cikk — gondolám .külföldről le.tt átvéve — etológusnak mondja, ami azt jelenti, hogy az állatok szokásait kutató tudós. Szerintem az a szó nálunk ritkábban használatos, helyette jobb lett volna a biológust említeni, annál is inkább, mert egyik 1962-<ben megjelent könyvének a címe:.„Erinnerungen eines Biologen” (szabadon: egy biológus visszaemlékezései), tehát magát, biológusnak tartja, én is úgy vélem, hogy a mi olvasóközönségünk ezt a tágabb értelmű kifejezést jobban .ismeri. - Tisztelettel: dr. Koppán József, 7090 Tamási, Szabadság u. 37'. * Utánanéztünk, valóban nem ausztráliai, hanem osztrák származású, tudós Karl von Frisch. A cikket a Panorama című olasz lapból vette át az MTI és bocsátotta lefordítva — ,,A világ minden tájáról" című kiadványában — a szerkesztőségek rendelkezésére. Hogy valóban fordítási hiba következtében vált a neves tudós ,)gusztrál”-lá, vagy már az eredeti írásban is így szerepelt-e, ír ege Mao: tani nem tudtuk. Mindenesetre, köszönjük olvasónk észrevételét. tSzerk.) Óeeánon túli trágya Amerikai farmok három éven ót havonta 50 000 tonna trágyát szállítanak a Perzsaöböl két országába, Dubaiba és Bahreinbe. A szállítással megbízott társaság az elmúlt napokban jelentette be, hogy a hatalmas mennyiségű trágya szállítására annak a szerződésnek értelmében kerül sor, amely a két arab ország sivatagos területeinek termőfölddé történő átalakítását célozza. A 720 milliárd líra értékben importált trágyát .porított faforgáccsal keverik és elterítik a homokos dűnékiben. A BETEGSÉG OKOZÓJA: A KANNIBALIZMUS VOLT A Ikuru, az Uj-Guineába-n a közelmúltban is gyakori agymegbetegedés napjainkban már alig fordul elő. Mi az oka? R. W. Homabrock véleménye szerint az, hogy ezen a vidéken végérvényesen megszűnt a kannibalizmus. Homabrock egyébként hosszú éveket szentelt ;a jelenség tanulmányozására. Állatóvoda A kis puma (Foto TASZSZ—MTI—KS) A Szovjetunió erdőiben több helyütt medvék garázdálkodnak téli álom helyett: feltehetőleg szeretnének aludni, de a szokatlan- időjárás miatt nem tudják álomra hajtani fejüket. A Szovjetunió európai vidékén lényegében véve nem is volt tél: állandó volt az olvadás decemberben és, januárban, s még februárban is folytatódott. A nép „tántorgóknak” ne- vezi-ázokat medvéket, amely ék! télen n-am húzódnak visz- sza barlangjukba: szenvednék az álmatlanságtól, dülöngélnek, de nem képesek lehunyni a. szemüket. Haragszanak az egész világra. Kószálnák az erdőben, s riogatják a nyula- kát, az őzeket és a szarvas-ókat ■ A borzok is fölébredtek odújukban: kidugták az orrocskájukat s sétára csábította őket a kellemes meleg. Ismeretlen az Ilyenfajta tél •az állatvilág számára. A legfőbb erdőilakónál korábban következik be a családi szaporulat. A vadászati szakemberek derűlátóak: úgy vélik, hogy az erdők -lakóit nem fenyegeti különösebb veszedelem. ,A Szovjetunióban jelenleg 110 helyen van összesen 7,6 millió hektárnyi védett terület, amelyek nagy eredményekkel dicsekedhetnek a természetvédelem-terén. A szakemberek véleménye szerint jelentős mértékben a Szibériában lévő ibagruzini rezervátumnak köszönhető, hogy úgyszólván újjászületik a cobolyok családja, amelynek szám- szerűsége erősen megnőtt. A voronyezsi rezervátumban jól érzik) magukat a hódok. Az ország különböző részeiben összesen 65 000 hód él: a nemrég odatelepített tenyészállatok: utódai. Az Amazonas születése Brazília partjai mentén egy oceanográfus kutatócsoport olyan kövületekre és üledékekre talált, amelyek alapján megállapították, hogy az Amazonas 24 millió évvel ezelőtt „született”. Ugyancsak ez a kutatócsoport állapította meg, hogy az Atlanti-óceán „születése” lob. 120 millió évvel ezelőttre tehető. A vörös kenguru a YÍzbe ugrott Á kenguru mind ez ideig szárazföldi állatként élt elképzelésünkben. Az ausztráliaiak! azonban nehezen viselték éti hogy országuk szimbóluma csupán a szárazföldhöz kötődjék és semmi köze ne legyeaj a vízihez. Éppen ezért óriási lelkesedéssel vették tudomásul két pilóta közlését, akiki repülés közben megfigyelték^ hogy két kenguru beugrott a vízbe és úszni kezdett. Á közvélemény ajzonban foM: zonyíbékot óhajtott. New Southi Wales néhány zoológusa egy sor kísérletet folytatott Sydney legnagyobb úszómedencéjében! Ide szállítottak két vörös ken-» gurut, amelyek általában,mész-; sze élnek a. vízfolyásoktól. Az állatokat bedobták a vízbe.' Az eredmény rendkívüli volt, és nagy boldogsággal töltötte el az ausztráliaiakat, Azt tapasztalták, hogy a. kenguru minden - más négylábúnál gyorsabban úszíte! mert főként a farkát használja. A kenguru ezt a hatalma®' izomk-öteget ugyanúgy horizontális irányban mozgatja, mint. a hal, míg a földön ugrás köz-,, ben a farkát veitikális iránya ban használja. Állatok az ember közelében A postagalamb titka Az átlagember nem nagyon vonzódik a galambhoz. A tudós szemében azonban az egyik legvonzóbb és legtitokzatosabb állat. Jelen esetben a postagalambokra gondolunk, Ezeket lakóhélyüktől ; több mint ezer kilométer távolságban engedik' szabadon, és pk ezt a távolságét óránként 80—-90 kilométer sebességgel 12 óra leforgása alptt teszik meg. Természetese^'nenv mindegyik galamb képes ilyen teljesítményre. A postagalambok versenye — amelybe aílegjpbb 'egyebeket választják ki i— Európában és az Egyesült,• "Áljamqkban egyaránt elterjedt! A galdmbokat egy számukra teljesén ismeretién ” helyén " a " galambdúctól több „száz kilométer, távolságbap engedik .szja- badon.',- Speciális időmérőrendszer . segítségével határozzák meg, melyik madár volt a leggyorsabb. .«. , A vfersenygalamb, értéke 100—150 ezer líra között mozog., A-z ember már. évszázadok ótá ismeri- a galamboknak azt a képességét, hogy bárhonnan hazátalálnak. Ki is használták ezt üzenetközvetítésre. 1870-ben például az ostromlott párizsiak több mj'nt egymillió üzenetet kaptak postagalambok révén. • Ismeretes az is, hogy .milyen nagy szolgálatot tettek a postagalambok az első világháború idején. A tudósok hosszú évek óta igyekeznek feltárni, hogyan tájékozódnak a galambok száJ mukra teljesen ismeretlen helyen. Számtalan kísérletet végeztek, galambokat boncoltak fel, elektródákat vezettek be a madarak agyába, kísérleti alanyaikat heteken át sötét szobában tartották, majd hói napfényes, hol borús időben szabadon engedték őket és ezerféle módon igyekeztek tájékozódóképességüket megzavarni. Mindezekről a kutatásokról a Scientific American 1974. decemberi számában olvashattunk. A kutatók számos hipotézist dolgoztak ki, de biztos következtetésre egyikük sem jutott. Mindenekelőtt arra gondoltak, hogy a galamb a Nap állása szerint tájékozódik. Csakhogy a madár borús időben vagy éjszaka is biztosan hazatér. Gondoltak arra is, hogy különösen érzékeny a Föld mágneses terére; csakhogy egyetlen szerve sem utal ilyesfajta érzékenységre. Feltételezték, hogy a tájékozódóképesség alapja a látás; a galamb azonban akkor is hazatalál, ha a szemére olyan lencsét helyeznek, amely mindössze 2 méterre szűkíti le a madár látókörét. Röviden: a postagalamb titkát nem «dV., . rült megfejteni. A természetnek egy olya* „gépezetével” állunk' szemben, amelyet a legtökéletesebb műszerrel sem sikerült sem megfejteni. sem utánozni. (PANORAMA} Tántorgó medvék Nem ausztrál, hanem osztrák
