Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-25 / 71. szám
Szezonkezdés a palánki téglagyárban Megcsappant munkáslétszámmal — I terv hatmillió tégla — Az égetés április 1-én kezdődik Megszűnik a Turista Ellátó Vállalat Helyi szervek, vállalótok veszik at a 38 turistaházat Március 8 óta folyik a termelés a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat palánki gyárában. Ebben az tizemben is — mint a régi, hagyományos gyárakban — a termelés az időjárás függvénye. A tél mindig pihenésre kényszeríti a tégla készítőit. Persze, a hideg évszak napjainak is megvannak a sajátos tennivalói. Ilyenkor végzik el a gépek szokásos karbantartását, s amíg a „készlet tart" üzemeltetik a kemencéket is, égetik az elmúlt évben gyártott nyers téglákat. Ami az elmúlt éveket illeti, nehéz időszak volt a palánki »gyár történetében. Lapunkban is foglalkoztunk a megyeszékhely téglagyárainak gondjaival, mindenekelőtt az alapanyag, az agyag hiányával. Egy idő után szinte minden hasonló profilú üzem életében nehéz helyzetet állít elő a fogyó alapanyag. A téglagyár nem gurul kerekeken, így szinte óhatatlan, hogy előbb• utóbb a környék agyagkészle- tei kimerülnek. A palánki gyárnak hasonló gondjai már a hatvanas évek közepétől vannak, s a helyzetet még bo, nyolultabbá tette az az intézkedés, amely városfejlesztési szempontok, esztétikai igények alapján látott napvilágot. Megtiltották, hogy 1966- tól a gyár környékén folytassák az agyagkitermelést , A megoldás? r "’1 A szállítás. Bizonyára a Re-' mete utca lakói emlékeznek a • legjobban azokra a szállítójárművekre, amelyek éveken át hordták a közeli dombok agyagát a palánki gyárhoz. A szállítás költsége befolyásolta a gyár gazdálkodását. Megnőtt a késztermék előállításának költsége, ami közvetve, közvetlenül kedvezőtlen irányba terelte az üzem egész gazdasági helyzetét. Mindennek ellenére a gyárat üzemeltetni kellett, hiszen az itt előállított téglára igény volt, s nemcsak a magánépítkezők, de a vállalatok is keresték az itt készített kis méretű téglákat. Milyen szezon elé néz • gyár kollektívája? Wágner Mihály gyárvezető — huszonöt éve dolgozik Palánkon, — nem borúlátó. A közelmúltban született döntés alapján a gyár környékén ismét engedélyezik az agyagkitermelést, s az erre kijelölt terület előreláthatóan fedezi majd az elkövetkező háromnégy év alapanyag-igényét. Persze a jó termeléshez nem elég a környezeti adottság —■ jelen esetben erről van szó — és nem elég a jól karbantartott gépek sora sem. Emberekre, munkájukat értő, szerető dolgozókra van szükség. Sajnos a helyzet talán itt a legkedvezőtlenebb. Az előbbiekben felvázolt helyzet ismertetése során kimaradt, hogy 1974 őszén a vállalat vezetősége úgy. döntött, hogy mind a szekszárd- csatári, mind pedig a palánki téglagyárat leállítja gazdasági megfontolásokból. Nos, a döntés megszületett, a csatári gyár teljes egészében elnéptelenedett, és a palánki dolgozók közül is jó néhányan más munkahelyet kerestek. Mire ismét — és újabb — döntés született m gyár további üzemeléséről, ugyancsak megcsappant a korábban sem teljes munkásgárda. így a pillanatnyi helyzet az, hogy harmincketten dolgoznak, pedig ötven főre lenne szükség. A távolabbi jövőről — az elmondottak után — nehéz lenne biztatót mondani. Maradjunk tehát a közeli jövőnél, az idei termelési célkitűzéseknél. Tavaly 8,4 millió kis méretű téglát gyártottak, az idén — az előállt nehézségek miatt — csak hatmillió tégla termelését tervezik. A csökkentett terv teljesítésére megvannak a kedvező kilátások, hiszen eddig nem is két hét alatt közel háromszázezer nyers téglát raktak a szárítókba. Az igazi termelés — a kemencék beindítása — is csak akkor kezdődhet, ha ezek a nyers téglák oly mértékben megszikkadnak, hogy égethe- tőkké válnak. Nem szabad elfeledkeznünk azokról az emberekről, akik hűségesek voltak a gyárhoz, s az elmúlt ősz válságos időszakában sem mondtak búcsút a kenyeret adó üzemnek. Mindenekelőtt Faragó József ti- zennégytagú brigádja érdemel említést, mivel hosszú évek óta megszakítás nélkül a palánki gyár dolgozói. Ami a keresletet illeti, máris jönnek a közületi és egyéb vásárlók. Wágner Mihály azt mondja nekik, figyeljék a gyár kéményét, s amint füstölni látják, jöhetnek. Lesz tégla, kezdhetik az építkezést. — vJ Az OTSH az , illetékes szervekkel egyetértésben úgy határozott, hogy június 30-án megszünteti a felügyelete alá tartozó Turista Ellátó Vállalatot, s a jelenlegi 38 turistaházat áprilisban és májusban helyi vendéglátó vállalatok, szervezetek, utazási irodák és sportszervezetek kezelésébe adja át — jelentették be hétfőn az Országos Testnevelési és Sporthivatal és a Belkereskedelmi Minisztérium közös sajtótáj ékoztató j án. Hangsúlyozták, hogy az intézkedés nem egyszerűen szervezeti változás, hanem a belföldi turizmus, a természet- járás magasabb szintű ellátását szolgálja. A turistaházak nagy része ugyanis elhanyagolt, nem felel meg a követelményeknek, a házak fenntartása a centralizált . vezetés mellett nem hozta meg a kívánt eredményt, s a költség- vetés jelentős támogatása ellenére sem volt lehetőség a szükséges szinten tartásukra, fejlesztésükre. A házak átadásával megteremtették a fejlesztés meggyorsításának feltételeit, hiszen az átvevő vállalatoknak megvan hozzá a szakszerű személyi, szervezeti, anyagi bázisuk. Egycsapásra természetesen nem várható látványos fejlődés, de már az idén magasabb szintű ellátásra számíthat a turistaházak közönsége. Az átszervezéskor az ágazati irányító szervek szigorú követelményként határozták meg, hogy a turistaházak más kezelésbe való átadásával a szervezett természetjárók nerri károsodhatnak, biztosítani kell részükre a korábbi szolgáltatásokat, s a házakat kizárólag eredeti céljuknak megfelelően lehet üzemeltetni. Ennek megfelelően a házak turistajellegét változatlanul megtartják, az eddigi árszínvonal mellett gazdagítják, tartalmasabbá teszik kínálatukat^ nem korlátozzák a vendégeknek a magukkal hozott ételek fogyasztását, ugyanakkor olcsóbb ételekkel bővítik az alapellátást. Az új üzemeltetők kötelezettséget vállaltak arra is, hogy szálláshelyet panzió nélkül is biztosítanak a vendégeknek, s a korábban felvett előjegyzéseket, szállásfoglalásokat átveszik, teljesítik. A turistaházak új gazdái között van például a Pannónia Vállalat a pest-budai, az északbudai, a Pest megyei Vendégé látó Vállalat, a pilisi erdőgazdaság, a Volán Tourist, az Egyesült Izzó, stb. Néhány turistaház — a síkfőkuti, a szent* léleki, a magyarkúti, a bala-< tonalmádi — az Express és á vendéglátóipar együttműködésével elsősorban az ifjúsági ti>* rizmus bázisa lesz. A Turista Ellátó Vállalat Lenin körúti elhelyező irodáját az IBUSZ Veszi át, helyén az eddigi tevékenységet kibővítve létrehozza az első, kizárólag a belföldi lakosságot, á belföldi turizmust szolgáló uta- ■ zási irodát, ahol a jövőben nemcsak a turistaházakba, ha-; nem szállodákba, kempingekbe, motelekbe s a fizetővendég-szobákba is lehet szállá»; helyet kapni. — Soha nem gondoltam, hogy egyszer csak valaki, vagy valakik észreveszik az én szerény munkámat és kitüntetést kapok olyasmiért, ami nemcsak a kenyeremet, hanem az életem örömét, tartalmát jelentette és jelenti. Meg is lepődtem, amikor a nemzetközi nőnapom megkaptam az Egészségügy kiváló dolgozója címet. Máig sem sikerült napirendre térni a dolog fölött. Csodálkozom és bánkódom egyszerre. Csodálkozom azon, hogy megláttak abban a névtelen és személytelen seregben, amiben leszolgáltam 34 évet. Bánkódom, hogy eltelt az életem java és a megtiszteltetésért cserében néma tudok még egyszer ugyanannyit dolgozni és még jobban, mint eddig. Én mindig szerettem az embereket, szülésznő is azért lettem. Ez az emberszeretet ma is sok erőt ad, pedig az én nemzedékem tagjai sok mindenen mentek keresztül. Éltek át olyasmiket is, ara nehézzé teszi az embenszeretetet. Engem Kakasára a humánum hozott vissza, amikor a szigorúságáról nevezetes Czipiá- desz professzor keze. alatt elvégeztem Pécsett a bába/kép- zőt. Ott akartak fogná műtősnek, de édesapám kívánsága az volt, hogy jöjjek haza, itt van rám szükség. Jöttem hát, pedig akkor már itt sem volt szép a világ. Édesapáméi: a 40-es népszámláláskor magyarnak vallották magukat 10 másik családdal együtt Ezért nem volt könnyű a sorunk. Vetem megesett, bogy volksbuiKdos családhoz nem hívtak bábának. De ne beszéljünk erről. Húsz évig voltam a falu szülésznője. Biz idő alatt 900 gyereket segítettem világra. Ma akárki meggyőződhet arról, hogy ennek a községnek a lakossága egy család lett. Hogy ez helyretalálás, rendeződés, nem ment a családokban is előforduló, kanál- és tányér- cső rrenés nélkül? A végeredmény a fontos, az az összetartozás, ami most van. — Nekem személy szerint soha nem volt bajom senkivel. Igaz, még a hangos szót se kedvelem. Engem még az az ember sem tudott megharagi- tani, aki csalódott mérgében az eget is rám szakította volna, mert engem talált bűnösnek abban, hogy nem fia, hanem „csak” lánya született Nem mondom, hogy nekem nincs epém. Van. Föl is forr néha, de olyankor csak magamban dómvögök és olyan halkan, hogy miég én se halljam meg. Ez a titka, hogy nem „Váradi- né”, nem a „körzeti ápolónő”, hanem Amri néni vagyok mindenkinek. A nálam öregebbeknek is Amri néni, and magyarul Anna nénit jelent — Hány orvos mellett szolgáltam? Több mint tíz mellett. Volt olyan időszak is, hogy nem volt itt orvos, csak helyettesítő. Sokat kellett akkor dolgozni. Ennek köszönhetem, hogy úgy ismerem a falut, mint a tenyeremet Most, amikor megkaptam a kitüntetést, elsőként egy olyan asszony, a Balogh Fe- rencné köszöntött, akinek 11 gyerekét segítettem világra. Nem tudom elmondani, mit éreztem. Sok gyerek született ám Kakasdon! Évente 83—87. Még most i* őrzöm a naplóimat Néha belelapozok egyik- be-másikba és még az is pontosan eszembe jut hogy milyen idő volt, amikor például a Baloghné a hetedik gyereket várta. Szóval, nagy a becsületük a naplóknak nálam és hozzáértő kezekben sokat mondanak majd el valamikor annak, aki Kakasd történetét kutatja. Minden benne van ezekben a füzetekben, hiszen kilencszer látogattam meg minden gyermekáldotta házat, hogy rendben van-e minden? — Nekem három gyerekem volt, de csak két fiam éh Egyik ott van Bonyhádon, a másik meg Apa jón. Három lányunokával ajándékoztak meg. Van öröm, amikor hétvégeken befutnak a Trabanttal. Különben a munkahelyem is nagyon Jő, szeretek együtt dolgozni a doktor úrral, aki öt éve van itt, meg az elődjét is szerettem. Gondolom nem szégyen, olyan közel állnak hozzám, mintha a gyerekeim lennének. — Látja, hogy nem könnyű 30 évből egyetlen történetet kiragadni? Egyet mégis elmondok, mert megmutatja, hogyan vagyok én az emberekkel és azok velem hogyan vannak. — Négy nagyon csúful nőtt ecetfa volt a kertünkben. Bántotta a szemet mind a négy, de ez volt a kisebb baj. Hanem magasabb volt mind a négy rondaság a fiatal almafáknál és kezdték már el is nyomni a lombjukat. Járt abban .az időben hozzánk — az ötvenes évek elején — egy ember ezt-azt segíteni. Jött egyszer is, hogy nincs-e valami elvégezni való? Mondtam neki. hogy most énmen nem akad. Egyszer majd ki kellene vágni az ecetfákat, de nem sürgős. Ebben maradtunk, csakhogy annak az embernek valami okból a napszámbér vált sürgőssé, így azzal lepett meg nemsokára, hogy míg én a falut jártam, kivágta a fákat. — Ha kivágta, hát kivágta — mondtam én és kifizettem a munkáért járó pénzt, halová- nyan sem 6ejtve, hogy nagy ribillió lesz. Lett pedig, mert ez ötvenes évek elején nemcsak a hízókat nem lehetett levágni engedély nélkül, a fákat se tehetett kiirtani pecsétes papír nélkül, Az meg nem érdekelt senkit, hogy célszerű kiirtás történt, a fiatal ataa- fák érdekében. Szörnyen meg volt riadva az az ember, így aztán én igyekeztem tartani a történtekért a hátamat. Arra gondolva persze, hogy tanácstag vagyok, csak nem szegik a nyakamat. Nem szegték, ellenben négy hónap elzárásra ítéltek már nem is tudom pontosan milyen kihágás címén, így voltam én lakat alatt Szekszárdion, Balatonfenyvesen, meg Balassagyarmaton. Egy nap híján két hónapot töltöttem le a négyhavi büntetés- bői és végig csuda vegyes ösz- szetételű társaságban, amikor a bábaasszony nélkül maradt község a sok deputációjárással kierőszakolta a perújrafelvételt Ezen a tárgyaláson fölmentettek és egy szombati napon váratlanul toppantam haza. Híre ment hamar a meg- jövetelemnek, adogatták a kilincset egymásnak az ismerősök a hogylétem felől érdeklődve, meg tán az is érdekelte őket hogy nézek ki „rovott múltúan”. — Te Amri! Az iskolásoknak táncmulatság lesz vasárnap, föltétlenül el kell oda jönnöd! — mondták többen. Nem kellett nagyon biztatni. Érdekelt is voltam, egy kis Huszadik történet. Elmondja: Váradi József né — Studer Anna. Született: Kakasdon, 1920. augusztus 11-én. Állandó lakása: Kakasd. Családi állapota: férjezett. Szakképzettsége: old. szülésznő és általános ápolónő. Munkahelye: Kakasd, körzeti orvosi rendelő. Beosztása: körzeti ápolónő. Édesapja foglalkozása: kiskereskedő, nekividámodás is rám fért Ja-' vában állt már a tánc, amikor vasárnap délután beléptem a terembe. Elhallgatott a zeneszó, de csak egy pillanatra, mert somolyogva zeodítettek rá a muzsikusok: „Vígan él a favágó ha szól a rigó, fűrészelni jaj de jő, haíi-hali-ihó!” Lett erre a szívküldire ha-: talmas hahotázás, még a köny- n-yünk is kicsordult. De még ezután is sokszor vicceltek meg az utcán rám kiabálva: — Éles-e a kisfej6ze Amri néni? — Éles, nyelvet is lehet ve-- le aprítani! Vagy: — Ajmri néni, ne menjek fűrészelni? — Nem kell fiam, megvan a vizsgám fűrészelésből! Sokszor kérdezik tőlem, mit csinálnék, ha fiatal lennék? Nem kell gondolkodnom a válaszon. ■ Orvos lennék. Vagy szülész, vagy sebész. Különben mindig szerettem tanulni és tanultam olyankor is, amikor arra nem kényszerített senki és semmi. Magam éreztem szükségét és így van ez máig. Még most is elkérem a doktor úrtói a szaklapjait és még sokáig el szeretném kérni, mert dolgozni akarok. Ameddig csak erővel, egészséggel bírom! FÖL JEGYEZTE: LÁSZLÓ IBOLYA 30 év - 30 történet
