Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-02 / 52. szám

magazin agazin agazin A macskák titokzatos világa ' A doromboló, de tartózkodó magatartást tanúsító, hűséges de független, vad, türelmes, megvető és harcias macska az állatvilág leg­csendesebb és legérthetetlenebb tagja. Társa­dalmunkban a fizikusok és a kibernetikusok törvényeket fogalmaznak meg és szétbonta­nak minden mechanizmust; modem vilá­gunkban, amely mindenre talál választ, a tudomány érthetetlenül áll a macska titkával szemben. A macska olyan fiziológiai, pszichi­kai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek­kel szemben tehetetlenül áll az ember. f, TÖKÉLETES GfiPEZET . r A macska valójában tökéletes és fantasz­tikus gépezet. Nappal épp oly jól lát, mint éjszaka. A radarhoz hasonló tökéletes „jelző- berendezéshez” juttatta a természet. A gaz­dájával ,uralkodó-alattvaló” viszonyban lé­vő kutyával ellentétben a macska egyenran­gú félnek tekinti gazdáját. Nem ismeri a függőség érzését, mert egyáltalán nincs szük­sége-az emberre ahhoz, hogy megéljen. A többi állatok többségétől eltérően a macska nagyon bírja az éhezést. Ha egy szamárnak sárgarépát, kutyának cukrot, oroszlánnak húst, vagy delfinnek halat adunk, azt tehe­tünk vele, amit akarunk. De ha a macská­nak nincs kedve megmozdulni, még kaviár­ral sem tudjuk kimozdítani nyugalmából. Aszkéta típus. Félelmetes éjszakai vadász, legalább olyan ravasz, mint a róka. Pommery, Morell, Friedrich Schwangart és Paul Leyhaussen professzorok megfigyelé­se szerint a macska nem tekinti ősi ellensé­gének a patkányt és az egeret. Sokkal in­kább képességeinek fitogtatása céljából va­dászik rájuk, semmint a veleszületett ellen­ségeskedés miatt. „Ennek bizonyítéka — magyarázza Pom­mery doktor —-, hogy a macska igen ritkán fanyalodik egér- vagy patkányhúsra. Több­nyire csak győzelmi trófeának tekinti őket.” A macska kiváló madárvadász, talán még ennél és jobb halász. Éles látása, pontos tá­volságérzése, kitűnő reflexei és a szigony­ként használt karmai segítik a halászatban. Nemigen tudunk róla, hogy valaha is elen­gedte volna zsákmányát, ff A KÖZÉPKOR ÜLDÖZÖTTJEI Ez a tökéletes gépezetnek beillő állat vál­takozó szerencsével vészelte át az évszázado­kat. Feltehetőleg Abesszíniából származik. Kezdetben istenként tisztelték (a núbiaiak, majd az egyiptomiak), de imádták a görögök és a rómaiak is. A középkorban azonban átok sújtotta a macskákat. III. Ince pápa rendeleté­re 1494-ben több tízezer „boszorkánysággal” vádolt macskát végeztek ki tulajdonosaikkal együtt. Az inkvizíció haragját tulajdonkép­pen a macskák zabolátlan szexuális élete váltotta ki. Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, Németországban és Belgiumban valósággal irtóhadjáratot indítottak a macs­kák ellen. Az üldözött állatok csak Skóciá­ban, Indiában és Japánban találtak mene­déket. Franciaországban Pasteur vetett véget a macskák üldözésének. Kijelentette, ugyanis, hogy a macska a legtisztább, vírusoktól és bacillusoktól leginkább mentes állat.1 És mivel az ember érzelmileg meglehetősen in­gatag, a több évszázados üldözés után ismét kegyeibe fogadta a macskát. Napjainkban a kutya mögött a macska foglalja el a második helyet a ;,kedvenc” há­ziállatok sorában, maga mögé utasítva a lo­vat, a kanárit, a hörcsögöt, az aranyhalat, a papagájt, a majmot és a teknősbékát. A macska okos állat. Nem ismeri a félel­met. Tud szeretni, de engedményekre képte­len. Magabiztos. Az ember és az állatvilág számára szerencsétlenséget jelentő magányá­ban rejlik a macska ereje. Neki nincs szük­sége senkire sem. Az egyetlen állat, amely a kényelmes városi élet után is képes alkal­mazkodni a vadon élés törvényeihez. Mintegy 60 évvel ezelőtt furcsa temetőre bukkantak Egyiptomban: a sírok háromszáz- ezer bebalzsamozott, mumifikált macskát ta­kartak. 1370-ben Petrarca is bebalzsamozta macskáját, az egyetlen lényt a világon, amely megvigasztalta őt, amikor Laura el­hagyta. AZ IRODALOMTÓL A FILMIG A macska iránti mértéktelen szeretetét el-, ső ízben Chateaubriand vetette papírra. í De szeretettel emlékezett meg a macskáról töb­bek között Balzac, Théophie Gautier, Ale­xandre Dumas, Emile Zola, Pierre Loti, Mar­cel Jouhandeau, Paul Morand, Paul Léau- taud, Jean Cocteau és Colette is. A macska mágikus hatásának sok festő sem tudott el­lenállni. Tintorettótól Picassóig, Cellinitől Toulouse-Lautrecig nagyon sokan ábrázolták ezt a titokzatos gépezetet. Walt Disney raj­zaival a macska a filmművészetbe is bevo­nult. Thomas Kane amerikai tudós filmet készí­tett a NASA számára a zuhanó macskáról. A filmen megfigyelhető, hogy a zuhanó macs­ka farka testével ellentétes irányú forgó mozgást végez, ezzel fékezi az esést. Attól a pillanattól kezdve, hogy az agyában lévő egyensúlyérzékelő központ megfelelő pozíció­ba kerül, farka csupán stabilizátorkérit mű­ködik. Ezt a felfedezést a súlytalanság álla­potában levő űrhajósok tudják, hasznosítani. S a tudomány egyelőre csak annyit tehet, hogy megfigyeli és igyekszik lemásolni a macska különleges tulajdonságait. A kiber­netikusok és a fizikusok nem egyhamar tud­nak a macskához hasonló finom és tökéletes gépezetet létrehozni. ' j "> 1 f K_ 1 ... 1 1 ’ 'V (Paris-Matchf A pintyek „belső naptára“ Érdekes kísérletet hajtott végre a nyugatnémet Max- Píanck Társaság egyik kutató- intézetének munkacsoportja. Vándormadarak — pintyek — fejbúbját fekete színű kollo- dium oldattal vonták be, a pintyek egy másik csoportját pedig színezék nélküli, áttet­sző kollodiumból való „sapká­val” látták el. Meglepetten ta- oasrtnlták. hogy a „feketesap­kások” teljesen érzéketlenekké váltak azokkal a hatásokkal szemben, amelyek a nappali órák tartamának fokozatos meghosszabbodásával állnak kapcsolatban. A színtelen sap­kás madarak ivarmirigyeinek működése a világos napszak meghosszabbodásával egyre fokozódott, s egyfajta vonulá­si nyugtalanság is erőt vett rajtuk. A „feketesapkásokon” viszont sem a szexuális „fel­ébredés”, sem a vonulásra való készülődés jelei nem mu­tatkoztak, még 16 órás vilá­gosság mellett sem. Mindebből arra következtettek a kutatók, hogy lennie kell a madár ko­ponyái részén egy olyan fény- érzékeny szervnek, amely a naphosszúság alakulásáról va­lamiféle jelzést továbbít az agyba. A további kísérletek ar ra irányulnak, hogy a fekete festékréteg különböző helye ken való kilyuggatásával meg., találják azt a „fényablakot’', amely a fényérzékelő elhelyez­kedésére utalhat. Az minden­esetre máris bebizonyosodott^ hogy a pinty — és valószínű­leg a többi vándormadár — „belsó naptárát” nem azok as információk irányítják, ame­lyeket a szemükön át nyernek,' ELEKTROMOS NÖVÉNYVÉDELEM Uzbegisztáni kutatók haté­kony módszert dolgoztak ki a gyapotcserjék védelmére. Meg. állapították ugyanis, hogy a betakarítás után a talajban maradó növényi részekben ta­nyáznak a megbetegedést oko­zó mikrobák. Ezért a gyapot­cserje gyökérzetébe 4—5 má­sodpercig 0,5 amper erősségű áramot, bocsátanak. Ennek so­rán 200 C° hőmérséklet kelet­kezik és elpusztulnak a mikro­bák. r Védik a király tigrisekéi Banglades Köztársaság kor­mánya határozott lépésekre szánta magát, hogy a bengáliai királytigriseket megvédje s kipusztulástól. E pompás va­dak száma katasztrofálisan csökkent az utóbbi években; manapság már kb. csak 250 példány van életben. A köztársaságban szigorú ári megtiltották a vadászatot tig­risekre, leopárdokra, szarva­sokra, fehérszárnyú kacsákra, valamint más ritka madarakra és emlősökre. A krokodil mint idegnyugtató Ismét egy világbajnokságról kaptunk hírt. Az új világ­bajnok a 33 éves dél-afrikai Trevor Krüger, aki foglalko­zásra nézve „rekordvadász”. (Mindegy, hogy milyen rekord­teljesítményről van szó, csak lehetőleg minél bolondabb öt­let legyen.) Ez alkalommal Krüger a krokodilokkal próbálkozott. 23 napot töltött egy 11x8 méteres ketrecben, három óriási kro­kodil társaságában. Pretoriai barátainak később elmesélte, hogy ezt a rekordot volt a legkönnyebb felállítania. „Derék állatok ezek — jelentette ki —. Mozdulatlanságuk valósággal pihentetett. Sokat aludtam közöttük”. Legközelebb az oroszlánokkal próbálkozik. Természete­sen nem cirkuszi idomított állatokkal, hanem szabadon élő vadakkal. „Én magam választom ki őket a szavannákon, majd bevonulok velük a ketrecbe, ahol jó barátként meg­osztjuk egymással az ennivalót”. Műszít a borjú mellkasában A hűséges' gúnár társát keresi Egy osztrák borjú 73 napot élt műszívvel, amelyet dr. Johann Novratil bécsi szívsebész ültetett be, és tavaly májusban ismét eltá­volított. Komplikációk nem lép­tek fel. Az állat eredeti szívizma azóta zökkenőmentesen működik, általános állapota jó. Nevratii sze­rint különösen jelentős az a meg­állapítás, hogy a borjú szív« * nyugalmi állapot idején — a szív balkamrája helyett a membráJi- »uropa lökte a vért az aortába — nem zsugorodott, a bécsi szív- professzor véleménye szerint ez­által megerősítést nyert az a tétel, hogy a saját szív 8 hónapig terjedő ideig müszíwel tehermentesíthető, s ez alatt az idő alatt veszélytele­nül regenerálódik, • t ( Az a felfedezés, hogy számos . állatfaj tánál az egész életen át tartó monogámia az együtt­élés szokásos formája, néhány évvel ezelőtt nagy port vert fel. Nem volt hiány aíonban olyan kísérletekben, amelyek­ben az állatok házastársi hű­ségét az emberek házastársi kapcsolatához mérten alacso- nyabbrendűnek bélyegezték. Helga Fischer, Konrad. Lorenz egy munkatársa már 1965-ben megcáfolta azt az éryet, hogy az állatoknál csakis szexuális vágyról van szó. A nyári hi­daknál megfigyelte, hogy a pusztán szexuális kapcsolat csak percekig tart, a hím és. a nőstény közötti örök hűség oka azonban egy egészen más­fajta kötelék. Minthogy nem tudhatjuk, milyen indulatok töltik el az állatokat, ezt a pá­ros kapcsolat ösztönének ne­vezzük. j A Journal für Ornithologie legújabb száma a nyári ludak házastársi hűségének különö­sen drámai esetéről tudósít: a két madár 1967 tavaszán szü­letett ; és két évvel később öt utódot nevelt fel együtt. Egy évvel később 500 kilométerrel távolabb,. északra vitték őket, s hogy letelepítési kísérleteik során ne repüljenek el, a nős­tény evezőtollait levágták. A hímnél erre nem volt szükség, mivel hűséges férjhez illetően megmaradt felesége mellett. A dráma tulajdonképpen 1971. január 6-án kezdődött, mínusz 15 fokban befagyott a tó. Az őr meg akarta védeni a nyári ludakat a megfagyástól, s megpróbálta megfogni őket. A repülésre képtelen nőstény­nél ez könnyen sikerülhetett. A férj azonban félreértve az ember jószándékát, rémülten elrepült, A nőstény több hetet töltött fogságban, majd február elején ismét szabadon engedték 25 ki­lométerrel délkeletre az ere­deti helytől. Társa öt héten át kereste a legkülönbözőbb he­lyeken, míg február 10-én el­érkezett a pusztán 100-szor 100 méter nagyságú tóhoz, ahol társát szabadon engedték. Ko­rábban még sohasem járt itt, feltűnt a madármegfigyelők­nek, mert hangos kiáltozással röpködött a tó fölött. A nős­tény trombita hangjára emlé­keztető kiáltozással válaszolt, A viszontlátás örömére hosz- szan tartó üdvözlő koncertet! rendeztek. 1375. március & 1

Next

/
Thumbnails
Contents