Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-02 / 52. szám

A lengyeli parkban Betonon a tanyavilágha Gosztolai Tibor kotrókezelő mérges volt ezen a reggelen. Nem tetszett a három-négy centi vastag hó Bödő József kotrókezelőnek sem. Mérge­lődtek: mert a fél nap rá­megy, hogy a bágyadt téli nap elolvassza a havat és csak ezután tudnak a KBAZ-ok el­indulni. Decs határában tíz napig forrt a föld. Szó szerint is érthetjük, mert ritkán lehet olyan munkalendületet, jó szervezést találni, mint ezen az útépítésen. Nem csináltak nagy hírverést, nem kötöttek látványosan, reflektorok fé­nyében szerződéseket, okmá­nyokat sem cseréltek az érde­kelt felek. Szépen megkötötték a kiviteli szerződést és hozzá­fogtak a munkához. Nyolc nap alatt tizenegy- ezer köbméter földet rendez­tek az útalapba. A két kotró tizenhat órán keresztül bólo­gatott a tanyavilág közepén, a három KRAZ, meg a három ZIL pedig mint a megszállott pörgött kotrótól útig és visz- sza. Daboczi Mihály szobra a len­gyeli Mezőgazdasági Szakmun­kásképző Intézet parkjában. Foto: Gottvald Kígyós István, az egyik ZIL-es, mikor a hatvanadik fordulót megtette az utolsó nap, azt kérdezte Csuka László sofőr kollegájától: Na most merre forduljak?... Jó, hogy ott volt kézközeiben a szállásbódé, s már meleg va_ csorát készített harmadik tár­suk, Tóth Pál János. így el­múlott az első roham a tanya­világba vezető út építésénél. Ezt a nem mindennapi munkát megszemlélni hívták az újságot is: Nézzük meg, s ha úgy tartjuk, mutassuk meg az olvasóknak, hogyan kell gyorsan jó utat építeni. Kísé­rőnk Pojtli Lajos építésveze­tő, a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozója. — A Tolna megyei Mezőber kirendeltségnek korábban már végeztünk munkát, s ezt, tá­vol „hazánktól” becsületből vállaltuk el: ha a jobb mun. Az út és az építkezés elején. Az idén egyszer esett hó, az is akkor, amikor a beruházók, a kivitelezők szemlét tettek a földmunkák idején. Képünkön Pojtli Lajos építésvezető —- jobbról —, Földesi Mihály munkavezető — középen — és Prajda Vendel, a Mezőber szak­embere a térképen tanulmányozza a munkák haladását, a szervezési tennivalókat. Foto: G. K. kára vállalkozunk, kivesszük részünket a rosszabból is, amelyik nem fizet olyan jól. Nagykónyiban, Értényben, Borjádoh dolgoztunk már a szekszárdi megbízóknak, s most itt a decsi tanyavilágba építünk betonszalagot. Az út 5,5 méter széles lesz, vala­mint több mint öt kilométer hosszú, Nyugat—Kelet irány­ban szeli át az alföldi tájat. A Prücsök-tanyát és Serencet kapcsolhatja be a téesz inten­zív gazdálkodásába. Nagy János, a decsi terme­lőszövetkezet főagronómusa mondja: — Nem lehet pontosan meg­fogalmazni, hogy^ az út a ter­melőszövetkezetnek milyen hasznára lesz. A legjobb föld­területünket szeli ót, ahol ipa­ri növényt, gabonát termesz­tünk és Serencen, valamint Prücsök-pusztán most alakít­juk ki az állattenyésztő tele­pet. Több, mint kétezer hek­tár termőterület jobb haszno­sítását teszi lehetővé az út. Aki egyszer is járt a decsi tanyavilágban, s látta, tapasz­talta, hogy lóval is alig lehet Játszótársak kerestetnek! Csapatunk még hiányos A rádió és a televízió időről időre „kitalál” valami olyan műsort, amivel tűzbe-lázba hozza az ország vetélkedni sze­rető népét.. A Hazai esték so­rozatban nem voltunk érde­keltek, de a rádió új, nagy­szabású vetélkedősorozatában, a Hangtárlatban már igenl A játék január 23-án kezdő­dött. A felszabadulás harmin­cadik és a rádió születésének ötvenedik évfordulója tiszte­letére rendezi a rádió irodalmi osztálya. Helyszínül tizenkilenc megye tizenegy tanácsi és tíz szakszervezeti művelődési ott­honát választották ki, és két fővárosi művelődési házat. ^ Tizenkét fő — egy csapat Á művelődési házak csak helyszínt adnak, de nem azok vetélkednek. A helyszín csak gyülekezőhelye azoknak, akik szűkebb hazájukért küzdeni akarnak a vetélkedőben. Kik vetélkedhetnek? Bárki, korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül, aki megyénk­ben született vagy pedig itt él, munkája ide köti. Csapa­tunk tizenkét tagból fog állni, közülük kettőnek 1945-ös szü­letésűnek kell lennie... A tizen­két fő közül valakinek mélyeb­ben kell ismernie az irodal­mat, a filmtörténetet és film- esztétikát, a színháztörténetet, zeneirodalmat, történelmet, helytörténetet, a politikát, had­történetet, statisztikát, a köz- művelődés kérdéseit. A mi csa­patunk még nem teljes, nincs például olyan tagja, aki s színháztörténet, vagy aki * hadtörténet alapos ismerője lenne. A vetélkedésben nemcsak s csapat vesz részt, bár szerepel­ni a csapat tagjainak kelL Se­gíthet bárki, sőt: bármi, mert könyveket is bevethet a küz­delembe a játékos— Ha ugyan hasznát veszi, ugyanis a játék szerkesztőinek szándéka kife­jezetten az, hogy kerüljék a lexikáiig ismereteket, 4 a kérdésekre adandó sohasem egyetlen név, vagy szám, hanem kifejtő és ma­gyarázó felelet. Frisson, szoHemoson A zsűri értékelési módja ab­ban különbözik ebben a játék­ban — amelyet minden ne­gyedik csütörtökön este hall­gathatunk a rádióban —, hogy az ismeretanyag mellett érté­kelik as intelligenciát, s friss, szellemes észjárást, a kapcso­lódó ismereteket te. WI&, március 2. Akinek kedv* mindezek hallatán részvételre, segíteni szeretné Tolna megyét a vetélkedőben, annak jelentkezését szívesen fogadja a megyei művelődési központ. Külön kérik azokat, akik a felsorolt témakörök va­lamelyikében az átlagosnál na­gyobb ismeretekkel rendelkez­nek, hogy jelentkezzenek. Azok is értékes segítséget adhatnak, akik rendszeres rádióhallgatók. ötven év hanganyaga A rádió több mint négyszáz- ezer perc értékes hanganyagot őriz. Többségében a felsza­badulás utáni magyar társa­dalom, politika, művészet em­lékeit, de sok anyag maradt fenn a két világháború közötti időből is. A játék alapját ezek a hanganyagok jelentik. Ezek­nek meghallgatása után fel kell majd ismerni például a be­szélő személyt, az idézett ese­ményt, az ahhoz kapcsolódó történelmi tényeket vagy is­mert zenei részleteket, hazánk­ban megfordult híres művé­szekkel készült hanganyagok­ból kideríteni a művész sze­mélyét— Az elődöntőre Szetazárdon április 17-én kerül sor. A deb­receni járműjavító művelődési házával és a zalaszentgróti já­rási művelődési központ csapa­tával fogunk vetélkedni. Az addig hátralévő idő az előké­születeké, a csapatszervezésé. — vfaSg — A Bátaszéki Építő* és Sze­relőipari Szövetkezet felvé­telre keres: 1 FŐ ÉPÍTŐANYAG­RAKTÁROST, 1 Fő érettségivel rendelkező BÉRSZÁMFEJTŐT, 1 FŐ érettségivel rendelkező i RAKTÁRI ADMINISZTRÁTORT. Továbbá felvételre keres NŐI ÉS FÉRFI DOLGOZÓKAT FAIPARI GÉPEKHEZ, valamint MŰANYAGIPARI SEGÉDMUNKÁSNAK. (11) ÉPÍTÉSTECHNIKUS] OKLEVÉLLEL és legalább 5 éves gyakor­lattal rendelkező férfit ke­res a nagydorogi Költség- vetési Üzem. Fenti feltételekkel alapfize­tés 3500,— Ft Jelentkezni lehet Kv. özem vezetőjénél írásban is, de ■lehetőleg személyesen, (48) menni, mert a sár szügyig ér, az tudja majd értékelni ezt a betont. Régebben a termést is a tanyákon tárolták, s csak a megfagyott járható úton vitték a faluba. Soha nem akartak a tanyavilágba kö- vesutat építeni. A célcsoportos beruházás­sal készülő betonút költsége 1975-ben több, mint 11 millió forint, — az állam fizeti. Per­sze a termelőszövetkezetnek is van „kötelessége”. Ezt mond. ja erről Medgyesi János el­nökhelyettes : — Kötelességünk a majoro­kon belül a belső utak elké­szítése, ugyancsak betonbóL Ez valamivel több, mint két­millió forintba kerül. S köte­lességünk úgy termelni, gaz­dálkodni, nemcsak az érintett kétezer hektáron, hogy a cél- csoportos út elkészülte után is, a jövőben is példás termelési eredményeket érjünk el, mind több húst és terményt te­gyünk az ország asztalára. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de ez a helyzet. Szövetkeze­tünk vfezetői, tagjaink tudják igazán értékelni ezt a beton- utat. A Mezőber egyik vezetője mondotta: — Kemer Sándor irányítá­sával a tervezők igen rövid idő alatt készítették el a ter­vet, s az első építési ütem­nél olyan előny van, hogy a kivitelező a vállalt határidő előtt elkészítheti az utat. Korompai Viktor főépítés, vezető szerint az utat szep­tember 30-ra kellene elkészí­teni, de negyven nappal előbb, augusztus húszadika körül akarják ünnepélyesen átadni. A betonozást május 2-án kez­dik, s naponta — az ide tele­pített keverőüzemből — 150 köbméter betont hordanak az útra. Egy hat méter nyilású hidat is kell építeni, összesen tehát négy hónap áll rendel, kezésre, hogy a betonozás el­kezdése után az utat átadhas­sák. Földesi Mihály munkaveze­tő azt mondja, hogy itt pél­dásan akarnak dolgozni. Ta­valy terepszemlén volt, látta, hogyan kínlódnak a tsz-gaz. dák a decsi tanyavilágban. Az idén ősszel már betonútjukon közlekedhetnek... S még azt is kérte Földesi művezető: kí­sérjük figyelemmel, hogyan állják szavukat a Somogy me­gyei útépítők a decsi betonút építésénél. l .. PÁUZOYÁCS JUtO j

Next

/
Thumbnails
Contents