Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
t t Tudománnyal a népért l . Adni és kapni A TIT mai formájában huszonkét évvel ezelőtt, 1953- ban született meg. Elődei a tudományművelő szerepet látták el. Az utód tevékenységének tárgya ennél gazdagabb. A TIT ma a tudományok terjesztésének elméleti, szakmai és módszertani megalapozását is végzi, s minthogy munká. jának társadalmi haszna közismert, erről nem beszélünk Takács Mihálynéval, a TIT Tolna megyei szervezetének titkárával. Találkozásunk, és beszélgetésünk apropója az, hogy néhány nappal ezelőtt alakult meg Simontornyán a TIT nagyközségi szervezete és min. den a legjobb úton halad, hogy csak a tamási járásban létrejöjjön további négy helyi szervezet. Másodikként mindjárt a pincehelyi, mely igen szép feladattal kezdi pályafutását. Április elején — a nyitónapon — házigazdája lesz az MTA, a M?^*var Irodalomtörténeti Társaság, valamint a TIT Irodalmi Választmánya vándorgyűlésének, ami április 12—13. között zajlik és a kettős Vörösmarty- évfordulót köszönti. — Mi tette szükségessé a helyi szervezetek életre hívását? — Ha nagyon röviden akarnék válaszolni, azt kellene felelnem, hogy az élet. A TIT 1972-ben megtartott VI. országos küldöttgyűlésének határozatai között szerepel ez a feladat, célozva a társulat szervezeti erősítését. De úgy gondolom, nemcsak ezt. A TIT ismeretterjesztő tevékenységének megkívánt kiszélesítése, a helyi igényekhez való igazítása ma már elképzelhetetlen a lakóterületi, munkahelyi TIT- szervezetek léte nélkül. — Egy-egy vállalkozás sikerét nem biztosítja önmagában a vállalkozók okos elhatározása. Milyen érdeklődés fogadta például Simontornyán a TIT nagyközségi szervezetének megalapítását? — A kérdés kézenfekvő. A kedvező válasz úgyszintén. Ennek az új szervezetnek 59 tagja van, s olyan értelmiségiek alkotják a tagságot, akiket nem a meggyőzés kötelén kellett befogni a társulat mozgalmi szerepet is betöltő szervezetébe. Ezek az emberek is akarták, hogy „legyen valami”, mert látják, hogy pluszokat adni csak akkor lehet, ha kap is az ember. — Hogy értsük ezt? — Mint az ismeretes, a jelen nemcsak szükségessé, hanem elengedhetetlenné is tette az emberi tevékenység számos területén a tudományos felkészültséget. Az sem friss felismerés, hogy eszmevilágunk tudományossá fejlesztése is össztársadalmi' ügy. Nos, a munkára legjobban föl- készült értelmiségi foglalkozá* sú ember tudása is megkopik, mert bármilyen elnyűtt közhely, nagy igazság, hogy naponta önt el bennünket az új ismeretek anyaga. Ha nincs szervezetten mód a szellemi akkumulációra, az új ismeretek megszerzésére, a szocialista értelmiség nem képes megfelelni annak az igénynek, amit vele szemben a társadalom támaszt. Véleményem szerint az igény ma már kölcsönös és ez az, ami miatt siker koronázta az első helyi TIT-szervezet létrehozását. — ügy tudjuk, hogy a TIT me- ffvel szervezetének ez idő szerint több, mint 600 taeta van, zömmel a közénkorúak köréből, s mellette kevés műszaki és agrár értelmiségi tevékenykedik a szervezet» ben. — így van és mégsem egészen így. Tagságunk átlag- életkora 45 év. Az új szervezetektől mi a megfiatalodást is várjuk és az első példa mindjárt azt dokumentálja, hogy nem hiába, örvendetesnek nevezhetem egyébként azt az igényt, ami a műszaki és agrárértelmiségiek körében a társulati élet iránt megnyilvánul. Mi hiába határoznánk el pl. azt, hogy a Paksi Állami Gazdasághoz tartozó Gya- pa-pusztán — ahol a gazdaságnak jól működő üzemegy. sége van — TIT-szervezetet alapítunk, ha az ott élő, dolgozó értelmiségiek szándéka nem találkozna a mi szándékunkkal. De találkozik. — Elhangzott beszélgetésünk során, hogy a TIT olyan értelmiségi szervezet, mely mozgalmi szerepet is betölt. Ilyenformán ele- gendö-e csak a saját tagsága? — Természetesen nem elegendő. A régi és az új szervezetek akkor dolgoznak jól, ha szervezetei és tagjai révén az értelmiség minél nagyobb részének életszükségletévé, önként vállalt élethivatásává teszi a tudományok fejlesztését Ez a mi belső munkánk, ami azért fontos, mert a kifelé hatót elvégezni enélkül nem lehet. A műveltség gyarapítása, a szocialista tudatformálás az ismeretterjesztésen keresztül végzendő feladat. Ismereteket terjeszteni pedig csak az tud, aki erre felkészül, aki- ehhez a munkához megkapja a szükséges elméleti, szakmai, módszertani segítséget. Szervezeteink ezt biztosítják elsősorban tagjaiknak, de nemcsak azoknak. — Az említett szervezeteken kívül hol szándékoznak még ez évben nagyközségi, vagy munkahelyi, intézményi TIT-szervezetet létrehozni? — A tamási járásban az év végére öt ilyen új szervezetünk lesz, a paksi járásban további három. Folyik ezenkívül a felmérés, hogy hol, mikor lehet a társulatba tömöríteni az érdeklődőket, akik napi munkijukon felül is akarnak adni lakó- és munkahelyüknek, ezenkívül igényt tartanak az eszmecsere állandó formáira. — Köszönjük a beszélgetést, és jó munkát kívánunk a régiek mellé sorakozó új szervezeteknek! — László — , i -1 . ■ •• ■ • Coopturiatt A fő feladat: szakmai utak szervezése Tegye maga elé a kedves olvasó Európa és Ázsia térképét, és képzeletben keljen útra néhány olyan helyre, amelyet a magyar szövetkezetek utazási irodája, a Cooptu- rist ajánl, lényegében a tavalyihoz hasonló áron, vendégeinek. Nem tanácsoljuk, hogy akár csak ily módon is részt vegyen valamennyi programban, mert ekkora utazás még az atlaszon is fárasztó lenne. Talán kezdjük azzal, amiből élünk, a munkával. Amint Lesták Pál, a vállalat vezérigazgatója elmondta, utazási irodájuk elsőrendű feladatának tartja a külföldi szakmai utazások szervezését. E programok résztvevői nemcsak világot látnak, szórakoznak, élményeket szereznek, hanem gyarapíthatják mun. káj ükhöz, hivatásukhoz szükséges ismereteiket, tapasztalataikat. A Coopturist ebben az évben 20 országba szervez szakmai utakat, közöttük ki-ki megtalálhatja a kedvének, érdeklődésének megfelelőt. Ha például valakit az észak-európai országok szövet1975. március 2. kezet! mozgalma foglalkoztat, ellátogathat Svédországba, Finnországba, csakúgy, mint a Szovjetunió balti köztársaságaiba. Ám aki a pénz iránt tanúsít az átlagosnál is nagyobb érdeklődést, annak inkább egy lengyelországi utazás javasolható, hiszen ott egy héten át — két kellemes kirándulás, vagy baráti találkozó között — behatóan tanulmányozhatja a takarék- és hitelszövetkezetek munkáját. Persze, ha ezt követően egy kis pihenésre vágyik, szívesen. látják őt a lengyel Tátra központjában, . Zakopánéban,- -amelynek környéke télen-nyáron lebilincseli az oda • látogatókat szépségével, nyugalmával, kristálytiszta magaslati * levegőjével. A kertészet; .• a'szőlészet, vagy a zöldségtermesztés iránt érdeklődőket természetesen Bulgáriába invitálják, ahol termelő gazdaságokban, kutatóintézetekben, szívélyes vendégszeretettől övezve, szerezhetnek kincseket érő szakmai tapasztalatokat, vagy éppen a rózsák ünnepén felejthetetlen élményeket Gondoltak az utazási iroda szakemberei a gazdasági-műszaki tapasztalatok gyűjtőire is, ök a nemzetközi vásárok, kiállítások között választhatnak, megtartják azokat az idén is Lipcsében, Brnoban, Poznanban, Plovdivban. Aki pedig megelégszik hazai vásári programmal, ott lesz számára a tavaszi' és • őszi BNV, vagy a 68. Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár. E kiállításokon megismerkedhetnek a je_ lennel, de számos témakörben a jövővel'is. Természetesen találkozhatnak a történelemmel is, a szövetkezeti turisták Európában és a Szovjetunióban, de Görögország, Olaszország, Jugoszlávia, Spanyolország ugyancsak kínálja minden mennyiségben csodálatos műemlékeit a mediterrán táj természeti szépségeit. S ha már valaki belefáradt a hosszú, odüsszeuszi bolyongásba, a temérdek élménybe, és kalandba, akkor egy kiadós pihenésre benevezhet azok közé, akik számára a Goopturist 'hazánk legszebb tájain foglal le kedvező áron szálláshelyeket. Egy kis szerencsével megérheti azt is, hogy az óesztendő búcsúztatása és az újév vidám köszöntése után, a vállalat idén elkészülő mátrafüredi szövetkezeti szállodájában hajthatja majd nyugovóra fejét. Cy. Z. Felvételi felhívás Az MSZMP Tolna megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága felvételt hirdet az esti egyetem 1975/76-os tanévére. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem az MSZMP Tolna megyei Bizottságának közép- és felsőfokú iskolán kívüli pártoktatási intézménye. Az esti egyetemen az alábbi tagozatok indulnak: I. Hároméves általános tagozat, II. Szakosított tagozat, Hl. Speciális kollégium. L HÁROMÉVES ALTALANOS TAGOZAT: Középszintű politikai képzést nyújt a marxizmus mindhárom ágából. A hallgatók az első évben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom-történetet tanulják. A tanulmányi idő három év. Tanulmányaik befejezése után az 1088/1957. sz. Korm. rendelet alapján végbizonyítványt kapnak. A tagozat hallgatója lehet, aki: o pártszervezet és a munkahely javaslatával rendelkezik, marxizmus—leninizmus esti középiskolai, illetve öt- hónapos pártiskolci, vagy ezzel egy szintű politikai képzettséggel rendelkezik, — sikeres felvételit tett A felvétel írásbeli és szóbeli vizsgából áfl. Kérdései a marxizmus—leninizmus esti középiskola tananyaga alapján készülnek. a tanulást engedélyező orvosi igazolással rendelkezik. A tagozaton negyedévenként beszámoló, félévben vizsga év végén szigorlat van. Az oktatás egységes tankönyv és olvasókönyv alapján történik. A hároméves általános tagozat minden járási székhelyen működik. IL SZAKOSÍTOTT TAGOZAT: felsőfokú politikai és elméleti továbbképzést nyűit Jelentkezni lehet: 1. filozófia és 2. nemzetközi munkásmozgalom története szakokra. A szakosított tagozat hallgatója lehet, aki a pártszervezet és a munkahely javaslatával rendelkezik, — marxizmus—leninizmus esti egyetemi, illetve egyéves pártiskola i végzettséggel rendelkezik, továbbá az, aki állami egyetemen, főiskolán a marxizmus—leninizmusból államvizsgát tett, sikeres felvételit tesz. A felvételi írásbeli és szóbeli vizsgából áll. Kérdései felölelik a hároméves általános tagozatnak a választott szakra vonatkozó tananyagát. — a tanulást engedélyező orvosi javaslattal rendelkezik. A szakosított tagozat tanulmányi ideje két év. A hallgatók félévenként vizsgát, tanulmányaik befejezésekor államvizsgát tehetnek. Akik a tanfolyam végén államvizsgát nem kívánnok tenni, szigorlatoznak és erről bizonyítványt kapnak. Az a hallgató, aki a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tesz, a 17/1963 (VII. 2.) sz. Korm. rendelet alapján főiskolai érvényű oklevelet szerezhet. Ebben az esetben a tanulmányi idő négy év, melynek keretében a marxizmus má9ik két ágából is államvizsgát kell tennie. A szakosított tagozat csak Szekszárdon indít osztályokat IN. SPECIALIS KOLLÉGIUMOK: Feladata a párt, tömeg szervezeti, gazdasági és a kulturális élet területén dolgozó vezetők speciális morxisto— • leninista továbbképzések Jelentkezni lehet: 1. gazdaságpolitikai, illetve 2. kulturális és művelődéspolitikai szakokra, A kollégium hallgatója lehet oki a marxizmus—leninizmus esti egyetem szakosított tagozatát elvégezte, vagy ennek megfelelő felkészültséggel rendelkezik. A kollégiumokra jelentkezőket feivételi beszélgetésre hívjuk be. A tanfolyam befejezésekor a hallgatók vizsgát tesznek és a kollégium elvégzéséről bizonyítványt kapnak. A meghirdetett tagozatokon és a speciális kollégiumokon a tanév szeptember 1-től június 30-ig tort. A felvett hallgatók hetenként egyszer meghatározott napon és időben kötelező előadásokon és osztályíogialkozá sokon vesznek részt. A hallgatók tandíjat fizetnek: — a hároméves általános tagozaton évi 170 Ft-at — a szakosított tagozaton évi 250 Ft-ot — a speciális' kollégiumokon évi 170 Ft-ot A befizetés csekken történik. Az általános és a szakosított tagozaton két részletben, az elsőt a beiratkozásig, a másodikat a féléves vizsgáig kell befizetni. A speciális kollégiumokon a tandíjat egy összegben, a tanév kezdetekor keli befizetni. A hároméves óltaiános és a kétéves szakosított tagozatra felvett hallgatót a 23/1974. (IX. 4.) Mű. M. sz. rendelet 7. §. második bekezdése alapján tanévenként 21 munkanap tanulmányi szabadság illeti meg. A szakosított tagozat hallgatói a fenti rendelet 3. bek. alapján államvizsgánként még 7 munkanap tanulmányi szabadság igénybevételére is jogosultok. A speciális kollégium hallgatóinak tanulmányi szabadság nem jár, amennyiben a foglalkozások munkaidőre esnek, úgy a Hallgatót munkaidő-kedvezmény illeti meg. A felvételhez szükséges kérdőív beszerezhető a járási- városi pártbizottságokon. A jelentkezők a kérdőívvel együtt megkapják a felvételi vizsgához szükséges útmutatókat is. A kitöltött és a megfelelő javaslatokkal ellátott kérdőíveket, kettő db 6x4-es fényképet és önéletrajzot április 15-ig kell eljuttatni az illetékes pártbizottságoknak. A kérdőívet írógéppel, vagy nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni. A később érkezett jelentkezéseket nem tudjuk figyelembe venni. A meghirdetett tagozatokra pártonkívüliek is kérhetik felvételüket. A felvételi vizsgákra május 14. és 23. között kerül sor. A felvételi eredményről a jelentkezők július végéig értesítést kapnak. Szekszárd, 1975. február 27. MSZMP Tolna megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága